A magyar óriás nyúl 1. - AZ ÓRIÁS FAJTÁK KIALAKULÁSA

A magyar óriás nyúl 1.

AZ ÓRIÁS FAJTÁK KIALAKULÁSA

   A magyar óriás nyúl, hazánk egyetlen olyan nagy testű nyúlfajtája, amely közel egy évszázada, konzekvensen szerepel fajtaválasztékunkban, s amelynek története sok tekintetben összefonódott a belga és német óriás nyúlfajtákéval.

   Századunk első éveiben, az akkori hazai tenyésztők nagy magyar nyúl néven kívánták szerepeltetni, de végül is az 1939-ben Budapesten rendezett XV. nemzetközi baromfikiállításon – némi nemzeti büszkeségtől is vezettetve – 115 egyedes kollekcióban önálló fajtaként magyar óriás néven került bemutatásra. Kitenyésztésének történetével már azért is érdemes foglalkozni, mert őse a belga óriás illetve a német szürke óriás évtizedeken át kiváló hústermelő fajta titulussal nagy számban került be hazánkba. Az óriásokat még napjainkban is sok helyütt szívesen tenyésztik, néhány évtizeddel korábban pedig szinte meghatározók voltak.

 

A belga óriás

   A későbbi magyar óriásnak nevezett nyúlfajta eredetileg a belga óriás nyúltól származik. Az óriás nyúlfajták már 1825 óta ismertek voltak Nyugat-Európában, de csak 1850 táján kezdték meg belga és francia tenyésztők az annak idején kiváló hústermelő fajtaként jellemzett egyedek széles körű terjesztését, mondhatni átütő sikerrel.

   Belgium flandriai provinciájában Gent városa és környéke volt a flamand óriás – a későbbi belga óriás – kitenyésztésének vidéke. Gent 1915 táján a belga házinyúltenyésztés kereskedelmi, és szőrmeipari központjává vált. A tenyésztők nagy jelentőséget tulajdonítottak az állatok tartási körülményeinek, a nagy, fából készült, mai szemmel primitív, de a nyúlnak nagyon is kényelmes ketreceknek, a tágas, füvezett kifutóknak, a kiváló termőföldekről gondosan betakarított, zöld tömegtakarmányoknak, és számos más olyan környezeti tényezőnek, amely támogatta a fajta létrejöttét. Gentben és környékén az óceáni éghajlat az uralkodó. Hazánk szárazföldi éghajlata is nyilván nagy szerepet játszott a magyar óriás kisebb súlyváltozatának, az úgynevezett magyar vadas nyúl kisebb testtömegének és küllemének kialakításában, összhangban hazai takarmányozási lehetőségeinkkel. Belgiumban a flandriai síkság, Brabant dombos vidéke, az iszaptalaj dús legelői, ahol a „lóóriások” teremtek, úgy tűnik, nagyon kedvezett a szokatlanul nagy testű óriás nyulak kitenyésztésének.

   A mai napig nem ismerjük pontosan, hogy a belga óriás nyúl kialakulásában milyen színezetű, és testtömegű nyulak vettek részt. Egyes vélemények szerint a belga brabanti parlagi nyúl volt a kiinduló anyag, amelyet kosorrú nyulakkal kereszteztek. 1839-ben Waser úgy nyilatkozott, hogy a fajtát a vadas színű francia kosorrú nyúlból tenyésztették ki. Dorn véleménye szerint a felálló fülű foltos parlagi nyúl, és más vadszürke színű egyedek keresztezéséből állott elő. Kezdetben az óriás nyulak foltos nyúlként jelentek meg. Számosan a fajta létrejöttében a mutációnak tulajdonítanak kizárólagos szerepet. A fajta nagy közkedveltségre mutat, hogy Gent vidékén már a múlt század második korai évtizedeiben megalakult, az óriásnyúl-tenyésztők egyesülete Het Heehof néven.

   A Flandriában kitenyésztett óriás nyúl eredetileg 4,5-6,5 kg testtömegű volt, vadasszürke színben tenyésztették, nagy fehér foltokkal is (hóka). Igen sok állatnál előfordult még a  fehér mellszőrzet és lábvégek, s a későbbi belga standard is elismerte a fehér foltozottságot, mint fajtabélyeget. Később számos tenyészetben növelték a testsúlyt.

   Hazai viszonylatban a „Baromfitenyésztés” 1991. évi 3. számában a tenyésztők már komoly szakcikk soraiból tájékozódhattak az óriás belga nyúlról, s a szövegben a belga tenyésztők büszke nyilatkozata is napvilágra került, nevezetesen: „az ilyen nagy testű nyulakat, amilyeneket mi tenyésztettünk ki, külföldi soha de soha nem fogja előállítani, és ezen ne is csodálkozzon senki, mert a tenyésztés fortélyai titkot képeznek, amely apáról fiúra száll.”

   Mindenesetre ma úgy tűnik, hogy ez a nagyon is magabiztos vélemény helytállónak bizonyul, s az óriásnyúl-tenyésztés „Oszkár díja” a belgákat illeti, hiszen a német óriás nyúl is belga eredetű.

 

A belga óriás fajtaátalakítása Németországban

   Németországba 1880-1890 között tömegesen vitték be a közepes testsúlyú belga óriást, és szinte azonnal megindult az igen nagy érdeklődést kiváltó fajta további fejlesztését szorgalmazó tenyésztői munka. A német szakmai tudás és precizitás, az új német fajtaváltozat előállítását célzó törekvések sikerrel jártak, de a hosszabb test és a nagyobb testtömeg elérése később igen sok gondot okozott, s végül is a tenyésztők a tenyészcél alapos módosítására kényszerültek.

   Csak 1936-ban sikerült a mai német szürke óriás típusát kialakítani. Korábban a sporttenyésztési céloknak megfelelően növelni igyekeztek a test hosszúságát és tömegét, s e törekvés mögött elsősorban az eladási árak felsrófolása játszott döntő szerepet. Heintz mérései szerint az 1900-1910 között tartott német kiállításokon bemutatott német óriás néven futó egyedek testtömege és törzshosszúsága az alábbiak szerint alakult:

Év Testtömeg(kg) Testhossz(cm)
1900 7,0 60-62
1905 7,5 68,5
1910 7,75 72

   Az első német bírálati standardban a hosszú testet, a szép magas állású testtartást 70 ponttal jutalmazták, míg a fülállásra a szőrzet minőségére, a testalkotás módjára, és a kondícióra, mindössze 30 pont jutott. E pontozás eklatáns példája a sporttenyésztési szempontok érvényesülésének. A magas pontszámot elérő büszke kiállású bakokat 100-180 akkori értékű német márkáért adták el.

   A testhosszúság és a testtömeg növelésén kívül a németek vadasszürke színű egyedeket részesítették előnyben, a foltosokat nemigen becsülték. A megnövekedett testhossz az évtizedek során azonban keményen megbosszulta magát. A 76 cm-es testhossz agárszerű, karcsú küllemet hozott magával, fedeztetési problémák is merültek fel, a mozgás erősen kötötté vált, szinte egy „harmadik végtagpár” vált kívánatossá, hogy a hastájékon a hosszú hajlott hátat alátámassza, és a nehéz test mozgását elősegítse. Ez sokaknak nem tetszett, és a küllem megváltoztatására törekedtek. Mások a közép-, illetve kistestű fajták felé fordultak.

   A német óriásnál három tényező volt döntő: a testtömeg, a testhosszúság, és a forma. Az eleganciáját vesztett küllem, a gyengén izmolt, agárszerű nyulak görbe tartása, a katasztrofálisan gyenge vágósúly mindinkább elgondolkodóvá tette a tenyésztőket, akik végül is „helyretették” a fajtát, egy lett a sok közül, s nem vált uralkodóvá mint nálunk, a kellően meg nem gondolt akciók eredményeképpen.

   A kedvezőtlenül alakult küllem, a keskeny, szűk, de mély mellkas nem adhatott helyet a jól fejlett szívnek és tüdőnek. A nagy testű állatoknak viszonylag nagy volt a helyigényük, a mélyalom elősegítette, hogy az állományokban felütötte fejét és gyorsan terjedt az orrhurut. A kiállításokról sok állatot kellett emiatt kizárni.

   Közben 1929-ben Németországban 8-9 kg-ra nőtt a testtömeg, a bírálati szempontok nem honorálták a típus megváltoztatását célzó törekvéseket. A változás lassan következett be, csak az óriás nyulak iránti érdeklődés csökkenése vált kényszerítő erővé. A harmincas évek közepére rövidült a testhossz, és csökkent a testtömeg, de maradt a hosszú 20 cm-es kanalas fül, és végül is, a maga kategóriájában, egy igen erőteljes testfelépítésű, dongásabb mellkasú, szélesebb hátú, izmos farú, erős csontozatú típus vált uralkodóvá, amely fajtát tiszta vérben, illetve fajtaátalakító keresztezésre a világon mindenütt alkalmazták.

   Angliában a tenyésztők más irányzatot követtek. Poppe 1906-1908 években Angliában szerzett tapasztalatai szerint az „angol belga óriások” lényegesen kisebb testtömegűek voltak a németeknél, a gömbölyű formáikat össze sem lehetett hasonlítani az elnyújtott vékony deszkanyulakkal. Joppich a nyúltenyésztők „pápája” két évtizeddel ezelőtti írásaiban nagymértékben fájlalja a német tenyészirány e kisiklását, hogy a német óriás túlhajtott testhossza, és testtömege, miatt elvesztette azt a gazdasági hústermelő jellegét, amivé korábban válnia kellett volna.

   Ettől függetlenül, számos európai országban a belga óriást. a mai német óriástól eltérő eredeti típusban továbbra is tenyésztik, a kiállításokon a két fajtát saját nevén mutatják be, s a bírálati szempontok is eltérnek egymástól, így a belga óriást és a német óriást saját értékpontjaik alapján bírálják.

(folytatjuk)

Dr. Csíkváry László

(forrás: Kistermelők Lapja - 1993.)

Belga óriás nyúl - Brehm: Állatok világa c. könyvéből

 

Mai német óriás nyúl - forrás: www.kiralynyulfarm.hu

 

Flemish Giant rabbit (Anglia) - forrás: internet