A magyar nyúltenyésztés alapkö(ny)vei

A JÖVEDELMEZŐ

ÓRIÁSNYÚLTENYÉSZTÉS

 

GYAKORLATI KÉZIKÖNYVE

 

 

 

 A Kecskeméti Mezőgazdasági Kamara

 megbízásából írta és kiadta:

 

DR VINICZAY LÁSZLÓ.

 

 

KIMARADT 2 oldal a fényképezésnél – 43 és 44 kép között. -65 oldalnál

 

 

 

BEVEZETÉS.

 

A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara felszólított, hogy írjam meg az óriásnyúltenyésztés gyakorlati kézikönyvét Örömmel teszek eleget a felhívásnak, mert úgy érzem, hogy olyan fegyvert kaptam kezembe, mellyel a közel két évtizede kitűzött célomat, az óriásnyulak és elsősorban a magyaróriás-nyúl tenyésztésének országos népszerűsítését hatalmas lépéssel tudom előbbre segíteni.

Ámbár munkámat előre meghatározott terjedelemben kellett elkészítenem, a szűkre szabott keretben is iparkodtam gondosan összeszedni és e kis könyvbe foglalni mindazokat az adatokat és ismereteket, — az utóbbiakhoz értve saját tapasztalataimat is, — amelyeket az óriásnyúlfajtákról és azok jövedelmező tenyésztéséről tudni kell. Amíg külföldön, főként a nyugati nagy kultúrállamokban, az óriásnyúlfajták ismertetésének, ólazásának, takarmányozásának és gondozásának tudományos irodalma van, addig nálunk olyan munka, amely az említett kérdéseket kimerítően tárgyalná, nincsen. Ezért könyvem, őszinte büszkeségemre, régen érzett hézagot fog betölteni.

Célom kettős és pedig egyrészt megismertetni olvasóimat az óriásnyúllal, ezzel a kiváló haszonállattal és tenyésztési módjával, másrészt meggyőzni honfitársaimat arról, hogy az óriásnyúlfajták tenyésztése kitűnő minőségű húst ad és igen komoly jövedelmet hoz s ezért elsőrendű nemzetgazdasági érdekek követelik, hogy az óriásnyúltenyésztés minél rövidebb idő alatt a lehető legszélesebb rétegekben elterjedjen. — Ha a rosszemlékű világháború alatt az egyszerű házak udvaráról nem hiányoznak a nyúlketrecek, a legszegényebb embernek is mindenkor meg lett volna a finom ízes pecsenyéje és nem kényszerült volna csupán kukoricalisztből készült, gyakran keserű kenyerén rágódni. És napjainkban is, amikor a nyugateurópai háború miatt az élelmi-cikkekkel és egyéb javakkal való takarékos gazdálkodás nyomul mindinkább előtérbe, nem lehet közömbös, ha a „nem hústalan napokon” kiváló minőségű és elegendő mennyiségű hús áll családunknak rendelkezésére. Kedvező hazai körülményeink mellett azonban vagonszámra exportálhatnánk is a nyúlhust külföldre, míg a visszamaradó gereznák itthoni feldolgozásával a külföldi nyúlbőr és félkész gyártmányok behozatalát csökkentve, sőt teljesen megszüntetve, külkereskedelmi mérlegünk évente több millió pengővel javulhatna.

Mérhetetlen érték hever parlagon, kedves olvasóim, sok-sok millió pengő. Ezt a rendkívül nagy értéket valóságos vagyonná varázsolni és nemzeti jövedelemmé kiművelni saját érdeke és hazafiúi kötelessége mindazoknak, akik életkörülményeik mellett bekapcsolódhatnak az óriásnyúlfajták kevés fáradtsággal járó, de annál több örömet, nyújtó és komoly hasznot hajtó tenyésztési munkájába.

Hálás köszönettel kell adóznom elsősorban a földművelésügyi kormányzatunknak, különösképen vitéz Ottó Ernő m. kir. gazdasági felügyelő úrnak, a minisztérium állattenyésztési osztálya fáradhatatlan, agilis szakreferensének, aki felismerve és átérezve az óriásnyúltenyésztés rendkívül nagy jelentőségét, a rendelkezésére eszközökkel azon buzgólkodik, — amiért Major Ákos gyorsíró tanár úrral (Szeged), kedves barátommal csaknem két évtizede küzdöttünk, — hogy az óriásnyúlnak, főleg pedig az edzett, egészséges magyaróriásfajtának tenyésztése az egész országban elterjedjen.

És hasonlóképpen köszönetet kell mondanom a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara hivatott vezetőségének is, amiért az óriásnyúltenyésztés népszerűsítése céljából szintén mindent elkövet és a hazai óriásnyúltenyésztés fellendítése érdekében a szükséges alapismereteket tartalmazó eme kis munkámat életrehívta.

De köszönetemet kell tolmácsolnom a m. kir. Külkereskedelmi Hivatalnak ama gondoskodásáért, mellyel a magyar nyúlhús számára külföldön állandó piacot szerzett, nem különben a Hangya Szövetkezet szakavatott irányító szervének is, azért az elhatározásért, hogy ősztől-tavaszig minden mennyiségben átveszi és kiszállítja a húsnyulakat, mert ezáltal a legnehezebb kérdést; az értékesítés problémáját megoldáshoz juttatták.

Jóllehet ezek után az óriásnyúltenyésztés előre alig sejtett nagyarányú fellendülésnek indult, ahhoz azonban, hogy az megélhetést nyújtó foglalkozássá és kiaknázott nemzetgazdasági tényezővé váljék, még sok tennivalója van a kormányzatnak, iparnak és kereskedelemnek és a tenyésztőknek egyaránt. Igazán komoly eredményt csak teljes szervezettség mellett lehet elérni.

Elsősorban az óriásnyúltenyésztés felkarolását és támogatásul állami feladattá kell tenni és a rádióban, a földmívelésügyi minisztérium előadássorozatának keretében ismertető felolvasásokkal és gyakorlati útmutatásokkal, továbbá ismeretterjesztő filmek bemutatásával, iskolánkívüli népművelési előadásokkal, elemi és gazdasági iskolai oktatással kell népszerűsíteni. Állami telepen tenyésztett vagy külföldről behozott tenyészbakok kiosztásával a tenyésztés irányát megszabni és a vérfelfrissítésről gondoskodni. A tenyésztőket állami, vagy államilag támogatott szaksajtóval oktatni, nevelni és irányítani, szállítási kedvezménnyel a tenyészállatok vásárlását és a vágóállatok összegyűjtését megkönnyíteni, a külföldi nyúlbőrök behozatalát betiltani. Ha mindez máskép nem megy, kormánybiztost kell kiküldeni. Érdemes az állam részéről minden lehetőt elkövetni, mert egyfelől az óriásnyúl-termékek kivitele révén, másfelől a külföldi nyúlbőr és félgyártmányok behozatalának megszűnésével és az új bevételi forrás kiaknázásával hazánk külkereskedelmi mérlege súlyos millió pengőkkel fog javunkra billenni.

Az iparra hárul, hogy a félkészgyártmányok előállítására és konzervkészítésre berendezkedjék és csakis a hazai tenyésztőktől átvett szőrméket — gereznákat — dolgozzák fel ipari termékké, ideértve a nemes-prémutánzatokat is.

A kereskedelem feladata az, hogy a tenyésztők által termelt nyúlhúst és gereznákat kisebb körzetenként és illő áron összegyűjtse és továbbítsa a fogyasztókhoz vagy exportra, illetve az ipar számára. Erre valóban a Hangya Szövetkezet látszik legalkalmasabbnak.

A tenyésztők teendője az lesz, hogy a legszükségesebb alapismeretek elsajátítása után szeretettel és kitartással tenyésszék az óriásnyulat jóminőségben és olyan mennyiségben, amennyit életkörülményeik megengednek. Fontos az is, hogy a tenyésztők egyesületekbe tömörüljenek, mert céljaikat egyesült erővel könnyebben elérhetik.

Évtizedek alatt kijegecesedett gondolatok, javaslatok ezek, amelyeknek előbb-utóbb meg kell valósulniok, mert kis országunkban nem szabad nagy értékeket parlagon hevertetni.

A nyugati államok termeléséhez viszonyítva legkevesebb évi 25 millió vágóállatot kellene előállítanunk, ami 75 millió kg összsúlyt jelent és 75 millió pengő értéket képvisel. Ez nem képtelenség és nem lehetetlenség. Ezt a tekintélyes jövedelmet kellő szervezettség mellett egy-két éven belül okszerű óriásnyúltenyésztéssel könnyű szerrel el lehet érni. Ez a jövedelem azonban természeti adottságaink következtében és kellő szervezettség mellett jelentősen fokozható.

Amikor szerény munkámat útnak indítom, annak az óhajomnak adok kifejezést, hogy bár ez a könyvecske lenne az a gyenge kis erő, amelyik elindítja a jövedelmező óriásnyúltenyésztés országraszóló fellendülésének hatalmas lavináját.

Székesfehérvár, 1940. Szent György havában.

 

A SZERZŐ

 

 

 

I. Az óriásnyúlfajták származása.

 

Az állatvilágban az összes nyulfajták az emlősök osztályába és ennek az osztálynak keretén belül a rágcsálók rendjébe tartoznak. A rágcsálókat főleg az jellemzi, hogy szemfoguk nincs és vésőalakú, hatalmas metszőfogaikat nagy hézag választja el a zápfogaiktól. A rágcsálók rendje két alrendre: az egypármetszőfogas rágcsálók alrendjére és a kétpármetszőfogas rágcsálók alrendjére oszlik. Az egypármetszőfogas rágcsálók alrendjébe több család, köztük az egerek-patkányok családja is tartozik. A kétpármetszőfogas rágcsálók alrendjének egyetlen családja van és ez a nyulak családja. A nyulak családja ismét két ágra, két nemre oszlik, az egyikbe a mezei nyúl (lepus) a másikba az üregi nyúl (oryctolagus) tartozik. A házinyulak az üregi nyúltól származnak. Ezért az üregi nyúllal néhány sorban külön is foglalkozni kell.

Az üregi nyúl alapszíne szürke, a hasi oldalán fehér. Előfordul azonban fekete, sárga, rőtvörös sőt tiszta fehér színben is. Füle a fejénél rövidebb úgy, hogy előre fektetve az orráig sem ér. Testhossza 40-50 cm, súlya 2 kg, kivételesen bakoknál 3 kg. Föld alá vájt üregekben él. A süldők már 5 hónapos korukban tenyészképesek, azaz tudnak továbbszaporodni, de teljesen csak egyéves korukban fejlődnek ki. Az üregi anyanyúl vemhessége  30 –31 napig tart, fialás után nyomban újra párosodik. Így öthetenként 5 – 12 kölyket hoz a világra, azok szeme csak pár nap múlva nyílik ki. Tulajdonságaikat természetszerűleg a házinyulak is jórészben örökölték.

És itt mindjárt megragadom az alkalmat, hogy két téves néphitet megdöntsek. Az egyik tévhit a házinyúl és a mezeinyúl állítólagos kereszteződése. Régebben ugyanis a nyúltenyésztők azt hitték, hogy a házinyúl párosodik a mezeinyúllal és így külön nyúlfaj állhat elő. Ezeket a képzeletbeli nyulakat el is nevezték „leporidák”-nak. A tévedés alapjául az úgynevezett „belga vitásnyúl” szolgált, amely alakjában és külső megjelenésében hasonlít a mezei nyúlhoz. Ma már azonban teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a házinyúl és a mezeinyúl kereszteződése és a leporidák létezése csupán a képzelet szüleménye. Német, angol, és japán tenyésztők és tudományos kutatók, de hazánkban is többen, közöttük jómagam is, részben a feltevés igazolására, részben pedig annak megcáfolására rendkívül sokat kísérleteztek a két fajta keresztezésével és még mesterségesen is megpróbálták az anyanyulak megtermékenyítését, azonban a kísérletek eredménytelenül végződtek.

Ám a mezeinyúl és a házinyúl kereszteződését az eltérő életmódjuk és csaknem ellenkező természeti alaptulajdonságaik is kizárják. Ezek közül csupán annyit említek meg, hogy a mezeinyúlanya vemhessége 35 napig tart, a mezeinyúlfiak nyitott szemmel és szőrruhában jönnek a világra, anyjuk csak néhány napig gondozza őket s utána a „maguk lábán” élnek. Ezzel szemben a házinyúlanya 30 napig terhes, a házinyúlfiak csupaszon és vakon születnek, szemük csak a 8-ik napon nyílik ki és legalább 4 hétig anyatejre szorulnak.

Mindezekből tehát látható, hogy leporidák nincsenek és a „belga vitásnyúl” csak alakjára és külső megjelenésére hasonlít a mezeinyúlhoz, valójában azonban ez is ízig-vérig házinyúl.

A másik téves néphit a házinyúl és a patkány állítólagos párosodása. Ennek megcáfolását főként azért tartom rendkívül fontosnak, mert jórészt ennek a szerencsétlenül elterjedt tévhitnek tulajdonítható, hogy a legtöbben ma is idegenkednek a nagyszerű, ízletes nyúlhús fogyasztásától. Ez a feltevés azonban még elképzelve is lehetetlenség. A patkány ugyanis mint előbb láttuk az egypármetszőfogas rágcsálók alrendjébe, a nyúl pedig a kétpármetszőfogas rágcsálók alrendjébe tartozik. A természetrajztudomány tanítása szerint tehát a nyulak és patkányok sokkal távolabb állnak egymástól, mint például a kutya a macskától. És míg a kutya és a macska mindkettő ragadozó fajta, addig a nyulak kizárólag növényevők, ezzel szemben a patkányok ádáz ragadozók.

Ha tehát bebizonyítottnak vesszük, hogy a házinyúl a mezeinyúllal nem kereszteződik, még kevésbbé lehetséges a párosodás a házinyúl és a patkány között.

Már most a téves feltevés okát keresve, azt a házinyúl tenyésztés „őskorára” vezethetjük vissza, amikor a nyulat ló- és marhaistállóban tartották, ahol az üregi nyúltól örökölt ős-ösztönük szerint elásták magukat a föld alá. Ily tenyésztési mód mellett azonban természetesen nem lehetett a nyulakat ellenőrizni és a vérrokonságban álló állatok minden korlátozás nélkül szabadon összepárosodhattak egymással. Ennek pedig érthetően az lett a következménye, hogy az utódok mind inkább elkorcsosodtak, ami külsőleg abban nyilvánult meg, hogy az állatok súlya csökkent, fülük egészen rövid leit és nem egyszer torz állat jött elő a napvilágra. Ez keltette azt a szerencsétlen néphitet, hogy a házinyúl az istállók és földalatti üregek lakójával: a patkánnyal összepárosodik. Be kell azonban végre látnunk, hogy a házinyúl sem a patkánnyal és semmiféle másfajta „féreggel” mégcsak nem is párosodhat össze.

A házinyúl ugyanis az üreginyúl nemesített leszármazottja, valóságos tisztavérű nyúl, amelynek minden másfajta húsnál magasabb fehérje-tartalmú és nagyobb tápértékű húsa van, a szőrméje, másnéven gereznája pedig ipari célokra kiválóan alkalmas. A házinyúl a vadonélő kártékony üregi nyúlból a mestertenyésztő kezekben évszázadokon keresztül az embernek hasznothajtó háziállatává, valóságos haszonállattá alakult át.

A házinyulat hus, prém vagy gyapjú (angóra) nyerése céljából, ritkábban sportszempontból tenyésztik.

Aszerint, hogy a tenyésztésnél melyik cél az irányadó, megkülönböztetünk nagytestű, vagy húsnyulakat, középnagyságú, tömött szőrzetű prémnyulakat és gyapjasnyulakat (angóra), végül kistestű luxus- vagy sportnyulakat. A nagytestű, húsnyulakat nevezzük óriásnyulaknak.

 

 

Az óriásnyulak válfajai.

 

Általában azokat a nyúlfajtákat mondjuk óriásnyulaknak, melyeknek testsúlya kifejlett, egyéves korban 5 kg-on felül van.

Beszélünk belga,- német- és magyaróriásnyulakról. De hallunk emlegetni fehér, vasderes, kék óriásnyulakat is. Csak az első megkülönböztetés a helyes. A szinek szerinti megkülönböztetést ma, már elavult álláspontnak tartom és osztozom Major Ákos úr véleményében, hogy úgy a belga, mint a német és a magyaróriás is létezik az összes ismert színekben, tehát fehérben is. Ezt tanítja a belgaóriásnyúlról dr. Lovassy Sándor m. kir. gazd. főtanácsos, akadémiai igazgató úr, az állatvilág nagytudású ismerője is. De ha ez így van a belgaóriásnyúlnál, akkor el kell ismerni a német és magyaróriásnyúlra nézve is.

 

{KÉP: Németországból behozott óriásanyanyúl.}

 

A fajtisztaságról épen azáltal lehet meggyőződni, hogy a sötét színű óriásokat fehér óriással párosítjuk. Ha ugyanis bármelyik állat szülőibe vagy nagyszülőibe – heted-izig felmenően – bármily faj idegen vére keveredett, úgy az a sötétszínű utódokban kiütközik az orron, homlokon, esetleg másutt is kisebb-nagyobb fehérfolt alakjában.

A helyes elnevezés tehát az, ha származás szerint nevezzük meg az óriásnyulakat és belga-, német- vagy magyaróriásnyúlról beszélünk, emellett pedig megjelölhetjük a színét pl. vasderes magyaróriás-, vagy fehér németóriás-, vagy szürke belgaóriásnyúl.     

a) Belgaóriásnyúl.

Az óriásnyulak őse a belgaóriásnyúl. Flandriában tenyésztették ki s ezért kapta a  »belga« nevet is. E kiváló nyúlfajta nagy mérvben elterjedt Németországban is. Hazánkban aránylag lassan tud tért foglalni, bár gazdasági szempontból minden más nyúlfajtával szemben számíthat az elsőség pálmájára. Ezt később a jövedelmezőségi számításban pontos számadatokkal be fogom igazolni.

Mivel az óriásnyulak alapanyaga, őse a belga óriásnyúl, ezért ezt a fajtát részletesen kell ismertetnem.

A belgaóriásnyúl nagy-, hosszú testalkatú állat, háta gyengén ívelt és fara csapott. Csontozata erős, lábai nagyok és hosszúak. Mellkasa és medencéje széles. Feje tojásdad alakú, a baké gömbölyded. Szemei barna színűek és élénken csillognak. Fülei egyenesen fölfelé állók, 16–18 cm hosszúak, tőben egymáshoz közel állnak és a fülhegyek felé egymástól távolodnak. A nősténynek elől egyszeres nyaklebenye, úgynevezett tokája van. Farka egyenesen felfelé álló és a háthoz simul. Szőrzete fényes, tömött, középhosszúságú. Előfordul szürke, deres és fehér színben, ritkábban fekete, kék és sárga színváltozatban is.

A szürke belgaóriásnyul színében hasonlít a mezei vadnyúl színéhez, hasirésze fehér, ugyancsak fehér a farka külső oldala, míg annak a gerinc felé eső része fekete.

A deres színváltozatú belgaóriásnyúl hasi része s farkának külső oldala kékes szürke, a farka belső fele sötét deres. Fedőszőrzetének alapszíne kékes-szürke,

 

{KÉP: Németországból behozott óriásbaknyúl.}

 

a korona szőrök pedig fekete, szürke vagy barnás színűek. A koronaszőrök színe szerint van vasderes, opozonderes és vércsederes belgaóriásnyúl. Fehér színfolt a deresekben sehol nincs.

A fehér színű belgaóriásnyúl teljesen fehér, szeme pedig piros. A fehér színű belgaóriásnyulat tenyésztették és most is tenyésztik tisztán fehér-színben, amelyet mint külön fajt is szoktak emlegetni.

A kék színű belgaóriásnyúl színe pala szürke, a sárga színűé narancs-sárga. A sötét színű belgaóriásnyúl karmai feketék vagy egészen sötét barna színűek, a fehér belgaóriásnyúl karmai fehérek, a sárga színűé pedig világos barnák.

A belgaóriás testhossza 60–70 cm, súlya 5,5–7 kg, de anyanyulaknál 8 kg is előfordul.

 

b) Németóriásnyúl.

A németek a nyúltenyésztésnek is nagymesterei, a belgaóriás testhossz, fülhossz-méreteivel és súlyával nem elégedtek meg, ezért kitenyésztették a németóriásnyulat, amelynek testhossza 75 cm-t, fülhossza a 20 cm-t is eléri, sőt meghaladja, súlya pedig megüti a 9 kg-ot, sőt újabban – állítólag – a 10 kg-ot is.

A németóriásnyúl külső megjelenésére hasonlít a belgaóriásnyúlhoz, azonban a bakok feje csaknem egészen gömbölyű, jellegzetes »bak fej«. Füleik remekül állnak és szabályszerű V alakban díszítik a fejet. A hátuk magasan ívelt, csaknem sarló alakú. Megjelenésük robusztus. Fősúly a testhosszúságon van. Lomhák és a külvilággal szemben közönyösek; hidegvérnek.

c) Magyaróriásnyúl.

Magyar hazánk szélsőséges időjárási viszonyai mellett sem a belgaóriás sem a németórásnyúl nem vált be. Innen ered az a felfogás, hogy az óriásnyúl igen kényes fajta. Ugyanis főként Németországban az óriásnyulak kitenyésztésénél mesterséges módokhoz is folyamodlak, hogy csak egyet említsek, fűtöttek állataiknak. Természetes tehát, hogy ugyanezek az állatok a mi éghajlati viszonyaink mellett – a szabad ég alatt ketrecezve – »megnáthásodtak«, szemgyulladást, tüdőgyulladást kaptak és aránylag gyenge ellenállóképességük miatt gyorsan elpusztultak.

 

{KÉP: A szerző telepéről származó óriásbaknyúl. (Magyar tájfajta)}

 

Az 1910-es évek elején hazánkba került belga óriások utódai azonban megerősödtek, megedződtek, a magyar időjárás viszonyaihoz idomultak: akklimatizálódtak. Sajnos számuk az 1914–1918-as években bekövetkezett világégés folyamányaként nagyon megfogyatkozott. Ez a megmaradt kevés számú állat lett mégis »a magyar óriásnyúl« kitenyésztésének alapanyaga. Ezt felhasználva és a világháború után behozott németóriásnyúlakkal keresztezve egy újabb óriásfajta kezdett kialakulni, melynek típusát vitéz Andrassovich Géza m. kir. gazdasági felügyelő úr, a hazai nyúltenyésztés ügyének fáradhatatlan híve, báró Lipthay Frigyesné úrnő telepén kitenyésztett óriás bakban látta. Ez az óriásnyúl, mint Andrassovich Géza írja: »már eltér a német felfogástól, amennyiben rövidebb ennek a fenomenális törzsbaknak a gerincoszlopa, annyival öblösebb a mellkasa és muskulozusabbak az idomai.

Ezen az eredményen felbuzdulva nekünk fiatal tenyésztőknek feladta a leckét, hogy tenyésszük ki a »a magyar gazdasági nyúl« fajtát, amely igénytelen, edzett, súlyos, mert vaskos s melynek öblös mellkasában erős, egészséges tüdő helyezkedik el, széles medencéjében pedig a szaporodó szerveknek és az eljövendő utódoknak is kellő helye van. A szín, a fül és tetszetős külső másodrangú kérdéssé zsugorodott.

Mi pedig hozzá láttunk a munkához, csendben és kitartóan. A kísérleteket Szegeden Major Ákos barátom és egyidőben e sorok írója Székesfehérváron anélkül végeztük, hogy egymás létezéséről és munkájáról tudomásunk lett volna. A kísérlet abból állott, hogy a háború előtt behozott belgaóriásnyulaktól származott állatokat, a kisebb testű, mintegy 4 5 kg súlyú u. n. »magyarbelgákat« az újonan behozott németóriásnyúllal a színeket is keverve, kereszteztük. Az utódokat gondos kiválasztással tökéletesítettük, az időjárás zordonságának kitéve edzettségüket és ellenállóképességüket fokoztuk.

Az alapgondolat az volt, hogy mi mezőgazdasági államban élünk, nem kell nekünk mesterségesen nyujtogatott, púpos vagy görnyedt hátú hosszú fülű szörnyeteg: nekünk gazdasági állat, haszonállat kell.

A cél pedig az volt, hogy igénytelen, edzett és gyorsanfejlődő nyúlfajtát állítsunk elő, ami azonban nagytestű, tehát óriásnyúl maradjon. Az eredmény a célkitűzésnek megfelelően mindkettőnk telepén meglepően csaknem teljesen egyező volt és megjelent a »magyaróriásnyúl«: a belga- és a németóriásnyúl magyar változata.

A magyaróriásnyúl testhossza 65–70 cm, fülhossza 16–18 cm, súlya 5–7 kg. Külső megjelenésében nem annyira a németóriásnyúlhoz, mint inkább a belgaóriásnyúlhoz hasonló, a bakok feje azonban tipikus »bakfej«. Füleik erősek és szélesek, V alakban egyenesen állók. A mellkas öblös, izmaik fejlettek, ennek következtében gerince vastag, húsos. A medence széles. Az anyák kitűnően nevelnek.

Színük az összes óriásnyúlfajták színválozata lehet, de mindig csak egyszínűek lehetnek, tehát a legkisebb foltnak sem szabad az állatokon előfordulni.

A magyaróriásnyúlak a külvilág iránt érdeklődő szelid, kezes, de élénk, virgonc, mozgékony állatok.

Meg kell jegyeznem, hogy a magyaróriásnyúl, mint önálló óriásnyúlfajta, ma még elismerve nincs. Ez érthető is, mert a rendelkezésre állott néhány esztendő alatt a kitenyésztést még megközelítő tökéletességgel sem lehetett végrehajtani, hiszen alig pár generáción át a vérszilárdság elérhető nem volt. Egyenlőre meg kell tehát elégednünk a belső j tulajdonságokkal: az edzettséggel, az izmos, hústartó jellegzetességei és – ami a legfontosabb – a rendkívül gyors fejlődéssel. A küllemi tulajdonságok, amelyek a magyaróriásnyulat a belga-, és a németóriásnyúlfajtával szemben bárki által azonnal felismerhetővé teszik, még fáradtságos és gondos tenyésztői munka alapján fognak végérvényesen kialakulni. Addig azonban a magyaróriásnyulat csak tájfajtának szabad tekintenünk.

A magyaróriásnyúl, mint tájfajta, már nem luxus és nem sport állat, hanem igazi haszonállat, a leggazdaságosabb nyúlfajta, nyúlhústermelésre a legmegfelelőbb. A húson kívül gereznája is értékes, mert miként a belga- és németóriásnyúl gereznája, — nyírott és festett állapotban, — prima prémutánzatok előállítására kiválóan alkalmas. Minden porcikája hasznosítható, amit alább fogok tárgyalni.

A magyaróriásnyúlnak mégis legkiválóbb tulajdonsága rendkívül gyors fejlődése. Egyhónapos korában már egy kilogramm, két hónapos korában két kg, négy hónapos korában három és fél kg súlyt ér el megfelelő takarmányozás és tágas mozgás mellett és ekkor készen is van az értékesítésre. Gyors fejlődése mellett igénytelen, úgy hogy nevelése fillérekbe kerül.

A német- és belgaóriásnyulaknál bizonyos szempontokat rendkívül szigorúan vetlek, amelyek a magyaróriásnyúlnál, mint gazdasági haszonállatnál már alig jöhetnek figyelembe. A magyaróriásnyúlnál is vannak azonban küllemi hibák, amelyek előtt azért nem leget szemet hunyni, mert azokból a fajtisztaság hiányára, tenyészképtelenségre, vagy más rejtett fogyatékosságra következtethetünk. Ilyen hibák a gyenge csontozat, rövid hátsólábak, gyenge mellkas, keskeny medence, vékony gerinc, görbe hát, ferde farok, lelógó, vagy túlrövid fül, fehér folt a sötét szőrzeten és 5 kg-nál kisebb testsúly.

 

d) Egyéb óriásnyúlfajták.

Az ismertetett belga-, német- és magyaróriásnyulak – mint említettem – mindenkor egyszínűek. Vannak azonban tarka óriásnyulak is. Ilyen az angol és a némettarkaóriás vagy más néven lepkenyúl. Az angol lepkeóriás alapszíne fehér-fekete vagy kék foltokkal. A németóriás alapszíne fehér-szürke, sárga, kék vagy fekete foltokkal. A fehér alapszíntől élénken elütő foltok a pofán a szem körül, szemgyűrű alakjában, az orron és a testen elszórtan helyezkednek el. A foltokkal mindenkor azonos színű csík húzódik végig a gerinc felett és sötét színű a fül is tövétől-hegyéig. Az orron szájkosárszerűen elhelyezkedő folt pillangó alakú és ettől ered a lepkenyúl elnevezés.

A lepkeóriás hossza 57–65 cm, testsúlya 5–6 kg. Edzett, egészséges fajta, nyúlhús termelésre megfelelő.

A teljesség kedvéért meg kell még emlékeznem a lotharingiai óriásnyúlról is, amely a belgaóriás és az úgynevezett francia kosorrúnyúl keresztezéséből származik. Előfordul a belgaóriás minden színváltozatában. A belgaóriásnyúlból és az úgynevezett ezüstnyúlból tenyésztették ki Franciaországban a francia nagyezüst óriásnyulat. Színe szürkés világos, közép és sötét változatban fordul elő. Nyúlhús termelésre mindkettő igen alkalmas. A francia nagyezüstnyúl nálunk még ismeretlen.

 

 

II. Az óriásnyúltenyésztés feltételei.

 

A nyútenyésztés nagyon kedves és szórakoztató időtöltés, amely sok örömet szerez a tenyésztőnek. Nagy előnye, hogy olyan körülmények között is űzhető, ahol más hasonló foglalkozás, mint pl. a baromfitenyésztés el sem képzelhető.

Egyes nyúlfajták, elsősorban az óriásnyulak tenyésztése szórakozás mellett jelentős hasznot is hoz, sőt egy nagyobb telep megélhetést nyújthat a tenyésztőnek.

Az óriásnyúl jövedelmező tenyésztésének azonban bizonyos feltételei vannak. Szükség van ugyanis: 1. helyre, ahol az óriásnyúltelep létesíthető, 2. ketrecekre, amelyekben az óriásnyulak elhelyezhetők, 3. kifogástalan tenyészanyagra, amivel a tenyésztés megkezdhető.

Ezékkel egyenként külön címek alatt kivánok foglalkozni. Azután részletesen fogom tárgyalni magát a tenyésztést is, mert nagy hiba lenne, ha azt gondolná valaki, hogy az óriásnyúltenyésztés szakértelem és irányítás nélkül magától megy, ha a feltételek együtt vannak.

Ám az említetten felül még két igen fontos feltétele van az óriásnyúltenyésztésének. Az egyik a szeretet, a másik a tisztaság. Az utóbbit talán említeni sem kellene, mert aki szereti az állatokat, az ugyanis kellőképen gondozza azokat. Mégis külön hangsúlyozom a feltétlen tisztaságot, mert az a tenyésztés legfontosabb kelléke. Szép, egészséges állatokat csak a legnagyobb tisztaság mellett remélhetünk és nevelhetünk.

Végül szükség van a tenyésztésnél, némi türelemre is és nem szabad mindjárt kedvét veszteni a tenyésztőnek azért, mert egyik anyanyúla élettelenül hozta világra, vagy fialás közben felfalta kölykeit. Bármelyik szerencsétlen eset következnék is be, az –csaknem mindenkor a tenyésztőre, hiányos tenyésztői ismereteire vezethető vissza. – »A gyakorlat teszi a mestert« szálló ige mint mindenütt, úgy az óriásnyúltenyésztésben is érvényesül.

 

 

Az óriásnyútelep elhelyezése.

 

A telep legcélszerűbben az emberi lakóház közelében, az udvar hátsó részében létesíthető. Így könnyűszerrel és felesleges időpazarlás nélkül kezelhető. A nyulakat befogadó ólakat, ketreceket egymásmellett lehetőleg úgy kell felállítani, hogy egyik sor ketrec délre nézzen, a másik sor ketrec keletre tekintsen, hogy így az építmény felfogja a nálunk uralkodó, úgynevezett »főszelet«. Ezzel a kétirányú elhelyezéssel azonban nemcsak azt érjük el, hogy telepünk a széljárástól és erős légvonattól lesz mentes, hanem kelet és dél felől kapja a szabad levegőt és minden élőlény éltető elemét: a napfényt. Szükség esetén a telep máskép is elhelyezhető; a fődolog azonban az, hogy észak és északnyugat felől okvetlenül valami fallal vagy hézagnélküli kerítéssel védve legyen.

A ketrecek előtti területre, a növendék nyulak szabad mozgása céljából van szükségünk és ezt több részre osztva és kerítéssel elválasztva, kifutóknak használjuk fel.

A ketrecek előtt ültessünk lombos fákat, melyeknek árnyéka – különösen a kánikulában – némi enyhet ád a tikkasztó hőség miatt ketrecükben elbágyadt állatainknak.

A telep körül rakjunk napraforgót, ami szintén árnyékot tart és igen előnyösen emeli telepünknek külső képét. Ugyanezen célból vessünk a telep köré felkúszó növények magvát (hajnalkát, futóbabot stb.).

Az egész telepet kerítsük be köröskörül, a földtől számítva legalább másfél méter magasan erős drótfonattal, ennek tetejébe 2–3 sor szöges dróttal, hogy telepünkre kutyák és egyéb nemkívánatos elemek be ne hatolhassanak.

 

                        Az óriásnyúlfajták ketrecei és kifutói.

 

Az óriásnyulak, mint igazi haszonállatok tenyésztése jövedelmező mellékfoglalkozássá, sőt megélhetési forrássá és közvetve komoly nemzetgazdasági tényezővé lépett elő. Ennélfogva az óriásnyulak tenyésztését célszerűen és gazdaságosan kell űzni. A célszerű és gazdaságos tenyésztés azonban nem űzhető úgy, hogy a drága pénzen megvásárolt tenyészállatokat ló- vagy marha-istállóba engedjük, vagy ami még rosszabb, nyúlveremben helyezzük el. A nyúltenyésztés e két módja nyúltenyésztés őskorába való.

A ketrecredszerhez kell folyamodni, melynek segítségével módunk van állatainkat mindenkor gondosan felülvizsgálni, tulajdonságaikat ellenőrizni, szaporításukat figyelni és tapasztalatainkat, észleleteinket az eredmény fokozása érdekében előnyünkre fordítani.

 

a) Ketrecek.

Magános ketreceket legfeljebb csak az apaállatok számára szoktak készíteni, hogy a telep többi egyedei-

 

{KÉP: Emeletes ketrec-rendszer, elől fedett folyosóval.}

 

től teljesen elkülöníthetők legyenek és még az idegen szag se izgassa a bakokat, Egyébként az egymás mellé sorakozó és egymás felett 2–3 sorban, emeletesen – összeépített ketrecek a szokásosak és gazdaságosak. A ketrec-rendszert legcélszerűbb úgy építeni, hogy egy-egy építményben egymás felett kétsorban alul is és felül is 2–2, legfeljebb 3–3 rekesz álljon rendelkezésre. Ez a 4 vagy 6 rekeszes ketrec-építmény ugyanis könnyebben mozdítható vagy vihető, mintha többet egybe építünk.

A ketreceket úgy kell megépíteni, hogy az egyes rekeszek tágasak, szellősek, de léghuzattól mentesek és minél egyszerűbbek legyenek. A fényűzést kerülni kell, mert a főcélunknak, a gazdaságosságnak rovására megy.

A ketrecek anyaga lehet kizárólag deszka, de az oldalfalakat kőből és téglából is építtethetjük, míg a ketrec hátulját és fenekét mindenkor deszkából kell építeni. A homlokzati oldalon rekeszenként kell készíteni az ajtókat.

Minthogy a nyulak úgyszólván egész életüket a a ketrecben élik le, szükséges tehát, hogy az olyan legyen, ami elegendő levegőt és mozgást nyújt lakóinak. Ezért kell mindenegyes rekesznek is tágasnak és szellősnek lennie. Egy-egy ketrecrekesz hossza 100–120 cm, mélysége, azaz szélessége 80–90 cm, magassága pedig 70, esetleg 80 cm legyen. Elől a ketrec homlokzati részét a léckeretre szegelt sűrű dróthálóból készült ajtó foglalja el, miáltal állataink részére a kellő világosság és levegő biztosítva van. A ketrec másik három oldalán semmi résnek nem szabad lenni, ha tehát az oldalak nem téglából, hanem deszkából készülnek, úgy a deszkák hézagait keskeny léccel, ú. n. fugléccel kell leszegezni, s így állataink lakosztálya légvonatmentes lesz.

A ketrec aljának a föld színétől legalább 20 cm-re kell lennie, tehát építményünkéi lábakra, esetleg 2–3 sor téglára helyezzük, hogy az alatta lévő részt tisztán tarthassuk. Az alsó sor ketrec teteje egyúttal a felső sor ketrec feneke is. A felső sor ketrecnek, vagyis az egész építménynek tetőt kell készíteni, hátrafelé lejtős, úgy-nevezett féltetőt és ezt cseréppel vagy kátránypapírral fedjük.

Általában hangsúlyozom, hogy mindig az olcsóbb építési anyagot kell választani. Mert hiszen a helyi viszonyok szerint egyik helyen az egyik fajta építési anyag olcsóbb, a másikban a másik. Mindenben az egyszerűséget, az, olcsóságot kell keresni és az építkezést lehetőleg házilag kell elvégezni. Ellenkező esetben, ha a drágább építési anyagot, fényűző kivitelt keressük és az építési vállalkozónak jó »alkalmi« keresetet nyújtunk, évek múlva sem heverjük ki, illetve nem hozzuk be az építkezés költségeit.

A ketrec alja, vagyis fenékdeszkája hátrafelé lejt. Célszerűbb azonban úgy készíteni, hogy a fenék hátsó része kettős; a közepéig nagyon gyengén lejtős, ezentúl igen erősen lejt, mintegy 20 cm-nyire süllyed a a fenék első részének színvonala (síkja) alá. Ezen erősen lejtő hátsó fenékrész felett az első fenékrész hézagosán lécezett fenékrészben folytatódik. A ketrec második részében tehát kettős fenék van, felül az elsőrész folytatásában – ugyanazon síkban –rácsos, hézagos, lécfenék, melynek hézagait 1 cm-re kell készíttetni, hogy állataink lába be ne szoruljon. Ezalatt a rácsos fenékrész alatt van a második meredek lejtővel a deszkafenék, ami a ketrecek hátsó falán kívül 10-15 cm-re kiáll. Ez a kiugró vagy csurgó arra szolgál, hogy a ketrecekből az ürülék úgy hulljon, illetve úgy folyjon ki, hogy az alatta levő ketrecrész be ne szennyeződjék. A deszkafenék hézagait kóccal, forgáccsal, kákával betömjük és forró bituminnal, esetleg forró szurokkal beöntjük, hogy teljesen hézagmentes legyen és a híg ürülék le ne csuroghasson. Különösen fontos ez a felső ketrecek fenékdeszkázatánál, hogy az alsó ketrecek be ne szennyeződjenek.

A egész fenék deszkázatának felső felületét, meleg kátránnyal bemázoljuk. Ezzel nem csak fertőtlenítjük, de azt is elérjük, hogy a kátránnyal átitatott deszkafelület vízhatlanná lesz, a nedvesség gyorsan lepereg, vagyis a lejtős felületen azonnal hátra- és kifolyik, tehát a ketrec mindig száraz marad. Célszerű elsőízben a ketreceket és az összes rekeszeket kívül-belül bekátrányozni.

Valamikor a ketreceket úgy építették, hogy az egyszerű, de hézagmentes fenék előre lejtett és a ketrec-sor előtt kis csatorna húzódott végig s így egy-egy sor ketrecből a nedvesség, vizelet előre folyt ki. Ennek az a hibája, hogy a ketrecek eleje mindig szennyezett volt. Míg az általam leírt hátralejtős, részben kettős fenékdeszkáról a nedvesség gyorsan hátrafolyik, az alomtörmelék, szemét hátra hullik ki és így a ketrecek előtt mindenkor feltétlen tisztaság marad. Mindenegyes ketrechez tartozik egy etető vályú és egy szénarács. Az etető vályú bármilyen alakú lehet, csak könnyűszerrel tisztítható és fertőtleníthető legyen. Legcélszerűbb 10% cementtel kőporból (suter) készíteni, hogy súlya miatt a nyulak ne tudják egykönnyen felborítani.

A szénarács 3 –5 m/m vastag drótból vagy drótfonatból készíthető, ami a ketrec egyik belső oldalán olyan magasan kell felerősíteni, hogy a rács alja legalább 20 cm-nyire legyen a ketrec padlózatától.

Úgy a cementvályuk, mint a szénarácsok házilag könnyűszerrel, fillérekből előállíthatok.

 

b) Kifutók.

Az óriásnyultenyésztéshez a süldőnyulak gyors növekedésének elősegítése céljából feltétlenül szükség van a ketreceken kívül eső, némi szabad területre. Ezt nevezzük kifutónak és e célra legalkalmasabb a ketrecekkel kapcsolatban, a ketrecsorok előtt bekerített terület. Amikor a telepünket körülkerítettük, már a kifutót is elkészítettük, amit a terület nagysága és tetszésünk szerint drótfonattal több-kevesebb részre oszthatunk. A beosztást úgy kell elkészíteni, hogy az állatok – bármelyik ketrecet felnyitva –szabadon kifuthassanak a körülkerített területrészre. A kifutó akkora legyen, hogy egy-egy növendék állatnak legalább 1–1 ½ m2 szabad mozgású terület jusson. A drótfonatot 15—20 cm mélységben a föld alá kell sülyezteni, hogy a nyulaink kaparással alatta át ne hatolhassanak.

Ha nagyobb szabad terület áll rendelkezésünkre és módunkban van körülkeríteni, úgy dróthálókerítéssel azt is osszuk be néhány részre és vessük el jófajta réti fűfélékkel, amihez keverjünk lucerna vetőmagot és fűszeres növények (zsálya, kakukfű, fodormenta stb.) magjait. Az egyik területrész legeltetése után ezt zárjuk el állataink elől, míg a növényzet újból kinő s addig a másik bekerített részre engedjük a nyulainkat. Az egyes bekerített területrészekre az állatainkat mozgatható drótfonatfolyosón át engedjük be, mint a cirkuszi porondra a ragadozó állatokat.

Ha nincs módunkban a rendelkezésre álló területet körülkeríteni, készíthetünk hordozható kifutókat. Ez tetőalakú építmény, aminek alja nagy lyukbőségű dróthálóból készül, a háztetőszerű felsőrésze az építmény fele hosszúságában deszkából, másik félhosszúságában – és a két végén – pedig dróthálóból készül. Nagysága tetszésszerinti s fődolog az, hogy könnyen hordozható legyen. Ebbe belehelyezzük a kifutóba szánt állatokat és az egész kifutót oda visszük, ahova éppen akarjuk. Így kettős célt érünk el. A rendelkezésre álló legelő-területet fokozatosan és tetszé-

 

{KÉP: Telep elrendezés. A ketrecek dél és kelet felé tekintenek.}

 

sünk szerint legeltethetjük le, viszont állataink élvezik a szabad mozgást, levegőt és napfényt, egyúttal azonban védve vannak minden veszedelem ellen. A deszkázott tetőrész megóvja nyulainkat esőtől vagy estleges vihartól, míg a rekkenő hőség elől némi árnyékot is nyújt.

 

Tenyészanyag beszerzése.

 

Az óriásnyúltenyésztésnek talán legfontosabb előfeltétele a

jó tenyészanyag beszerzése.

Az óriásnyulak tenyésztésénél a gazdasági szemponton lévén a főhangsúly, a tenyészanyag beszerzésénél nem szabad a célt; a nyúlhústermelést szem elől téveszteni. Tenyésztési kedvünk csak akkor marad meg, ha telepünk hasznot hoz, viszont hasznot csak a gazdaságos tenyésztés nyújt.

A tenyészanyagot tehát úgy kell kiválasztanunk, hogy az eredményes tenyésztés eleve biztosítva legyen, amikor a tenyészállatokat megvásároljuk. Sohasem szabad a túlságosan nagy testhez és fülhosszúsághoz ragaszkodnunk, mert nekünk nem mesebeli szörnyetegekre, hanem haszonállatokra van szükségünk. A mi életkörülményeink nem engedik meg, hogy kísérletezzünk vagy nemzetközi kiállításokra való anyagot tenyésszünk. A mi célunk az legyen, hogy erős, izmos, hústartó és egészséges tenyészállatokkal gyorsan fejlődő süldőket állítsunk elő, mert csak így érjük el, hogy a lehető legkisebb kiadás mellett nagy mennyiségű és jó minőségű nyúlhúst tudunk termelni. Akit nem ez a cél vezet, nagyon rá fog fizetni. Hányan vesztették el nemcsak kedvüket, de a telep létesítésébe befektetett tőkéjüket is, akik hangzatos hirdetéseknek hittek és haszonállatok helyett drága pénzen kiállítási szörnyetegeket vásároltak.

Soha nem szabad szem elöl téveszteni, hogy nem feltétlenül jó az, ami szép és ami drága. Ezzel szemben viszont áll az, hogy rendszerint az sem jó, ami olcsó. A helyes tehát az arany középút.

Ha több állatot veszünk egyszerre, a tenyésztelep bakját, az úgynevezett törzsbakot csak akkor vásároljuk attól a tenyésztőtől, akitől a tenyészanyákat vettük, — ha garanciát kapunk, hogy a bak a tenyészanyákkal nincs vérrokonságban.

Akinek módja van, lehetőleg teljesen kifejlett, tenyészképes állatokat vásároljon, süldő állatokat csak teljesen megbízható tenyésztőtől szabad beszerezni. Különösen óvakodni kell az áltenyésztőktől és nyúl-kupecektől, akik a piacon olcsón összevásárolt selejtezett óriásnyulakat drága pénzért tenyészállatokként árusítják a tapasztalatlan, kezdő tenyésztőknek.

 

 

III. A tenyésztés.

 

Az óriásnyúltenyésztés alatt azt a ténykedést értjük, ami 1. a tenyészállatok fialtatásából, 2. az utódok felneveléséből, 3. a takarmányozásból és 4. nyúlállományunk gondozásából tevődik össze.

Tenyészteni tehát annyit jelent, mint a gondosan megválasztott tenyészanyaggal utódokat előállítani, a növekvő állatokat felnevelni s állományunkat okszerűen takarmányozni és gondozni.

Az óriásnyúlfajták tenyésztése nem ördögi mesterség, bár tagadhatatlan, hogy némi elméleti ismeretre szükség van. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy az óriásnyúl nemes, kifinomult nyúlfajta, amely ugyan igénytelen és nem is kényes, tenyésztéséhez azonban körültekintés és némi szakértelem kell.

A tenyésztéshez – mint említettem – két fő-dolog kell: az egyik a szeretet, a másik a tisztaság. Aki nem szereti állatait, legjobban teszi, ha azonnal abbahagyja a tenyésztést, mert szeretet nélkül a tenyésztésből állatkínzás lesz.

Ha tenyésztési alapismereteink hiányosak és az okszerű, gazdaságos tenyésztés minden kérdésével elméletileg nem is vagyunk tisztában, de szeretjük állatainkat, a szeretet, a gondoskodás sok mindenre megtanít bennünket anélkül, hogy azt észrevennénk.

Sohase szabad az állatot megütni, még ha vad vagy esetleg harapós is. Meg kell simogatni, kefélgetni, megnyugtatni, így a legvadabb természetű állatból is jámbor lesz.

Ha a tenyésztő szereti állatait, nem fog megfeledkezni azok tisztántartásáról sem, mert tudja, hogy a tisztaság: egészség. Az elhanyagolt, szennyesen tartott telepen előbb-utóbb fellép valamely veszedelmes, ragályos betegség, ami annál nagyobb kárt tehet, minél nagyobb, minél szebb és értékesebb telepünk.

Aki szereti és tisztán is tartja állatait, igen sok öröme telik a tenyésztésben és vesződségének, befektetésének gyümölcsét is élvezheti.

 

 

 

1. A fialtatás.

 

A fialtatás cím alatt állataink szaporítását és az ezzel kapcsolatos összes tudnivalókat fogom tárgyalni. Ide soroltam tehát a tenyészállatok összepárosítását, a meddőség és átörökítés kérdését, továbbá a kölykezést és a nevelést is.

A nyúlhústermelésnél elsőrendű érdeke a tenyésztőnek, hogy az adott körülmények között kellő mennyiségben és kifogástalan minőségű húsnyúlsüldők álljanak rendelkezésére.

Helytelen tehát arra törekednünk, hogy minél több süldőt nyerjünk, mert ez a minőség rovására megy, de épúgy helytelen kevés, bár kiváló minőségű állatot nevelni, mert ez meg a gazdaságosság csődjét eredményezheti. Itt is az arany középút a helyes.

 

a) Párosítás.

A fialtatást a tenyészbak és tenyészanyák összepárosítása előzi meg. Egy tenyészbakhoz 5–7 tenyészanya tartható.

A bak mindenkor kész párosodni, a nőstény párzási hajlama négyhetenként, esetleg rövidebb időközökben áll be és mintegy 3 napig tart, amikor is ideges lesz, alomját túrja, állát az etető vályúhoz, szénarácshoz vagy más tárgyhoz dörzsöli, nemi szerve megduzzad és vörös lesz. Ezt az időpontot kell kihasználni a párosításhoz.

Általános tudnivalókként a következőket kell megjegyezni:

Sötét színű óriásnyulat közép vagy világos színűvel kell párosítani. Fehéret fehérrel vagy szürkével (vadasszürkével) párosítunk.

Párosítás végett mindenkor az anyanyulat kell a tenyészbak ketrecébe helyezni. Ha vonakodik, többször át kell rakni a bak ketrecébe, vagy a baktól almot kell betenni a nőstényhez, így hozzászokik a szaghoz és nem idegenkedik a baktól.

Tenyészbakot 1 éves, tenyészanyanyulakat 8–9 hónapos korban kell párosítani. Előbb káros a fejlődésre, később pedig már terméketlenséget, meddőséget eredményezhet.

A párzás, amely mintegy 15–20 másodpercig tart, akkor szabályszerű, ha a bak a nőstényről morogva, nyafogva, esetleg sikítva féloldalt lefordul és egy-két pillanatig mintegy bénultan megpihen, vagy görcsösen vonaglik.

A párosodás után az anyanyulat azonnal el kell vinni a bak ketrecéből. Ugyanis egyszeri szabályos párzás elégséges arra, hogy az anyanyul terhessé váljék és kellő számú utódokat hozzon. A másodszori párosodás felesleges, míg a többszörös párosítás a bakra nézve határozottan káros, amennyiben korai tenyészképtelenséget idézhet elő.

Az első párosítást követő harmadik, majd kilencedik és tizenötödik, napon újból megkíséreljük a párosítást. Ha az anyanyúl síró, nyafogó hangot ad és védekezik vagy a bakkal szembe is száll, akkor a párosítás eredményes volt. A bak legtöbbször megérzi, ha az anyanyul vemhes, ilyenkor vonakodik tőle, sőt az is gyakori eset, hogy levizeli a vemhes anyanyulat.

A 10–14. napon egyébként a születendő kisnyulakat (embriókat) igen óvatosan ki is tapogathatjuk az anyanyúl hasi üregében, cseresznye nagyságú, gömbölyű, félkemény testecskék alakjában. De ellenőrizhetjük a vemhességet méréssel is, mert a terhes anyanyúlnál hetenként mintegy hét dekagramm súly gyarapodás mutatkozik.

Az óriásnyulakat január végétől áprilisig, majd augusztustól októberig párosítjuk. A nagy melegben óriásnyulaink sokat szenvednek a hőségtől, ezért lehetőség szerint kerülni kell, hogy kánikula idején kölykeik legyenek. Viszont télen csak úgy fialtathatunk, ha fedett és zárt telelő helyünk van, ahol nemcsak a széltől és csapadéktól tudjuk védeni állatainkat, de a nagyobb hidegtől is.

Azt az anyanyulat, amelyiktől tenyészállatokat akarunk nevelni, 3-szor, januárban, áprilisban és szeptemberben párosítsuk. Húsnyúl nevelésnél 4-szer, január végén, április közepén, augusztus és november első felében párosítsuk tenyészanyanyulainkat.

Megjegyzem, hogy az anyanyulat be lehet párosítani akkor is, ha még kölykeit nem választottuk el tőle. A fontos az, hogy a leválasztás után az anyanyúl még legalább 10–14 napig magát kipihenhesse és felerősödjön a következő fialáshoz. Ha azonban tenyészállatot akarunk az utódokból nevelni, úgy az előző fialásból származó süldőket előbb le kell választani s csak néhány napig tartó pihenés után szabad újból párosítani, hogy az anyaállat szervezete teljesen megerősödjék.

Nyáron, a nagy melegek idején az óriasnyulakat párosítani nem szabad. A hőségben – zabbal etetett – bakot párosítás közben szélütés is könnyen érheti.

 

b) Meddőség.

A párosítással kapcsolatban meg kell emlékezni az óriásnyulak meddőségéről. E kérdés tárgyalásánál nem szabad szem elől téveszteni, hogy minél magasabb rendű, minél nemesebb fajta állatot tenyésztünk, annál inkább előfordulhat a meddőség, mert a magasabbrendű állatok életviszonyai mellett az eredményes párosítást több körülmény befolyásolja. Az óriásnyulak meddőségének azonban az esetek túlnyomó részében a tenyésztő tájékozatlansága az oka. Így, ha a bakkal a tenyésztő sokat vagy gyors egymásutánban több nőstényt párosít, vagy egy-egy nőstény párosításánál többízben engedi a bakot párosodni, úgy a bak hamarosan magtalanná, tenyészképtelenné válik.

Az anyanyulak meddőségét legtöbbször az idézi elő, hogy a tenyész-nöstényeket sokan nem párosítják kellő időben. Ha a 12–14 hónapos nőstényt párosítjuk elsőízben, az már legtöbbször tenyészképtelen, mive párosodásil ösztöne 7–8 hónapos korától kezdve űzi, hajtja, de mert ösztöne kielégítetlen marad, szaporodási képessége valósággal elsorvad s az állat meddővé lesz. Ám ugyanígy hibás volna a nőstényeket 7–8 hónapos koruk előtt bepárosítani, mert bár utódokat hoznak a világra, ezek azonban csenevészek, fejletlenek, előbb-utóbb valamely betegség áldozataivá lesznek, – az anyanyúl pedig egy-két fialás után kiéli magát s ha az időelőtti elpusztulástól menekül is, igen gyakran szintén meddővé válik.

Tehát »mindent a maga idején«. Ha óriásnyulaink elérlék az érett tenyészkort, vagyis a bakok az egy évet, nőstények a 9 hónapot, nem szabad tovább várni az összepárosításra, mert csak így számíthatunk eredményes tenyésztésre; így várhatunk erős, egészséges, jól fejlődő értékes utódokat.

A meddőségnek azonban más okai is lehetnek. így, ha állatainkat kizárólag ketrecben tartjuk és nem mozoghatnak eleget, mert ez a nyulak alaptermészetével ellenkezik, tehát természetellenes. Ezért kell a süldőket kifutóban nevelni, mint ahogy a növendék szarvasmarhát is a gulyában tartják, a süldő sertéseket is kondában a mezőre hajtják, hogy a szabad mozgásuk, fejlődésük és ösztöneik kifejlődése biztosítva legyen.

Meddőséget idézhet elő melegebb időjárás mellett a rossz elhelyezés is. A fülledt hőség ugyanis a nehéz, nagytestű állatokra igen kellemetlen hatást gyakorol, a hirtelen meleg pedig anyagcserezavarokat is idéz elő és meddőséget vált ki. Ezért kell a ketreceket lombos fa árnyékába elhelyezni, illetve a hőségtől megóvni.

Nagyon gyakran meddőséget idéznek elő a tenyésztési rekord kísérletek is. Ez is csak tenyésztői hiba. Azok esnek ebbe, akik nem elégednek meg a szép, vaskos-testű óriásnyulakkal, hanem 8 kg-os vagy annál is nagyobb, súlyosabb, 74 cm-en felüli testhosszúságú és 20 cm hosszú fülű példányokról ábrándoznak és a túlméretezett képzeletbeli szörnyek elérése reményében fel áldozzák a legfőbb szempontot: a gazdaságosságot. Közben pedig észre sem veszik, hogy tenyészetükben a meddőség mily nagy mértékben terjeszkedik.

Meddőség léphet fel a túltáplált, kövér tenyészóriásnyulaknál és azoknál az állatoknál is, amelyek egyoldalú, vagyis változatosság nélküli takarmányozásban részesülnek, így valamelyik tápanyagot (szénhidrátot, fehérjét, sót vagy vitamint) nélkülözi a szervezetük.

Az említett hibákat, fogyatékosságot ki kell küszöbölni a telepről és megszűnik a meddőség.

 

c) Átöröklés.

A fialtatással kapcsolatban rátérek a különböző faji és egyedi tulajdonságok átörökítésére, amit az óriásnyulak tenyésztésénél feltétlenül ismerni kell.

Az átöröklésnek törvénye, sőt tudománya van, amit természetesen nem áll módomban, de célom sem lehet tárgyalni. Itt csupán azokat a fontosabb tulajdonságokat és jellegzetességeket fogom érinteni, amelyek az óriásnyulaknál az elődökről az utódokra szállnak át, vagyis öröklődnek.

Öröklődik a vérbaj, a coccidiosis, a tuberkulózis, sőt az idült nátha is. Továbbá öröklődik a hibás testtartás, a ferde farok, kifelé, vagy befelé ferde, másszóval csámpás láb, lógó fül vagy hanyag fülhordozás és a színezés hibája, mint pl. a sötét színűeknél a fehér folt. Ugyancsak öröklődik a fejforma, vagyis a gömbölyű vagy hosszúkás fejalak, a fülhosszúság, a szőr színe és – természetszerűleg – a testnagyság is.

Ezek a főbb tulajdonságok és jellegzetességek nemzedékről nemzedékre szállnak, öröklődnek. Minél közelebbi szülőben van a hiba vagy kívánatos jótulajdonság, annál gyakrabban ütközik ki és minél további nagyszülőben volt az, annál ritkábban fordul elő az utódokban.

Az átöröklési törvény alapján tudnunk kell, hogy nem szabad oldalágon rokon vérben tenyészteni, vagyis testvért-testvérrel, sőt unokatestvért-unokatestvérrel sem szabad párosítani. Azonban az óriás-apanyulat nőstény leszármazóival, az anyanyulat bak-utódaival nemcsak szabad, de a jó tulajdonságok átörökítése szempontjából célirányos is összepárosítani.

Az óriásnyúl tulajdonságainak és jellegzetességeinek átörökítése céljából tehát mérsékelt beltenyésztést kell űzni, vagyis nem szabad mindenegyes tenyészanyanyúlhoz és annak leszármazóihoz más és más bakot használni. Ha elkezdjük a tenyésztést egy idegenvérű óriásbakkal és két vagy több nöstényóriásnyúllal, az ezektől nevelt nőstény ivadékokat nyugodtan párosíthatjuk az apaállattal. Tenyészbakot tehát legfeljebb háromévenként kell cserélni, illetve újat beszerezni. Előbb nemcsak felesleges, de nem is kívánatos.

Ha a tenyésztés során azt tapasztaljuk, hogy valamely óriásnyúlanya 2–3 fialás során is hibás (lógófülű, ferde farkú, foltos stb.) utódot hoz, azt az anyát vonjuk ki a tenyésztésből. Viszont, ha valamely kiváló átörökítő képességű tenyészállatot fedezünk fel, ahhoz ragaszkodni kell és attól nem szabad megválni, amíg csak használni lehet a tenyészetben. Ezektől neveljük tenyészállatainkat.

Általában ne kísérletezzünk, hagyjuk azt az átöröklés törvényével, tudományos elméleteivel teljesen tisztában levő, szakavatott és gyakorlatilag is mindenben képzett tenyésztőkre.

 

d) Kölykezés.

Az óriásanyanyúl vemhessége 28–30 napig tart. Előfordul, hogy egyik vagy másik óriásanyanyúl 30 napon túl fial, ez azonban rendellenes s a kölykek legtöbbször élettelenül jönnek a világra. A rendellenes fialás mindenkor veszélyezteti az anyanyúl életét, még ha a kisnyulak élve maradnak is és az ilyen anyanyulat a további tenyésztésből ki kell hagyni.

A fialás előtti utolsó napokban az anyanyúl nyugtalan lesz, apróra rágja az alomját, mellső és hasi résziről tépdesi a szőrét és óljának, ketrecének rendszerint egyik belső sarkába fészket készít. Amint e készülődést észrevesszük, – de legkevesebb 3–4 nappal a lefialás előtt, – fialtató ládát kell a ketrecbe helyezni. E célra közönséges deszkaládát használhatunk, melynek hossza 55–60 cm, szélessége 45–50 cm, magassága pedig ugyancsak 45–50 cm. E láda egyik végén akkora búvólyukat vágunk, hogy azon az óriásanyanyúl könnyedén beférhessen. A ládát úgy helyezzük el a ketrecbe, hogy a búvólyuk oldalt vagy hátul legyen és így a fészeknek félhomályt nyújtson.

Az óriásnyúl – és a többi házinyúl fajta is, – mint az üregi-nyúl leszármazottja szereti a sötétséget, ezért különösen a fialás idejére szívesen vonul el a deszkaláda sötétjébe, ahol a kicsinyek is jobban védve vannak hidegtől, léghuzattól és minden kívülről behatoló veszedelem elől.

A fialáshoz közel álló anyanyúl elől sohasem szabad a tiszta ivóvíznek hiányoznia; az ellés ugyanis az anyanyúlnál lázas állapotot vált ki, amikor az ivóvízre feltétlenül szüksége van.

Az ellés előtti időben, de főleg ellés alatt óvjuk meg anyanyulainkat minden zavaró körülménytől. Mi se háborgassuk, de még inkább ügyeljünk arra, hogy kutya, macska vagy más nagyobb állat a ketrec közelébe ne férkőzhessen, mert az anyanyúl esetleg puszta féltékenységből is igen könnyen felfalhatja összes kölykeit. Azt az anyanyulat, amelyik ismételten elpusztítja, megeszi az újszülött kisnyulakat, a tenyésztésből ki kell rekeszteni.

Meleg időben alkalmazhatunk olyan ládácskát, amelynek feneke 40 x 40 cm és oldalmagassága 20–25 cm, teteje pedig nincs. Ez a levegőzést inkább biztosítja, de a zárt ládával szemben az a hátránya, hogy a kisnyulak könnyebben kimászkálhatnak és kipotyoghatnak fészkükből, ami hűvös éjszakákon végzetes lehet.

A fialtató ládának ugyanis éppen az a rendeltetése, hogy a kölykek ne tudjanak a ketrecben szanaszét mászkálni, meg ne fázzanak és az anyanyúl véletlenül se tapossa össze kicsinyeit. A zárt, illetve fedett ládának még előnye az is, hogy amikor már a kölyök-nyulak nagyobbacskák, folyton anyjukon lógnak és szopni akarnak, ilyenkor az anyanyúl a láda tetejére menekül és elpihen ott, hova a kisnyulak követni nem tudják.

Az óriásnyúl rendszerint 4–10 kölyket hoz a világra. Előfordul azonban, hogy kevesebbet vagy többet (16–18) is fial. Az elles ideje alatt nyugodtan kell hagyni az anyanyulat, utána azonban 2–3 óra múlva óvatosan el kell ketrecéből távolítani s az esetleg élettelen kölykeket, úgyszintén a gyenge vagy fölösszámú kisnyulakat a fészekből ki kell szedni. A kiváló tulajdonságú, jó átörökítő képességű anyanyúl kölykeit másik anyához kell dajkaságba adni. Hogy ezt megtudjuk tenni, több tenyészanyanyulat és a dajkanyulakat is egyidőben kell párosítani, hogy a fiák arányosan eloszthatók legyenek.

 

2. Nevelés.

 

Ha tenyészállatokat nevelünk, egy anya alatt legfeljebb 5, ha húsnyulakat akarunk előállítani, egy anyanyúl alatt legfeljebb 7 kölyket szabad hagyni. Ha a dajkanyúl kistestű (4 ½ kg-on aluli) csak 3–4 kis-nyulat helyezzünk vackába, egyébként 5–6 kisállatot is rábízhatunk. Ez akként történik, hogy a dajkanyúl eltávolítása után a saját kölykeit átcseréljük a dajkaságba adott nyúlkölykökkel. Az idegen kisnyúlak 2 óra múlva felveszik a dajkanyúl fészkének szagát, mikor is a dajkanyúl visszahelyezhető, mert akkor már nem veszi észre a csalafintaságot. Ezt még 8–10 napos kölykökkel is meg lehet tenni.

A nyúlfiaknak 8–10 napra nyílik ki a szemük, 18–20 napos korukban kimásznak a fészekből. Ilyenkor egyáltalán nem szabad semmiféle ételmaradéknak lenni a ketrecben, mert a kicsinyek bele kóstolnak, de szervezetük még nem veszi be, csak az anyatejet így a torkosságba könnyen elpusztulhatnak. 4–5 hetes korban kezdenek eszegetni. Akkor is csak szénát és szemes takarmányt engedjünk fogyasztani, míg a zöldfélék etetésétől lehetőleg távol kell tartani a kisnyulakat úgy, hogy a zöldtakarmányt a szénarácsba helyezzük, ahol az egész apró nyúlkölykek még nem érik el azt.

Leválasztani csak 6 hét után szabad, mert ha előbb történik a leválasztás, a kisnyulak nem lesznek életképesek. Tenyészállatokat 10–12 hétig, a levágásra szánt süldőnyulakat pedig 8–10 hétig hagyjuk anyjuknál. Az anyatej ugyanis nemcsak táplálékul szolgál, de az olyan anyagokat is tartalmaz mely megvédi a kicsinyeket különféle megbetegedéstől. Ezért kívánatos, hogy a kisnyulak legalább 8–10 hetes korukig anyjuknál maradjanak, mert ebben az időben erős vedlésen esnek át, ami szervezetüket és ellenállóképességüket úgyis legyengíti.

A leválasztás a kisnyulak egyenkinti elválasztásával vagy úgy történik, hogy nappal elvesszük, éjjelre visszahelyezzük az anyanyulat a ketrecből. Ez utóbbi célszerűbb, mert így az anya tejelése lassan apad el és a kölykei is fokozatosan szoknak el.

Az újszülött nyúl súlya (Éhik) 6–8 dkg, 2 hetes korban 12–15, 4 hetes korban 60–80, 10 hetes korban pedig 150–200 dkg rendes, jó fejlődés mellett. Ebből látható, hogy az óriásnyúlfajták mily rohamosan fejlődnek, hisz testsúlyuk már 2 hetes korban kétszerese, 4 hetes korban tízszerese, 10 hetes korban huszonötszöröse születéskori testsúlyának.

A súlygyarapodásnak ez a bámulatos üteme négyhónapos korig tart, négyhónapos kortól hat hónapos korig már lanyhul, míg hathónapos koron túl a súlyemelkedés jelentéktelen. Az óriásnyulak levágása csak 4–6 hónapos korban gazdaságos. Legjövedelmezőbb a 4 hónapos korban.

A süldő-nyulakat leválasztásuk után olyan ketrecbe helyezzük el, amelyhez kifutó is van, ahova nappalra kiengedjük a növendékeket, mert nagyon fontos a fejlődésük szempontjából, hogy egész nap mozoghassanak, ugrándozhassanak kényük-kedvük szerint. A szabad mozgás erősíti csontozatukat, fejleszti izomzatukat, fokozza étvágyukat és ezáltal erősek, edzettek és egészségesebbek lesznek. De testtartásuk is szebb, szőrük fényesebb, életkedvük vidámabb lesz, mint a ketrecekben felnevelt óriásnyulaknak.

Ha leválasztásuk után a süldők egyrészét kizárólag ketrecben tartjuk, másik részét nappalra kifutóba engedjük, már két hét múlva észrevesszük a nagy különbséget rajtuk s az eredmény az lesz, hogy 5–6 hónapos korban az állandóan ketrecezett süldőnyulak testsúlya egy, sőt egy és fél kilogrammal is elmarad a kifutóban nevelt süldők súlya mögött. Emellett egész nap gubbasztanak, szomorkodnak, étvágytalanok lesznek, életkedvüket vesztik, szőrük borzassá, fénytelenné válik s a nőstényeknél nagy arányszámban fellép a meddőség.

Az óriás-süldőnyulakat leválasztáskor törzskönyvezni kell és meg kell jelölni. Ahol egyesület nincs, ott a tenyésztő maga vezethet törzskönyvet. A törzskönyv házilag is elkészíthető és a következő rovatokból kell állnia: 1. sorszám, 2. az óriásnyúl neme, 3. a kora (születési év, hó és nap), 4. a füljelzés száma, 5. az apanyúl származási adatai (helye, füljelzése, esetleg neve), 6. az anyanyúl származási adatai (mint a baknál), 7. az óriásnyúl neve, 8. jegyzet.

A füljelzés történhetik tetoválással és fülgombbal. A tetoválási eljárás abból áll, hogy a nyúl fülének belső oldalát tussal bekenjük és erre a tusozott felületre a tetoválási fogóval, tetszés szerinti számot, betűt vagy más jelet belenyomjuk, ami bele forr és a tuss hatására feketén megmarad a nyúl fülében.

A fülgombot a fülön átszúrt lyukba fűzzük és a fülgömb két szárát visszahajtjuk. Hátránya, hogy könnyen eltávolítható és kicserélhető, bár a tetoválás meg kissé állatkínzó eljárás.

Lábgyűrűt is alkalmazhatunk a hátsó combon az ugró csont fölé.

A süldőket 3 hónapos korban nem szerint szét kell választani és pedig úgy, hogy egymás szagát se érezhessék, mert az együttlét a nemi ösztön korai felébredésére vezet, ami a fejlődést hátráltatja, a szag pedig izgatja állatainkat; ez viszont a párosodási ösztön kielégületlensége miatt főleg a nőstényeknél nagy arányszámban időelőtti terméketlenséget, meddőséget idézhet elő.

 

 

IV. Takarmányozás.

 

Az óriásnyúlfajták takarmányozás szempontjából roppant igénytelenek. Általában a házinyulak a világ legigénytelenebb állatai. E tekintetben csak a kecske és juh-félék, no meg a szamár vetekednek velük.

Kisebb óriásnyúl-telepen a tenyészállatok eltartása és a szaporulat felnevelése egész éven át úgyszólván semmi gondot nem okoz, mert konyhahulladékból és a ház körül, vagy a kertben található zöldféleségekből az élelmezés megoldható s csupán a szemes abraktakarmányt kell nyulainknak megvásárolni.

Komolyabb óriásnyúl-telepeken a nagyobb számú állatok takarmányozása sem okoz különösebb gondot, ha valamelyes művelhető földterület áll rendelkezésre, ahol célszerű beosztással megtermelhető mindaz, ami az óriásnyulak helyes és gazdaságos takarmányozásához szükséges.

Az óriásnyúlfajták takarmányozásánál három szempontot kell betartani és pedig, hogy a takarmányozás: 1. kifogástalanul jó, 2. változatos és természetes, 3. bőséges legyen.

1. A takarmányozásnak mindenkor kifogástalannak kell lennie, mert állatainkat így óvhatjuk meg a különböző gyomor, bél, máj s egyéb belső szervi megbetegedésektől. 2. A változatosságra azért van szükség, mert a különféle takarmányfajták etetésével juttatjuk állatainknak a szervezet felépítéséhez és fenntartásához nélkülözhetetlen különféle tápanyagokat: fehérjéket, zsírokat és olajokat, szénhidrátokat, sókat és vitaminokat. Mivel pedig főleg az utóbbiakat a friss takarmányok tartalmazzák legbőségesebben, fontos, hogy táplálékukat a lehetőség szerint természetes – és nem főtt – állapotban fogyaszthassák állataink. 3. A takarmányozásnak mindenkor bőségesnek kell lennie, mert a nagytestű óriásnyulak szervezetének nagymennyiségű táplálékra van szüksége. Az egészséges óriásnyulakat éppen az jellemzi, hogy rendkívül falánkak és szinte hihetetlennek látszó takarmány-mennyiséget tudnak elfogyasztani percek alatt.

A takarmányozás összeállítása mindenkor vita tárgya lehet. Nekem pedig nem feladatom, hogy étrendeket soroljak fel, annál kevésbbé, mert vidékenként változnak a takarmányozási lehetőségek. Ellenben ismertetem az óriásnyulak takarmányozására alkalmas növényeket és a mesterséges takarmányozást szolgáló egyéb anyagokat, majd a helyes és gazdaságos takarmányozás irányelveivel fogok foglalkozni.

A helyes takarmányozás azt kívánja, hogy az óriásnyulak életkörülményeinek legmegfelelőbb s a szervezetük felépítéséhez és fenntartásához feltétlenül szükséges takarmány-féléket etessük.

A gazdaságos takarmányozás pedig azt célozza, hogy a legolcsóbb áron előállított, vagy rendelkezésünkre álló takarmány-félékből úgy állítsuk össze állataink étrendjét, hogy ezáltal óriásnyulainknak a helyes takarmányozást nyújtsuk.

Ha az általunk termelt vagy rendelkezésünkre álló takarmányanyagok az állataink számára szükséges tápanyagokat hiányosan vagy szűkösen tartalmazzák, – inkább csak télidőben, – mesterséges takarmányozáshoz is kell folyamodnunk, vagyis egyes tápanyagokat mesterségesen kell pótolnunk.

 

Az óriásnyulak takarmányait több csoportba oszthatjuk. Ezek: 1. zöldtakarmányok, 2. gyökér és gumósnövények, 3. szénafélék, 4. szemes vagy abraktakarmányok, 5. kevert vagy lágy eleség és 6. mesterséges, másnéven erő, vagy póttakarmányok.

1. A zöldtakarmányok a legtermészetesebb és legszükségesebb tápláléka az óriásnyúlfajtáknak, mert legnagyobb mennyiségben tartalmazzák mindazokat a tápanyagokat, sókat és vitaminokat, amikre az óriásnyulak szervezetének feltétlenül szüksége van.

Nagy víztartalmuknál fogva a zöldtakarmányok etetésével egyidejűleg itatni nem kell, sőt nem is szabad. E kérdésre azonban alább újból visszatérek.

Az óriásnyúltenyésztés szempontjából a fontosabb zöldtakarmányok: a pillangós virágú növények, a különböző erdei és mezei fűfélék, a takarmányrozs, takarmányzab és takarmánytengeri, vagy más néven csalamádé, a csicsóka és a napraforgó. Ezeken kívül azonban mint szükségtakarmányok szóba jöhetnek a káposztafélék, az eper- és akáclevél, valamint a különböző kerti növények, szárak és levelek. Mindezen takarmány növényekkel külön-külön kell röviden foglalkozni.

A pillangós virágú növények nagyfokú fehérje tartalmuknál fogva legfontosabb és nagyon kedvelt zöldtakarmánya az óriásnyúlfajtáknak. Főképen a növendék állatok és szoptatós anyanyulak takarmányozásánál van fontos szerepük. Idetartoznak a lucerna, a baltacin, a bükköny és a here-félék. Legmegfelelőbb és legajánlatosabb a lucerna, melynek mint évelő növénynek termesztése nagyon gazdaságos, éveken át buján hajt és május elejétől az őszi fagyok beálltáig bőséges és tápdús zöld takarmányt nyujt óriásnyulainknak. Hasonlóan kiváló zöldtakarmányt ad a baltacin és a bükköny is. A lucernát, baltacint és bükkönyt frissen vágva de (1–2 órán át) kissé fonnyasztott állapotban szabad etetni. A herefélék, a bibor-, a vörös- és a lóhere etetésénél még óvatosabban kell eljárni és csak szénával keverten szabad takarmányozásra használni, mert könnyen felfúvódást okozhatnak. Egyébként is a felsorolt pillangós virágú növények etetésénél nagyon kell ügyeni arra, hogy a zöldtakarmány fülledt, pállott ne legyen, mert az ilyen állapotban levő takarmány rendkívül veszedelmes bélgyulladást és tömeges elhullást idéz elő.

A fűfélék a legolcsóbb zöldtakarmányt szolgáltatják. Az erdei fűfélék a legjobb minőségűek, mert a legtöbb fűszeres és gyógyhatású növény: zsálya, fodormenta, útifű, fehérüröm, kakukfű, vadrepce stb. nő közöttük.

A nedves kaszáló-rétek fűtermése a legsilányabb, aminél már sokkal jobb a domboldalon termett fű-takarmány, mert ebben több fűszeres és gyógynövény van.

A fűfélék különösen a növendék állatok fejlődésére vannak igen jó hatással. Csak zsengén kedvelik állataink.

Külön kell megemlítenem a tyúkhúrt és a gyermekláncfűt. Előbbi azért fontos, mert tavasszal a legkorábbi fűféle és a koratavaszi süldők nevelésénél van fontos szerepe. A gyermekláncfű szintén koratavaszi növény és a szoptatós anyanyulak tejtermelését nagy mérvben elősegíti, sőt fokozza, ezért takarmányozása nagyon ajánlatos.

Az árva-csalán, porcfű, folyondár, vadüröm, mint szükségtakarmány-félék hasznosak.

A takarmányrozs, takarmányzab és takarmánytengeri (csalamádé) zsengén és friss állapotban igen kedvelt eledele az óriásnyulaknak. A kalászos növények learatása után a felszántott tarló is bevethető még rozzsal, zabbal vagy tengerivel és amint akkorára megnő, hogy kaszával vagy sarlóval vágható, felhasználhatjuk takarmányozásra, sőt az újra sarjadó rozsot vagy zabot is feletethetjük egészen a fagyok beálltáig.

A csicsóka a legkedveltebb takarmánya óriásnyulainknak; különösen a levelét és a gyenge szárát szeretik, amit nyáron zölden, friss állapotban kell etetni, míg gumóját a fagyok beálltáig ugyancsak frissen szedve adjuk állatainknak. A gumók elraktározása nehézségbe ütközik, ezért inkább a földben kell hagyni, de amint a föld fagya kiengedett, újból lehet a csicsóka gumókat etetni. Úgy a levele, mint a gumója kiváló tápdús, nagy fehérje tartalmú, ezért nagyobb tenyészetekben a takarmányozás változatossága szempontjából nélkülözhetetlen. Termesztése gazdaságos, mert szára megcsonkítás után többszörös sarjhajtást hoz, gumója pedig a földből úgyszólván kiirthatatlan. Ha a levelekből felesleg jelentkezik, július végén a szár félmagasságában levágva megszárítjuk és kévébe kötve télidőre száraztakarmánynak eltesszük.

A napraforgó szintén igen kedvelt nyúltakarmány. Levelét július-augusztus hónapokban etetjük, amikor esetleg szárazság miatt kevés zöld takarmány áll rendelkezésünkre. Fontosabb szerepe van azonban a magjának, amely nagy olajtartalmú, tápdús takarmányt szolgáltat és a vedlés gyors lefolyását hatásosan előmozdítja. Termesztése szegély vagy közöttes növényként is igen gazdaságos. Legbővebben termők az egy-tányérú fekete vagy szürke magvú fajták.

A káposztafélék takarmányozásánál óvatosan kell eljárni. A kerti kelkáposzta és a karfiol levelét bátrabban adagolhatjuk óriásnyulainknak. A fejeskáposzta és karalábé levelet csak szükségből két-három naponként etessük állatainkkal. Bulgár kertészetből, vagy általában olyan kertből származó káposztafélékkel, – ahol az öntés árasztással történik, – ne élelmezzük nyulainkat, mert az ilyen káposztaféléknek az a sajátossága, hogy gyorsan rothadnak és az óriásnyulaknál veszedelmes bélgyulladást és nagyon gyakran elhullást idézhetnek elő.

Az eperfa és gyümölcsfák gyenge hajtásait és levelét az óriásnyúlfajták kedvelik, amelyek – frissen adagolva – tápláló és olcsó zöldtakarmányként számítanak. Az akácfa, a fűzfa zsenge hajtásai és levelei csak mint kisegítő zöldtakarmányok jöhetnek szóba, mert alacsony tápértékűek. A barack és mandulafa levelét etetni nem szabad, mert mindkettőnek káros hatása van.

A kerti növények között takarmányozásra alkalmasak a bab-, borsóhüvely és szár, a csemege kukorica levele és haja, a reteklevél, de főként a paraj (spenót), a kapor, a petrezselyem, sárgarépa és zellerlevél. Az érett és zöld paradicsom és a nem erős zöldpaprika nagy vitamin-tartalmuknál fogva igen értékesek, amiből óriásnyulaink egy-egy darabot szívesen elcsemegéznek. A hagymaféléket az óriásnyulak nem kedvelik, a cukor- és marharépa-levél káros, mert bélhurutot idézhet elő. A salátafélék csak a legnagyobb óvatossággal, ritkán és kis mennyiségben etethetők, mert a vigyázatlan adagolás komoly emésztési zavarokat okozhat. A tököt nyersen nem kedvelik az óriásnyulak, főzve azonban darával, korpávái összegyúrva feletethetjük.

Meg kell említenem a gyümölcs-féléket is, amiket érett állapotban az óriásnyúlfajták szívesen elfogyasztanak. Az alma, körte, őszi szilva bátran etehetető, a többi gyümölcs adagolására vigyázni kell. Inkább csak a déli rendes takarmányozáson felül – víz helyett és mintegy csemegeképpen – szabad egy-két szemet állatainknak juttatni. A dinnye héját is csak mértékletesen etessük. Éretlen gyümölcs-féléket etetni egyáltalán nem szabad.

A zöldtakarmányfélékkel csakis kifogástalan állapotban szabad állatainkat élelmezni, tehát harmatos, ázott, deres vagy homokos, továbbá fülledt vagy dohos, egyszóval romlott zöldféleséggel takarmányozni nem szabad.

Különös gondot kell fordítani a takarmányozásra tavasszal, amikor a téli takarmányozás után a zöld-takarmányozásra térünk át, mert a zöldfélék átmenet nélküli adagolása komoly bajokat, de legalább is emésztési zavarokat eredményezhet. Kezdetben keverjünk a zöldtakarmány közé több szénát, amit azután csak fokozatosan szabad csökkenteni. Ha pedig – későbbi időben is – azt tapasztaljuk, hogy állataink ürüléke lágy, vagy – ami még, veszedelmesebb – higan folyó, a zöldtakarmányok, vagy a gyümölcsfélék etetését azonnal be kell szüntetni, állatainkat tisztán száraz-takarmányozásra kell fogni és csak óvatosan szabad a zöld takarmányok etetésére újból visszatérni.

2. A gyökér és gumósnövények között legfontosabbak a marharépa, a burgonya és a csicsóka.

A marharépa a fagyos időjárás beálltával, a téli és a tavaszi időszakban játszik nélkülözhetetlen szerepet. Legjobb a piros színű répa, mert húsa édeskés és szálkamentes, ezért az óriásnyulak leginkább kedvelik. Adagolhatjuk szeletelve, vagy reszelve, utóbbi esetben azonban darával vagy korpával meg kell hinteni és össze kell gyúrni. Kívánatos egy kevés marhasóval ízesíteni. A répát megfőzni nem szabad, mert tápértékéből sokat veszít.

A burgonya és a csicsóka gumó nyersen szeletelve vagy főzve adagolható. Főzőtt állapotban össze kell törni és korpával, darával meghintve és összegyúrva, kevés marhasóval ízesítve kell etetni állatainkkal. A főtt burgonyát egymagában is adhatjuk állatainknak, főleg az anyanyulaknak, melyeknek tejelését nagymértékben fokozza.

A petrezselyem, a zeller, a murok, de leginkább a sárgarépa-gyökér kiváló takarmányfélék óriásnyulaink számára. Ez utóbbit főleg szoptatós anyák és növendék állatok részére lehet ajánlani. Termesztését és etetését óriásnyulaink nagyon meghálálják.

Cukorrépát nem szabad etetni, mert veszélyes bélhurutot okoz.

3. A szénafélék között elsőhelyen a lucerna-széna áll. Nagy fehérje és mésztartalma miatt az óriásnyúltenyésztésnél nélkülözhetetlen. Nyáron a zöld lucerna etetése idején elhanyagolható, de a téli és tavaszi időszakban naponta egy-egy adag lucerna-szénát mindennap kell nyújtani állatainknak.

A lucerna-széna száraz helyen tartva leveleit lehullatja úgy, hogy a szénarácsba csak a lucernaszálak kerülnek. Ezért célszerű a kévébe kötött lucernát etetés előtt pár órán át nyirkos helyre tenni, vagy kibontás előtt tiszta vízzel kissé bepermetezni. A lucerna-szénát sokan liszté őröltetik és a reszelt répához vagy lágytakarmányhoz keverve etetik fel az állatokkal.

A többi pillangós virágú növények, mint a baltacin, bükköny és herefélék szénája szintén kiváló száraztakarmányt szolgáltat. Lucernaszéna helyett bármelyik megfelelő.

A rétiszéna a lucerna, vagy baltacin stb. szénák mellett az óriásnyulak takarmányozása szempontjából csak mint másodrangú száraztakarmány jöhet szóba. Szükség esetén lucernaszéna helyett télen és tavasszal a rétiszéna is megfelel, míg nyáron a zöld lucerna félék etetése idején a szénarácsból nem is maradhat el.

Az erdei széna a réti szénánál értékesebb, de a lucernaszénával ez sem veheti fel a versenyt.

Az egyéb száraz takarmányok közül említésre méltók a szárított csicsóka levél és szár, a száraz csalamádé, a szárított eper-és akácfagallyak, sőt takarmányinség esetén sor kerülhet a zab- és árpaszalmára is, azonban utóbbiakat csekély tápértékük miatt lehetőség szerint mellőzni kell.

A szénának rendkívül fontos szerepe van az óriásnyulak takarmányozásánál. A száraztakarmányozásnak kell szolgáltatnia a ballasztot, vagyis azt a takarmány mennyiséget, ami az óriásnyulak hatalmas gyomrát mindenkor kitöltse. Ám a szénának az óriásnyúl életében más szerepe is van: így a gyomorban a savak lekötésére is szolgál és az óriásnyúl mint élénk rágcsáló állat, a szénán éli ki rágcsáló ösztönét. Ezért a szénának – és pedig nyáron a réti szénának, télen a lucerna szénának, vagy vegyesen réti és lucerna szénának sohasem szabad hiányozni a szénarácsból. Ha ezt betartjuk, állataink mindig jóétvágyúak, jóltápláltak és egészségesek lesznek.

4. A szemes vagy abraktakarmányok között az óriásnyúlfajták tenyésztésénél az elsőhelyet a zab foglalja el. Növendék állatok nevelésénél, tenyészbakok és szoptatós anyanyulak takarmányozásánál egyaránt nélkülözhetetlen és naponta kell abrakolni.

A zab helyett árpát vagy rozsot csak átmenetileg, vagy a változatosság kedvéért, legfeljebb hetenként kétszer adjunk állatainknak, míg tengerit csupán szükség esetén és rövid ideig etessünk. A tengeri ugyanis sok gyomorsavat termel s az óriásnyulak ezt legkevésbbé kedvelik, rendszerint pár nap alatt ráúnnak. Ellenben igen jó szemes takarmány a cirok mag. Ezt főleg akkor etessük állatainkkal, ha előbbre főtt burgonyát kaptak.

Az árpának és tengerinek inkább a lágyeleségnél és a hizlalásnál van jelentős szerepe, de csakis dara alakjában.

A napraforgó-maggal vedlés idején abrakolunk, hogy ezzel a vedlést elősegítsük és siettessük. A tök-magnak és kendermagnak hasonló szerepe van. Utóbbit azonban csak igen kis mennyiségben adagoljuk.

A szemes eleség ne legyen poros, mert állataink a finom port beszívják és megnáthásodnak. Tanácsos vízzel kissé bepermetezni.

5. A kevert vagy lágyeleségnek fontos szerepe van az óriásnyúltenyésztésben. Ez az óriásnyulak kenyere. Az esti táplálék lehetőleg mindenkor lágyeleség legyen. A kevert vagy lágyeleség felerészben tengeri, vagy árpadarából, felerészben korpából áll, de keverhetjük mind a három féléből egyenlő arányban is. A keveréket őrölt marhasóval kissé ízesítjük és vízzel úgy keverjük össze, hogy könnyen szétomló gombócókat készíthessünk belőle, amelyek azonban sohasem! vizesek annyira, hogy ragadnának.

6. A mesterséges, erő vagy póttakarmányokat tavaszi és téli időben a kevert vagy lágyeleséghez adjuk. Tegyünk bele futort vagy szénsavas meszet egy-egy állatra kis késhegynyit számítva és adjunk hozzá állatonként néhány csepp napraforgó vagy tökmag olajat; utóbbi helyett tehetünk hozzá állatonként kávéskanálnyi tört olajpogácsát. Keverhetünk hozzá még sójabab-darát, szárított makk, vagy vadgesztenye-darát, lucerna szénalisztet, vagy here lisztet – állatonként egy-egy kávéskanállal – aszerint, hogy melyik áll rendelkezésünkre, illetve hogy körülményeinknek megfelelően mit tudunk legelőnyösebben beszerezni. Megjegyzem, hogy a mesterséges, póttakarmányokra a zöld takarmány idején nincs szükség– és lucernaszéna etetése mellett télen is elegendő hetenként kétszer hozzákeverni óriásnyulaink lágyeleségéhez. Ha azonban télire lucernaszénánk nincs, futort vagy szénsavas meszet mindennap kell a lágyeleségbe kevernünk. Adjunk futort vagy szénsavas meszet, naponta nyáron is a szoptatós anyanyulaknak. Egyéb műtakarmány használatát feleslegesnek tartom.

A kenyérhulladékot, akár szárazon, akár áztatva és a lágyeleséghez keverve, valamint a fölözött tejet kiválóan lehet az óriásnyúltenyésztésnél hasznosítani. A fölözött tejet a szoptatós anyák és a süldők nagyon meghálálják.

 

3. A takarmányozás módja.

 

A zöldtakarmány félékből mindenkor bőségesen, annyit adagoljunk óriásnyulainknak, amennyit 15–20 perc alatt jóétvággyal elfogyasztanak. Széna – mint fenntebb írtam – mindig legyen a szénarácsban. A szemes takarmányból a tenyészállatoknak 6–7 dkg-t, szoptatós anyáknak 8–10 dkg-t, növendék állatoknak nagyság, illetve kor szerint 1–5 dkg-t adjunk naponként. A répaszeletet 10–15 dkg súlyban, főtt burgonyából 2 nagyobb gumót; reszelt répából – korpával, darával összegyúrva két ökölnagyságú gombócot, csicsókából valamivel kevesebbet kell adagolni egy-egy kifejlett állat részére. Növendék állatoknak körülbelül feleannyit adagolunk. A gumós növényekből is csak annyit adjunk állatainknak, amit egy negyedóra alatt elfogyasztanak. A kevert vagy lágyeleségből, ami a mesterséges takarmányféléket is tartalmazza, – egy kifejlett állatra ökölnagyságú gombócot, süldőknek pedig nagyság, illetve kor szerint tyúk, illetve lúd-tojásnyi gombócot kell adni. Ha süldőnyulaink még az anyától leválasztva nincsenek, ennek élelmezési adagját felemeljük a kétszeresére, vagy háromszorosára aszerint, hogy milyen korúak a kisnyulak.

Úgy télen, mint nyáron lehetőleg háromszor takarmányozzunk. Kétszeri takarmányozás mellett ugyanis állataink könnyen megzabálnak. A reggeli takarmányozás itatásból és abrak (szemes) takarmányból áll. Este kevert, lágyeleséget kell etetni az óriásnyulakkal, ami után állatonként maroknyi zöldtakarmányt, vagy kisebb répa szeletet tehetünk állataink elébe. Ha zöldtakarmányt, vagy répát nem adunk elébük, a lágyeleség után egy órával itatni kell. Délben zöldtakarmányt vagy répaszeletet etetünk.

Zord télidőben – inkább a magunk kényelme szempontjából – takarmányozhatunk naponta mindössze kétszer, de akkor az abraktakarmány adagot állatonként 12 dkg-al felemeljük, langyos friss vízzel itatunk, a lágy eleséget is langyosan készítjük el, a répa szeletet pedig úgy adjuk állatainknak, hogy előzetesen fűtött helyiségben tartva fellangyosítjuk.

Mindezek ismertetése után minden tenyésztő maga állítja össze óriásnyulainak étrendjét aszerint, hogy minő takarmányozási anyagok állnak rendelkezésére, vagy mely takarmányféléket tudja legjutányosabban beszerezni. A változatosságra kell törekedni s lehetőség szerint módot kell találni arra, hogy a zöldtakarmányból se ugyanazt egyék az állatok nap-nap után, hanem váltogatva a pillangós növények valamelyikét fűfélékkel, napraforgó vagy csicsóka levéllel, kerti növényekkel. Ha módunkban áll, úgy a szemes eleség, a széna és télen a gumós-, illetve gyökérnövények etetésénél is nyújtsunk állatainknak némi változatosságot s így sohasem lesz számukra unottá egyik vagy másik takarmány.

A helyes takarmányozás mellett mindenkor arra kell törekedni, hogy óriásnyulaink túl ne terheljék magukat. Általában tehát minden fajta takarmányból csakis annyit kell adagolni állatainknak, amit egyfolytában jóízűen elfogyasztanak. Ha azt észleljük, hogy egyik vagy másik állatunk ott hagyja, vagy lökdösi, turkálja, vagy kaparja az elébe rakott takarmányt, úgy a maradékot azonnal el kell távolítani, mert az beszennyeződik és ha azt utóbb állataink mégis elfogyasztják, gyomorrontásra, sőt igen könnyen fertőző megbetegedésre vezethet. Különös gondot kell fordítani a zöldtakarmányokra, a gyümölcsfélékre és a gumósnövényekre, amelyek gyorsan rothadásnak indulnak és az állatok előtt hagyva kiszámíthatatlan következményeket okozhatnak. De a gazdaságos takarmányozás célját cáfoljuk meg, ha a takarmányt pocsékoljuk, mert ez a tenyésztést megdrágítja.

A takarmányozásnál fő a pontosság; tehát a napnak mindenkor ugyanazon órájában takarmányozzunk úgy reggel, mint délben, nemkülönben este is. A takarmányozásnak pontos idejét reggel 6–8, délben 12–2 és este télen 5–6, nyáron 6–8 óra között tetszésünknek megfelelően állapítjuk meg.

Mivel leghosszabb az idő az esti és a rákövetkező reggeli takarmányozás között, ezért az esti takarmánynak mennyiségileg és minőségileg is éppen annyinak kell lennie, mint a reggeli és déli takarmánynak együttvéve. Az óriásnyúl ugyanis az üregi nyúltól örökölt alaptulajdonsága folytán nappal pihen, este táplálkozik legszívesebben és élénk éjjeli életet él, ezért főleg éjszaka elégíti ki rágcsáló ösztönét is, az elébe tett szénát majszolgatva egészen hajnalig.

Itatni is kell az óriásnyulakat. Az állati testnek ugyanis igen nagy százaléka víz, következésképpen a szervezetnek nagy mennyiségű vízre van szüksége, amit főként száraztakarmányozás mellett kiválasztani és felvenni, illetve az elvesztett arányban pótolni nem tud. Itatni kell, mint fenntebb írtam – reggel abrakolás előtt és este a lágyeleség után egy órával, ha a lágyeleségen felül zöldtakarmányt vagy répát is nem kaptak állataink. Amikor azonban zöldtakarmányt vagy répát ettek, vizet adni nem kell, sőt nem is szabad, mert az állatok könnyen bélhurutot, kólikát kaphatnak. A nyári nagy hőségben különösen a szoptatós anyanyulakat megkínálhatjuk napközben többször is vízzel, ha azt látjuk, hogy a forróságtól bágyadtak. Ilyenkor is vigyázni kell azonban arra, hogy az anyjuknál levő kisnyulak bele ne ihassanak a vízbe. Víz helyett itathatunk fölözött tejet, kifejlett állatra 1 dl-t, süldőre feleannyit számítva.

A vizet is, vagy a fölözött tejet is csak addig hagyjuk az óriásnyulak előtt, amíg egyhuzamban szívesen isszák, utána az edényt azonnal ki kell üríteni, mert a víz, illetve a fölözött tej hamar beszennyeződik, meleg időben gyorsan romlik, megbuggyan és veszedelmes betegségeknek, tömeges elhullásoknak lehet előidézője. Innen ered a téves álláspont, hogy az óriásnyulakat itatni nem kell, amit – mint kezdő tenyésztő – magam is elhittem, de már vallom, hogy főleg száraz takarmányozás mellett az itatást mellőzni nem lehet. A mértékletességre azonban az itatásnál is ügyelni kell, mert ellenkező esetben óriásnyulaink belei elernyednek és állataink pókhasúakká lesznek.

 

4. Hizlalás.

 

A takarmányozással kapcsolatban kell tárgyalnom a hizlalást is. Az óriásnyulaknál nem annyira hizlalásról, mint inkább feljavításról kell beszélnünk. Azokat az állatokat ugyanis, amelyeket vágóállatok gyanánt szándékozunk árúba bocsájtani, értékesítés előtt két héttel, – ha soványabbak három héttel, – mindenkor tiszta ketrecbe zárjuk és bőséges takarmányozással feljavítjuk, hogy nagyobb testsúlyt érjenek el és húsuk ízletesebb legyen. Á szűk ketrecre is azért van szükség, hogy a feljavításra behelyezett állatok ne tudjanak sokat mozogni, mert a sok mozgás mindenkor súlyveszteséggel jár.

A hizlalásra, feljavításra szánt állatokat naponta négyszer takarmányozzuk. Főtt burgonya, tengeri és árpadara legyen bőségesen. Reggel etetés után főtt burgonyát és rozsot adagoljunk. Délben kerti növényeket, gyümölcsöt, jófajta vegyes réti fűféléket, délután 4 óra tájban itatás után kevert lágyeleséget, esetleg főtt burgonyával összegyúrva, este pedig zöld lucernát vagy vegyes réti füvet, csicsóka-, napraforgólevelet, sárgarépát vagy marharépát, nyers csicsókát vagy burgonyát adjunk. Kifogástalan minőségű lucernaszéna mindig legyen a szénarácsban. Az itatást, kiváltképpen délután, fölözött tejjel végezzük: igen kedvező eredményt érünk el vele. Éjszakára azonban mindenkor gyengén sós, friss vizet kapjanak állataink.

A befogott állatoknak kezdetben kisebb takarmány adagokat kell adni, amit a második hét végéig a kétszeresére fokozhatunk, míg az utolsó napokban, a legváltozatosabb összeállításban annyit tegyünk állataink elébe, amennyi beléjük fér, vagyis amennyit csak meg tudnak enni.

A takarmányozási időpont pontos betartásának itt még fontosabb szerepe van, mint a növendék vagy tenyészállatok nevelésénél.

A hizlalásnál vagyis a feljavításnál fontos, hogy a befogott állatok ketrecei mindig tiszták legyenek, az állatokat azonban lehetőség szerint kímélni keli még attól is, hogy a tisztogatás alkalmával kiemelgessük és utána visszarakjuk azokat. Ezért a hizlaló ketrecet úgy kell megépíteni, hogy kívülről tisztítható legyen, egyébként pedig az apró trágya lehullhasson, illetve a vizelet azonnal kifollyon az állatok ketrecéből.

Mivel az óriásnyúlfajták 4–5 hónapos korban kerülnek értékesítésre, amely korban a nemi ösztön kifejlődve még nincs, az állatokat ivartalanítani, vagyis herélni nem kell. A feltétlen nyugalom érdekében azonban főként a bakokat lehetőség szerint egyenként kell a hizlaló ketrecben elhelyezni, ezért elegendő, ha az egyes rekeszek 35x50x45 cm méretűre készülnek.

A hizlalás, feljavítás rendszerint 2 hét alatt befejeződik, mert ha bizonyos erőállapotot óriásnyulaink elértek, étvágytalanság lép fel náluk és testsúlyuk rohamosan visszaesik.

 

 

Óriásnyúltelepeken

mindenkor

„HYDROXIGÉN”-lúggal

fertőtlenítsünk.

Ez a kiváló fertőtlenítő szer a Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Kórtani és Bakteriológiai Intézetének megállapítása szerint – 1,64 %-os oldatban is percek alatt elpusztítja a                                   baktériumokat.

Használati utasítás a túloldalon!

Megrendelhető a következő cimen:

Hydroxigén R. T.

BUDAPEST,

XI., Budafoki-út 72. Telefon 268-940

 

 

 

 

Fajnyúlgazdaságok fertőtlenítése és tisztítása Hydroxigén(H)-lúggal.

 

Hetenként egyszer a rendes takarítás után a ketrecek alját dörzsöljük át 2%-os »H«-lúgos oldatba mártott zsákdarabbal. Minden hónapban egyszer nagytakarítást végzünk. Előbb forró vízzel kisúroljuk a ketreceket, majd 2 %-os »H«-lúg oldattal fertőtlenítjük.

A ketrecek előtt és mögött hetenként legalább háromszor 2%-os »H«-lúg oldattal locsoljunk fel.

Az etető és itató edényeket lehetőleg naponta öblítsük ki 2%-os »H«-lúg oldattal, utána pedig tiszta vízzel. Két vödör közül az egyikben 2%-os »H«-lúg oldat, a másikban tiszta víz legyen. Ezekből – a ketreceket végigjárva – végezzük az öblítést.

A trágyadombokat naponta szagtalanítsuk 2–5%-os »H«-lúg oldattal.

Ha a fentiek szerint járunk el, úgy a telep szagtalanítása is megtörtént.

Minden idegennel, aki tenyészetünket meglátogatja, kezet mosatunk 2%-os »H«-lúg oldatban, így védekezünk a fertőzés behurcolása ellen. Jól tesszük, ha az állatok kezelése előtt és alatt többízben megmossuk kezünket ezen oldattal.

 

 

 

 

 

 

 

V. Gondozás.

 

Az óriásnyulak, mint már említettem, – az igénytelenebb házinyúl fajták közé tartoznak, – azonban némi gondozásra mégis csak szükségük van.

Gondozás alatt általában mindazon teendőket értjük, amelyekkel állatainkat, helyesebben állataink épségét és egészségét védelmezzük. Ide tartozik tehát a jó ketrecezés és az állatoknak körülkerített kifutóban való tartása, továbbá a tisztogatás és az almozás. De ide soroljuk azokat az óvintézkedéseket is, amelyekkel úgy a kifejlett, mint a növendék állatainkat káros hatásoktól, nagyobb és főleg ragadozó állatoktól megvédj ük.

A gondozás célját szolgálják a jó ketrecek, amelyekben nyulaink védelmet találnak az eső és hó, a szél és léghuzat, valamint a nagy hideg és a nyári forróság elől. A körülkerített kifutóban állatainkat – bár szabadon mozoghatnak, – veszedelem nem érheti és más állatok, főleg ragadozók sem árthatnak nekik.

A szoros értelemben vett gondozás alatt azonban a tisztántartást és almozást értjük. A legtöbb bajt és betegséget azzal előzhetjük meg, ha állatainkat mindenkor tisztán tartjuk és kellőképpen almozunk.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy nem elegendő szeretni állatainkat, hanem a legfontosabb követelmény, hogy telepünkön mindenkor a legnagyobb tisztaság uralkodjék. Sohase legyenek állataink piszkosak, a ketrecek és az etetővályuk szennyezettek. Az óriásnyulakat legalább 2–3 hetenként egyszer jó erősen keféljük át, akkor szőrük sima, láthatóan gondozott lesz, állataink pedig mutatósak, tetszetősek lesznek.

A nyúlketreceket naponta ki kell seperni, amikor is a trágya a ketrec hátsó részéből a rácsozaton átpotyog és az alsó erősen lejtős fenékdeszkáról hátrafelé a ketrecek mögé hull. Az ólak mögött lehullott trágyát azonnal el kell távolítani és a teleptőiltávolabb ezt trágya gödörben összegyűjteni.

A ketrecekben minden hónapban nagytakarítást kell rendezni, amikor is az egyes rekeszek trágyával szennyezett részeit forró vízzel le kell súrolni, ezután pedig általános fertőtlenítést kell végezni, a nézetem szerint legjobban bevált fertőtlenítő lúggal, a Hydroxigénnel. Célszerű ezzel a szerrel egyébként hetenként egyszer szintén kisebb fertőtlenítő tisztogatást végezni, ami percek alatt elintézhető. Ugyanakkor pedig az etető vályúkat és szénarácsokat is mossuk meg és fertőtlenítsük a Hydroxigén-lúgos oldattal.

Az almozás voltaképpen és elsősorban szintén a tisztántartást célozza, mert az alom az állat ürülékeit felfogja és megakadályozza, hogy az állat beszennyeződjék. Télen pedig az alom meleget is tart állatainknak.

Az óriásnyulak azonban nagy testsúlyuk miatt sem nélkülözhetik az almot, mivel a lábuk a nagy test súlya alatt a legenyhébben lejtős fenékdeszkán is csúszik s ezáltal a szőrözet előbb-utóbb megkopik, a lábak könnyen kisebesednek, ami igen veszélyessé válhat, ha elmérged, mert a test különböző részein daganatok képződését idézheti elő, sőt általános genyedést vonhat maga után. Az almot legfeljebb csak a legmelegebb nyári napokon hagyhatjuk el, amikor éjszaka is elviselhetetlen a hőség. De amint a forróság enyhül, újból almozni keli. Célszerű azonban nyáron át a ketrecnek csupán egyik felerészébe helyezni almot, hogy a ketrec másik részén állataink némi enyhülést találjanak.

A nedves, szennyezett almot ki kell naponta cserélni. Télen ritkább időközben, de vastagabban kell almozni.

Az alommal való takarékoskodás érdekében állatainkat hozzá szoktathatjuk, hogy a ketrec egyik sarkába járjanak ürítésre és pedig azáltal, hogy oda egy másik nyúl ürülékével szennyezett almot helyezünk. Ha ezt sikerül elérni, vagyis ha a nyúl egyik sarokba szokott, elegendő az almot a szennyezett sarokból kicserélni. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy akad olyan nyúl is, amelyet sohasem lehet »rendre « szoktatni. Alomnak legjobb a sarjú, vagyis a második vágású széna, azután a zab és árpaszalma. De almozni lehet búza vagy rozsszalmával, kukorica levéllel, sőt száraz falevéllel is. Fontos, hogy mindig száraz legyen. Almozni szoktak még homokkal és fűrészporral is. Az anyanyulak alá lehetőség szerint szénával almozzunk, hogy puha, meleg fészek legyen a kisnyulak számára.

A gondozáshoz tartozik az is, hogy a verebeket, egereket távol kell tartani állatainktól. Ezek a kis élősködők nemcsak eleszik állataink eleségének egy részét, hanem egyúttal bepiszkítják az etetővályukat, sőt ami a legveszedelmesebb, telepünkre behurcolják a betegséget. Ezért célszerű a nyúlketrecre olyan sűrűségű dróthálót tenni, hogy azon át se veréb, se egér állatainkhoz ne férkőzhessen.

A nyári nagy hőség és szárazság idején öntözni kell a nyúltelepen és környékén, hogy a levegő az erősebb párolgás hatása alatt kissé frissebb, üdítőbb legyen állataink körül. Az öntözést azonban csakis este felé szabad végezni, mert az erős napsütés a levegő páratartalmát felhevíti és a párás hőség még inkább elviselhetetlenné válnék a forróságtól amúgy is szenvedő állataink számára.

A gondos tenyésztő figyelmét nem szabad elkerülnie semmi olyan körülménynek, ami állatai egészségét vagy épségét veszélyeztetheti. Bajos lenne még csak megközelítően is felsorolni azokat a körülményeket, amelyek káros hatást idézhetnek elő, de egyet-kettőt megemlítek. Figyelemmel kell kísérni, hogy nincs-e hasmenés vagy székrekedés az állományban; ügyelni kell, hogy a szög ne álljon ki a ketrecből, a fenékdeszka ne legyen szálkás, a dróthálóban a drótok vége meg ne sértse állatainkat, a drótháló szakadt vagy ritka ne legyen, hogy a kisnyulak át ne bújhassanak és le ne potyoghassanak.

Telepünk közelében kutyát, macskát ne tűrjünk, mert eltekintve, hogy veszélyesek is lehetnek, állatainkat állandóan nyugtalanítják, nyulaink különféle betegségeket (bélférgek) kaphatnak el tőlük.

A nyulak egyes betegségeinek lehető megelőzését és gyógyítását a következő fejezetben fogom tárgyalni.

 

 

VI. Betegségek.

 

Az óriásnyúlfajták, mint fenntebb már említettem nem kényesek és helyes takarmányozással, kellő gondozással és mindenkori feltétlen tisztasággal a betegséget távol lehet tartani az óriásnyúlteleptől. Nem áll meg tehát az az általánosan elterjedt tévhit, hogy az óriásnyúltelepen gyakori a tömeges elhullás. Ha ez valahol mégis bekövetkezett, az kizárólag a helytelen takarmányozásra vagy a tisztaság és a gondozás hiányára vezethető vissza, végeredményben tehát a tenyésztő tapasztalatlansága vagy hanyagsága volt a baj oka. Azt tehát nem szabad az óriásnyulak rovására írni.

Nagyobb telepen, a sok állat között, szórványosan természetszerűleg előfordulhat megbetegedés, mert hiszen az óriásnyúl is élőlény és mint ilyen, nem mentes a betegségektől. Ilyen esetben a tenyésztőnek az a feladata, hogy a megbetegedett állatot a többitől azonnal teljesen elkülönítse és a ketrecet fertőtlenítse; ezzel a betegség tovaterjedésének elejét vegye. Az egymáshoz közel, tömegesen elhelyezett nyulak közt ugyanis igen hamar beállhat a fertőzés, ami kiszámíthatatlan következményeket von maga után, esetleg az egész állományt tönkre teheti.

Már a »gondozás« cím alatt rámutattam, hogy a kutyákat és egyéb állatokat távol kell tartani a teleptől és az egerek, nem különben a verebek ellen is védekezni kell, mert különféle betegségeket hurcolnak telepünkre. Ezt kiegészítem azzal, hogy nagyon kell ügyelni még arra is, hogy a telepünkön megforduló idegenek be ne vigyenek ruhájukon, cipőjükön valami betegséget, ezért alaposan szemügyre kell venni mindenkit, akit a telepünkre bebocsájtunk. De vigyázzunk magunkra is, hogy valami fertőzött telepről ne hozzunk állataink közé betegséget. Ha pedig idegen helyről állatot vásárolunk, 10–14 napon át telepünkön kívül tartva figyeljük s csak azután vigyük többi állataink közé, amikor meggyőződtünk róla, hogy egészséges.

A betegségek közül csakis azokat említem, amiket külső jelekből minden tenyésztő felismerhet és megállapíthat és azokat a megjelölt gyógyítási eljárás alkalmazásával megszüntetheti. Azoknál a megbetegedéseknél, amelyeket alább nem említek, a tenyésztő házi gyógymódja alig lesz elegendő, azért a beteg óriásnyulat, – amennyiben értékesebb állat betegedett meg, – állatorvosnak kell megmutatni. Van egy-két olyan betegség, melynek észlelése esetén a beteg állatot azonnal ki kell irtani s a hulláját a legcélszerűbb elégetni, vagy pedig mélyen elföldelni. Ezt az egyes betegségek tárgyalásánál külön megemlítem.

A leginkább előforduló egyes betegségeket az alábbiakban ismertetem, megjegyezve, hogy a betegségek leírása mellett nyomban a gyógyítási módot is megjelölöm.

A tuberkulózis (gümőkór) az óriásnyúlfajtáknál leginkább tüdőgümőkórként, tüdővészként ismeretes. Öröklés útján lép fel kisnyulaknál, egyébként inkább csak az idősebb állatokat, a még fejletlen korban, vagy túlgyakran fialtatott anyanyulakat támadja meg.

A gümőkór csiráját a beteg állat nyálával terjeszti és a takarmány útján jut a többi állat szervezetébe. A tisztaság hiánya, a sötét, nyirkos ketrec melegágya a gümőkórterjesztő csiráknak. A napfény, száraz, tiszta ketrec a legbiztosabb ellenszerei a betegség tovaterjedésének.

A beteg állat nehezen lélekzik, a betegség előrehaladottabb állapotában hörög, fokozatosan leromlik annak ellenére is, hogy kezdetben még jóétvággyal eszik, majd teljesen leromolva a ketrecrácshoz vonszolja magát és egyre bágyadtabban levegő után kapkod, mígnem oldalt dőlve utoléri a vég.

A tüdővészt gyógyítani nem lehet. A betegség felismerése után a beteg állatot ki kell irtani és mélyen el kell földelni, vagy – ami még jobb, – elégetni. A ketrecet pedig alaposan ki kell fertőtleníteni.

A tüdőgyulladás külső jeleiben hasonló a tüdővészhez, csak a tüdőgyulladásban megbetegedett nyúl gyorsan lélekzik. Felléphet bármily korú állatnál meghűléstől, de leggyakrabban az elhanyagolt náthából fejlődik ki. Ez utóbbi esetben a megbetegedett állat feltétlenül kiirtandó.

A hűlésből eredő tüdőgyulladás esetén az állatot meleg, fűtött helyiségbe kell tenni, vastagon szénával almozni, egynegyed deciliter konyakkal, vagy rummal felöntött meleg tejjel naponta kétszer-háromszor itatni. Ha az állat a lázat s ezzel a kórt leküzdötte, könnyű, de tápdús takarmányozásban részesítjük (sárgarépa, főtt burgonya, tejeskenyér) és csak lassan térünk át a megszokott takarmányozásra aszerint, amint az állat visszanyeri régi életerejét és életkedvét. Télen az átvészelt állatot a fütött helyiségből 2 hét után átmenetileg légvonatmentes, minden oldalról zárt helyiségbe helyezzük és csak teljesen egészségesen visszük vissza a régi ketrecébe, de a bőséges almozást ott sem szabad elhagyni egészen tavaszig.

A coccidiosis a legveszedelmesebb nyúlbetegség. Leginkább a leválasztott, 3–4 hónapos süldőnyulakat támadja meg s amelyiket legyengült erőállapotban eléri, az menthetetlenül áldozata lesz e betegségnek.

Rendkívül ragályos és éppen ezért gyorsan terjed. A beteg állat hirtelen leromlik, gubbaszt, bélsara sötét színű, higan folyó és bűzös lesz. A megbetegedett állatoknak mintegy 2/3 része 1–2 nap alatt elpusztul.

A betegség csirája a belekben élősködő, szabad szemmel nem látható coccidium bacillus, ami a bélsárról a takarmányba s azután az egészséges állatok emésztőszerveibe jut, ami már elegendő a fertőzéshez. Tovaterjedésének megakadályozásához a legmesszebbmenő gondosságot és körültekintést kell kifejteni. A fertőzést nem lehet megelőzni még a legnagyobb tisztasággal sem, hanem a legéberebben kell őrködni afelett, hogy idegen telepről be ne hurcolják a betegséget tenyészetünkbe. Itt kell érvényesülnie leginkább annak az óvatosságnak, hogy tenyészanyagot csak feltétlenül megbízható telepről szabad beszerezni. A coccidiosis ugyanis jelentős százalékban önmagától gyógyul, az átvészelt állat azonban tovább hordozza magában ennek a rendkívül veszedelmes és ragadós betegségnek a csiráit, bacillusait és egy ilyen betegséghordozó állat gyanútlan betelepítése vesztét okozhatja egész tenyészetünknek.

A coccidiosis elleni védekezés szempontjából a kisnyulakat 8 hetes koruk előtt semmi szín alatt sem szabad anyjuktól leválasztani és 3–4 hónapos korukig a legnagyobb tisztaság és szabad mozgásuk biztosítása mellett tápdús és bőséges takarmányban részesítjük őket.

Általában az állatok étvágyának fokozása, anyagcseréjének élénkítése a legjobb védekezés. Ezt célozza az alábbi gyógyszer is, amelynek receptjét Vincze Kálmán úr, kedves barátom, kiváló angora-nyúltenyésztő adta közre:

 

1 l. sirup simsolex

6,2 gr cresolin medic.

10 gr Nat. carb. princi

1,5 gr ol. anisi.

 

Ezt gyógyszertárban kisebb mennyiségben is meg lehet kapni. Az egész mennyiséget 5 1. forralt és kissé lehűtött vízzel kell keverni, majd összerázva üvegbe lezárjuk s ebből 1 héten kétszer-háromszor a lágyeleségbe kell tenni 8–10 állatra számítva egy evőkanálnyit. Ez a gyógyszer az állatok ellenálló képességét növeli, azonfelül a coccidiosis-bacillusok szaporodását gátolja, sőt a már meglevő, de még kevés számú csirákat is elpusztítja.

Egyébként az elhatalmasodott coccidiosist gyógyítani nem tudjuk. A megbetegedett állatokat tehát ki kell irtani és helyüket a legalaposabban kell fertőtleníteni.

A nátha nem annyira veszedelmes, mint inkább kellemetlen, undorító betegség, aminek elhanyagolása tüdőgyulladást okozhat. A beteg állat orra nedves, gyakori tüsszentésre nyálkás váladékot fröccsent szét, ami a szomszédos ketrecekbe jutva fertőzést okoz.

A nátha oka hűlés, léghuzat, dohos-, penészes alom, poros abrak lehet. De gyakran fellép a vizelettel áztatott ketrecfenék kigőzölgése folytán is. Ezért fontos, hogy a ferde fenékdeszkáról a vizelet a ketrecből kifolyva, azonnal eltávozzon.

A beteg állatot száraz, dúsan almozott, léghuzat-mentes ketrecbe kell helyezni és száraz takarmányra kell fogni. Előrehaladottabb állapotban levő náthánál kamilla-tea borogatást vagy kátrány-gőz belélekzését kell alkalmazni. Ha ez kétszeri-háromszori alkalmazás után nem segít, vagy ha az orrvliadék sűrű, vastag genyszerű, a beteg állatot ki kell irtani és utána alaposan kifertőtleníteni, hogy a ragályos betegség tova ne terjedjen.

A hasmenés leggyakrabban süldőnyulaknál szokott fellépni, de előfordul idősebb óriásnyulaknál is. Az állatok ürüléke egészen lágy vagy higan folyó és világos színű.

A hasmenést vizes, harmatos zöldtakarmány, sok főtt burgonya, vagy a kelleténél jobban vizezett lágy-takarmány idézi elő.

A beteg állatot egy napig koplaltatni kell, utána állott vízzel megitatni és száraztakarmányra (zab, széna) kell fogni.

Én a kúrát egy kávéskanál ricinussal szoktam kezdeni. Makacs eseteknél harmadnap a beteg állat nagysága szerint 4–8 csepp opiumtinkturát kell tejben beadni.

A székrekedés úgy a növendék, mint a kifejlett állatoknál felléphet. Az állat ürüléke a szokottnál sokkal kisebb, bogyós,sötét-színű, kemény, esetleg ragadós lesz.

E betegséget a helytelen, egyoldalú vagy túlságba vitt száraztakarmányozás, esetleg penészes, romlott takarmány okozza.

A beteg állatnak 2—3 napig naponta egy kávéskanál ricinus olajat kell beadni, friss vízzel itatni, nyers, gumós növényeket, jóminőségű és friss zöld takarmányt etetni. A megszokott takarmányozási módra csak fokozatosan szabad áttérni.

A felfúvódás főként fiatal állatoknál szokott fellépni, de a túlságosan nedves zöld takarmányok, zsenge pillangós növények (főleg a herefélék) vagy saláta etetése idején idősebb állatoknál is előfordulhat.

A megbetegedett állat hasi része felfúvódik, felpuffad; az állat összegubbaszkodva a ketrec sarkába húzódik és nehezen, akadozva lélekzik.

A kúrát itt is egy kávéskanál ricinusolajjal szoktam kezdeni. Tanácsos a felfúvódott állat hasi részét gyengén megmaszírozni, az állatott azonnal kifutóba helyezni, egy kevés mozgásra ösztönözni, egy napig koplaltatni, majd pedig száraztakarmányozásra fogni.

A hasmenés, székrekedés és felfúvódás nem ragályos betegségek, ezért ezeknél különösebb óvintézkedésre szükség nincs. Célszerű azonban a beteg állatot mégis elkülöníteni és ha elpusztul, a ketrecet ki kell fertőtleníteni, mert megtörténhet, hogy a betegséget tévesen ismertük fel és az állat esetleg valamely fertőző betegség áldozata lett.

A fülkosz vagy fülótvar a leggyakoribb betegség, ami a tisztaság legkisebb elhanyagolása esetén hamarosan felüti a fejét állataink között. Inkább a kifejlett, idősebb állatokat támadja meg. A fülkosz a fülkagyló belső szögletében fejlődik és kérges ótvar-szerű sebfolt alakjában jelentkezik. Ha a betegséget elhanyagoljuk, a kis sebfolt egyre nő, kifelé ellepi a fülkagylót, befelé pedig ráterjed a közép és belső fülre és gennyes fülgyulladás fejlődik belőle, a beteg állat kedvetlen lesz, fülét, fejét rázza, fülét fájdítja, sőt gyakran egyenes állású helyzetéből ferdén le is ejti. Az is bekövetkezhetik, hogy a kosz a fül szőrös külső felületét is megtámadja, ahonnan a szőr kihull, a kosz pedig átterjed az állat nyaki és többi testrészeire. Alig van undorítóbb látvány, mint az elhanyagolt koszos nyúl, amely feltétlenül elpusztul.

A betegség kezdődő állapotában igen könnyen gyógyítható. A koszos, sebes fülkagylót, vagy az esetleg koszos egyéb testrészeket naponta egyszer tiszta táblaolajjal kell bekenni és néhány nap után teljes gyógyulás áll be.

Súlyosabb esetekben petróleummal lehet megkísérelni a gyógyítást, ha azonban 8–10 nap alatt nem áll be a javulás, a beteg állatot ki kell irtani, helyét alaposan fertőtleníteni, mert a betegség nagy mérvben ragályos.

A szemgyulladás szemkönnyezésből fejlődik, nem gyakori betegség, amit a léghuzat vagy a ketrecben visszamaradó, felgyülemlő vizelet kigőzölgése okoz.

A szemkönnyezés elhanyagolása folytán gennyes szemgyulladás lép fel, ami az állat pusztulására vezethet.

A beteg állatot száraz, levegős, de nem léghuzatos ketrecben kell elhelyezni és szemét langyos kamillateával kell mosogatni naponta 2–3-szor, amitől rövid időn belül (6–8 nap) már gyógyulás, vagy legalább is lényeges javulás áll be.

A sebes lábak a kifejlett nagytestű nyulak betegsége. Alomnélküli ketrecben, a ferde fenékdeszkán, a súlyos test nyomása alatt az állatok lába csúszik, a talpukról a szőr lekopik, a bőrfelület megsérül és kisebesedik. Különösen a hátsó lábakon szokott fellépni és ha a ketrecek szennyesek, a betegség idültté, állandóvá és nehezen gyógyíthatóvá válik. A betegség arról ismerhető fel, hogy az állat hátsólábait gyakran emelgeti sőt kirúgja. Elhanyagolás esetén az állat lefogy és más betegségekre hajlamos lesz. Gyógyításának előfeltétele a száraz puha alom. A beteg lábat benzinnel vagy langyos vízzel le kell mosni és a sebi-s talprészt naponta kétszer vazelinnel vagy lanolinnal be kell kenni. 8–10 nap után már komoly javulás áll be. A gyógykezelést teljes gyógyulásig (két-három hétig) kell folytatni. A betegség nem ragályos, óvintézkedésre tehát szükség nincs.

Szórványosan előforduló megbetegedések: a tejmirigy gyulladás, ami a fiaitól átmenet nélkül leválasztott anyanyulaknál fordul elő. A megduzzadt csecsbimbókat, vagy genyes daganatokat ólomvízzel kell borogatni és az anyanyulat kevesebb és száraz takarmányozásban kell részesíteni. A nyálfolyás a süldőnyulak betegsége, ami fogzáskor lép fel a növendék állatoknál. A beteg állatok száját naponta kétszer háromszor timsós vagy bórsavas oldatba kell mártani és pár nap alatt gyógyulás következik be. A különböző daganatokat külső sérülés után genykeltő bacillusok okozzák. A beteg állatot el kell különíteni és bőven almozni, naponta egy kávéskanál ricinusolajjal hajtatni, majd könnyű és tápértékben szegény takarmányra fogni (falevél, sarjuszéna), a daganat fel-fakadása után a sebhelyet kreolinoldattal kell mosogatni.

A betegségek olvasása után nem szabad azok sokféleségétől megriadni, mert a tisztán, gondosan kezelt telepen, helyes takarmányozás mellett évek telhetnek el, mire egyik vagy másik betegség jelentkezik. Nagyobb telepen azonban fel kell készülni a betegség megismerésére és gyógykezelési módjára is. Ezért célszerű, sőt kívánatos, hogy a gyors segítség, az azonnali gyógyításhoz nélkülözhetetlen szerek kéznél legyenek.

Tartsunk a telepen ricinust, benzint, táblaolajat, kamillateát, timsót, vattát és fertőtlenítő anyagot (Hydroxigénlúgot, hipermangánt).Olcsó, de fontos, szükséges szerek, amelyek hiánya a beszerzéssel járó késedelem miatt helyrehozhatatlan kárt jelenthet számunkra

 

 

VII. Az óriásnyúltenyésztés jövedelmezősége.

 

A hazai óriásnyúltenyésztés az elmúlt év nyarán nagy fordulóponthoz érkezett. A m. kir. Külkereskedelmi Hivatal a nyúlhús értékesítésére külföldön piacot szerzett a Hangyaszövetkezet pedig vállalkozott arra, hogy a vágásra alkalmas 3–6 kg-os süldőállatokat a tenyésztőktől átveszi és a levágott húsnyulak kiszállításáról gondoskodik.

Ezzel az óriásnyúltenyésztés előre nem is sejtett, hihetetlen fellendüléshez jutott. Mert csak természetes, hogy most, amikor az előállított állatok jó pénzen mindenkor könnyen értékesíthetők, rohamosan nő azoknak száma, akik mellékfoglalkozásként, vagy tisztán kedvtelésből űzni óhajtják az eddig lenézett nyúltenyésztést, hisz ezáltal nagyszerű jövedelemre, – csekély befektetés mellett, csaknem minden kockázat nélkül komoly haszonra tesznek szert.

Oly nagy jelentőségű eredmény ez, minek kihatása csak egy-két év múlva lesz igazán érezhető. Egy azonban máris bizonyos és pedig az, hogy egyik telep a másik után létesül, régi telepek pedig kibővülnek az óriásnyulak tenyésztésével.

És amikor az óriásnyúltenyésztők régi álma teljesült azáltal, hogy termelvényük számára az állandó piac meg van, nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a magyar időjárási és a takarmányozási viszonyokhoz idomult és szokott magyar óriásnyulakat (egyelőre mint tájfajtát) tenyésszünk, mert ez a nyúlfajta az, amely kiváló benső tulajdonságainál fogva (edzett, hústartó, izmos, gyorsan fejlődő) a leggazdaságosabb. Nekünk jövedelmező tenyésztést kell űznünk, a főszempontot a haszonhajtásra kell helyezni és nem kiállítási nyulak nevelésére fordítani. Kifogástalan tenyészanyaggal, olcsón és jól összeállított felszereléssel (ketrecek stb.) fogjunk a munkához és körülményeink szerint a lehető legkisebb takarmányozási költségek mellett gyorsan fejlődő és jóminőségű, vágásra alkalmas húsnyulakat állítsunk elő, ne pedig kiállítási példányok kitenyésztésén fáradozzunk. Ez utóbbit hagyjuk meg a sport-tenyésztőknek, akik jómódjukban megtehetik, mert előttük a gazdaságos tenyésztés nem fontos, de nem is ismeretes fogalom.

Ezekután pedig számadatokkal is igazolni kivánom, húsnyúltenyésztéssel mennyire érdemes foglalkozni. (Megjelent a Fajnyúlgazdaság cimű szaklap III. évf. számában.)

A magyar óriásnyulak mint húsnyulak már négy hónapos korukban értékesíthetők, mert ekkor elérik – illetve meghaladják – a 3 kg testsúlyt, ami a vágóállatok legkisebb súlya.

Az értékesítési árat – a Hangyaszövetkezet legutóbbi értesítése alapján – élősúlyban kg-ként 1 P 20 fillérrel veszem számításba. A jövedelmezőség kiszámításához 3 tenyészbak és 15 tenyészanyanyúl szaporulatát, vagyis a tenyészidény alatt átlag négyszeri fialtatást és egy-egy anyanyúl után 6-6 kisnyulat, összesen 360 süldőnyulat és ezek felnevelési és értékesítési adatait veszem alapul. 20 süldőt tenyészanyagnak kinevelünk.

A kisnyulak az első három hét leforgása alatt kizárólag anyatejet fogyasztanak s az anyaállat bővebb takarmányozása miatt mutatkozó csekély eltérés költségtöbbletet alig jelent. Amíg a növendék-állatok 7-8 hetes korukig anyjuknál maradnak, a tényleges leválasztásukig táplálékuk jórészét még mindig az anyatej teszi ki, tehát takarmányozásuk mindaddig csekély kiadást jelent. De mert 6-8 hetes korukban már figyelmen kívül nem hagyható takarmánymennyiséget fogyasztanak, ezért mindenegyes kisnyúl után napi egy dkg zabot számítunk és ugyanannyi korpa-dara keveréket a lágyeleség előállításához. Eszerint egy óriásnyúlsüldő a leválasztásig, vagyis 8 hetes koráig körülbelül 25 dkg abraktakarmányt és azonos mennyiségű korpadara keveréket fogyaszt el. Nyolc hetes kortól négyhónapos korig, vagyis az értékesítés időpontjáig terjedő 2 hónap alatt az óriásnyúlsüldők részére egyenként 75 dkg abraktakarmányra és ugyanannyi korpa-dara keverékre van szükség. Egy-egy óriásnyúlsüldő tehát 4 hónapos korig összesen 1 kg abraktakarmánnyal és 1 kg korpa-dara keverék feletetésével felnevelhető. Ez a 360 drb süldőnyúlnál 350-360 kg-ot tesz ki. A 18 drb tenyészállat egész évi szükséglete, egy állat után átlag 25 kg abraktakarmányt és 15 kg korpadara keveréket számítva, 450 kg abraktakarmány és 270 kg korpadara keverék. 20 drb süldőnek tenyészanyaggá való felneveléséhez kereken 200 kg abraktakarmányra és 150 kg korpadara keverékre van szükség.

A telepünkhöz zöldtakarmányfélék és a lucerna széna termelésére körülbelül 400 -öl terjedelmű kerti művelésű területre és 400 -öl lucerna föld és 400 -öl kaszálórét terület szükséges. A kerti földben termesztjük a répát, burgonyát és más kerti növényeket, a telep körül csicsókát és napraforgót.

Ezek után a jövedelmezőség a következőképen alakul:

 

I. Kiadás:

1) a kerti lucerna rét területek bére .............................    40,–

2) a földterületek megművelése és elvete-

ményezése...............................................................    80,-

3) 10 q abraktakarmány (zab és árpa)........................    220,–

1 q 22-— P.

4) 8 q őrölt takarmány (korpa és dara).......................    160,–

1 q 20'— P.

5) műtakarmányra stb................................ …………..   60,–

Összes kiadás....    560,–

II. Bevétel:

1) 340 drb óriásnyúlsüldő vágónyúl 1000

kg összsúlyban kg-ként 120 P...................................   1200,–

2) 20 drb tenyészóriásnyúl á 18 – P...................... …..  360,–

Összes bevétel.    1560,–

 

Egybevetve a kiadást és a bevételt, tiszta haszonként kereken 1000,– P marad. Ez a jövedelem megfelelően emelkedik nagyobb tenyészetben, de aránylagosan fennáll kisebb telepen, kevesebb számú állat nevelése esetében is.

A tenyészévad folyamán felmerülő 560,– P összkiadás nem egyszerre, hanem eloszolva jelentkezik, a tizennyolc drb tenyészállattal megindított tenyésztéshez is elegendő 80–100 P forgótőke, vagyis körülbelül annyi, amennyi a tizenöt anyanyúl egyszeri lefialtatásából származó süldők felneveléséhez szükséges. Mire ugyanis a második fészekalja kisnyulakat le kell választani, akkor már az első fialtatásból felnevelt süldők elérik a 4–5 hónapos kort és értékesíthetők lesznek: így a tenyésztőnek pénze is lesz,– sőt helye is lesz – az újabb nemzedék felnevelésére

A fenntiekből látható, hogy a hústermelésre berendezett óriásnyúltenyésztés – csekély befektetés mellett – kevés forgótőkével is megkezdhető és mégis jelentős hasznot, komoly jövedelmet nyújt a tenyésztőnek. Óriásnyúltenyésztéssel tehát érdemes foglalkozni. Csak olcsón és célszerűen kell berendezni, jó és megbízható tenyészanyagot kell beszerezni, az óriásnyulakat helyesen és gazdaságosan kell takarmányozni, szeretettel gondozni és a munka gyümölcse: a jövedelem nem maradhat el.

Alig van hozzá fogható, testet-lelket betöltő és felemelőbb érzés, mint az, amikor a tenyésztő fáradtságos napi robot munkájából hazatérve és több-kevesebb szabad idejét telepén eltöltve látja, mint lett úgyszólván semmiből a kisebb telep, vagy kicsiből a nagyobb telep és mindazt csekély munkával és elenyésző anyagi áldozattal, de okosan, gondolkozva és körültekintéssel eljárva maga alkotta, maga építette ki széppé, naggyá. És mily jó érzés az a tenyésztő számára, ha kedvteléssel űzött szórakoztató mellékfoglalkozásából jelentős haszonra, komoly jövedelemre tesz szert s így szabad idejének egészben vagy részben való okos és célszerű felhasználásával nagyobb karaj kenyérhez, esetleg kalácshoz juttatja Övéit, maga pedig a korcsmaszoba rossz levegőjétől vagy talán más káros szenvedélytől menekül meg.

Bár átéreznék ennek a jelentőségét mindazok, akiknek szüksége lenne az óriásnyúltenyésztésből elérhető jövedelemre vagy akik eddig családjuktól vonták meg a maguk élvezeteire fordított összeget, de amit az óriásnyúltenyésztés révén önmagukkal és családjukkal szemben is még többszörösen jóvátehetnek.

 

 

VIII. Értékesítés.

 

Az óriásnyúltenyésztés hazánkban még mindig csak gyermekcipőkben jár. S ha azt keressük, hogy miért maradtunk el e téren a nyugati államoktól, meg állapíthatjuk, hogy ennek két főoka van és pedig az egyik a nyúlhústól való idegenkedés, a másik az értékesítési lehetőség hiánya volt.

Hányszor lendült újabb és újabb fejlődésnek az óriásnyúl tenyésztés, de mindannyiszor vissza is hanyatlott, mert a termelt húsnyulak értékesítésére nem volt meg a piac.

Viszont az is igaz, hogy az értékesítés előmozdítására is számos kísérlet történt, de ez meg azért nem járt eredménnyel, mert nem volt elegendő húsnyúl, amivel a piacot el lehetett volna látni.

Most azonban, amikor az illetékes körök messzemenő gondoskodása révén a nyúlhús piaca biztosítva van, egymásután létesülnek komolyabb, sőt kimondottan nagy, – 100 – 120 tenyészállattal berendezett – óriásnyúltelepek) amelyek havonta több métermázsa súlyú vágónyulai tudnak szállítani.

Ez azonban még mindíg csak a kezdetnek mondható. Ha a nyúlhústermelmelés ügyét a kormányhatóság, az ipar és kereskedelem, de maguk a tenyésztők is úgy felkarolják, mint arra a bevezető részben rámutattam, az óriásnyúltenyésztés komoly jövedelmet nyújtó valóságos foglalkozási ággá növi ki magát és fontos közgazdasági tényezővé lép elő.

Azok, akik végig küzdöttek az óriásnyúl értékesítés nehéz éveit és nem egy esztendőben súlyos áldozat meghozására kényszerültek az értékesítés elmaradása miatt, ma már tisztában vannak azzal, hogy értékesítési probléma nincs többé. Nyugodtan fejlesztik óriásnyúltelepeiket körülményeikhez mérten naggyá, hogy megtérüljön számukra az a veszteség, amit a küzdelmes évek okoztak.

A helyzet ma az, hogy a Hangya Szövetkezet a húsnyulakat szeptembertő–áprilisig minden mennyiségben átveszi, budafoki telepén levágja és a nyúlhúst fagyasztott állapotban külföldre szállítja. A húsnyulakat vagy a tenyésztő juttatja el, vagy – ha nagyobb mennyiségről van szó a Hangya Szövetkezet megbízottja útján gyűjti össze és szállíttatja budafoki telepére.

A nyúlhús kivitelén kívül azonban más értékesítési módok is vannak. A klinikák és kórházak, internátusok és menzák, sőt újabban a penziók is egyre nagyobb mértékben érdeklődnek a húsnyulak iránt és rohamosan növekszik azoknak a magánháztartásoknak a száma is, amelyek a konyhára bevezették a kiváló minőségű Ízletes nyúlpecsenyét.

A házilag levágott óriásnyúlnak minden része hasznosítható, értékesíthető; az állat húsán kívül a szőrösbőr, vagy másnéven gerezna, a csontok épúgy mint a vér, a belek, sőt a béltartalom a trágya is.

Ezekre későbben fogok részletesen rátérni: előzetesen azonban az óriásnyúl leölését és megnyúzását ismertetem.

A hizlalással előkészített vágóállat házi leölése a következőképen megy végbe. A két hátsó lábánál fogva a fülek mögé, vagyis a fej nyakirészére kézzel közepes ütést mérünk, mire az állat elkábul s ekkor a nyak elülső részét éles késsel átvágjuk és pedig annyira, hogy a nyak fő eréből a vér erősen buzogva törjön elő. Ezután célszerű a leölt állat két fülére lépni, a hátsó lábakat pedig kézben tartva kihúzni és feszesen tartani, hogy a vér gyors kifolyását elősegítsük és a rángatózásnak s ezzel a vér szétfröcskölésének elejét vegyük. Mikor a vér kifolyt, az állatot megfordítva két első lábánál fogjuk meg, másik kezünket pedig a hasi részén felülről lefelé végig húzzuk, hogy ezáltal az állat hólyagjában levő vizeletet kinyomjuk. Most az állatot nyuzásra előkészítjük úgy, hogy két hátsó lábával felakasztjuk.

A nyuzás úgy történik, hogy a hátsó lábak combjának belső felét végig felvágjuk s a combokat valamint a farkat kifejtve az állat egész bőrét késhasználat nélkül lefelé húzzuk. Ez egészen könnyen fog menni és kést legfeljebb csak a fejbőr lefejtésénél kell újból kézbe venni.

Lenyúzhatjuk a bőrt akkép is, hogy előzetesen felvágjuk a hasi oldalon az orrhegyétől a farkvégéig és akkor két oldalt fejtjük le az állatról. A fontos csak az, hogy késsel be ne vágjuk és az egész bőrt lenyúzzuk, mert a bőr átvétele súly szerint történik és így minden elhagyott dekagramm veszteséget jelent. A bőrön tehát rajta kell hagyni a csontnélküli lábakat és a füleket is. A bőrt rendszerint azonnal el szokták távolítani az állatról, mert akkor a lefejtés könnyebben megy. A hangsúly azonban azon van, hogy a kibelezés történjen meg mielőbb s a bőr lefejtéssel néhány óráig várhatunk.

A bőr eltávolítása után az állat hasfalát a végbélnyílástól a szegycsontig óvatosan felvágjuk, a beleket kiemeljük, de a májat, veséket majd pedig a mellkasból a tüdőt és szívet már külön tesszük, mert ezek a első szervek élvezhető részei az állatnak. A két hátsócombot a gerinctől, a két első combot a mellkastól, majd a gerincet és a mellkast egymástól elvágjuk s ezzel a nyuzást befejeztük. A többi a szakácsnő dolga.

 

1. Az óriásnyúlhús felhasználása.

 

Az óriásnyulak igen magas tápértékű könnyű és fehérje tartalomban a legmagasabb értékű húst szolgáltatnak. A tudományos vizsgálódások szerint egy kilogramm

sertéshús............................ 16 dekagramm

csirkehús........................... 18          »

borjúhús............................ 19,5       »

marhahús .......................... 20          »

tyukhús............................. 23,5       »

a nyúlhús........................... 25          »

fehérjét tartalmaz. Emellett könnyen emészthető és épen ezért különösen betegeknek, a legyengült szervezet újjáépítéséhez rendkívül ajánlatos a nyúlhús fogyasztása.

Téves az a felfogás és nézet, hogy az óriásnyúlhúsnak mellékíze vagy különös szaga lenne. A tisztántartott, okszerű és változatos takarmányozásban részesített fiatal óriásnyulak húsának semmiféle szaga vagy mellékíze nincs. Csak természetes, hogy az istállók földalatti alagútjaiban, vagy nyúlvermek dohos odúiban nevelődő s a trágyával kevert takarmányon élősködő állatok húsa nem lehet kifogástalan és innen ered az a tévhit, hogy a nyúlhúsnak szaga és mellékíze van. Ha a tisztántartott, helyesen takarmányozott és párnapos hizlalással is előkészített állatot leölés után elvéreztetjük, kibelezzük, utána néhány órára bőrében hagyjuk, majd bőrét lenyúzva és a húst kicsontozva darabokra vágjuk, besózzuk és a sóban legalább 12 óráig állni hagyjuk, nincs az az inyenc, aki az állat húsát a tyúkhústól megkülönböztesse, főleg ha a csontokat sem láthatja. Kockára vágva pedig a borjú hússal téveszthető össze.

Szokták a nyúlhúst, egy-két órán át ecetes vízben »kiáztatni,« vagy a csontokról lefaragott húst tiszta szesszel, rummal befröcskölni és a szeszt meggyújtani, hogy a »szagot« elvegyék. Ezekre semmi szükség. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy csakis fiatal, 3–4 hónapos óriásnyulakat vágjunk, mert az idősebb bakok húsainak már lehet valami sajátságos íze vagy szaga, aminthogy a bika, a kandisznó és a kos húsa sem kifogástalan. Az idősebb nösténynyulak húsa mentes ugyan szagtól és mellékíztől, de közel sem olyan ízletes, mint a fiatal süldő óriásnyulaké.

A pár napos hizlalás pedig azért is nagyon fontos, mert a sovány nyúlhús igen nagy fehérje tartalmánál fogva édeskésnek tűnik fel, csakúgy mint a sovány kacsa húsa is. Azáltal pedig, hogy a megölt állatot, kibelezés után pár órán át bőrében hagyjuk elérjük azt, hogy húsa porhanyós lesz, amint hogy a leölt borjút és bárányt is szintén órák múlva fejtik ki bőréből, hogy húsa puhább legyen.

Most pedig néhány nyúlhúsétel elkészítési módját (receptjét) adom közre, mert nem egyszer igazán elsőrendű gazdaasszonytól hallottam, hogy nem tudja, mit lehet kezdeni az óriásnyúlhússal.

Megjegyzem, hogy a recepteket különböző művekből vettem ált, illetve azokhoz a szakácsművészet magas fokán álló háziasszonyok jóvoltából jutottam és épen ezért a címszó mellett a recept szerzőjének nevét is (kezdő betűkkel) ideírom.

A sokféle leírásból csak az olcsóbbakat és egyszerűbbeket idézem.

 

 

 

 

 

 

 

A húst jól lebőrözzük, a csontokat kivesszük, félökölnagyságú darabokra vágjuk, ezeket gömbölyűre formáljuk s szalonnával megtűzdeljük. Akkor ezt vajban, néhány vöröshagymával és sóval félfőttre főzzük, s azután kihűtjük. A nyúl többi húsához teszünk ugyanannyi sertéshúst, szalonnát, melyből jó levestölteléket csinálunk (összevágva apróra). A csontok és a jó aprólékok megvágatnak, vízben kifőzetnek, a levet átszűrjük és összeöntjük azzal, melyben a tűzdelt húst pároltuk. Ezt gyorsan felforraljuk, hihűtjük és azután a töltelékkel összekeverjük. Lehet a/után a pástétomhoz való tölteléket még gomba hozzáadásával pikánsabbá is tenni.

 

 

11. Pácolt (vadasan) (Á. G.-né.)

 

A megfejtett és megmosott házinyúl első részét eltávolítva, a gerincet és a hátuljái vízzel hígított borecetbe fektetjük és megsózzuk. A/után egy sárgarépa, egy petrezselyemgyökér és egy fej vöröshagymát karikára vágva közé helyezzük. néhány szál kakukfű, babérlevél és magyar borssal megfűszerezzük s egykét napig ebben a pácban hagyjuk. Ma már porhanyós a hús, kivesszük, szalonnával megtűzdeljük, tepsibe tesszük, zsírt teszünk alá és a pácban levő zöldség egy részét melléje helyezzük s lassan sülni hagyjuk s a pác levével öntözgetjük. Ma megsült, kivesszük s a tepsit a tűzhelyre tesszük és a benne levő levet barnára pirítjuk fél kanál liszttel és egy kockacukorral. Mikor a lé már barna, a pác levével föleresztjük, hogy kicsit hígabb és csipősebb legyen a lé. A megsült nyulat azután szétvágjuk, a levet esetleg egy kevés tejfellel keverve, ráöntjük és betálaljuk.

 

 

12. Májashurka. (N. S.-né.)

 

A házinyúl máját, tüdejét, veséjét megfőzzük, utána levét leöntjük és megdaráljuk. Teszünk közé egy kis sertésmájat, apróra vágott nyersszalonnát és ennek bőrdarabkáit, amiket szintén megfőzünk és ledarálunk. Ha ezzel készen vagyunk, úgy egy-két vöröshagymát lereszelve zsírban megpirítunk, fennti masszához hozzáadjuk, ízlésünk szerint borsot, sót teszünk bele, hozzáadunk késsel apróra vágott szalonnadarabokat s sertéshurkabélbe töltjük. Rendesen kiabáljuk, utána ha kihűlt felfüstöljük, majd lepréseljük, s azután az ízletes nyúlhurka fogyasztható. Különösen finom hidegen szeletelve tea mellé.

 

 

13. Szalámi. (N. S.-né.)

 

Szalámi készítéshez legmegfelelőbb a 7–8 hónapos kifejlett állat húsa. A leölt és kitisztított állatok húsát egy éjjelre hideg helyen állni hagyjuk és másnap besózzuk. Ezután géppel ledaráljuk s minden 1 kg nyúlhúshoz 1–2 kg sertéshúst keverünk.

10 kg vegyes húshoz kell 30 dkg só, 4 dkg salétromsó, 2 és fél dkg őrölt köménymag. Minden fűszert szitáljunk le. Mindezeknek összevegyítése után tegyünk bele 10 kg húshoz 10–15 dkg apróra vágott szalonnát. 3 napig hideg helyen tartsuk, utána kétszeri átgyúrás után sózott marhabélbe töltsük bele jó keményre, nehogy léghólyagok legyenek benne, mert akkor megpenészedik. Utána felfüstöljük, majd pedig a téli hidegben kifagyasztjuk. Tavasz felé szitált gipsszel bedörzsöljük és hideg kamarába felakasztjuk. Kitűnő szalámit nyerünk.

 

 

14. Füstölt nyúlhús. (M. Á.-né.)

 

A 4 combot valamint gerincet egy fadézsában, vagy erre alkalmas kenyérdagasztó teknőben helyezzük el, de előzőleg alaposan egyenként besózzuk őket. A besózott húsdarabok levet eresztenek, s ebben 2–3 napig állni hagyjuk azokat. Időnkint megforgatjuk, hogy az erős sós lé minden egyes húst jól átjárjon. Ezalatt a sertés sonkájához használni szokott páclevet készítjük el s ebbe helyezzük 5–6 napig a húst. Ha a pácolást befejeztük, felkötözzük s egy két napig szikkadni hagyjuk. Hűvös füstön kb. 3 napig füstöljük. A füstölt nyúlcomb pirospozsgás, s nyersen is élvezhető, kitűnő zamatú. Káposztában, hüvelyes főzelékben, rizsaprólék formájában elsőrendű étel. Készíthetünk kolozsvári káposztát is belőle, vagy apróra vagdalva rántottában megsütve, rakott burgonyában, vagy gombapaprikásban párolva fölséges eledelt nyújt.

A felsorolt leírásokból, receptekből látható, hogy az óriásnyúlhús különféle módokon nagyszerűen elkészíthető, sőt el is tehető. Valamelyik recept szerint az óriásnyúlhúst jól elkészítve, a legkényesebb ízlésű egyénnel is meg lehet kedveltetni. A hangsúly persze itt is azon van, hogy bármelyik leírás szerint készül a nyúlhúsétel, az jól legyen elkészítve és a tálalás csinyja is szerephez jusson! Aki egyszer jóízűen evett a jól elkészített és igényének megfelelően tálait nyúlételből, az nemcsak szívesen fogyasztja, de meg is kívánja az óriásnyúl hófehér és zamatos pecsenyéjét. Különösen azoknak ajánlható, hogy minél előbb megkóstolják a kiváló újdonságot, akik a mind gyakoribb hústalan napokon esetleg nélkülöznek megszokott mindennapi húsfogyasztásuktól való kényszerű meg-tartóztatás miatt.

 

2 A bőr, belek, vér és trágya hasznosítása.

 

A gerezna, azaz a lenyúzott bőr belső oldalát vizes ruhával a vértől, szennytől megtisztítjuk, majd pedig egy deszkalapra kifeszítjük úgy hogy a szőrös oldala feküdjék a deszka lapon, amire a bőrt körös-körül apró szegekkel körül szegeljük.

Azokat a gereznákat, amiket a lenyúzásnál csak a combok belső felületén felhasítva nyúztunk le az állatról legcélszerűbb az e végből készült kúpos deszkára felhúzni. Itt is az legyen főszempont, hogy a bőr kifeszítve legyen.

A kifeszítés akkor tökéletes, ha a bőr sehol ráncot nem vet és kiszáradás után minden része; fül és lábak a körmökig a fejbőr és a fark első tekintetre megkülönböztethetők egymástól. A szárítás szellős, de nem napos helyen történik. A teljesen kiszáradt bőrök egymásra fektethetők úgy, hogy a szőrös oldalak egymásra kerüljenek, míg a bőrös oldalak közé egy-egy lap újság papírt kell helyezni. A raktározott gereznákat a molyok ellen kissé be kell naftalinozni, időnként pedig meg kell vizsgálni és ki kell szellőztetni.

A száraz gereznák kikészítését szakiparosokra bízzuk és házilag ne kísérletezzünk vele, mert tönkretesszük az értékes gereznát.

Az óriásnyulak gereznáit ma már sokféleképen készítik. Nyírják, festik és sil-elektriket sil-skint (fekete) biberittet (barna) és más különböző nemes prémutánzatokat állítanak elő belőlük., Főleg a német ipar termékei közt látunk csodálatra méltó készítményeket pl. leopárd, tigrisbőr utánzatokat. A nemes prém utánzatokért igen jelentős árakat érnek el és belőlük nem csak boák, prémgallérok és karmantyúk, de egész bundák, bunda-bélések készülnek és tulajdonosa büszkén hordja az óriásnyulak egykori szőrruhájából valóságos művészettel előállított drága szőrme utánzatokat.

A természetes színében és nyiratlanul hagyott, kikészített gereznák közül is nagyon mutatósak a fehér színű és a különböző deres színárnyalatú óriásnyulak szőrméi. A kiválóan szép világos opozon-deres óriás-nyúl prémjét egész nyugodtan felvarrhatjuk szürke téli bundánk gallérjára, nagyon szépen fogja azt díszíteni és sokan meg fogják irigyelni.

Ugyancsak a deres óriásnyulak szőrméjéből remek szép téli bundabélést is csináltathatunk, csak arra kell vigyázni, – különösen a gallér prémezésnél, – hogy a különböző gereznák színárnyalata azonos legyen.

A kikészített gereznákból csináltathatunk férfi és női télisapkát, kesztyűt, papucsot, takarót, lábzsákot, szőnyeget és a legkisebb darabokból is mintázott díszpárnákat. Ezekre még a nyári vágásból származó gereznákat is felhasználhatjuk, míg prémezésre csak a téli gereznák alkalmasak.

Ha a hazai ipar a prémutánzatok előállítására és a nyúlszőrkalapok fokozottabb készítésére berendezkedik, nem lesz az a gerezna mennyiség, amit ne lehetne értékesíteni. Megjegyzem, hogy a szücsipar már most is fokozott érdeklődést mutat a szép óriásnyulak gereznája iránt, azonban természetes, hogy csak a nagyobb mennyiségű, egységes nagyságú és színű kifogástalanul kezelt gereznákat lehet jól értékesíteni.

A gereznákat felhasználja az ipar oly képen is, hogy kizárólag a szőrből férfi és női kalap anyagot, úgynevezett nemezt állít elő, a bőrt pedig cipők, csizmák, kesztyűk készítésére kiválóan alkalmas bőranyaggá dolgozza ki.

A vér és a belek összedarálva nagyszerű baromfi takarmányt szolgáltatnak. Hasonlóképen hasznosíthatók a csontok is, amiket szárítás után csontlisztté kell daráltatni.

Az óriásnyúltenyésztésnek egy igen jelentős mellékhaszna a trágya termelés. A nagytestű óriásnyulak sok takarmányt fogyasztanak, amellett sok hulladék-takarmány marad utánuk, ami előbb utóbb a trágya közé jut, a bőséges almozás is elősegíti a trágyatermelést úgy, hogy a nagyobb óriásnyúltelep trágyatermelése számottevő értéket képvisel. Az óriásnyúltrágya összegyűjtve és a vizelettel átitatott tőzegport vagy töreket is hozzákeverve, a trágyát kissé megérlelve, a nyúltelep körüli kerti föld trágyázására hatékonyságával igen előnyösen felhasználhatjuk. Istállótrágyával keverve pedig nemcsak annak mennyiségét fokozzuk, de a nyúltrágyát nagy hajtó erejénél fogva a mezőgazdaságban is célszerűen hasznosíthatjuk.

Mindezekből láthatjuk, hogy az óriásnyúlnak minden része, az óriásnyúltenyésztésnek minden terméke értékesíthető.

 

IX. Szállítás.

 

Az élő vagy vágott óriásnyulat postán vagy vasúton szállíthatjuk.

Élő állatot legcélszerűbb deszkaládában szállíttatni. Több állatból álló nagyobb szállítmányt, – ha az átvételi helyen vasútállomás van, – csakis vasúton, gyorsárúként küldjük el. Kisebb vagy vasúti állomással nem bíró helységbe irányított küldeményt postára kell feladni.

A postára feladható csomag legfelső súlyhatára 20 kg, terjedelme bármelyik irányban másfél méter lehet. Minden esetre úgy helyezzük el az állatokat a ládában, hogy kényelmesen elférjenek és valamelyest mozoghassanak. Mivel a láda terjedelme vagy súlya a megengedettnél nagyobb nem lehet, a túlzsúfoltság elkerülésére több ládába csomagoljunk.

Egy ládába kifejlett óriásnyúlból csak egynemű és összeszokott állatokat szabad elhelyezni, nehogy útközben összemarakodjanak és kárt tegyenek egymásban. A különnemű vagy össze nem szokott óriásnyulak szállítása esetén a ládát, vagy ládákat deszkafallal annyi rekeszre kell beosztani, ahány állatot küldünk.

Lefialáshoz közel álló anyát nem szabad szállítani, mert útközben könnyen elvetélhet.

A ládatetőt lécekből kell készíteni. Nyáridőben a láda kétoldalán is réseket kell hagyni, hogy az állatok elegendő levegőhöz juthassanak. A tető egyrészét célszerű ferde síkban lécezni, hogy e résen át akkor is levegőzhessenek állataink, ha a szállítás közben másik csomagot vagy csomagokat raknak a láda fölé. A láda feneke szorosan egymás mellett álló deszkákból legyen. A ládába apróra vágott szénát vagy szalmát, vagy — ami még jobb — tőzegport, vagy fűrészport helyezzünk, ami az állatok vizeletét magába szívja.

 

{KÉP: Szállítóláda.}

 

Hosszabb útra egy kevés takarmányt is kell az állatok számára a szállító ládába elhelyezni. Legcélszerűbb néhány darabka sárgarépát, annak híján burgonyát vagy marharépát és egy-egy darab száraz kenyeret adni.

Becsomagolás előtt az állatokat mindenesetre jól kell tartani és meg kell itatni.

A ládát pontosan megcímezve lehetőleg rövid idővel a vonat indulása, vagy a postahivatal lezárása előtt adjuk fel, hogy az állatok a szállító ládában minél kevesebbet szenvedjenek.

A ládára feltűnően írjuk rá, hogy a »tartalom: élő fajnyúl!« Így a szállító személyzet figyelmét a fokozott gondosabb kezelésre felhívjuk.

A leölt óriásnyulakat vagy pedig a levágott óriásnyulak húsát csak a hideg, fagyos idő alatt szabad szállítani, amikor a megromlás veszélye nem fenyeget.

Egy vagy két drb. leölt óriásnyulat legcélszerűbb akként feladni, mint azt a lőtt vadnyulak szállításánál láthatjuk; – az állatokat egyszerűen zsákszövetbe varrjuk és az oldalára ragasztott papírlapon megcímezzük. Nagyobb mennyiségű vágott állatot megnyúzva és belső részeit kiszedve, kizsigerelve, egyenként félkemény hólyagpapírba (zsírpapírba) csavarjuk és így egymásra rakva szellős ládába vagy kosárba rakjuk. A láda és kosár fenekére és az egyes állatok közé, úgyszintén azok fölébe is kevés szalmát tegyünk és a ládát vagy kosarat teljesen kitöltve zárjuk le, miáltal elérjük, hogy annak tartalma nem csúszik és nem rázódik össze. Hasonlókép járjunk el, ha nyúlhúst kisebb mennyiségben akarunk szállítani.

 

 

Befejezés.

 

Befejezésül egy 18–20 tenyészállattal létesített óriásnyúltelep elrendezési tervrajzát ismertetem:

 

 

 

{KÉP: Óriásnyúltelep.}

 

 

 

N — Külső napraforgó szegély és a telepkörül napraforgó kerítés.

h- Homokárok.

T — Takarmánykamra.

F — Féltetős folyosók.

K — Kifutók.

É — Élőfák.

D — Drótfonat kerítés.

HK — Hordozható kifutó.

 

Jegyzet. A legelő szintén körülkeríthető drótfonattal, ahová a kifutókon át engedhetjük ki állatainkat.

 

 

Ez egy eszmei elrendezésű telep terve, amit Major Ákos barátommal egyetértőleg a legegyszerűbbnek és legcélszerűbbnek tartunk. Természetesen a tenyésztő körülményeitől függ mennyiben tudja azt megvalósítani:

Mindenki annyiban alkalmazza, amennyiben körülményei megengedik. A lényeg az, hogy kellő számú ketrec álljon rendelkezésére, a telep árnyas legyen, a kifutók elegendő mozgást engedjenek és lehetőleg könnyen megközelíthető legyen minden, amire az óriásnyulak tenyésztéséhez, takarmányozásához és gondozásához szükség van.

*

*                        *

 

Munkám kéziratát a megbízó Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamarához' bemutatva — azzal kaptam vissza, hogy »teljesen szakszerű és hézagpótló munkát kap a magyar nyúltenyésztő társadalom.*

Fogadják tehát, kedves olvasóim, kis könyvemet szívesen és forgassák hasznosan, ha óriásnyúltenyésztéshez fognak, vagy később telepükön bárminő kérdés vagy kétség felmerül. Úgy hiszem nem csalódnak benne.

 

                                                        

                                              TARTALOM.                              Oldal

 

Bevezetés.

 

    I.   Az Óriásnyúlfajták származása..................................

      Az óriásnyulak válfajai...............................................

a) belgaóriásnyúl...............................................

b) németóriásnyúl..............................................

c) nagyaróriásnyúl.............................................

d) egyéb óriásnyúlfajták....................................

  II.   A tenyésztés feltételei................................................

1. A telep elhelyezése..............................................

2. Az óriásnyulak ketrecei, kifutói..........................

3. Tenyészanyag beszerzése....................................

III.   Tenyésztés.................................................................

1. Fialtatás...............................................................

a) Párosítás........................................................

b) Meddőség.....................................................

c) Átöröklés.......................................................

d) Kölykezés.....................................................

2. Nevelés................................................................

IV.   Takarmányozás...........................................................

3. A takarmányozás módja......................................

4. Hizlalás................................................................

  V.   Gondozás...................................................................

VI.   Betegségek és azok orvoslása....................................

VII.  Az óriásnyúltenyésztés jövedelmezősége..................

VIII. Értékesítés..................................................................

1. Az óriásnyúlhús felhasználása.............................

2. Bőr, belek, vér és trágya hasznosítása.................

IX.   Szállítás......................................................................

 

Befejezés.