A magyar nyúltenyésztés alapkö(ny)vei

Major Ákos

 

Hus- és prémnyul

tenyésztés

 

Házinyultenyésztési szakkönyv

 

A szerző kiadása

 

1942

 

 

A könyvet néhai Andrássovich Géza Őméltósága emlékének szentelem, aki hosszu évtizededen át küzdött a hazai házinyul-tenyésztés felvirágoztatásáért, s hogy az még ma síncs ugy elterjedve, ahogyan ez az igen sokoldalu hasznot hajtó kisállattenyésztési ág megérdemelné, az kizárólag a tenyésztők nemtörődömségének, közönyének köszönhető.

 

Major Ákos

 

Néhány gondolat

 

E sorok irója 20 éves tenyésztési tapasztalatait süriti össze ebben a kis müben. Ez alatt a 20 esztendő alatt a gyermektenyésztőből komoly, tudományos és főleg gyakorlati alapokon dolgozó elfogulatlan tenyésztő lett. Igyekezett mindent, amit csak egy minden iránt érdeklődő magyar fiatalember magába szivhat felfogni, a jót, a hasznosat belőle leszürni, megtartani, a rosszat, a haszontalant pedig kiküszöbölni, hogy igy mindent a maga valóságában lásson és azt igyekezzen a tenyésztő elé tárni, amiből magának hasznot tud kovácsolni.

A „Fajnyulgazdaságon” keresztül 4 évig harcolt Dr. Viniczay László-val együtt a hazai husnyultenyésztés fellenditéséért, megirta a Belgaóriás és az Angora jövedelmezősége" c. szakkönyvét, kiadta a „Jövedelmező Husnyultenyésztés” cimü füzetét, megjelent tollából. „Amit az Angóráról tudni kell” cimü brosúrája, számtalan előadást tartott, országos házinyulversenyeket rendezett, tehát minden követ megmozgatott a magyar nvultenyésztés felvirágoztatása érdekében. S csak amikor ezeket a harcokat végigküzdötte, s tapasztalatait csokorbagyüjtötte – fogott hozzá e szakkönyv megirásához.

Andrássovich Gézán, aki a magyar husnyultenyésztés Nesztora volt és Dr. Viniczay Lászlón kivül, aki hézagpótló szakkönyvet adott ki, – alig gyarapodott ezirányu szakirodalmunk.

Éppen ezért, ha csak egy lépéssel sikerült is e mü által előbbrevinnie a magyar hus- és prémnyultenyésztés ügyét, ugy az a szerzőt teljesen kielégiti és fáradságos munkájának gyümölcsét látja benne.

Nagyvárad, 1942. május hó.

 

 

Az óriásnyul

 

Valamikor Lotharingiai, Thüringiai, később Belgaóriásoknak hivták. Ma általában csak óriásokról beszélünk, bár az egyes nemzetek tenyésztői szeretik ezt a házinyulfajtát sajátjuknak tekinteni, s igy sokszor halljuk a következő jelzéseket, elnevezéseket: Németóriás, Belgaóriás, Magyaróriás. Ezek az elnevezések még megállják a helyüket, mert hiszen az óriások kitenyésztése az egyes államok keretén belül sajátos jelleget, faji jellegzetességet mutathat fel. igy pl. az angolok és franciák kizárólag sportból tenyésztik, a németek középuton haladnak, mert igyekeznek ugyan a standard követelményeinek mindenben eleget tenni, de azért inkább a gazdasági szempontokat domboritják ki tenyésztésüknél. Talán a legideálisabb felfogás hazánkban alakult ki. A sportszempontokon felülkerekedve, majdnem kizárólag a gazdasági szempontokat tartják szem előtt. Ez abban nyilvánul meg, hogy a 21–22 cm-es teljesen indokolatlan fülhosszuság helyett megelégszenek a 17–19-cm-es fülhosszusággal, a 74–76 cm-es gerinchosszuság helyett (ez esetben az állat vékony, tulságosan karcsu és elől annyira keskeny, hogy alig marad hely a belső részeknek a tüdő és sziv összezsugorodik, elsatnyul, s igy az állat tul finom, törékeny, gyenge ellenállóképességü lesz) megelégszenek a 68–70 cm. testhosszal, s a 8–9–10 kilós idomtalan testkolosszus helyett beérik 5–7 kilós átlag súllyal. Igy egy erős, izmos, középmagas, széles medencecsontu, magyar fajtajelleggel biró állattipust kapnak, amely kitünően tenyészik, szaporodása utolérhetetlen, jó nevelő és a betegségekkel szemben ellenállóképes.

Az óriások szinskálája a leggazdagabb az összes nyulfajták közül. Előfordul mezei nyul, barnásszürke, sárga, vadas-szürke, deres, vasderes, sötétderes, fekete, fehér, kék szinben. Legáltalánosabb a sárgásbarna és barnásszürke árnyalat, legkedveltebb a vasderes, de sokan szeretik a fehér szinüt is. Fülei v alakuak s szépen előreállóak. Fülkagylói arányosan szélesednek felfelé, s a fülkagylók felső pereme végig feketén szegélyezett. Körmei csontszinüek, vagy sötétek. Farka merőlegesen felfelé áll, a farcsontokhoz szorosan hozzásimul. Háta iveit, s a far felé egyenletesen kerekedik lefelé, nem csapott, testtartása impozáns, karcsu és középmagas. A vasderesszinü állat hasa sötétszürke, vagy deres szinü, a fekete állat végig mindenütt tiszta fekete, a fehér szinü állat mindenütt hófehér, az opozonszürke állat hasaalja sötéthamvas, vagy piszkosszürke, a többi szinü állat hasaalja s farkának alsó fele szennyesfehér.

Hiba a fehér köröm (kivéve a fehér szinü állatot) s ha a legkisebb más szinü pont, folt, vagy fürtösödés van az állat bundáján.

Az óriások jellegzetessége az áll alatti toka, vagy lebernyeg. Ez néha egy, néha kétrétü, vagy hullámos. Ez utóbbi nem tulságosan nagy hiba, de formátlanná teszi az állatot, szépségéből, karcsuságából sokat vészit. A himnek tokája nincs ehelyett közvetlen az áll alatt idősebb korára egy kis gumót, csomót növeszt.

Általában jó nevelő és gondos anya. Sajnos a hazái tenyésztők igen szükreszabott, kényelmetlen, ügy-ahogy összetákolt ketrecekben tenyésztik, sokszor a ketrec huzatos nehezen, vagy sehogysem takaritható, kint áll nyáron a forró napsütésben, télen teljesen védetten helyen. A ketrecet nem fertőtlenitik, ellenben meszelik. Az állatot túlkorán, jóformán süldő korában párositják, egy évben 6x8 is fialtatják, 8–10–12 fiat is alatta hagynak, takarmányozásukra pedig vajmi kevés gondot forditanak.

Ezzel szemben az óriásokat szabadban, kifutókban, nyulkertekben szabad és lehet eredményesen tenyészteni. Ezeknek a nagyértékü állatoknak szabadság kell, mozgási lehetőség, nem birják az örökkévaló ketrecet, irtóznak az örökös forró, kánikulai melegtől, szeretik a füves térségeket, a hüvös, árnyékos helyeket nyáron. A huzatra nagyon reagálnak, s az állandó egyhangu ketrecezés buskomorrá teszi őket. Ez meddőséget eredményez.

Kint a szabadban nagyszerüen érzik magukat, jól szaporitanak és kitünően nevelnek, a kicsinyek nagyszerüen fejlődnek, megedződnek s a legzordabb telet is jól birják.

 

A ketrecekben tenyészetett és nevelt óriások

súlygarapodása fejlődésük szerint

 

 

születéskor átlagban

5–8 dkg.

 

2 hetes korban

            10–15         »

 

4           »         »

            40–60         »

 

6           »         »

          80–100         »

 

8           »         »

        150–200         »

 

 12           »         »

        250–280         »

 

4 hónapos korban

        380–400         »

 

5           »         »

        460–480         »

 

6           »         »

        550–570         »

 

7           »         »

        600–620         »

 

8           »         »

        630–650–700

Kifutóban tenyésztett és nevelt óriások

súlygyarapodása fejlődésük szerint

 

E sorok irója kifutóban neveli a tenyészállatokat. Az anya fészekből kimászkáló 3–4 hetes fiókával nyomban a szabadságot ismerteti meg. A még járni is alig tudó fiókák csodálkozva próbálják az első lépéseket, ugrálásokat a kifutó tágas területén. Utána farkasétvággyal fogyasztják az anyatejet, rászoknak a szénára, konyhahulladékra, a néha-néha elébük tett abrakot is mohó étvággyal fogyasztják s rohamosan növekednek, izmosodnak. Egy héten 2x és pedig hétfőn és pénteken pihenő nap van. Ilyenkor bőven kapnak lágyeleséget, szénát s zab is jut nekik. A pihenőnapokon sokat pihennek, nyujtózkodnak, alusznak. Ez hizlal, amire bizony szükségük van a szabadban való állandó mozgások miatt. A szoptatási idő leteltével ez a kényszerpihenés megszünik. Ettől az időtől állandóan a kifutóban tanyáznak, s csak esős idő esetén kapnak kényszerü szobafogságot.

 

 

A kisérlet alá fogott anya 7,5 kg volt

 

 

születéskor átlagban

5–8 dkg.

 

2 hetes korban

            12–18         »

 

4           »         »

            60–80         »

 

6           »         »

        100–140         »

 

8           »         »

        200–240         »

 

 12           »         »

        300–360         »

 

4 hónapos korban

        400–480         »

 

5           »         »

        520–600         »

Értékelés

Az egység 100 pont

 

Birálni csak 6 hónaposnál idősebb állatokat lehet. Az ennél fiatalabb állatok nem birálhatók, mert nincsenek kifejlődve.

 

1.                               Testtartás:                      20 pont

2. Izmos, erős test, széles medence, egyenes

lábak                                                         30 pont

3. egyenletes szőrszinezés                               10 pont

4. egyenes V alaku legalább 17 cm-es fül,

      iveit hát s legalább 68 cm. derék              20 pont

5. összbenyomás (a biráló gazdasági szempontból birál, az állat nincs-e elhizva, nem-e meddő, egészséges-e 100 %-ig igy külsőleg vizsgálva stb.)        20 pont

                                                                      100 pont

 

Hibák:

1.Ha testtartása nem tetszetős pl. hiányzik az egyenletes hátivelés, vagy csapott a far, keskeny a medencéje és melle.

2. Ha a lábak X, vagy Ó alakuak, vékonyak, görbék, ha körmei tarkák, vagy fehérek (kivéve a fehérszinü állatot.)

3. Ha az állat vedlés alatt áll, az hibának nem számitható, de hiba a foltos, egyenlőtlen, ugynevezett hernyózott, vagy fürtös szőrszineződés.

4.Ha a fül 17 cm-nél, a háthosszuság pedig 68 cm-nél rövidebb, ha a fül lekonyul.

5. Ha a biráló, mint szakértő azt látja, hogy az állat nem mindenben felel meg külsőleg azoknak a követelményeknek, amelyeket egy kizárólag gazdasági tenyészállattól megkövetelhetünk.

 

––––––

 

Birálatkor mind az öt tételnél külön-külön 1–2 hibapontot vonunk le a hibák sulyossága szerint.

 

––––––

 

Birálni csak szakképzett, gyakorlati tenyésztő tud, s csak is olyan valaki, aki az óriások tenyésztésével intenziven foglalkozik, aki maga is tenyésztő s igy ismeri alaposan ezt a házinyulfajtát.

 

 

Előkészületek a tenyésztés

megkezdésére

Elhelhezés

 

Addig ne vegyünk tenyészanyagot, amig magát a telepet jel nem épitettük. Gondoskodnunk kell megfelelő helyről, ahová a telepet felállitjuk.

 

Ketrecezés

 

Nem válhat közhellyé annak állandó ismétlése, hogy csakis megfelelő nagyságu, higiénikus és levegős ketrecben lehet eredményesen, gazdaságosan tenyészteni az óriást. Egy a célnak tökéletesen megfelelő ketrec méretei a következők: Hossza 120 cm. szélessége 80 cm. magassága 80 cm. A ketrecfenék hátrafelé-lejtő keresztbefektetett colos deszkákból készül. A deszkát szorosan egymás mellé szegezzük s mivel szipla fenékről van szó, alulról fugázzuk. Amikor nyáron összeszárad a deszka, cementtel kiöntjük a réseket. A fenék lejtése 5 cm.-nél nagyobb ne legyen. A 80 cm. széles ketrecben ez a deszkafenék hátrafelé lejtve csak 50 cm.-ig huzódik, utána vele egyszintben hosszanti irányban haladó lécrostély következik másfél cm. széles nyilásokkal. A lécrostély alatt egy teljesen szigetelt, erősen hátrafelé lejtő, szintén colos deszkából álló pótfenék következik. A lécrostélyon keresztül lehulló trágya igy nem akad fenn a pótdeszkafenéken, hanem a ketrec háta-mögé egy cementből, vagy deszkából készitett 50 cm. széles, homokkal vagy tőzeggel telitett vályuba esik s ezáltal ellensulyozni tudjuk az ammóniák kigőzölgését. A ketrec ajtaját ugy készitsük, hogy az végig erős fonatu, sürü, (másfél cm.) lukbőségü dróthálóból legyen. Az ajtó felfelé vagy oldalt nyiljon, merj igy masszivsága, tartóssága, tovább tart. A ketrecek oldalát és hátsó deszkáit ott, ahol egymásmellé kerülnek, szintén fugázzuk. Ezzel azt érjük el, hogy huzatmentes ketrecet bocsátunk állataink rendelkezésére.

A nyersen összeállitott ketrecet karbolineummal itatjuk át kivül belül. Ezzel kettős célt érünk el. Először konzerváljuk a faanyagot és igy tovább tart, másrészt pedig elejét vesszük annak, hogy a deszkák repedéseiben élősdiek, férgek telepedjenek le. Természetesen addig nem szabad a ketrecbe állatot rakni, amig a karbolineum erős, maró büze el nem párolog. Amikor az állatot a ketrecbe belehelyezzük – télen bőven nyáron vékonyabban – almozunk. Erre a szalmánál sokkal jobb a gyepszéna, mert nem kemény s nyáron nem olyan meleg. Alom nélkül ketrecben óriást tartani nem szabad.

A ketrecek tartozéka egy jó magasra (30 cm.-től felfelé) helyezett erős, ritkaluku drótfonatból készült szénarács, egy nehéz cementből készült itató és etető edény. Az etető és itató edényt egybeépiteni nem szabad, mert ez nem ésszerü s nehezen is egyeztethető össze az itatás és etetés időpontja.

Ketreceink tetőzete legalább 1 méteres eresszel bővitendő ki, hogy megvédhessük állatainkat az esőtől, hótól s a tulságosan erős napsugártól. A ketrecet helyezzük lehetőleg lombos fa alá, hogy védhessük állatainkat a forró nyári naptüzéstől.

Egy ketrecben csak egy kifejlett állatot szabad tartani. Az elválasztott kicsinyek közül legfeljebb 4 drb-t tarthatunk egy helyen, ezt is csak addig, mig nyulaink a 4 hónapos kort el nem érték. Ekkor kifutókba helyezzük őket.

Ki kell jelölni az udvarban, kertben, tanya mellett, (kinek hol van erre megfelelő helye) azt a területet, amelyet bekeritünk a kifutó, vagy nyulkert céljaira. Ez a terület magasan fekvő legyen. Lehetőleg nagylombu fa álljon ezen a helyen.

 

Kifutó

 

Háromféle kifutót ismerünk. Az egyszerü kifutó pár négyzetméter drótsövénnyel bekeritett fix területből áll. A drótkerités legalább egy méter magas, 2 m. hosszu és ugyanilyen széles legyen. Tenyészbak részére ez a legalkalmasabb. Az állatot naponkint pár órára ide helyezzük. Célszerü gyepesiteni. Ha ez a talaj silánysága miatt meg nem oldható, ugy iszapréteggel, vagy tőzeggel vastagon töltsük ki. Időnkint ezt a felületet ki kell cserélni. A drótkeritést legalább 25–30 cm.-re a földbe kell ereszteni. A kifutó lehetőleg árnyékos helyen álljon, s csak száraz időben használjuk. A kifutó másik formája szétszedhető és a ketrechez hozzácsatolható. Hossza 2 m. magassága 1 m., szélessége 120 cm. Ezt az anyaketrechez kapcsoljuk és itt ebben a kifutóban szokják meg a fészekből már kimászkáló kicsinyek a szabad mozgást, a szabadban való tartózkodást. Erősek, edzettek lesznek s amikor elválasztás után kikerülnek a nagy kifutóba, vagy nyulkertbe, nem romlik kondiciójuk le s igy nem mennek tönkre. A növendékek kifutója legalább 25 négyzetméter területü fix, vagy hordozható drótkeritéssel van körülvéve s feltétlenül gyepesitsük be.

Ujabban zártfenekü 120 cm. széles és 2 ½ m. hosszu «jártatót» is készitenek. Ezek pótolják a kifutót. Fenekük deszka, amit üvegcementtel kennek be és homokkal szórják át. Ezeket a jártatókat az egyes ketrecek elé szerelik, s a benne lévő állatot, vagy családot nappalra kiengedik. Itt étkeznek, hancuroznak egész nap. A jártató oldala és teteje erős drótháló, teteje kétfelé nyitható, hogy a tenyésztő könnyen hozzáférhessen.

A «jártató» ugyan a ketrechez tartozik, ahhoz is kapcsoljuk hozzá, de azért ide-oda hordozható is, s igy alkalmas arra, hogy a tenyésztő napra, vagy ha szükséges árnyékba vigye azt.

 

Az óriások értéke

 

Egyetlen egy kulturnyulfajta sem értékesithető olyan sokféle formában, mint az óriások. Ha figyelembe vesszük mindazokat az értékesitési lehetőségeket, amik ennél a házinyulfajtánál rendelkezésünkre állanak, beláthatjuk, hogy az óriással semmiféle másfajta házinyul nem versenyezhet.

Sokan – talán irigységből, inkább azonban féltékenységből – ráfogják, hogy kényes állat. Ezt határozottan meg kell cáfolnom. Kereken 10 esztendeje annak, hogy az óriásnyul tenyésztésével intenziven foglalkozom. Jó magam is beleestem abba a hibába, amelyikbe kivétel nélkül minden házinyultenyésztő beleesik, az óriás mellett másféle nyulakkal is kisérleteztem. Pár év alatt azonban rájöttem arra, hogy nem versenyezhet az óriással egyetlen nyulfajta sem.

A legzordabb telet is kitünően, s egészségesen uszták meg. Sokszor reggel, amikor a hőmérő 20 fok alá kalandozott, s cipőm sarka alatt ropogott a keményre fagyott csillogó hó, remegve mentem ki kedvenceimhez, félve attól, hogy valami nagy csapás érte nyulaimat, megfagytak. Hála a jó Istennek egyetlen egy esetben sem következett be, hogy egy is elpusztult volna. Amikor a zsákot a ketrec dróthálójáról fellebbentettem, zuzmarás bajuszuk ugy nézett ki, mint egy virág. Tömött bundájuk, a jó tartalmas táplálék megvédte a leghidegebb éjszakán is őket.

A mérsékelt beltenyésztés, szinkeresztezés, tisztántartás, fertőtlenités, olyan minimálisra csökkentette elhullásukat, hogy állományomnak alig 1%-a pusztult el. Tehát nem kényes az óriás.

Könyvemnek az a célja, hogy a tenyésztőket helyes irányba terelje, nevelje, komoly céltudatos munkára serkentse, az óriásnyul és az angóratenyésztőket egy hatalmas táborba tömöritse, az okszerü, gazdasági alapon üzött tenyésztés módozataira kioktassa és a tenyésztőtársadalom előtt feltárja a rendelkezésére álló értékesitési lehetőségeket.

 

 

Szabadtenyésztés Alföldön, Hegyesvidéken

 

A ketrecekben való tenyésztés sohasem lehet olyan eredményes – még az angóráknál és kistestü prémnyulak tenyésztésénél sem – mint a kifutóban, nyulkertben, vagy a szabadban, vagy bekeritett, vagy körülárkolt térségeken.

Vegyük sorra ezeket.

A házinyul őse az üregi, kerti, vagy ha ugy tetszik a havasi nyul kint élt és él ma is a szabadban. Övé a végtelenség, az egész határ. Igaz, ennek a nagy szabadságnak ára van; állandóan reszketnie kell a ragadozóktól. Természetesen fel is van fegyverezve ezek ellen, nagyszerüen fut, jó a szimata, éles a szeme, s a tökéletességig fejlett hallóérzéke. A természet is segitségére van, mert bizony az üregi, kerti, havasi nyulnak a bundája rendszerint azonos annak a környezetnek szinével, ahol tanyázik. A megszeliditett, kitenyésztett házinyul, tartozzon az bármelyik fajtához, kint szeretne élni a szabadban. Sajnos a tenyésztők ezt a kivánságát, a nyulaknak ezt az örökös vágyát nem veszik figyelembe. Egyszerüen nem törődnek vele. Pedig a siker titka, a tenyésztés eredményessége nagyon nagy mértékben függ attól, tudunk-e állatainknak szabadságot adni.

Mig eddig csak nagy általánosságban beszéltem arról, hogy nagy szüksége van az állatoknak szabadságra, addig most leszögezem azt a tételt, hogy nagytestü állatokat, (Óriást, Kosorrut, Francia nagyezüstöt stb.) nem szabad ketrecekben tenyészteni.

 

Nyulkert nyullegelő

 

Az óriások tenyésztésénél fő elv legyen az, hogy minél több szabadságot biztositsunk állatainknak. Faluhelyen, tanyán, külvárosban könnyen megvalósitható a «Nyulkert» és «Nyullegelő».

A nyulkert céljaira, – 100–200 n.-öl terjedelmü földterület elegendő. Ezt erős drótkeritéssel vesszük körül. A kerités magassága másfélméter legyen. A drótkeritést 50 cm.-re eresszük le a földbe. A drótkerités tetején végig huzzunk ki 2 sor tüskésdrótot jó arasznyi távolságra egymástól.

A földterületet nyullegelő létesitésére alkalmas magkeverékkel vessük be.

A kert közepébe jön a nyulistálló. A nyulistálló lehet földalatti, tehát vermelt és egyszerü istállószerü épület.

A földalatti, tehát vermelt nyulistállót a következőképen épitjük meg: 1 méter mély, 2 méter széles és 4 méter hosszu vermet ásunk. Ezt alul is oldalt is (körös-körül) kitéglázzuk. Utánna téglából közfalakat épitünk, keresztbe minden 1 méter távolságra. Az elkészitett rekeszekből a verem oldalába vájva és kitéglázva tágas, járható alagutszerü utakat vezetünk ki szépen felfelé haladva ugy, hogy annak a szabadföldre kivezető nyilása kb. 2 m.-re legyen a verem szélétől. A szabadba kivezető nyilást 50 cm. magas, ugyanennyi széles, fedett házikóval ládával látjuk el, hogy esős idő esetén a viz ne csurogjon be a verembe. Ezen a folyosón közlekednek nyulaink ki és be a verembe jó idő esetén. Ez a házikó ajtóval van ellátva és bármikor zárható. A vermeket deszkából készült csapóajtókkal fedjük le és zárjuk be, s minden egyes csapóajtón, – egyik sarkába elreteszelhetó nagyobb nyilast vágunk. A nyilason keresztül rossz idő esetén bármikor le és feljárhatnak nyulaink a veremből. Hogy ne kelljen ugrálniok, lejárót készitünk. Ez a lejáró egyszerü deszkából áll, jó ferdén (ahogy a létrát szoktuk kitámasztani) odatámasztjuk. A befödött vermek fölé épitjük fel az etető pajtát. Ezt földbe ásott cölöpökre épitjük. Falait készithetjük rőzséből, nádból, lécekből is. Kivül belül polyvás sárral kitapasztjuk, a pajta végébe egy nagyobb ablakot helyezünk. Befedhetjük zsuppal, vagy náddal. Az ablakkal szembe nagy ajtót szerelünk föl.

A pajta két méterrel hosszabb legyen, mint a verem, s ezt a részt takarmányozó fülkének rendezzük be. Itt foglalnak helyet az etető- és itatóvályuk és a lábakon álló szénarács. Jó idő esetén a szabadban lévő és a verembe levezető nyilások nyitva vannak. Ugyszintén nyitva van a pajta ajtaja is, de csak az a rész, amelyik a pajta etetőfülkéjébe vezet. Ezzel szemben zárva van a pajtának az a része, amely alatt a vermek vannak s a vermek felett lévő csapóajtók nyilásai is. Az állatok ugyanis kint szaladgálnak a szabadban, s csak hancurozásból futnak le a verembe, illetve ivás, széna-, vagy abrakevésre térnek be a pajtába. Rossz idő esetén a szabadban lévő, s az alagutba torkoló nyilásokat zárjuk be, a nyulakat betereljük a pajtába, az etetöfülke és a vermek közötti nagy ajtót kitárjuk, s kinyitjuk a vermekbe vezető csapóajtók kivágott nyilásait is. A pajta külső ajtaját bezárjuk.

A vermekben helyezzük el a fialtató ládákat is. Egy-egy ilyen nyulkertben 4–8 anyaállat él együtt.

Mint emlitettem a kert nyulistállója kétféle lehet. A vermelt nyulistálót már leirtam. Most az egyszerü nyulistállót irom le.

A kert közepére téglából, esetleg vályogból egy 2 m. magas, 4 m. széles és 6–10 méter hosszu cseréppel fedett, – egyik végén ajtóval, másik végén ablakkal ellátott – házacskát épitünk. Belül két oldalt a fal mellett állanak a jó nagy ketrecek. Lehet emeletes is. A földszinten elhelyezett ketrecek egymással szemben foglalnak helyet és szabályszerü felfelé nyiló drótsodronyból készült ajtókkal vannak ellátva. A ketrecek hátsó részén csapóajtó van (csak akkora, amelyen egy nyul kényelmesen kiférhet. Ugyanekkora nyilást vágunk a téglafalba is.)

A nyulistálló emeleti ketreceiben foglalhatnak helyet nagy meleg, illetve zord időben azok az állatok, amelyek nem a nyulkertben élnek.

Ugy a vermelt, mint az egyszerü nyulistálló nagyon jó és hasznos a tenyésztés szempontjából.

 

A nyulkert betelepitése

 

Ha elkészültünk ugy a külső, mint pedig a belső munkálatokkal, bevetjük a földterületet fümagkeverékkel és nyulállományunkból kiválasztjuk azokat a süldő nőstényeket, amelyeket a nyulkertben óhajtunk elhelyezni. A nyulkertet legjobb ősszel létesiteni, a betelepitést viszont tavasszal, ugy május elején. Ha igy járunk el, akkor elérjük azt, hogy az istálló kiszárad, tehát nem lesz nyirkos, a legelő pedig megerősödik.

Az állatokat betelepitéskor fokozatosan szoktassuk hozzá a külterjes tartáshoz. Eleinte tartsuk zárva őket, s naponta csak egy-két órára engedjük ki nyulainkat a szabadba. 15–20 nap alatt lassan – erős takarmányozás mellett – megszokják a sok mozgást, ugrándozást, nem strapálják agyon magukat, s egész napon át kinthagyjuk őket. Arra vigyázzunk, hogy minden egyes állatot mindig ugyanabba a ketrecbe illetve verembe zárjunk be. Ezt ők megszokják, s később legfeljebb kiváncsiságból látogatnak át a szomszédba.

8 hónapos korban közéjük tesszük a himet, s egy órán át figyeljük őket. Ha egymást nem bántják nyugodtan velük maradhat. Éjszakánkint, amikor a nőstényeket saját ketreceikbe, illetve vermükbe zárjuk, a himet is visszahelyezzük ketrecébe. Ettől kezdve a nőstények együtt élnek a himmel.

Lefialás után reggel, mikor kiengedjük nyulainkat a szabadba, minden ajtót zárjunk be, nehogy macska, vagy másféle ragadozó, vagy esetleg maga a him (bár ez teljesen közönbös a kicsikkel szemben) a fészekhez férhessen.

Igy üzve a tenyésztést nem remélt eredményeket érhetünk el.

A fialások közeledtével a bakot eltávoliitjuk.

A nyullegelőt természetesen arra is felhasználhatjuk, hogy benne állandóan csak süldőket tartunk ivarérett korig, azután egyes kisebb kifutókba, vagy ketrecekbe kerülnek.

A nőstényeket külön nyulkertbe tartsuk a bakoktól, mert a külterjes – szabadban való tartás a nemi ösztönt korán felébreszti az állatokban, s kellemetlen meglepetésekre ébredhetünk. De külön kell a bakokat a nőstényektől tartani, mert a bakok verekedő természetüek, s egykettőre harcra kerekednek.

 

A nyullegelő

 

Növendékek, süldők, jövendőbeli tenyészanyák nevelésére szolgál. Kihasitunk egy nagyobb darab földterületet erre a célra. Ezt alaposan megforgatjuk, nyultrágyalével megöntözzük, az összegyüjtött nyultrágyát beleszántjuk, illetve beleássuk, porhanyóssá fogasoljuk s azután a következő magkeverékkel vetjük be. 400 n. ölenkénti magszükséglet 3 kg. Szaradella: 30 dkg. biborhere: 15 dkg., szarvaskerep: 11–2., baltacin: ¼ kg., tarackos tippan: 20 dkg., nyulszapuka: 15 dkg., tavaszi bükköny: 20 dkg., összesen: 3 kgr. Ezt a mennyiséget annyiszor vesszük, ahányszor 400 n. öl területünk van. A nyullegelőt az első esztendőben nem használhatjuk, de időnkint le kell vágni, hogy erősödjön. A második esztendőben szakaszos legeltetéssel fogyasztjuk el a termést. 4x4-es léckeretre feszitsünk ki kis luku horganyozott keritéshálót. Egy ilyen léckeret 2–3 esetleg

 

{KÉP: Fekete Magyaróriás apa.}

 

{KÉP: Süldő Magyaróriások a nyullegelőn.}

 

{KÉP: Magyaróriás tényészanya. Vadasszürke.}

 

{KÉP: Vasderes Magyaróriás tényészanya}

 

4 méter hosszu és ½ m. magas. Keresztlécezéssel szilárditsuk. 4 ilyen keretre van szükségünk. A legelőn összeállitjuk és alulfelül erős kapcsokkal összekapcsoljuk őket. Több ilyen hordozható legeltető keretet állithatunk fel, s nagyságához mérten 10–20–30 drb. elválasztott fiatal Óriást, Kosorrut, Bécsi Kéket stb. helyezünk bele. Mindennap arrább helyezzük ezeket a kereteket és igy naponta friss, pompázó, illatos, füszeres, tápdus legelőfü jut állatainknak. Mire elfogyott a legelő, elölről kezdhetjük a legeltetést. Fontos azonban, hogy legalább akkora terület álljon rendelkezésünkre, hogy havonkint csak egyszer forduljunk.

A kifutóban elhelyezett nyulaknak szénát mindenesetre adni kell. Ha van egy kis zabot is, de ez nem okvetlenül szükséges.

A legelőn nyulaink csak nappal tartózkodnak. Éjszakára vissza kell őket ketreceikbe helyezni. Egyik ügyes nyultenyésztő társam ugy segitett magán, hogy 3 m. hosszu lábakon álló, zárható ketrecfélét készittetett, s rossz időben, valamint éjszakára ide zárta be állatait. Nem kellett cipelni őket. Van egy nagyszerü pulija, ezt éjszakánkint a nyulak őrzése végett a karámba zárta. Nagy veszélyektől nem kellett tartania, mert faluban lakik, beépitett telkek között terül el az 1 katasztrális hold nagyságu nyullegelő. A kóborebek elzavarására viszont elsőrendünek bizonyult a hosszu szőrü mérges kis puli.

Egy másik tenyésztőnél pedig egy kerekeken gördülő dróthálóból készült ketrecet láttam. Ezt az egyes karámokhoz tolta, ott az állatokat belerakta s ugy vitte este, vagy rossz idő esetén az állatokat vissza a rendes ketrecükbe.

Az időjárás viszontagságaitól egyébként nem igen kell tartani, mert hiszen csakis jó napos idő esetén visszük állatainkat legelőre, s igy ritkán fordul elő az, hogy cipelni vagy elzárni kelljen állatainkat.

 

––––––

 

 

 

A nyullegelőn elhelyezett fedett istálló.

{KÉP: A nyullegelőn elhelyezett fedett istálló.}

1–20-ig sorszámmal ellátott rekeszek rendes ketrecek.

 

A számozatlan kockák drótfonatból készült, ajtóval ellátott kifutók. Itt történik a takarmányozás esős időben. Az állatok a ketrecekből a kifutókba csapóajtón keresztül járnak ki és be. Mind a kifutón, mind a ketrecen rendes nagy ajtó is van, hogy a tenyésztő takaritáskor könnyen bemehessen. A kifutó minden oldala és magassága egy-egy méter.

 

Vigyünk egy kis rendszert a tenyésztésbe

 

A tenyésztésnek törvényei, szabályai vannak. Ezeket a szabályokat, törvényeket részben a természet, részben a komolyan gondolkodó ember – a tenyésztő szabta meg. Jaj annak a tenyésztőnek, aki ezeket semmibe veszi, vagy önkényesen változtat azokon.

Vegyük sorba ezeket a törvényeket, szabályokat, s nézzük meg, mit mond a gyakorlat:

1. Megbizható telepről, erős, edzett, garantáltan fajtiszta, tetovált és törzskönyvezett állatokat szabad csak beállitani a kezdő tenyésztőnek.

2. A tenyészpárokat megfontoltan, szakértelemmel állitsuk össze. Ha szakértelemmel nem rendelkezünk, ugy vegyük igénybe egyik komoly tenyésztőtársunkat.

A nőstényeket legkorábban 7 ½ 8 hónapos korban, a tenyészhimeket 1 éves korban szabad beállitani továbbtenyésztésre. Az sem jó, ha a nőstényt 1 éves koráig nem fogjuk tenyésztés alá, mert igy könnyen meddővé válhat.

A párositást ugy végezzük, hogy a nőstényt vigyük a bakhoz. A párositás igy gyorsabban megy. Az eredményt várjuk meg. 9–10 napra végezzünk próbapárositást. Ha a nőstény sir, fél, támadja a bakot, ugy ne törjük tovább, a párositás eredményes volt, már az első esetben.

5. Ne keverjük a fajokat. Általában ne kisérletezzünk, mert ezzel tönkretesszük egész állományunkat. Uj fajta kitenyésztéséhez évtizedes tenyésztői tapasztalat, alapos természetrajztudás, az öröklési törvények 100 százalékos ismerete, s igen magasfoku tenyésztői intelligencia szükséges.

6.   Az óriásoknál az egyes szinárnyalatokat, angóráknál az egyes válfajokat egymással «vágatni» nemcsak lehet, de kell is. De ezt óvatosan tegyük.

7. Egy anya alatt 5–6 fiókánál többet ne hagyjunk. A lefialás napjától kezdve jó, tápdus takarmányban részesitsük tenyészanyáinkat. Takarmányuk legyen bő, nedvdus, s ne hiányozzon belőle a só, meg a futor.

8. A szoptatási idő legalább 60 nap legyen. Szoptatási idő alatt az anya naponta (30 napon át) 2 deci, majd (30 napon át) 3 deci tejet kap. Utána 2 hétig pihen, s ismét párosodik. A tej nélkülözhető.

9. Minden anyaállat mellé egy dajka tartozzék, ez neveli fel az anya felesleges kicsinyeit.

10. Ketreceink jó tágasak legyenek, tartsuk őket kint a szabadban s gondoskodjunk megfelelő kifutóról, legelőről, - szabad mozgásról. Kora tavasztól, késő őszig fő takarmány a fonnyasztott zöld legyen.

 

 

Az óriások tenyésztése

 

Elkészitettük nyulaink helyét. Kifertőtlenitettünk, száraz szalmával almoztunk. Belerakjuk tenyész-anyánkat, gondoskodunk élelmezéséről, s pár napig pihenni hagyjuk. Utána megkezdjük a tenyésztést. Az anyát előkészitjük a párositásra. Ez abból áll, hogy pár napon át jól tartjuk, ha van adunk egy kis zabot is nekik s azután betesszük a tenyészapa ketrecébe. Bevárjuk a párositás eredményét, amely abból áll, hogy az rámászik a nőstényre, farát felemeli s utána a bak hörögve lefordul az anyaállatról.

Minden eddigi gyakorlattól eltérőleg én sohasem elégszem, meg az egyszeri párositással. Kétszer szoktam ezt az aktust elvégeztetni, bár jól tudom azt, hogy egyszeri párositás is elegendő mennyiségü spermát (magot) juttat a nőstény hüvelyébe.

Az első párositás után a nőstényt kiveszem a bak ketrecéből s pár percig szaladgálni hagyom Figyelem. Rendszerint egy sarokba vonul s kiüriti magából a felesleges bélsarat, esetleg vizel is. Ez az oka annak, hogy én kétszer párositok. Ha ugyanis megfigyeljük azt a helyet, ahol a nőstény dolgát végezte, ott találjuk a helyszinen az erőlködéstől kiürült ondó folyadékát is. Tehát ismét bepárositjuk nőstényünket és csak azután helyezzük ketrecébe vissza.

A bepárositott nyulat 14 napon át a szokott módon takarmányozzuk, de lemérjük ugy a párositás előtt, mint pedig azt követőleg minden héten egyszer.

14 napra a párositás után próbapárositásra visszahelyezzük a bakhoz és ha ekkor sir, nyöszörög, vagy pláne neki is támad a baknak, az első párositás eredményes volt.

Ettől kezdve fokozatosan emeljük a takarmány mennyiségét, mert hiszen most már nemcsak magát, hanem kicsinyeit, is táplálja az anyaállat.

Rendszerint 30–35 napra rá világra hozza csupasz kicsinyeit. Fialás előtt 3–4 nappal alaposan takaritsuk ki ketrecét, suroljuk ki, almozzunk bőven, tegyük be a fialtató ládát, s nap-nap után csendesen figyeljük az anya viselkedését.

Állandóan gondoskodjunk friss, tiszta, gyengén sós ivóvizről, bő tápdus takarmányról.

A fialást fészekkészités előzi meg. A nyul szalmát, töreket szed szájába, ezzel fészket készit, közvetlen a fialás előtt szőrét tépi és a fészket ezzel béleli ki.

Gondos, komoly tenyésztő ilyenkor őrt áll. Minden szabad idejét ott tölti a közelben, s bizony még éjszaka is félóránkint kinézeget kedvencéhez, esetleg segit is az anyának.

Fialás közben azonban csak akkor szabad a nyulat háborgatni, ha nagyon szolid állatról van szó, vagy ha azt vesszük észre, hogy az anya szétszórja fiait, illetve eszi azokat.

Ha valami baj történik, ugy annak rendszerint a felületesség, s a hanyagság az oka.

Ha az anya rendben lefialt, ugy nézzük meg, betakarta-e kicsinyeit, ha nem, takarjuk be mi, mert a nedves kicsinyek könnyen meghülnek.

Pár óra mulva vizsgáljuk meg, (konyhában, nyáron napon), hogy nincs-e döglött a kicsinyek között, esetleg csonka, vagy tulságosan gyenge. Ezeket elégetjük, vagy jó mélyen elássuk.

Ha a fiókák száma tulságosan nagy, ugy a leggyengébbeket szedjük el. Egy anya alatt 6–7 darabnál többet nem igen hagyunk. 8 darabot legfeljebb csak abban az esetben, ha az anyák tejmennyisége elegendő és azokat alapos tejképző takarmányban részesithetjük.

Ha az anya nem szoptatja elég jól kicsinyeit, ugy a tenyésztő lefogja, ráhelyezi a fészekre, azt kibontja, kitapogatja, hogy nem-e taposott rá fiaira, s igy szoptatja meg a kicsiket. Sokszor ugyanis csiklandós az anya, s azért nem szoptatja meg a kicsiket, de lehet rosszindulat is ennek az oka. Pár nap után azonban rendszeresen szoptatja kicsinyeit, s többé nem kell kényszeriteni.

Nagyon ajánlatos egyszerre több anyát párositani, mert igy egyidőben fialnak s a fészekaljakat eloszthatjuk.

Előfordult már, hogy az anya a fialásba, vagy azután elpusztult. Ilyenkor, ha dajka nem áll rendelkezésünkre, mesterségesen felnevelhetjük a kicsinyeket. Egy ilyen mesterséges szoptatást mutat be könyvem. A mesterséges szoptatáshoz, ha van kecsketejet, ha nincs tehéntejet használjunk. A tejet fel kell forralni, s ha langyosra hült, ugy egy késhegyni futort keverjünk bele. Az első három napon át 1 rész kamillateát 4 rész tejjel kell keverni. A negyedik naptól kezdve tisztán adhatjuk a tejet.

 

 

Nevelés, gondozás és ápolás

 

Figyeljük meg, hogy az anya, mikor szoptat, rendesen elvégzi-e ezt a kötelességét, ha igen, szoptatás után betakarja-e kicsinyeit? Amennyiben ezt nem végezné el rendesen, ugy ismét csak a kényszerszoptatáshoz kell folyamodnunk, s ennek eszközlése után minden alkalommal gondosan betakarjuk a kisnyulakat.

A kisnyulak szeme 9–10 nap mulva kinyilik. 3–4 hetes korukban elhagyják a fészket, s szedegetni próbálnak a ketrecben talált ennivalókból. Nagyon vigyázzunk arra, hogy zöldet ne egyenek, a ketrec állandóan tiszta legyen, s gondoskodjunk arról, hogy takarmányhulladék ne heverjen szerte-szét, mert ezeknek a szennyes, piszkos ürülékes takarmányféleségeknek elfogyasztása okozza a legtöbb bajt, igy fertőzi meg a kisnyulakat a Coccidiosis, melytől Isten mentse meg a tenyésztőt. Tegyük azonban lehetővé, hogy a kicsinyek hozzájuthassanak finom here vagy gyepszénához, ha lehet zabhoz, mert erre már szükségük van. Inni ne engedjük őket. Az a nedvesség, amit a naponta szopott tej juttat szervezetükbe, untig elegendő. 5–6 hetes korukban pár szál zöldet is adhatunk már nekik, de táplálékká csak 2–3 heti fokozatos hozzászoktatás után válhat a zöld, de ilyenkor sem nélkülözhető a naponkinti szénaadagolás és a keverék. Ha egy kis szemet is juttatunk nekik, azt nagyon meghálálják.

A nyulkertben tenyésztett nyulaknál, amikor a kicsinyek kijárnak a fészekből elreteszeljük az alagut nyilasát, s igy ők csak a veremben, illetve a ketrecben, – ahol bő, száraz szalmával almozunk – ugrándozhatnak. Itt gondoskodjunk részükre zabról, szénáról, ha zabot nem kapunk, ugy zabos bükkönyt vegyünk, azt lehet kapni, daráljuk le s mint kevertet adjuk.

Naponta meg kell vizsgálnunk a kicsinyeket. Nem nedves-e az óruk? Nincs-e székszorulásuk, vagy esetleg hasmenésük. Eszerint járjunk el.

A ketrec, illetve a verem tisztántartásáról állandóan gondoskodjunk. Hidroxigénnel hetenkint egyszer fertőtlenitsünk, de csak egészen hig oldattal. (1 dl. Hidroxigén egy vödör rendes hőmérsékletü viz).

Vegyünk egy középerős szálu kefét, s ezzel egyszer egy héten alaposan keféljük meg állatainkat.

Ha valamelyik nyulunk megbetegszik, ugy azt azonnal távolitsuk el a többitől, s fogjuk ápolás alá, a ketrecet pedig alaposan fertőtlenitsük.

Elhullott nyulat sohasem szabad elásni, mindig égessük el alomjával együtt, a ketrecet pedig lugos vizzel suroljuk ki, utána alaposan kenjük be karbolineummal a ketrec minden zugát. A lug Hidroxigénes legyen.

Nagyon kevés bosszuság éri a tenyésztőt akkor, ha a fenti módon jár el.

 

„Bepárositott" vagy „hasas"

 

Nemcsak a nyultenyésztök, hanem általában az emlős állatokat tenyésztők sincsennek sajnos tisztában a „bepárositott" és „hasas" kifejezések jelentőségével. Pedig éppen kereskedelmi ügyleteknél, mint pl. eladásoknál, vásárlásoknál, az állat hasas állapota nagy szerepet játszik.

Mit ért tehát a szakember, azaz az állattenyésztő a „bepárositott" és a „hasas" fogalmak alatt?

A „bepárositott" szó egyenlő értelmü a felüzött, fedeztetett stb. állapottal. Félreértések elkerülése végett kivánatos volna, ha csak egy általános megjelölést használnánk és pedig a „bepárositott" kifejezést.

Bepárositás alatt a nősténynek egy termékeny himmel való nemi egyesülését értjük. A nősténnyul csak akkor van bepárositva, ha a bak a párositási aktus után morogva, néha visitva oldalvást a nőstényről leesik. Ilyenkor az anyaállat bepárositása minden kétséget kizáró módon, azaz tenyésztési, tudományi és jogi szempontból megtörtént és ilyen nőstény mindig teljes joggal bepárositott állapotban lévőnek nevezendő és a párositási dij is felszámitható.

Egy szabályszerüen történt párositás azonban korántsem biztosithatja az „eredményes” párositást is. A párositási aktus sikeres volt ugyan, de az nem jelenti a nőstény eredményes, megtermékenyitését is.

A sok ok közül, amely az anyatestben az ébrény (embrió) fejlődésének elmaradását befolyásolhatja – csak néhányat emlitek meg:

A legtöbb esetben nem találjuk el az időpontot, amelyben a nőstényt bepárositani kellett volna, azaz az anyaállat igazi heve nem állott be. Viszont vannak nőstények, amelyek mindenkor, ha nem is hevesek, felveszik a bakot. Hogy ilyen esetekben a párositás eredménytelen, az magától értetődik. Sőt, ha a párositási aktus idejekorán és szabályszerüen is történt, mégis elmaradhat a nőstény vemhesége. Ezt az esetet gyakran fiatal nőstényeknél tapasztalhatjuk, vagy olyanoknál, amelyeknél a hév már többizben mutatkozott anélkül, hogy őket bepárositottuk volna. Továbbá igen fiatal vagy idősebb állatoknál, végül olyan nőstényeknél, amelyek nem megfelelő erőállapotban vannak.

Ha a hév első napján a nőstényt a bakhoz tesszük, ugy egy eredményes párositás kevésbbé kilátásos, mint a következő napon.

Lényeges befolyással van még az anyaállat táplálása is, azaz ne legyen tul kövér, vagy sovány. Takarmánya legyen fehérjedus, de vitaminokat is tartalmazzon. A tapasztalat azt mutatja, hogy olyan állatok, amelyeknek takarmányából a vitaminok hiányoznak, nem igen tenyészképesek és csak nehezen, vagy egyáltalában nem lehet bepárositani.

Egy további ok, a nőstény helytelen bánásmódja közvetlen a párositás után. Erős rázkódtatás, hirtelen takarmányváltozás, elégtelen táplálás gyakran megakadályozzák a vemhességet, illetve a test felszivja a már keletkezésben lévő csirákat.

Eszerint egy sikeresen bepárositott nőstény csak szükre szabott feltételek mellett hasas tényleg. Maga a tenyésztő gyakorolhat ugyan befolyást reá, de a legjobb akarattal sem áll a hatalmában, hogy a nőstény vemhességét kierőszakolhassa. Ha tehát egy bepárositott nőstényt veszünk ugy csak azt követelhetjük, hogy a nyul egy egészséges bakkal szabályszerüen és sikeresen be legyen párositva, többet nem . . .

Semmiesetre jótállást, hogy a nőstény le is fog fialni.

Ennek következtében egy bepárositott nőstény eladójától a vemhesség elmaradása esetén, sem kártéritést nem követelhetünk, sem az állat visszavételére kényszeriteni nem lehet, ha az eladó egy jó és különben eredményes bakkal való párositási aktus megtörténtét minden kétséget kizáró módon és szavahihetően be tudja bizonyitani.

Mikor hasas tehát a nőstény és mikor lehet azt, mint hasas állapotban lévőt eladni? Ahogy már emlitettem, egy egy állat akkor hasas, ha a sikeres párositás egyuttal termékeny is, vagyis ha a nőstényben az ébrény fejlődése biztositva van. Ezt azonban megbizható módon megállapitani nem könnyü dolog, mert csak Röntgen sugarak és vérvizsga utján lehetséges. A tenyésztő, akinek ily vizsgálati eszközök rendelkezésére nem állanak, csak saját megfigyeléseiben bizhat és minnél jobban ismeri állatait, annál biztosabb lesz megállapitásának itélete.

Ha a nőstény hasas, akkor rendszerint (de nem mindig) eddigi magatartásában bizonyos változások észlelhetők. Nyugodt, szelid állatok néha félénkek, néha harapósak lesznek. Harmadik-negyedik napon össze-vissza turják az almot, kaparnak és előszeretettel dobálják az etetőedényt. Étvágyuk változó és fokozott szomjuság áll be.

Ha az ilyen nőstényt a bak ketrecéhez tesszük, félénken összehuzódik egy sarokba, morog, vagy sir, ha a bak feléje közeledik, néha meg is támadja őt. A 16–18 nap után rendszerint megnyugszik többet eszik és mohóbban. A 28. naptól kezdve összehordja az almot, tépi a szőrét és késziti a fészket. Az emlők duzadnak és gyakran tej serken ki.

Tapasztalt tenyésztők képesek már 14 nap után a vemhesség fennállását megállapitani. Ilyenkor az anyanyul gyomra alatt mogyorónagyságu csomók vehetők észre. A vemhesség vége felé a nőstény oldalai besüppednek. (Horpaszai mélyek, szakadtak lesznek.)

Igy tehát a vevő csak annyit követelhet, hogy az állat a szállitási napon «láthatóan hasas» legyen, azaz, hogy egy szakember a vemhességét minden kétséget kizáró módon megállapithassa. Ha ez a szállitási, illetve átvételi napon nem konstatálható, ugy a vevő, ha más megállapodást nem létesitettek, az állat visszavételét követelheti.

Ha tehát ugy a vevő, mint az eladó egy üzlet megkötése alkalmával tisztában vannak a «bepárositott» és «hasas» kifejezések értelmével, akkor mind a két fél igen sok bosszut, csalódást és felesleges firkálást fog megtakaritani.

A fogamzással az anyaállat teherbe esik, vemhes lesz. A vemhes nyulakkal csendesen, nyugodtan, fokozottabb figyelemmel és szeretettel kell bánni, nem szabad hirtelen, váratlanul hozzámenni, felesleges módon zavarni. Kutyákat és macskákat, idegen állatokat a ketrecétől távol kell tartani.

A vemhes állat étvágya, különösen a vemhesség második felében növekedik. Ilyenkor fehérjedus, mész és foszforsavas sókat tartalmazó takarmányt, jó szénát, naponta kevés abrakot célszerü adni, hogy az anya le ne soványodjék és a fejlődő magzatok megfelelő táplálóanyaghoz jussanak, mert a fianyul nevelése már az anyatestben kezdődik.

A vemhesség második felében a has terjedelme növekedik, a vége felé pedig a magzatmozgásokat is ki lehet tapintani a hason.

Néhány nappal a szülés előtt a házinyul fészket készit, az alom szalmáját kisebb darabokba harapja, a szegy és has alján, továbbá az oldalain szőrét kitépi és a szétharapott szalmából a ketrec sarkába rakott fészket azzal kibéleli, majd az egészet szalmával befedi. A fészekrakás miatt a ketrec tisztogatását nem ajánlatos a szülés előtti napokra halasztani. Nem szabad a fészekrakást az ivarzással kapcsolatosan észlelhető szaunázással összetéveszteni, amikor 8–14 nappal a párositás után a házinyul szalmát rakosgat és szőrét tépi. Az ilyen nőstényt ujból a bakkal kell összehozni. Egyébként fontos a fedezés idejéről naplót vezetni. (Tenyésztési napló, párositási napló.)

 

A vemhesség ellenőrzése

 

Sokszor megtörténik, hogy a bepárositott anyaállat üres marad, vagyis nem fogamzik meg. A tenyésztő lesi, várja a fialás időpontját, s a végén nagyot csalódva veszi észre, hogy az anyaállat üres maradt. Nagyon helyénvaló a vemhességet az állat sulygyarapodásával ellenőrizni. Lemérjük párositás előtt az emsét, s azonos takarmányozás mellett figyeljük az állat sulygyarapodását. Az angora és prémállatoknál az első héten 2–3 deka a sulybeli gyarapodás, a belgáknál 5–6 deka. A párositást követő 14-ik napon az angorák és prémnyulaknál 12–15 deka, a belgáknál 20–35 deka sulygyarapodást kell észlelnünk. Ez a sulyemelkedés feltétlenül utal az állat vemheségére és szükségtelen próbapárositással törni az anyát. Amikor már meggyőződtünk arról, hogy a nőstény tényleg vemhes, lassan emeljük fejadagját, s lágyeleségébe foszforsavas meszet is feltétlenül tegyünk, hogy a kicsinyek csontképződése erőteljes és normális legyen.

 

Az óriások meddősége

 

Néhány panaszt hallottunk az utóbbi időben arról, hogy az óriások nehezen fogamzanak, s meddők maradnak. Mi ennek az oka? – kérdezik. Legyünk tisztában a fogalmakkal. A tulságosan kultivált rekordkisérletek okozzák ezeket a látszólagos meddőségeket. Egyetlen egy fajta házinyullal sem üzik olyan esztelen módon a tisztavérben való tenyésztést, mint az óriásoknál. Tulságosan kultiválják még manapság is a 21-es füllhosszuságot, a 74–76 cm-es testhosszat, a 8 kilós sulyra valótörekvést, s eszeveszett módon erőltetik rá erre a kitünő gazdasági előnyökkel rendelkező házinyulfajtára az indokolatlan sport-szempontokat, sportszerüségeket.

Hagyjuk ezt abba. Elégedjünk meg a 17–18 cm.-es füllel, a 68–70 cm.-es testhosszal, a 6–7 kg.-os testsullyal. Ezek középarányos követelmények, normális kivánalmak, s elérésük is feltétlenül biztositható. Ne követeljünk az állatoktól lehetetlent. Ha igy járunk el, ugy a vélt meddőség elmarad.

Nem volna teljes a magyarázat, ha ezt alaposan meg nem indokolnám.

Az eredményes tenyésztés első és legfontosabb követelménye az, hogy megbizható helyről, I. osztályu állatokat szerezzünk be.

Az állatok kiválasztásánál mellőzzük a sportszempontokat, ne vegyünk meg silány, fejletlen, beteges korcsokat, de tartózkodjunk a tulfinomult, tulméretezett állatoktól is. Mint mindenben, itt is az egyenes középut a helyes. A lényeg az, hogy sürü, erős csontozata, széles mellkasu, egyenes lábakon álló, külemre is tetszetős, gazdasági szempontból értékes állatokkal kezdjünk munkához.

Fontos az elhelyezés kérdése. A ketrecek tágasak, kényelmesek legyenek, s olyan helyen tartsuk, ahol nincsennek kitéve a tulnagy hőingadozásnak. Erre a célra nagyon megfelel egy árnyas fa alatti terület. Az állatok itt vannak télen, nyáron. A hidegtől nem kell félni, s a hüs lombok alatt állataink könnyen birják a forróságot. Ez pedig fontos, mert az óriások szeretik a zimankós téli hideget, de nem birják a forró fülledt nyarat. A meddőségnek ugyanis egyik fő oka az, hogy nálunk minden átmenet nélkül köszönt be a forró nyár, s az állatok anyagcsere forgalmában óriási zavarokat idéz elő.

Az óriások egy cseppet sem igényesebbek, mint másfajta nyulaink. Csupán az a baj, hogy a tenyésztők sokkal többet kivánnak meg az óriásoktól, mint akár a csincsillától, akár az angorától.

Nem lehet eléggé hangsulyozni a kifutó, nyulkert, nyullegelő kérdését sem. Meg kell végre érteni, hogy eredményesen, – hogy ugy mondjam, – meddőség nélkül csakis akkor lehet tenyészteni az óriásokat, ha számukra elegendő szabad mozgást biztositunk. Gondolkozzunk egy kissé. A csirke, liba, kacsa, pulyka, egész nap az udvaron, kertben, utcán tartózkodik. A birkát nyájakban legeltetik, a sertést csürhében hajtják a mezőre, a szarvasmarhát, borjut tavasztól őszig a csordában tartják, a csikókat, lovakat ménesekben, hatalmas karámokban nevelik. Igyekeznek minél több szabadságot biztositani a legkülönbözőbb háziállatoknak, mert nagyon jól tudják a gazdák, hogy enélkül nem lehet eredményt, célt elérni.

Miért akarjuk éppen a házinyulat, s különösen az óriásokat örök rabságra kényszeriteni. Kifutó, legelő, nyulkert nélkül, – lássuk be végre, – nem lehet eredményes tenyésztést üzni, nem lehet a gyakran fellépő meddőséget kiküszöbölni. A házinyul nem a vadnyultól származik, csak névrokona. Más a csontrendszere, más a természete, mégis ugy testalkatra, fülállásra, szörszinező-désre természete ehhez áll legközelebb. Őse az üregi, kerti, havasi nyul. Szabadságra, levegőre van szüksége, engedjük, hogy ősi vágya, ösztöne szerint éljen. Csillogtassuk meg előttük a szabad természetet, s ha korlátozott méretekben is, de adjunk nekik szabadságot. Nem fog soha előfordulni a meddőség, s alig lesz százalékban kifejezhető az elhullás.

De más bajok is előfordulnak. Ezek szintén tenyésztői hibák. Ha csak teheti, a tenyésztő éppen az ellenkezőjét cselekszi annak, amit szabad. Ilyenek: 4–5 hónapos, illetve 12– 13 hónapos korában fogja tenyésztés alá a nőstényeket. Mindkettő szélsőséges irányzat. 4–5 hónapos korában az óriás még éretlen. 12–13 hónapos korában az óriás méhe pedig már majdnem életképtelen. Azért van a törzskönyv, a párositási- fialási napló, hogy azt pontosan vezessük. A 4–5 hónapos korában tenyésztés alá fogott nőstény fejletlen, éretlen, fizikuma gyenge, a benne fejlődő kicsinyek csenevészek, életképtelenek, gyenge ellenállóképességüek lesznek, tehát egy ok a meddőségre, s tulságosan elegendő ok arra, hogy az ilyen szülőktől származó egyedek és ivadékai a coccidiosis martalékává váljanak s halomrapusztuljanak.

A 12–13 hónapos nőstény már rendszerint életképtelen. Fonyadt. Nem csoda, hisz 7–8 hónapos korától kezdve, amikor ivaréretté válik, állandó lázban, idegességben él. Párositási ösztöne kielégitetlen marad, igy a létfenntartási kézség, az ösztönös szaporodási hajlama kihal, elvánnyad, ellanyhul Petefészkei kiélik magukat, elsorvadnak, elvesztik rugalmaságukat, s igy ezek az állatok rendszerint meddők maradnak.

Itt is az arany középut a helyes. Ha elérkezik az érettség, bekell azt az állatot párositani, hogy élje ősi ösztönös életét, igy fejlődése normális lesz, kicsinyei pedig szépek és értékesek. A tenyésztő legyen gondolkodó lény, azért tenyészt, hogy a tenyésztést a természet örök törvényei szerint irányitsa. Ha ezeket megszivleljük, ugy nem lesz meddő tenyészanyánk s nem pusztulnak nyulaink halomszámra.

 

 

––––––

 

 

 

 

Az óriások átörökitő képessége

 

Egy minden tekintetben kiváló tulajdonsággal felruházott tenyészállat, amely jótulajdonságain kivül magán viseli az összes megkövetelhető fajtajelleg motivumokat; arányos test, izmos lábak, erős és ivelt gerincvonal, széles medence, egyenes fejállás, felálló eléggé hosszu V alaku kagylószerü fültartás, sürü, fényes, gondozott gerezna, – még nem garancia arra, hogy átörökitőképessége tökéletes. Lehetnek rejtett rossztulajdonságai, szunnyadó fajtajelleg hibái, amelyek kiütköznek kicsinyein.

Mindenek előtt azt kell tudni, hogy mi az, ami öröklődik. Vegyük az általános szempontokat. Egy tenyészanya alaptermészetét rendszerint öröklik a kicsinyek. Öröklődik a testtartás, nem törésből eredő lógó fül, nemtörésből származó ferde farok, «X» vagy «O» lábak, lomha mozdulatok, szőrszineződés, krónikus betegségek (ezek rendszerint fertőzés utján már az anya méhébe beleitatódnak, felszivódnak a kicsinyek szervezetébe, de ha nem is történik meg a kisnyul fejlődésekor, a fertőzés feltétlenül bekövetkezik a szoptatási idő alatt) – tüdővész, coccidiosis is stb. öröklődik a vakság is és főleg öröklődik a vérbaj.

Nem öröklődik a szemhályog, havi vakság, törésből származó deformálódás, sebes fül, a testnagyság, a fülhosszuság csak részben öröklődik.

Mit nevezünk rejtett rossztulajdonságnak, szunnyadó fajtajellegnek, s hogyan öröklődnek azok?

Rejtett rosztulajdonságok pl. a tunyaság. Majdnem minden belgaóriás tenyészetében akadunk olyan anya vagy apaállatra, amelyből a nemzési-párzási ösztön hiányzik. Az ilyen állat kissé degenerált, s főleg olyan tenyészetből kerül ki, ahol a tenyésztési szabályokat egyáltalán nem tartják be, vagy a másik szélsőség, szigoru sporttenyésztést üznek, s nem arra törekednek, hogy gazdasági nyulat neveljenek, hanem versennyulakat igyekeznek produkálni. A helytelen nevelés pedig nagyon megbosszulja magát. A tenyésztő ilyen «rekorderek» nevelésével tönkreteheti a rekordállat összes leszármazottait, de nem ritka az sem, ha meddő marad a kitenyésztett kiállitási példány maga is. Az okszerüen és gazdasági alapon tenyésztők táborán kivül két szélsőséges tenyésztői csoporttal kell számolnunk. Az egyikbe tartoznak azok, akik nyulkereskedelemmel foglalkoznak. Kupecnek is nevezhetjük őket. Ezektől prima állatokat vásárolni ritka esetben lehet, mert megbizhatatlan nyultenyésztőktől veszik az anyagot. Ebbe a kategóriába tartoznak a kocanyulászok, nyultartók is. Ezek a tenyészetek iskolai példái annak, hogy hogyan nem szabad házinyulat tenyészteni. Berendezésük rossz. Nevelési, takarmányozási rendszerük csapnivaló, a tenyésztéshez abszolute nem értenek, s ha hozzá is jutnak valahogy egy tökéletes példányhoz, azt hamarosan tönkreteszik. Az állatokat fiatalon, éretlen korban párositás alá fogják, 4 hetes korukban a kicsinyeket elválasztják, ketreceik szennyesek, huzatosak, az állatokat silány takarmányon tartják.

Ezek a szerencsétlen állatok sokat szenvednek, sinylődnek fellép a tuberkulózis, vagy erős hordozói lesznek a conccidiosis bacillusoknak, esetleg felszedik a bélférget, galandférget, gilisztát, a szerencsétlen állatok rászoknak – kényszerüségből az állandó ketrecrágásra, rászoknak arra, hogy folyton a trágyában kotorásszanak és onnan szedjék elő, kaparják ki élelmüket, a rossz táplálkozás miatt szőrhagymáik elsorvadnak, ezáltal gereznájuk gyenge, ritka lesz. A szük kis odukban nem találják helyüket, folyton gubbasztanak, ettől hátuk elhajlott, valósággal görbe, pupos lesz. Az össze-vissza kevert szinkereszteződés pedig olyan fajta jelleghibákat produkál, amiket kiküszöbölni nem igen lehet. Ezek a lelkiismeretlen kupecek, nincsennek tisztában a vérfertőzés fogalmával, s igazán nem csodálkozhatunk, ha tenyészetünkben a vérbaj felüti fej t.

A fent felsorolt apró kis mozaikok azok a rejtett rossztulajdonságok, amelyek második énükké válnak állatainknak, s mint ilyenek, öröklődnek.

De nézzük, mit eredményez a másik szélsőséges tábor tenyésztői munkája. Ezeknek a tenyésztőknek csak egyetlen céljuk van: minél hatalmasabb testü, minél hosszabb fülü, és minél elnyujtottabb gerincü állatot produkálni, egymást akarják lepipálni, tulszárnyalni. Mit csinálnak tehát: tenyészérett korában nem párositják be az állatokat, hanem 10–14 hónapig is várnak ezzel. Valósággal kiölik az állatból fajfenntartó ösztönét. Egy évben 2-x, legfeljebb 3-x párositanak. Ez szintén helytelen, mert olyan korlátok közé szoritják nemzési és szaporodási ösztönét, hogy ez az utódok szaporodási ösztönét és képességét nagymértékben lefokozza, s gyakran beál a meddőség. A hosszu fül és nyujtott gerincet, azzal érik el, hogy friss vért használnak. Ezáltal az utódok gyenge fizikumuak lesznek, s nagyon fogékonnyá válnak a különféle betegségekkel szemben. Ezekben a hosszura nyujtott állatokban nem tudnak a légzőszervek, elsatnyul a sziv, máj, elgyengülnek az emésztő-szervek stb. Az állatok rossz anyákká válnak, nem nevelik kicsinyeiket, tejképződésük abnormis lesz.

Ezért jó az arany középut. Tenyésszünk tehát fajtiszta óriásokat, tenyészetünk alapanyagát szerezzük be megbizható, helyen, a gazdasági szempontokat tartsuk szem előtt, s ne vakitson el bennünket a 8–9 kilós suly, a 20 cm-es fül, a 74 cm-es testhossz. A vérfrissitésre szükség van, ez kétségtelen, de ha állatokat veszünk, azt ne sport, vagy a fennt leirt kocatenyésztőktől szerezzük be, hanem olyan helyről, ahol erős, edzett, keresztezett és vérfertőzéstől mentes, középsulyu állatokat (5–7 kg. között) kaphatunk. Untig elég a 18-as fül még sok is, s elégedjünk meg a 68–70 cm-es hosszusággal. Ha ezt a figyelmeztetést megszivleljük, nem fog kudarc érni bennünket.

 

 

––––––

 

 

 

 

 

 

{KÉP: Esö-hó nem árt a nyulaknak, mert a szabadban kint álló ketrecrendszer előtt folyosó huzódik végig.}

.

 

{KÉP: A ketrecek előtt fedett folyosó van.}

 

 

 

{KÉP: Tenyészbaka ketrecében.}

 

 

 

{KÉP: Kosorru tenyészapa.}

 

 

 

{KÉP: A nyullegelőn elhelyezett fedett istálló.}

 

 

 

 

Törzskönyvezés, tetoválás.

 

A házinyultenyésztés ma már komoly tenyésztési ág. Éppen ezért ötletszerüen üzni a tenyésztést nem szabad, azt céltudatosan, okszerüen kell irányitani. Nemcsak komoly tenyészanyaggal, megfelelő ketrecrendszerben, illetve nyulkertben üzött tenyésztést nevezek komolynak, hanem azt, ahol szabályszerü könyvekben törzskönyvezik és tetoválják a nyulakat. Erre azért van szükség, mert törzskönyvezés és az állatok megfelelő jelzése nélkül képtelenség számontartani a párositás, esetleg próbapárositás idejét, az elválasztott növendékek pontos adatait (melyik apától, anyától származik, mikor született, mennyi a sulya, hanyadmagával növekedett stb.)

Addig nem lesz rend a házinyultenyésztés terén, nem tekinthető komoly állattenyésztésnek, amig rendszeres törzskönyvezést, megfelelő jelzést be nem vezetnek a tenyésztők.

Ahol a tenyésztő nem tehet szert tetováló gépre, illetve messze esik valamelyik egyesülettől, ott maga szerezzen be tetováló gépet, ha pedig anyagi körülményei ezt nem engedik meg, ugy készittessen aluminium füljelzőket, vagy pedig lábgyürüket.

Az egyesületek ma már komolyan veszik a törzskönyvezést és a tetoválást. Ezt a tagoktól megkövetelik, de tovább kell menni, s be kell vezetni a központi törzskönyvezést és a garancialevelek kiadását.

Kezdő tenyésztő ne vásároljon soha olyan telepről tenyészállatot, ahol nem tetoválnak, vagy füljelzőzik az állatokat, s ahol származási lapot nem adnak ki.

Törzskönyvi mintát nem mutatok be, mert ma már bármelyik könyvkereskedésben megvehetjük, vagy beszerezhetjük a kiállitásokon. Hogy mégis mit tartalmaz egy törzslap, vagy származási igazolvány azt bemutatom azért, hogy a laposabb pénztárcáju tenyésztő önmaga is elkészithesse egy füzetbe.

 

Törzskönyvi lap

 

Az állat faja      szine      száma      kora    tenyésztés alá

                                                                fogásának ideje.

Szülök

Az apa neve, száma és születési ideje   Az anya neve, száma és születési ideje

 

Nagyszülök

 

Az apai nagyapa neve száma és szül.ideje  Az anyai nagyapa neve száma és sz.ideje

Az apai nagyapa neve száma és sz.ideje      Az anyai nagyapa neve száma és sz.ideje

 

Párositások-fialások

 

  1.                                2.                                     3.                              4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Származási igazolvány

 

Alulírott x y óriástenyésztő...………...város, község ………………. utca ….. sz. alatti lakos ezennel igazolom hogy ……………. úr-úrnő által megvett ……....drb. ………… tetoválási számu..…hónapos……szinű magyar- óriás házinyúl telepemről származik, az állat egészséges, megvételkor …… kgr. sulyu ……cm. fülhosszal …….cm testhosszal rendelkezett.

Az állat saját nevelésem………x fialt, (pátosított) jól nevel és minden tekintetben egészséges.

A megvett állat apjának neve:……………….szine: …………. Kora: ……….. száma: ………. Anyjának neve: ………… .szine: …………. Kora: ……….. száma: ………….

 

………………………194………….hó…….n.

 

                                            ………………………….

                                                     aláirás, lakás.

Mit termeljünk?

 

Ha a rendelkezésünkre álló terület mindössze pár száz négyszögöl, úgy azon egy kevés lucernát, spenótot, baltacimot, bükkönyt, sárgarépát, marhakáposztát, csicsókát és napraforgót termesszünk. Ebben az esetben csupán az abrakeleséget és a takarmánycukorrépát, burgonyát kell beszerezni.

Ha földterületünk legalább 1 katasztrális hold, úgy azt az alább bemutatott táblázat szerint telepitsük be.

 

1 kalasztrális holdon vessünk

 

Csalamádé 100 -öl

 

Takaránycukorrépa 200 -öl

 

Marhakáposzta 400 -öl

 

Lucerna 600 -öl

 

sárgarépa 40 -öl

fűszeres növények

(zsálya, fodormenta

üröm, ánizs) 100 -öl

 

csiscóka -öl

 

vegyes kaszáló

100-öl

 

Somkóró v. balatcin

60-öl

 

Az egész terület  körül és a gyepes ágyások útszegélyeit napraforgóval vessük be.

Takarmányozás

A tenyésztés eredményessége szempontjából nagyon fontos a helyes takarmányozás.

Télen kétszer etetünk, (november 1-től március l-ig.) Tavasztól őszig háromszor. Március 1-től október 31-ig.

Mindig pontos időben, meghatározott órában adjunk nyulainknak eleséget.

A téli időszakban reggel 7-kor és este 8-kor, tavasztól őszig reggel 6-kor, délután 3-kor és este 9 órakor.

 

Abraktakarmány

 

A házinyul legfontosabb abraktakarmánya a zab. Ne etessük azonban csak száraz állapotban, hanem mindig másképen. Egyszer száraz, más alkalommal tüzön megpörkölve, megmosva, darával, burgonyával keverve, máskor meg lágy eleségnek.

Kitünő abraktakarmány a száraz kenyérhaj is, szivesen ropogtatják állataink, de ritka időközökben adjuk csak nekik, mert hamar megunják. Időnkint kevert abraktakarmányt adjunk nyulainknak. Ennek összetétele a következő: 1 kg. zab, ½ kg. napraforgó, ¼ kg. rozs, ¼ kg. cirokmag és ¼ kg. buza. Keverjük jól össze és igy adagoljuk. Fentieket külön-külön is etethetjük, de ne rendszeresen, mert hizlaló hatásuk miatt a tenyészállatok elhájasodnak és meddőkké válnak. Az abrak-takarmányokkal csinján bánjunk, mert tul tüzessé válnak nyulaink, ami szintén meddőségre vezet.

Egy kifejlett állat naponta csak egyszer kap abrakot, vagy lágyeleséget. A szoptatós anyák és az elválasztott kicsik naponta egyszer abrakot egyszer lágyeleséget. Fejadag fejlett állatoknak 8 dkg. Zabot, korpát most nagyon nehéz beszerezni, igy a tenyésztő nélkülözni kénytelen.

 

Lágyeleség

 

Változatosság kedvéért egyszer abrakot, egyszer lágyeleséget adjunk állatainknak, (szoptatós anyák és elválasztott kicsik kivételt képeznek. (A lágyeleség állhat korpából, árpából, kukoricából, ezeknek összevegyi-téséből, stb. Ott, ahol lucernaszénát nehéz beszerezni, nagyon ajánlom a lucerna vagy herelisztet. Finom korpaszerü anyaggá őrlik meg a hereszénát és igy olcsón hozzák forgalomba. A herelisztet mindig keverjük össze más korpafélével, mert tisztán nem igen eszi meg a nyul. A lágyeleségből sohasem szabad hiányozni a sónak, takarmánymésznek, Futornak, s nagyon ajánlatos egy-két evőkanál olajpogácsakeveréket, esetleg szójababdarát is belekeverni. A lágy eleséget ugy készitjük el, hogy a keverő edénybe vizet teszünk (télen jó langyosat) ebbe rakjunk egy kis sót (kifejlett állatonkint késhegynyit) a Futort (kifejlett állatonkint ugyanenyit) jól összekeverjük, hogy feloldódjon, ekkor beletesszük az olajpogácsakeveréket és a kevés szójababot, ezzel ismét összevegyitjük (ha nyulaink rágják a ketrecet, tegyünk lágyeleségébe egy kevés fürészport, 1 kg. korpához pár dekát számitva) utána beleöntjük a korpát, s morzslákossá gyurjuk át. Egy kifejlett állatnak egy tojásnagyságut szabad csak adni. A kevert eleség nem mindig ennyiféle darának az összekeveréséből áll. Adhatunk tisztakorpát, vagy korpát nyersburgonyahéjjal, (mindig mossuk meg a héját, a csirákat pedig törjük le róla, mert ez mérges (korpát reszelt céklára szórva, főtt burgonyával összegyurva stb. Ugyanigy járhatunk el a többi darafélével is. A tenyésztő ügyessége, leleményessége, pénztárcája dönt mindig ebben a kérdésben. A fontos csak az, hogy változatos takarmányt adjunk állatainknak, mert jóétvágyuk csak igy biztositható. Ez pedig nagyon fontos. A korpát borsó, vadborsó, bükkönydarával pótoljuk. Gyüjtsünk ősszel makkot, száritsuk meg, őröljük bele a fenti darába, s igy pótoljuk az abrakeleséget.

 

Zöldféleség

 

Amikor kitavaszodik, a tenyésztő megkönnyebülten sóhajt fel. Vége az unalmas, majdnem egyoldalu téli száraztakarmányozásnak.

A házinyul takarmányozásánál mindig vigyázni kell nehogy bélzavarok, emésztési nehézségek lépjenek fel. Éppen ezért csak fokozatosan szabad rátérni tavasszal a zöld, illetve ősszel a száraztakarmányozásra. Zöldből eleinte csak pár szálat és naponta többször adjunk. Ha a kora tavaszi zöldfü etetése mát pár héten át rendszeresen – lassu átmenettel – folyik, kezdhetjük adagolni a zöld herét Nagyon keveset és fonnyasztva szabad adni. A fonnyasztást napon végezzük, de amit egy napig fonnyasztottunk, azt a rákövetkező éjszakán hagyjuk kihülni és csak másnap etessük.

A házinyul mindenféle fajta zöldet szivesen fogyaszt. Ne adjunk azonban neki párét. Salátát – káposztát vigyázva, mindig nagyon keveset – hagymát, csipős csalánt, mérges növényt, sáros, poros, meleg, fülledt zöldet ne adjunk, mert ettől megbetegszik.

Feletethetjük az árokparti füvet, kerti gyomot, konyhahulladékot, de kizárólag ezzel takarmányozni őket nem szabad. Különösen vigyázzunk a zöld etetésnél fiatal állatoknál, mert ezek nemcsak hasmenést, bélhurutot kapnak, hanem igen könnyen nyálfojást. Ezért kell tehát okszerüen takarmányozni nyulainkat.

Kint a legelőn, vagy a nyulkertben ajánlatos egy-egy kisebb parcellát – lehet vegyesen is – gyógyfüvekkel bevetni: ánizs, fodormenta, zöldség, zeller, kapor, kömény, gyüszüvirág, boróka, ezerjófü stb. Nagyon szeretik a nyulak és illatossá teszik a legelőt.

 

Szénafélék

 

Nyulaink szénarácsában mindig legyen lucerna, vagy füszéna. Szervezetük felépitéséhez mindig szükségük van azokra az ásványi anyagokra, amiket az érett szénafélék tartalmaznak. Olyan szénát, amelyik száritás közben megázott, ne tegyünk nyulaink elé, mert a tartós eső kimossa belőle – valósággal kilugozza – a tápértéket.

Legjobban a lucerna vagy hereszénát szereti a nyul. Ha módunkban áll, ugy ebből szerezzünk be nagyobb mennyiséget. Gondoskodjunk azonban arról, hogy mindig rendelkezésünkre álljon egy kevés anyaszéna és sarjuszéna is. Nagy tápértékü a zabosbükköny, baltacim, csalamádé és a muhar is. Itt emlitem meg, hogy a zab, esetleg az árpaszalmát is szivesen fogyasztják állataink s idönkint tegyünk rácsukba ebből is. A széna etetésénél hive vagyok az állandó változtatásoknak, igy nem unják meg annak fogyasztását.

Gondos, körültekintő nyultenyésztő kora tavasztól késő őszig gyüjti a szénát. Leghelyesebb naponta kétszer annyi adagot szedni a zöldből, mint amennyit feletetünk, ami megmarad, száritsuk meg szép zöldre, kössük kis kévékbe, s tegyük el télire.

 

Gumóstakarmány, lombfélék

 

Elsőrendü nyultakarmány a csicsóka, takarmány-cukorrépa, sárgarépa, csikórépa, takarmányburgonya, vörösrépa, karalábé. A csicsókát nagy fehérjetartalmánál fogva nagyon ajánlom tenyésztőtársaim figyelmébe. Ha módjukban áll, ugy ültessenek a kerités szélébe véges-végig csicsókát. Leveleit juniustól kezdve (mindig a legalsó leveleket szedjük le) frissen, fonyasztás nélkül etethetjük. A cékla illetve takarmánycukorrépa leveleit ne etessük. Nem szeretik nagyon ugysem, de erős hasmenést okoz. Sárga, illetve csikórépát hébe-hóba adjunk állatainknak, mert a szőr fényeségére, növésére nagyon jó hatással van.

A napraforgó magja, levele I. r. nyultakarmány. Utak szegélyezésére vessük, leveleit ugyanugy etetjük, mint a csicsókáét.

Kitünő eledel az akác és eperfa lombja, az akácvirág és az eperfa gyümölcs. Ez a két utolsó takarmány csak csemegének való, mert sokat adva emésztési zavarokat idéz elő.

Ártalmas a csonthéju gyümölcsfélék lombja, a többit is csak akkor etetjük, ha a lomb permetezetlen.

Nagyon szereti a nyul (télen etetjük fel, amikor már jól kiszáradt) a makkot és a vadgesztenyét is. Ha jól kiszáradt megdaráljuk és korpával (3 rész korpa, 1 rész vadgesztenye, vagy makk) keverve adagoljuk. (A vadgesztenyét etetés előtt ki kell több vizben áztatni, hogy a ragasztóanyag – dextrin – kimosódjék belőle.)

Etetési rend

 

Télen: Reggel: itatás (langyosvizzel, kissé sózva) és zab, ha zab nincs, ugy egy marék takarmánymályva, vagy sertéscsemege – minden második napon mást adjunk.

Délben: Nem etetünk.

Este: Széna és egy drb. cékla, vagy reszelt cékla korpával, vagy zabos bükkönydarával.

A sorrendet hetenkint cseréljük föl.

Nyáron; Reggel: zöld.

Délben: konyhahulladék, valami csemege (akácvirág, akác, eperfa, vagy füzfalomb stb.)

Este: Friss széna és egy kis abrak, vagy kevert eleség. Ha abrak nincs, ugy takarmánymályva és sertéscsemege.

Ha az állatok kint élnek a legelőn, abrakot adni nem kell, de gondoskodjunk arról, hogy egy nagyobb rácsban mindég álljon friss széna előttük.

A mai nehéz takarmányozási viszonyok mellett a szemeseleség adagolását majdnem teljesen ki kell hagyni takarmányozásunkból. Nagyon jól pótolja azonban a szemestakarmányt, a marhakáposzta, lucerna, csicsóka, napraforgó, a makk a sertéscsemege, a takarmánymályva a somkóró, a vadborsó vagy bükkönydara.

Ha azonban van egy kis földecskénk, ugy vessünk tengerit és hogy ne vegyük el a nagyállatoktól ezeket a hizlaló takarmányokat, vessünk csemegekukoricát, ültessünk takarmánytököt s a fenntiekkel meg a sárga és takarmánycukorrépával pótoljuk, helyettesitsük a szemes eleséget.

 

––––––

 

{KÉP: Takarmánytáblázat.}

Hizlaljuk nyulainkat levágás előtt

 

A házinyulnak hófehér porhanyós husát a tenyésztők végtelenül szeretik. Érdekes, hogy azok, akik husát még nem izlelték meg, valósággal undorodnak tőle. Ha az emben megkérdezi, hogy mi az oka ennek, igen érdekes feleletet kap. Az egyik azt mondja utálom a házinyulhust, mert olyan mint a macskáé, fehér. «Meg nem enném a házinyulhust a világ minden kincséért sem, mert édes» mondja a másik. Vannak, akik olyai merész kijelentéseket tesznek, hogy ők látták, amikor patkánnyal, macskával párosodott a házinyul. S ha az ember ilyenkor rajul pirit, hogy nem igaz, megmagyarázza nekik, hogy ez képtelenség, először is azért, mert a zárt ketrecbe, kifutóba be sem tud jutni a macska, vagy patkány, másodszor a házinyul esküdt ellenségének tartja a macskát és a patkányt, harmadszor pedig a házinyul növényevő, a macska husevő, tehát biológiailag i képtelenség egy ilyen párositást elképzelni, pláne eredményesen, de ennek dacára még olyan merész kijelentéseket is hall a: ember, hogy «Én láttam hosszufarku nyulat is, a körmei és a füle olyan volt mint a macskáé. Amikor édesapám azt meg látta, kipusztitotta az egész nyulállományt». Persze az egészbe egy szó sem igaz.

Ilyen és ehez hasonló ferde, hazug és beképzelt balhiedelmet kell rombadönteni, ezekről a tévedésekről kell meg győzni a laikusokat. Meg kell magyarázni, hogy a házinyi husa nem is olyan édes, mint ahogy hiszik. Édessebb valamivel, mint a csirke husa, de ez azért van, mert a nagyon lesajnált házinyul tápértékben a leggazdagabb, a legtöbb fehérjét tartalmazza. Ezen a kis édességen azonban a sózás kitünően segit Megjegyzem, hogy én életemben több száz nyulat ettem már meg, de sohasem éreztem még édeskésnek a házinyul husát.

A tenyésztőtársadalom gondoskodjon arról, hogy környezete baráti és ismerős köre megizlelje a házinyul husát. E könyv szerzője vendégeinek ritka esetben tálal mást, mint házinyulat, hisz megszámlálhatatlan formában lehet fogyasztani.

A levágásra szánt nyulat hizlaló takarmányokkal tápláljuk. Kukoricadarát főtt burgonyával adjunk nekik minden reggel. Kevés zöldet, helyette itassuk nyulainkat, délben száraz kenyérhajat tejbeáztatva adjunk nekik, kevés szénát tegyünk a rácsba, este pedig napraforgót, cirokmagot, vagy árpadarát tejjel keverve adjunk nekik. A hizlalás alá fogott vágónyulat olyan ketrecbe tegyük, ahol keveset tud mozogni. A hizlalás ideje 2-3 hét.

 

 

––––––

 

A kosorru (Widder)

 

Kétféle kitenyésztett formája van. A francia kosorru, Németországban német kosorru és az angol kosorru. A két előbbi gazdasági ez utóbbi kizárólag sportnyul.

Hazánkban most kezd meghonosodni ez a kiváló gazdasági nyul. Egyesiti magában mindazokat a jótulajdonságokat, amelyeket egy ideális gazdasági házinyul fajtától megkivánhatunk.

Elsőrendü keresztezési alany. Szőrének szine szürke, vasderes, sárga vagy fehér. Az ugynevezett belgaóriásokkal való keresztezése és komoly kitenyésztése elé nagy reménységgel tekint a nyultenyésztő társadalom.

Tenyészetemben 1942. ev nyarán kezdődnek meg a keresztezési kisérletek eredeti németimport kosorru és a telepen kitenyésztett magyaróriások között. Remélem, hogy ugyan ugy, ahogyan hosszu évek fáradhatatlan munkájával sikerült kitenyészteni a magyaróriásokat, sikerülni fog a keresztezésből kitenyészteni azt a husnyultipust, amelyet végre tényleg magyar házinyulnak magyaróriás nyulnak keresztelhetünk el.

A németek a francia kosorruból tenyésztették ki és formálták át németté. Neve: Deutsche Widder. Sulya 5–7 kg. tehát megfelel a magyaróriás sulyának. Jól nevel ritkán meddő, erős, izmos, sűrü-tömött állat. Feje, orra, a kos fejéhez, orrához hasonlit. Innen ered a neve is.

 

––––––

 

 

Népélelmezés

 

Minden magyar ember udvarán ott kell lennie a házi-nyulketrecnek.

Ha valaki – egyéb elfoglaltsága, más irányu egzisztenciális lekötöttsége miatt nem is képes intenziven, haszonszerzés, jövedelmezőség szempontjából komolyan foglalkozni a husnyul-tenyésztéssel akkor is tartania kellene egy pár magyaróriás húsnyul anyát, (csakis tiszta fajut) hogy családját bármikor friss, értékes házinyulhússal láthassa el. Hányszor előfordul, hogy a magyar háziasszony hirtelen, váratlanul, kedves vendéget kap. Friss ételt kellene neki készitenie, de éppen kifogyott a konyhapénze, történetesen vasárnap, vagy ünnepnap van s így vásárolni sem tudna. Milyen megnyugtató jó érzés, ha ilyenkor ott áll a nyulketrec s benne egy pár rántani való jó kövér süldő nyul található. Egyszerre elkészitheti a friss, izletes jó vacsorát.

Nincs azonban egyetlen egy évszak sem, amikor fel ne tudná a jó háziasszony használni a friss, vagy füstölt, esetleg zsirban eltett sült nyulcombokat.

 

{KÉP: házinyúlketrec.}

 

Sajnos, mi magyar emberek még félünk, idegenkedünk a házinyul húsának fogyasztásától, pedig a rántott házinyul húsánál kitűnőbb, zamatosabb, porhanyósabb húsféleség nincs, olcsó is, tápértékben gazdagabb minden más húsféleségnél, 40 féleképpen készíthető s ami talán a legfontosabb a legnagyobb beteg is fogyaszthatja.

Az alábbi táblázat napnál fényesebben bizonyítja a házinyulhus kiváló tápláló értékét.

 

Házinyul 25 dekagram

A különböző húsféleségek kg-kint a következő mennyiségü fehérjét tartalmazza: (dekagramokban),

 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hús házi felhasználása

 

Az értékesités egyik része, amint az már az eddigiekből is kitűnik, amikor a termelt húsnyulak egy bizonyos százalékát saját háztartásunkban használjuk föl, vagyis családunkkal együtt elfogyasztjuk.

Általában véve becsináltnak és kirántani már a jól fejlett két-három hónapos süldő is megfelel, pecsenyének, paprikásnak, illetve töltött nyulnak azonban legalább 5–6 hónaposokat szoktunk levágni, mert a fiatalabbaknak erre kevés a húsuk. Legtöbb és legízletesehb húst a felhizlalt és kiherélt bakok adnak, azonkivül a 8–10 hónapos felhizlalt és tenyésztésre még nem használt nőstények. Végeredményben azonban nincsen az a vén házinyúl, amelynek husát egy-két heti előzetes hizlalással, a hús bepácolásával és megfelelő elkészitésével ízletessé ne lehetne tenni.

Soha sem vágjunk le javitás, hizlalás nélkül nyulakat, mert igy nemcsak több, hanem ízletesebb húst is nyerünk.

Hizlaló takarmány a tengeri, vagy árpadara, a főtt burgonya (korpával, vagy darával keverve) és a kenyér. Szoktak a takarmányba némi fűszernövényt is keverni, mert ezek a husnak jó ízt kölcsönöznek (kakukfű, ánizs, majoranna, zsálya, fodormenta.)

 

Az állat leölése

 

A többféle mód között a legegyszerűbb és legalkalmasabb egyben leggyorsabb leölési mód az, amikor a házinyulat két hátsó lábánál fogva fejjel lecsüngetjük és jobb kezünk élével tarkójára egy hatalmas ütést, vagy esetleg többet is mérünk. Ettől az állat elkábul, utána nyomban egy kés segitségével a torkát keresztül vágjuk, a vért egy tiszta edénybe csurgatjuk ki.

Az igy leolt állatot két erős kampós szegre hátsó lábainál felakasztjuk úgy, mint ahogy a sertéseket szokták felakasztani. Ugyanis a hátsó lábak csánkján lévő erős inak és a lábcsontok között a bőrt átbökve lyukat csinálunk és az állatot hassal felénk fordítva a körülbelül 30 cm. távolságra lévő erős kampósszögekre akasszuk rá. – A nyúzást a leölés után azonnal meg kell kezdeni, mert ha kihült á test, a bőr nagyon nehezen jön le róla. Maga a nyúzás úgy történik, hogy a végbélnyílástól kezdve a hason keresztül a bőrt egész a fejig egyenes vonalban felvágjuk, azután a lábak felénk eső, vagyis a belső oldalán vágjuk fel a bőrt s ha ez megtörtént, óvatosan lehúzzuk az egész gereznát. Vigyázzunk, hogy az irhát sehol be ne vágjuk, mert az össze szabdalt gerezna értéktelen.

Nyúzás után az állatot felbontjuk és kizsigereljük, vagyis kivesszük a beleket, szivet, májat stb. Ezután a húst és a használható belső részeket hideg vízbe tesszük egy-két órára. Utána besózzuk, ebben egy pár percig állni hagyjuk, majd a kívánt módon elkészitjük.

 

A házinyulhuból készült ételek. [*])

 

Bár a házinyulhúsból éppen ugy lehet bármiféle ételt késziteni, mint más állatok húsából, mégis – kezdők kedvéért – alábbiakban részletesen ismertetjük a házinyulhúsból készült leggyakrabban készíteni szokott ételek kipróbált legjobb elkészitési módjait.

1. Gulyás leves. A kockára vágott húst egy kevés vöröshagymával paprikás zsírban addig pároljuk, míg megpuhul, akkor vizzel feleresztjük, kockára vágott burgonyát teszünk bele és megfőzzük. A leves jó izét egy kevés paradicsommal, zöldpaprikával és zellerlevéllel fokozhatjuk. Némely vidéken szoktak a tálalás előtt levestésztát (csipetkét) is belefőzni.

2. Húsleves. A pecsenyének alkalmatlan részekből, mint a bordahúsból, nyakból, fejből stb. Kitűnő levest készíthetünk a következő módon: a húst egy kevés sárgarépával, petrezselyemmel, zellerrel, zöldpaprikával és paradicsommal sok vízben megfőzzük. Ezalatt egy kis lábasban egy kanálnyi porcukrot, azután apróra vágott vöröshagymát zsirban megpiritunk, teszünk hozzá karikára vágott sárgarépát, petrezselymet és tetszés szerint borsot és paprikát, mindezt kására megfőzzűk, a húslével összeöntve, egyszer felforraljuk, átszürjük és levestésztát, vagy gombócot főzünk bele.

3. Vadászleves. A húst és aprólékot (májat, szivet, tüdőt és vesét) sós vizben sárgarépával, petrezselyemmel, zelerrel, vöröshagymával babérlevéllel és pár szem borssal megfőzzük, a levét leszűrjük és barna rántással berántjuk. A főtt húst leszedjük a csontokról, apróra vágjuk és beletesszük a levesbe, melyhez tálalás előtt ecetet és savanyú tejfölt keverünk. Ehhez a leveshez kis kockákra vágott és zsírban megpirított zsemlyét, vagy fehér kenyeret szoktak adni.

4.   Rántott nyúl. Erre csak az egészen fiatal, 3–4 hónapos süldők húsa alkalmas. A nyúlat feldaraboljuk, a darabokat megforgatjuk először lisztben, azután tejből és tojásból készült habarékban kisütjük. A rántott csirkétől alig lehet megkülönböztetni.

5.   Házinyúl – sült. A megtisztított és besózott házinyulat egészben hagyva, pár kanál zsirral tepsibe téve a sütőben gyakori forgatás és forró zsírral való locsolgatás közben szép barna-pirosra megsütjük. Hogy a húsa ne legyen száraz, szokták szalonnával megtűzdelni («spékelni») sütés előtt.

6.   Sült Mártással. A házinyulat szalonnával megtűzdeljük és megsütjük, azután tejfelt és kevés lisztet összekeverünk, jól megpaprikázzuk, ráöntjük a húsra és egy-két percre az egészet visszatesszük a forró sütőbe. Melléje rendesen galuskát szoktak késziteni.  

 

 

{KÉP: Tágas, kényelmes ketrecekben folyik a tenyésztés.}

 

 

{KÉP: Részlet az óriások telepéből.}

 

 

{KÉP: Teleprészlet.}

 

 

{KÉP: Magyar óriások. }

 

 

 

 7.  Székely-káposzta. A nyulat, mint az előbb elmondottuk, megsütjük, azután a csontokról a hust leszedjük és apróra felvágjuk. Egy méj kalácsformát vagy cserépfazekat jól megkenünk zsirral, meghintjük zsemlyemorzsával, a fenekére egy réteg savanyított káposztát teszünk, arra egy réteg nyulhúst és így felváltva addig rétegezzük, mig az edény megtelik, de legfelülre káposzta kerüljön. Ekkor jól meglocsoljuk tejföllel, felülről is meghintjük zsemlyemorzsával és lassu tűzőn addig pároljuk, míg a káposzta egészen meg nem főtt. Még jobb ízü lesz, ha füstölt házinyulhúst adunk hozzá, azonban ez esetben a húst nem kell előzőleg megsütni, csak összevágni és a káposztával együtt párolni.

8.   Házinyul – paprikás. Egy lábasban pár kanálnyi zsiron karikára vágott vöröshagymát pirítunk és jól meg paprikázzuk. Ekkor darabokra vágott fiatal házinyulat a zsírra tesszük és időnkint pár kanál vizzel feleresztve, puhára pároljuk. Tálalás előtt pár perccel tejfelt öntünk rá és még egyszer fel forraljuk. Galuskát szoktak adni melléje.

9.   Pörkölt. Ugyanazon módon, mint az előbb leírt paprikás, de nem öntünk bele tejfölt. A pörkölt levét ízesebbé tehetjük azáltal, ha hagymával egy kevés zöldpaprikát és paradicsomot is párolunk. Mellékletül tarhonyát és burgonyát lehet hozzá adni.

10. Házinyul, vadmódra. Karikára vágott sárgarépát petrezselymet, zellert, vöröshagymát, babérlevelet és pár szem borsot ecetes vizben egyszer felforralunk, a megtisztitott nyulat egy mély tepsibe téve, a pácot forrón ráöntjük és rajta hagyjuk, két-három napig, a szerint, hogy milyen idős a nyul. Hogy a pác a húst jól átjárja, többször megforgatjuk. Pácolás után a nyulat jól besózzuk, szalonnával sűrün megtűzdeljük és kisütjük, sütés közben felváltva zsírral és páclével öntözgetjük. Közben egy kis lábasban kevés zsíron pár kockacukrot barnára megpirítunk, rátesszük a pácból kivett zöldséget és egészen puhára pároljuk, azután áttörjük. Készítünk barna rántást, beletesszük az áttört zöldséget, a páclével feleresztjük, tejfölt keverünk hozzá és a sült nyúlra ráöntve, az egészet visszatesszük pár percre a sütőbe. Burgonya, vagy zsemlyegombócot adhatunk melléje.

 Megjegyzendő, hogy a vad módra készített házinyulnak a vérét nem eresztjük ki, hanem csak kalapácsütéssel öljük meg, így azután izét a vadnyulétól lehetetlen megkülönböztetni. Az elejét és az aprólékot vadászleves készítésére használjuk fel.

11. Vagdalt sült. (Fasirozott.) Ezt főleg az öreg, keményhúsú nyulakból szoktuk csinálni. A csontokról leszedjük az összes húst és húsdarálóban megőröljük, vagy pedig tőkén egészen apróra összevágjuk annyi darab vízbe áztatott és kifacsart zsemlyével, ahány kilógramm a hús. – Ezután a zsírban piritott és apróra vágott szalonnát és vöröshagymát vagy egy citromnak lereszelt héjját, 2 egész tojást sót és törött borsot keverünk bele, jól összegyúrjuk pogácsákat formálunk belőle, zsemlyemorzsával meghintjük és forró zsírban kisütjük Szokták hosszúkás alaku sültet formálva belőle az egészet egy darabban is megsütni és felszeletelve, asztalra adni. – Ez esetben barna mártással leöntve tálaljuk lel.

12. Paradicsomos házinyul. Forró zsírban egy kevés apróra vágott vöröshagymát és petrezselyemzöldjét megpirítunk, a darabokra vágott nyulhúst beletesszük és kevés vízzel pároljuk. Ha a hús már megpuhult, leöntjük annyi paradicsomlével, amennyi jól ellepi, azután addig főzzük, mig kicsit besűrűsödik.

13. Nyulaprólék rizskásával. A nyul csontos részeit, valamint a máját és szivét sós vízben egy kevés petrezselyem zöldjével megfőzzük. Egy másik edényben zsírban párolunk apróra vágott vöröshagymát, a rizskását ráöntjük, beletesszük a főtt húst és a húslével szükség szerint feleresztve, addg főzzük, mig a rizs megpuhul. Tálaláskor zsírral megöntözzük és törött borssal behintjük.

14. Házinyulvér. A friss vért tejjel elkeverjük apróra vágott majorannát, sót és törött borsot hintünk bele és zsirban, melyben előbb egy kevés hagymát pirítottunk, lassú tűzön folytonos keverés közben megsütjük. Rendesen a rizskásás aprólékkal együtt szokták feltálalni.

15. Házinyul angolosan. A hát és a combok húsából vékony szeleteket vágunk, forró zsírba mártjuk, megsózzuk megborsózzuk és egy tálban a szeleteket egymásra rakva, pár óráig állni hagyjuk. Akkor a szeleteket lisztben meghengerítjük és forró zsírban hirtelen kisütjük. A zsírhoz felmelegités elölt pár kanálnyi vizet öntünk, hogy a hús levesebb legyen. Tálaláskor a levet a szeletekre öntjük és minden szeletre 1–1 tükörtojást helyezünk.    

16. Házinyulkolbász. A házinyulhúst rendesen csak a sertéshús szaporítására szokták öleskor a kolbász töltelékbe keverni, lehet azonban tisztán nyulhúsból is kolbászt késziteni, olyan formán, hogy a csontokról leszedett húst harmadnyi szalonnával megdaráljuk, vagy apróra összevágjuk, fokhagymával vagy citromhéjjal, paprikával, sóval és törött borssal fűszerezzük és kolbászbélbe töltjük. A házinyulkolbászt éppen úgy lehet felfüstölni, mint a sertéshúsból készültet, s az ilyen kolbász azután hónapokig is elál.

17. Véres hurka. A házinyul csontos részeit hagymás és sós vizben megfőzzük és a csontokról a húst leszedve, apróra összevágjuk. Azután zsemlyét vágunk apró kockákra és bele áztatjuk a húslébe. Ha egészen átázott, hozzákeverjük a húst, egy kevés kockára vágott szalonnát, ráöntjük a vért az egészet jól összekeverjük és sóval, törött borssal és majorannával ízlés szerint fűszerezve, vastag hurkabélbe töltjük és sós vizben 15–20 percig abáljuk (főzzük) azután hideg helyre téve, egy deszkadarabbal lenyomtatjuk. Használatkor forró zsirban kisütjük.

18. Májas hurka. A. házinyul máját, tüdejét, szivét, valamint a csontos részeket (fej, bordahús stb.) sós vizben puhára főzünk, azután megdaráljuk. A lében rizskását főzünk, belekeverjük a darált májat és húst és izlés szerint füszerezzük. Tovább ugyanazon a módon készül, mint a véres hurka.

19. Darás-hurka. Ugyanúgy készül, mint a májas hurka, csak rizskása helyett hagymás zsirban sárgára piritott búzadarát keverünk bele. Különösen hidegen felszeletelve kitünő.

20. Házinyulpástétom. A megtisztitott házinyulat besózzuk, fokhagymával bekenjük és szalonnával megtűzdelve, egészben megsütjük, azután a húst a csontokról leszedjük és apróra összevágjuk. Pár tojást apró kockára vágunk és a hús közzé keverjük. Sós vizben egészen puhára főzünk pár darab sertésbőrkét (amilyent a kocsonnyába szoktunk főzni) s a levéből annyit öntünk a hús és tojás keverékére, hogy tésztanemű tömeget képezzen. A megfőtt bőrkét apróra megdarálva szintén hozzá lehet keverni. Az egészet jól összekeverve és sóval, törött-borssal és majorannával fűszerezve, megfelelő formába (lehet egy lábasba is) öntjük és hideg helyre tesszük. Ha megfagyott, a formából kiborítjuk és ecetes uborkával, vagy céklával hidegen feltálaljuk.

21. Páros kolbász. (Virstli.) A friss húst a csontokról leszedjük és egy hatodrésznyi fehér (füstöletlen) szalonnával együtt húsdarálón finomra megdaráljuk. Alapos keverés után sóval, fokhagymával, törött borssal és paprikával kellőképen fűszerezve, vékony belekbe töltjük, de a belet egy-egy arasznyi távolságra megcsavarjuk, hogy kis kolbászkák alakuljanak belőle Ekkor 1–1½ órára hideg füstre tesszük. Ha megfüstölődött kihült, minden második csavarásnál elvágjuk a füzést és a páros kolbászkákat hideg, száraz helyen felakasztjuk. Használatkor forró vízben megfőzzük és tormával tálaljuk.

*

Amint a fenti néhány példából látható a házinyulhús éppen úgy használható fel, mint bármely más háziállatunk húsa és egy ügyes gazdasszony egy kis próbálgatás után bármiféle húsételt könnyüszerrel elkészíthet belőle.

 

A hús eltartása

 

Mivel a házinyul gereznája télen a legértékesebb azért lehetőleg akkor szoktuk őket levágni. Természetesen megesik, hogy ilyen módon egyszerre annyi hús gyűlik össze, amennyi azon frissiben nem tudnánk elfogyasztani, szükséges tehát a húst későbbi időkre eltartani.

Rövidebb ideig (legfeljebb egy hétig) úgy tarthatjuk el a friss házinyulhúst, hogy ecetes ruhába takarjuk és hideg helyre tesszük, azonban a ruhát negyedik napon változtatni kell.

Hosszabb ideig, akár egy félévig is eltartható a házinyulhús, ha zsirba öntjük. Ez ugy történik, hogy a nyulat kicsi megsózva, zsirban megsütjük, azután feldaraboljuk és egy lezárható zománcos fazékban a darabokat szorosan egymást rakva, forró zsirral leöntjük. Egy 10 literes fazékban ilye módon 3–5 házinyul húsa helyezhető el. Főleg arra kell berakásnál ügyelni, hogy a húst felül legalább egy ujjnyi zsirréteg fedje. Ha a zsir megfagyott az edényt befödjük és hüvös helyen tartjuk. Az így eltett húst lehet részletekben is kiszed: a fazékból, de minden alkalommal forró zsirt kell ráöntet hogy a megmaradt húst tökéletesen fedje.

Ha az edény nagyon mély, akkor nem lehet egyszerre telerakni, hanem először rakunk bele egy arasznyi magas húsréteget, azt leöntjük zsirral, azután így rétegenként folytathatjuk a berakást, hogy a zsir minden kis hézagba behatolhasson és levegő ne maradjon a húsdarabok között, mert különben rövid idő mulva az egész megavasodik. Ugyanezen okból fontos, hogy a zsir nagyon forró legyen, mikor a húsra öntik, sőt ajánlatos az edényt a belerakott hússal együtt előbb felmelegiteni, s a zsirt csak azután ráönteni. Mentől szorosabban vannak a húsdarabok egymásra rakva, annál kevesebb zsir kell az edény megtöltéséhez. Egy 10 literes fazékra kb. 3 liter zsir szükséges, ha a húst jól leszoritottuk. Kiszedéskor a húsdarabokról lekapart zsirt rántásokhoz, vagy pecsenyesütéshez kitűnően felhasználhatjuk, mivel semmi szaga nincsen.

Másik módja a házinyulhús hosszabb ideig való eltartásának a hús felfüstölése. A házinyul húsát éppen úgy fel lehet füstölni, mint a sertéshúst s a füstölés által nemcsak hosszabb ideig eltarthatóvá tesszük, hanem a kitünü izü és sokféleképpen felhasználható füstölthús révén egyuttal a házinyulhúsból készithető ételeink sorát is változatossá tehetjük.

Felfüstölés előtt a házinyulhúst be kell pácolni, akárcsak a sertéshúst szokták. A leölt nyulat jól megtisztitjuk, lemossuk és feldaraboljuk. Minden nyulból csak a következü öt darabot vágjuk ki füstölésre; a gerincet, a két első és a két hátsó lábat, a többi részét inkább kolbásznak vagy hurkának érdemes feldolgozni.

A húsdarabokat először behintjük porrátört salétrommal, azután alaposan besózzuk és két napig hüvös, de nem fagyos helyiségben tartjuk. Ezalatt elkészítjük a pácot, mint a sonkához szoktuk, vagyis pár szem koriándromot, fenyő vagy borókamagot, borsot, néhány babérlevelet és pár gerezd fokhagymát leöntünk gyengés sós forró vizzel, azután hűvös helyen egy napig állni hagyjuk. A besózott húst egy fateknőbe, vagy hibátlan zománcu vasedénybe rakva a pácból annyit öntünk rá, hogy jól elfedje és 5–6 napig gyakori forgatás mellett hűvös

 

{KÉP: 6. ábra. A füstölő tégla alapja.}

 

helyen tartjuk, de arra vigyázzunk, hogy a lé meg ne fagyjon, mert akkor nem szivódhatik bele a húsba.

Mikor a húst a pácból kivettük, akasszuk fel szellős hüvös helyen, hogy jól megszikkadjon. Három négy napi szikkasztás után hozzáfoghatunk a füstöléshez. Aki nem akar bajlódni vele, az valamelyik hentessel is felfüstöltetheti, de mindig jobb, ha ezt is házilag végezzük. A hozzávaló füstölőszekrényt egy nagyobbacska deszkaládából és pár téglából kevés fáradsággal bárki sajátkezüleg is elkészitheti.

Hogy mekkora ládát vegyünk, vagy készitsünk, az a füstölni szándékolt hús mennyiségétől függ. Tájékozásul megjegyzem, hogy egy kistenyésztőnek untig elég egy 100 cm. magas és 65 cm. széles és ugyanolyan mély láda, melyben egyszerre 4–5 nagy házinyul húsát füstölhetjük meg.

Az alapot téglából épitjük 8 sor tégla magasságnyira, a téglát agyagsárral illesztjük össze. Elől ajtónyilást hagyunk rajta, melyen át a tüzelés történik. Rostély, amilyen a közönséges tűzhelyeken és kályhákban szokott lenni itt teljesen felesleges, mivel a füstölés nem lánggal égő tűznél történik, tehát túlságos léghuzamot előidézni nem szabad, azért az égő anyagokat a puszta földre rakjuk, az ajtónyitást pedig egy nagyobb bádog, vagy cserépdarabbal – be is takarjuk.

A füstölő alapját (l. 6 ábra) oly szélesre épitjük, hogy a deszkaláda alsó élei éppen a fal közepén feküdjenek. A ládát

 

{KÉP: 7. ábra. A füstölő ládája.}

 

úgy kell átalakitani, mint azt a 7 ábra mutatja, vagyis azon az oldalán, amely az alapra fog feküdni, nyilasokat vágunk, hogy a füst a ládába felmehessen, az első oldalt pedig levesszük és ebből készitjük az ajtót, melyet vagy fél forditókkal erősitünk fel, vagy pedig rendes ajtópántokkal látjuk el és zárat, vagy lakatot teszünk rá, hogy a húst jobban megőrizhessük. Ha a ládán hézagok és repedések (amiken a füst elszállhasson) nincsennek, akkor vágjunk közvetlenül a fedél alatt mindegyik oldalon 2–2 kis nyilást kéménynek. A láda fenekét, mely a tüzelőhelyre kerül, kenjük be agyagsárral, hogy ha esetleg a tűz nagyobb lánggal égne, ne égesse ki a deszkát.

Az oldalfalakra belülről a láda középmagasságában és a fedél alatt egymással szemben 2–2 lécet szegezünk, ezekre helyezzük majd azokat a kis keményfarudakat, melyeken a húsdarabok vannak felfüggesztve.

A kész házi füstölő

 

Azután a ládát a téglaalapra helyezzük, köröskörül letapasztjuk és kész a füstölő, amint az az ábrán látható.

 

{KÉP: 8. ábra. A kész füstölő.}

 

Ha az alapfalazat és tapasztás megszáradt, kezdődhetik a füstölés. Vágunk keményfából 3–4 cm. vastag és olyan hosszu rudakat, amilyen a szekrény belső szélessége és ezekre a rudakra úgy akasztjuk fel a zsinegre kötözött húsdarabokat, hogy egymást ne érjék, azután a teleaggatott rudakat a szekrény oldalán lévő párkánylécekre helyezzük. Egy 65 cm. belső mélységü szekrénybe mindkét sorban 3–3 tehát összesen 6 rudat lehet így egymás mellett elhelyezni anélkül, hogy a húsdarabok összeérjenek. Ha ez megtörtént, bezárjuk az ajtót és alágyujtunk.

Füstölésre fürészport és apró forgácsot használunk. A fenyőfa füstölésre nem alkalmas, mert a hús kátrányizü lesz tőle, legjobb a tölgy, bükk és a szilfa forgácsa. A begyujtás ugy történik, hogy a tűzelőhelyre egy kevés izó parazsat helyezzünk s arra rászórjuk a fűrészport vagy forgácsot. A tűznek sohasem szabad lánggal égnie. Ha mégis lángbaborulna, hintsünk rá nedves fürészport, vagy zárjuk el valamivel egészen a tüzelőhely nyilasát, hogy a tűz levegőt ne kapjon. Mentől hidegebb füst éri a húst, annál tartósabbá és jobb izüvé válik. Tehetünk időnként a tűzbe egy-egy borókaágat is, melynek füstje a húsnak különös jó ízt és illatot szokott adni.

Hogy mennyi ideig kell füstölnünk a húst, azt bajos lenne pontosan meghatározni, mivel a húsdarabok nagyságától, a füst erősségétől, sőt még a szekrény ürtartalmától is függ, tehát minden esetben más az időtartam. Általában véve kisebb daraboknak 3–4 órai jó füstölés elegendő szokott lenni, a kolbászfélék füstölése sem tart 1–1 és fél napnál tovább. A jól füstölt hús szine szép barnapiros, illata kellemes.

A füstölt hús és kolbászféléket hüvös és száraz helyen kell tartani. Télen óvjuk a tulságos hidegtől, mert ha a hús megfagy, bizonyosan megromlik nemsokása.

A füstölt házinyulhúst ugyanúgy készitjük el, mint a füstölt sertéshúst szokták asztalra adni. Mielőtt megfőznénk, vagy megsütnénk, mossuk meg jól két vizben egymásután, hogy a pác és füstölés maradványaitól megtisztitsuk. Ha a hús már nagyon kiszáradt volna, készitsük el vadnyul módjára, elegendő fél, 1 napig pácolni. A füstölt háziriyulhús általában véve sokkal izletesebb, mint a friss, főleg az az előnye van, hogy sürgős ebédek, vagy vacsorák alkalmával mindig elővehetjük a kamrából és minden előkészület nélkül egy óra alatt pompás húsételt rögtönözhetünk bármikor belőle.

 

A vér

 

Hogy a házinyulvért miképpen kell emberi eledelnek elkésziteni, azt már előbb elmondtam, itt csak azt jegyzem még meg, hogy ahol sok vér gyülik össze, jól felhasználhatjuk sertés és baromfitápláléknak is. Különösen a korai kis pulykák felnevelésénél vehetjük nagy hasznát, mivel a nehezen megszerezhető rovareleséget pótolja, de más állat is szivesen eszi és gyorsan fejlődik tőle, mivel a vér nagymennyiségü tápanyagot tartalmaz.

A vért megfőzve, apróra darabolva és korpával vagy darával keverten szoktuk feletetni. Sokáig nem lehet eltartani sem nyers, sem főtt állapotban.

 

A belek

 

A fiatalabb nyulak beleit megfőzve és összevágva ugyanúgy használhatjuk baromfi és sertések táplálására, mint azt a vérről mondottuk. Az öreg nyulak beleit is lehet feletetni, de készithetünk belőlük erős varrófonalat, (húrt) vagy pedig pároskolbász (virstli) készítéséhez mint kolbászbélt használhatjuk.

A bél megtisztitása a következőképen történik: az esetleges fagyút leszedjük, a beleket 1 méter hosszú darabokra vágjuk és langyos vizben kimossuk belőlük a bélsárt, azután behintjük sóval és kevés vizzel leöntve, kezünk között addig dörzsöljük, mig teljesen szagtalan nem lesz. A húsos részeket késfokával lehet a belekről lekaparni. Akkor jó a bél, ha semmi szaga nincsen és felfújva jó átlátszó. Forró vízzel a beleket nem szabad mosni, mert könnyen szakadoznak.

A tiszta beleket felfújva és száraz helyen felakasztva tarthatjuk el a legjobban. Ha virstli, vagy kolbászkészitéséhez akarjuk később felhasználni, puhitsuk meg langyos vízben, melybe egy kevés salétromot teszünk. A húrokat szintén vizben jól megpuhitott belekből készitjük sodrás által. A házinyulbélből sodrott húrok nagyon erősek és kitünően felhasználhatók pl. elszakadt lószerszám, gépszij stb. megvarrásához.

A fülek és lábak

 

A házinyul füleit és első lábait (az utolsó izben a csontot benthagyva) a gereznán hagyjuk, ezek rendesen a sapkák, karmantyuk és gallérok diszéül szolgálnak. A hátsó lábakat a nyúzáskor a térdnél levágjuk és megszáritjuk. Ez az a bizonyos «nyulláb», amit a gyerekek a palatábla törlésére használna szivacs helyett, de jó szolgálatot tesz a vaskályha, vagy lámpa ezüstözésnél, a tűzhely lapjának és ezüstöknek fényesitésére is előszeretettel használja.

 

A csontok

 

A házinyulnak csontjait ne dobjuk a szemétre, hanem csontdarálón őröljük meg lisztté és keverjük a baromfiak, vagy a süldőnyulak lágytakarmánya közé, naponta egy evőkanálnyit számitva egy kifejlett állatra, mig a fiatalabbaknak aránylagosan kevesebbet adjunk.

A csontliszt főleg a csontozat növekedésére van előnyi hatással, azért elsősorban a növendékállatokkal szoktuk etetni, de a kifejlett állatok is nagyon meghálálják.

 

A trágya

 

A házinyul trágyájával általában véve nem sokat törődnek, pedig ez is értéket képvisel, amit nem volna szabad veszni hagyni. Egy házinyul után szilárd ürülékben és vizeletben évente 40–50 kg. trágyára számithatunk, mely az alommal együtt 75–100 kg-ot tesz ki, aszerint amint bővebben vagy szűkebben almozunk. Ez bizony elég tekintélyes mennyiség, ha meggondoljuk, hogy egy 2 anyanyullal biró tenyésztő nyulai után évente legalább 3–4 métermázsa trágyát nyerhet.

A házinyul trágyája tápanyagokban nagyon gazdag értékére nézve felülmulja a ló-, vagy szarvasmarhatrágyát. Mivel gyorsan bomlik, hevítő hatásu, azért ahol sok gyülik össze belőle, lótrágyával vagy falevéllel keverve, melegágyak készitésénél is sikeresen felhasználhatjuk.

A házinyul trágyát ajánlatos a talajba még ősszel beásni, mert ha azt tavasszal végezzük, hevitő tulajdonságánál fogva meleg időjárás mellett (különösen homoktalajon) a kerti növényzetet könnyen kiégeti. Ha a házinyultrágyát falevélből, dudvából készitett korhadéktrágyával vegytijük, egy nagyon tartalmas, nem tulheves trágyaanyagot nyerünk, mely a szőllő és gyümölcsösben, valamint a zöldséges és virágoskertben egyaránt kitünő sikerrel használható.

 

 

Tenyészállatértékesítés

 

Tekintettel arra, hogy csak óriásokat vásárol a Hangya (húsáruként csak ezt használhatják) s így feltehető, hogy a tenyésztő prima tenyészanyaggal dolgozik, magától értődik, hogy nem egy olyan mintapéldánya tenyésztődik ki, amelyet vétek volna húsárunak eladni. Sokkal szebb összeget kaphat érte a tenyésztő, ha tenyészállatnak adja azt el. Különösen áll ez nőstényekre, melyek igen keresettek. A baknál szebb árakat lehet ugyan elérni, de a tenyésztők ebben nagyon válogatósak, különben pedig hagyjuk ezt azokra a tenyésztőkre, amelyek ezek tenyésztésével speciálisan foglalkoznak s ezt mesterien űzik.

Ezeket a prima egyedeket lehetőleg külterjes tartás mellet neveljük fel, s ha már ivaréretté váltak, hajtsuk fel kiállitásokra, a tavaszi szegedi házinyulvásárra eladás végett. Ha több ilyen prima állatunk van, akkor pedig helyezzünk el állandó hirdetést, mert bár igaz, hogy jó bornak nem kell cégér, de kell az eladónak. Mert hiába kedveli és szereti a tenyésztők 99 %-a az óriásokat, ezzel még nem vált ismertté az a tenyésztő, akinél ezt kapni is lehet.

Kiállitásokon vásárokon, nemcsak érdemes, hanem részt is kell venni.

Egy tenyésztő – ha tényleg érvényesülni akar – évente legalább 8–10 kiállitáson és a szegedi vásáron részt kell, hogy vegyen, mert

1.) sokat tapasztal, lát, hall,

2) állatainak birálata után felismeri nevelési, tenyésztési rendszerének hiányait,

3.) Megismeri a vásárló közönségnek igényeit. Ezeken kivül pedig egyeteme, sőt mondhatnám létérdeke Magyarország össztenyésztőinek az, hogy lehetőleg minnél számosabban vegyenek részt az ország legkülönbözőbb kiállitásain, mert egyedül mi magyar nyultenyésztők vagyunk az oka annak, hogy a magyar házinyultenyésztés még nem kedvelt tenyésztési ága a legszélesebb néprétegeknek.

Menjünk el pl. a Budapesti Nemzetközi Baromfikiállitásra, vagy a debreceni, békéscsabai, székesfehérvári, győri Országos Baromfi-, Galamb és Házinyulkiállitásra. Azt fogjuk tapasztalj hogy a kiállitás nyul része szegényes, gyenge, az anyag néhány kiállitási példányt kivéve – silány. E miatt természetes, hogy eldugják, mellékesen kezelik, idegenvezetőt, tanácsadót nem kap a tenyésztők maguk se sokat törődnek velük, a katalógusban, hirdetésekben a hirlapok beszámolóin a házinyulakról alig esik szó, erősen mellőzött, megtűrt.

Ennek bizony mi vagyunk az oka, mert megszeretnénk ugyan gazdagodni a házinyultenyésztésből, de ahelyett, hogy dolgoznánk, törtetnénk előre, egymást piszkáljuk, bántjuk, egymás állatait ócsároljuk, közös ügyünkkel, tehát azzal, hogy érvényesülni tudjunk nem sokat törődünk.

 

 

 

––––––

 

 

Húsértékesítés

 

A házinyul húsát késő ősztől-tavaszig állandóan vásárolja a «Hangya» baromfiértékesítő osztálya. Azokban a városokban pedig, ahol tudományegyetemek működnek, mint pl. Budapesten, Szegeden, Pécsett, Debrecenben és Kolozsváron, a Klinikák is állandóan veszik. Rövid időn belül rákerül a vendéglők, éttermek, étkezdék, panziók étlapjára is, s nem hiszem, hogy sokáig kell várnunk a hússzékek megnyilására.

 

 

 

––––––

 

 

Prémnyultenyésztés

Az ezüstnyul

 

A kisezüst, vagy egyszerüen ezüstnyul finom csontozatu, teste nyulánk, formás, feje gömbölyded, a nőstényé kissé nyultabb. Keskeny fülei felállóak. Izmos lábai aránylag hosszuak. Szemei nagyok, sötétek. Sulya a francia ezüstnél jóval kisebb, két három kilogramm.

Sürü, tömött szörméje lágy, rövidszálu. Szine ezüstös szürke, dérszerü árnyalatot mutat, melyet a fehérfejü szőrszállak adják. Ezek a fekete szőrszálakkal vegyesen, de egyenletesen boritják az egész testét. Minél több a fehérhegyü, annál világosabb az állat. Három árnyalata van: világos, közép és sötét. Párositásnál az egyik szülő mindig középárnyalatu legyen.

Kicsinyei születéskor feketék s csak negyedik hét után beálló vedléssel kapja jellegzetes szinét. Legszebb 8 hónapos korában.

A német tenyésztők különböző keresztezésekkel barna, sárga és kék szinben is előállitották a kisezüst fajtát.

A barna ezüst szőrméje rozsdabarna, több-kevesebb fehér hegyü szállal. Az állán s farka első felén kissé világosabb, a hasán pedig fehér szőrének szine. Kicsinyei vadszürkén jönnek a világra, s csak első vedlés után kapják meg szép ezüstös, barna bundájukat.

A sárga ezüst szőrméje narancssárga, fehérhegyü szálakkal. Születéskor husszinüek, de már az első hét végén szép aranysárgák lesznek. A test alsó része fehér, a combok kissé világosabbak.

A kék ezüst hasonló a szürkéhez, de alapszine kék.

 

––––––

A nagyezüst házinyul

 

Külön fejezet illeti meg ezt az elsőrendü gazdasági prémnyulat. A franciák tenyésztették ki állandó szelektálással, valamelyik nagytestü fajtával való többszöri keresztezése által. Francia nagyezüstnek is hivják. A németek – mint minden kulturiajtánál – ennél is azonnal hozzáfogtak a német változat kitenyésztéséhez, s ma már kétségtelen, hogy a Németországban kitenyésztett nagyezüstök jobbak, mint a franciák által kitenyésztett példányok. A németek büszkék is erre. Csupán mi magyarok vagyunk azok, akik szivesen használjuk még az óriásoknál is előszeretettel a Belgaóriás, vagy a Németóriás elnevezést, pedig a mi klimánk alatt, a mi külterjes tenyésztésünk mellett, a mi takarmányozási rendszerünk segitségével sajátosan magyarrá formált kiváló gazdasági nyúl az óriás ténylegesen magyar és sokkalta jobb, edzettebb és erősebb, mint akár az eredeti Belgaóriás, akár az agyon dicsért Németóriás.

A francia, illetve német nagyezüst házinyul hazánkban még ismeretlen. Átlagos sulya 4–5½ kg- Három szinváltozata van. Világos- közbenső és sötét. Párositáskor világosat sötéttel, vagy megforditva, vagy pedig közbensőt sötéttel, vagy megforditva vágassuk, a nőstényt a bakkal.

Szőre fényes, bársonyosan puha, s nagyon szép Magyar válfajának kitenyésztésével érdemes volna foglalkozni, mert meghozná bőségesen a befektetett tőkét.

 

 

A csincsilla

 

Angol és német tenyésztők tenyésztették ki.

A Csillében, Peruban, Boliviában első csincsilla patkány gereznájához nagyon hasonlit, s mivel olyan lelkiismeretlenül pusztitották ezt a prémállatot, hogy az évi produkció alig 500 darab, már pedig a kereskedelemnek nagyon nagy szüksége van erre a prémfajtára, mert a szőrme kereskedelemben igen keresett cikk, szükség volt megfelelő utánzatról gondoskodni.

A bécsi kék és az ezüst keresztezéséből tenyésztették, hosszas kisérletek után.

Ismerünk nagy- és kiscsincsillát.

A nagycsincsilla teste hosszu, csontos alkata erős, fülei mereven felállóak. Sulya csak 3½ –5 kg-ig terjed.

A kiscsincsilla alakja kissé nyomott, csontozata is könnyedébb. Sulya csak 3½ kg-ig terjed. A szemszin mindkettőn barna.

Szőrméje dus, finom, selymes. Szél ellen történt simitás nem ugrik azonnal vissza természetes helyzetébe.

A csincsilla prémnél igen fontos a szinezés. A szőrszálak tövén, az ugynevezett alapszál kék, s a szőrszál hosszán mintegy 2/3 részéig terjed. Minnél intenzivebben kék az alapszin, annál szebb a prém. Az állat hasaalján a kék alapszinnek szintén meg kell lennie, bár itt a szőrfelület majdnem egészen fehér.

A szőrözet középső szine fehér. Ennek azonban keskenynek kell lennie mert az alapszin másképpen nem tud érvényesülni. A szőrszálak vége fehér és fekete vegyesen. Ezek ugy oszlanak meg, hogy hullámszerü hernyózást idéznek a gerezna felületi elő, ami különösen széppé teszi az állatot. Minnél hernyózottabb (fürtöződésnek is nevezzük, mert ezek a hernyozódások a szőllő fürtjére emlékeztetnek) és minnél sötétebb szinü az egész bunda, annál értékesebb az állat, annál keresettebb a gereznája. Ez a hernyózás végigboritja az egész állatot, ahol ez hiányzik, ott az állat már erősen beltenyésztett. Az állat tarkója majdnem egészen fehér, a hernyózás nélküli, tul világos állatok értéktelenek, közönséges szinü, elkorcsosodott példányok.

A fülek szélei feketék, a szemek fehéren karikázottak.

Ha belefujunk az állat prémjébe, akkor tölcsért formál az állat bundája, s az igy kialakult tölcsérben világosan felfedezhetők az alj – közép és félszőrzet egyes rétegei.

Az értékes – szép szőrmén kivül, a nagycsincsila elegendő hust is ad, s ezért tenyésztésével gazdasági szempontból érdemes foglalkozni. A kináló egyedek, az elsőrendü, kifogástalan példányok azonban drágák. Egy-egy I. r. tenyészanya, vagy apaállat bizony 80–100–120 pengőbe is kerül, de inkább keveset vegyünk, de csakis minden tekintetben kiválót. Körmei feketék, szürkék, esetleg kékesfekete árnyalatuak.

 

––––––

{KÉP: Igy nem szabad házinyulat tenyészteni.}

 

{KÉP: Frissen sült házinyulhús.}

 

{KÉP: Földalatti telelő.

Itt fialnak télen a prémnyulak.}

 

{KÉP: Mesterséges nevelés.}

A Bécsi Kék - Kék óriás

 

A prémnyulak közül a bécsi kék – kék óriás mondható a legértékesebb fajtának. Kimondottan haszonnyul – elsőrendü gazdasági prémnyul. A mult század 90-es éveiben tenyésztette ki egy Schultz nevü osztrák tenyésztő.

Teste hosszukás – hengeralaku, feje vaskos, erős, fülei felállók. Lábai izmosak, testtartása magas. A nősténynek idősebb korában tokája van.

Szőrméje sürü, fényes, bársonyosan lágy.

Szine galamb – acélkék, a sötét árnyalatu kékek gereznája ugy néz ki, mint a haragos viharfelhő kékje. A fehér szőrszálak nagy hibát jelentenek. Ilyeneket tenyésztésbe beállitani nem szabad. Szőrméje könnyen rozsdásodik, amit leginkább a meleg vált ki. Ketreceiket árnyékos helyen tartsuk, s a lehetőség szerint kifutóban neveljük és tenyésztsük őket.

Teljes szinpompájukat 8–10 hónapos korukban érik el. Ugy intézzük tehát tenyésztését, hogy január februárra minél több 8–9–10 hónapos állatunk legyen, mert gereznája a legértékesebb. Suly 2½ 3½  kgr. Szapora, jól nevelő fajta. Remek szép prémje, ugy eredetben, mint utánzatok készitésére tökéletesen bevált. Nagy jövő vár rá, különösen a belőle kitenyésztett kékóriásokra. Ezeknek a sulya 5–6 kgr-ig is felszökik. Bundája tömött, szine nagyon szép, jól nevelő, igen szivós és szapora fajta. Legszebb az acélkékszinü változata.

Mivel husa a legjobb izü házinyulhusok közé tartozik, s finom csontozata miatt igen sok hust adó házinyulfajta, elsőrendü hus – és prémnyul. Hazánkban – különösen az utóbbi időben – igen keresett és kedvelt fajta.

 

––––––

 

Tanácsok

1. A nyultenyésztést kevés állattal, kicsiben kezdjük, de I. rangu állatokat vásároljunk.

2. Ne ládákban, hanem erre a célra alkalmas ketrecekben üzzük a tenyésztést, mert csak megfelelő helyen, alkalmas területen, erre a célra szánt és épitett ketrecekben, kifutókban, nyulkertben, lehet kiváló tenyészállatokból szép, értékes, I. rendü nyultelepet kifejleszteni.

3. Nyáron naponta 3-x, télen naponta 2-x etessünk. Elválasztott süldőknek, szoptatós anyáknak naponta többször is kedveskedni kell valami csemegével.

4. Naponta kétszer itassuk meg állatainkat, de vizet ne hagyjunk előttük, mert megposhad, bepiszkolódik s ez káros az állatokra. Viz nélkül a házinyul sem tud meglenni s ha hozzászoktattuk őket a pontos, rendszeres itatáshoz, akkor soha ebből baj nem származik, mert az állat csak akkor fog inni, ha szervezetének erre szüksége van.

5. Párositáskor mindig az anyát vigyük a bak ketrecébe és ne forditva, mert ha igy teszünk, akkor a bak az idegen ketrecben annak szaglászásával tölti el az idejét s párosodásra nem igen lesz hajlamos.

6. A párositást követő 8–10 napra helyezzük be ismét az anyát a bak ketrecébe, ha az anya sir, erősen nyöszörög, vagy pláne megtámadja a bakot, akkor a párositás eredményes volt. Ilyenkor ne törjük az anyát tovább, hanem vigyük a ketrecébe.

7. Az anya rendszerint 30–31 napra fial le. De vannak szélsőségek is, előfordult már 28 illetve 36 napra bekövetkező fialás is. Éppen ezért kisérjük figyelemmel az anya utolsó hetét. Fialás előtt a has megduzzad, a nemi szervek megnagyobbodnak és élénk piros szinüek, a horpaszok erősen beesnek. Az ellető ládát, vagy rekeszt tömjük meg finom szénával, nyissuk ki, hogy az anya belemehessen, sötétitsük el, hogy az anya zavartalanul készithesse fészkét. Készitsünk ketrecébe friss sós vizet, amibe egy kis foszforsavas, meszet is keverjünk bele. Fialáskor az anya meszet és ásványi sót vészit és szomjuság gyötri. Vizre, mészre és ásványi sókra tehát nagy szüksége van.

8. Ha az anya rendben leellet vizsgáljuk meg titokban a fészket. A korcs, vagy nagyon gyenge kicsinyeket pusztitsuk el. Az anya alatt 4–6 fiókánál többet ne hagyjunk, a többit dajka alá kell tenni.

9. Dajkanyul nélkül eredményes tenyésztést elképzelni sem lehet. Minden anya mellé, de legalább 2 anyához kell egy dajka. A dajkát akkor párositjuk, amikor a tenyészanyát.

A dajka fiait elpusztitjuk s a tenyészanya alól a fölösszámu kicsiket alátesszük. A dajka elvállalja és szépen felneveli. Dajkának legjobb a hollandi nyul, de kitünő erre a célra a japán nyul, ha ilyeneket beszerezni nem tudunk, akkor a közönséges keresztezett ugynevezett paraszt kisbelganyul is megfelel.

10. Az nem igaz, hogy uti füvün, lapun és árokpartjáról kikerült gazon, gyomon eredményesen lehet nyulat tenyészteni. Az állatkinozás, de nem nyultenyésztés. A nyulnak szüksége van abrakra, főleg zabra, szüksége van lucernára, réti szénára és megfelelő mennyiségü és minőségü zöldre.

11. Kifutó, vagy nyulkert, illetve nyullegelő nélkül a nyultenyésztés csak kinlódás. Képzeljük el állatainkat állandóan a bezárt ketrecben. Itt születnek és itt élik le életüket. A nyúl őse az üregi, vagy kerti nyul. Természete vágyik a szabadság a térség, a levegő után. Nyujtsunk nekik annyi szabadságot, amennyit módunkban áll nyujtani. Legalább egy jártatót, de ha tehetjük egy kifutót, ha pedig módunkban áll épitsünk részükre nyulkertet, vagy pláne nyullegelőt. Megizmosodnak, meg erősödnek, szépen fejlődnak és nőnek.

12. Ha van egy kis földünk vessünk nyulaink számára egy kis füszeres növényt, ánizst, fodormentát, csicsókát, napraforgót, zöldséget, répát, zellert kedveskedjünk ezekkel nekik. Nagyon meghálálják.

13. Ha érettebb, tehát kifejlett állatot akarunk levágni, akkor azt csak teljes vedlés után öljük le, mert különben gereznája hasznavehetetlen lesz. A leölt állatbőröket a has hosszában szétvágjuk, egy nagy deszkalapra kifeszitjük, a szélén szegekkel lerögzitjük, az irha részről a tisztátalanságot lemossuk, levakarjuk róla a véres zsir- és huscafatokat azután árnyékos, száraz helyen szépen megszáritjuk.

14. Egy évben legfeljebb négyszer fialtassunk. A kicsiket 8–10–12 hetes koruk előtt ne válasszuk el. Tartsuk az anya alatt addig, mig szopnak. Ha el akarjuk választani, ugy az anyát vigyük idegen ketrecbe és ne a kicsinyeket.

15. Továbbtenyésztésre csak minden tekintetben kiváló, tehát hibátlan süldőket vegyük igénybe. Az elmaradt vagy gyenge fiakat el kell húsnak adni, vagy le kell vágni.

16. 7–8 hónaposnál fiatalabb nőstényt és 12 hónaposnál fiatalabb bakot ne állitsunk be a tenyésztésbe, mert csak teljesen kifejlett állatokkal lehet eredményt elérni.

 

Tartsuk tisztán ketreceinket, fertőtlenitsünk

17. Minden egyes ketrecet, hetenként egyszer, takaritás után «hydroxigén» fertőtlenitőlugba mártott langyosvizes zsákdarabbal alaposan átdörzsölünk. A dörzsölést csak a ketrec fenekén végezzük. Az ezen célra készült oldat 1:100 higitásu, vagyis 10 liter vizhez egy deci «hydroxigén» fertőtlenitőlug.

Az ilyen módon történt takaritás után a ketrec levegője is kellemes, tiszta lesz.

18. Minden hónapban egyszer nagytakaritást végzünk, – amikor a forróvizzel kisurolt ketreceket belül, fecskendő segiségével alaposan bepermetezzük. A suroláshoz 1:50 higitásu oldatot alkalmazzunk, vagyis 10 liter surolóvizbe 2 deci Hyidroxygén fertőtlenitő lugot oldunk. A langyos permetlében ugyanilyen arányban oldjuk a lugot.

19. A ketrecek előtt és mögött elhuzódó folyosót naponta fellocsoljuk 1:50 higitásu oldattal, vagyis 10 liter vizbe 2 deci Hydroxygén fertőtlenitőlugot oldunk fel.

20. Az ürülék levezető csatornát, vagy gyüjtőedények! hetenkint legalább kétszer suroljuk le Hydroxygén fertőtleniti Iug 1:100 oldatával.

21. A trágyadombot szagtalanitsuk 1:100 higitásu oldatta olyképpen, hogy a dombot hetenkint legalább kétszer ezzel az oldattal bepermetezzük.

22. Az etető- és itatóedényeket naponta öblitsük ki a Hydroxygén fertőtlenitőlug 1:100 oldatával és törüljük az edényéket szárazra. Ez ugy történik, hogy két vödörrel megyünk ketrectől- ketrecig. Az egyikben 10 liter vizhez 1 deci Hydroxygén fertőtlenitőlugot öntve, kimossuk az edényt. A más vödörből, – amelyben tiszta hidegviz áll, – öblitünk.

23. Mosassunk kezet minden idegen emberrel, aki tenyészetünkkel érintkezésbe kerül a Hydroxygén fertőtlenitőleg 1:100 oldatában, nehogy esetleg idegen telepről kórokozó bacilusokat hozzon magával. Célszerü óvatosság, ha naponta többször is ilyen oldatban mosunk kezet.

24. Az elhullott állatok után áztassunk minden tenyésztési eszközt, kivéve fémeszközöket, – Hydroxygén fertőtlenitőlug 1:100 oldatában.

25. A telep szagtalanitása a Hydroxygén fertőtlenitőlug állandó alkalmazásával már velejár.

26. Tárolása: hüvös helyen történjék. Szemünket, ruhánkat a lug oldata ne érje.

27. Minden egyes állatnak saját etetője és itatója legyen, ne vegyük el más ketrecből az etető és itatóedényeket, mert a fertőzés igy is bekövetkezhet.

28. A himeket egyenkint helyezzük, ha lehet kifutóba, a tenyészhim a tenyésztés lelke, koronája, félteni, gondozni, ápolni kell.

29. A himek olyan távol legyenek a nőstényektől, hogy se ne lássák, se ne érezzék azok szagát, mert csak igy válnak nyugodt, higgadt állatokká, ami fejlődésükre és teljesitőképességükre nagyon nagy hatással van.

30. Gondosan ügyeljünk az állatok étvágyára. Ezt biztosithatjuk ugyis, hogy állandóan változatos takarmányozásban részesitjük.

31. A leölt állat gereznáját a hastájon vágjuk ketté, egy deszkalapra feszitsük ki, szegezzük a széleket le, a bőrt a szegek fejéig huzzuk fel, hogy a szőr és a deszka között a levegő átjárhasson, az irhát boritó szennyes- véres, zsiros részt tompa késsel fejtsük le, mossuk tisztára s igy száritsuk meg.

32. Ne tenyészünk sokféle nyulat, legfeljebb kétfélét. Pl. Magyaróriást és Bécsikéket, vagy Kosorrut és Csincsillát. Azonban tömeget termeljünk, mert minél nagyobb tömeggel rendelkezünk, annál könnyebb az értékesités.

33. Egyidős állatokat vágjunk le tömeges vágás esetén, hogy a gereznák egyforma értékesek legyenek. A levágást legtanácsosabb január végén február elején eszközölni, amikor az állat gereznája egészen átvedlett.

34. Levágás előtt olajos takarmánnyal is takarmányozzunk legalább két héten át, mert ettől az állat gereznája szép fényes lesz.

35. A kiállitásokat mindig látogassuk meg, vegyünk részt Egyesületünk életében, járassunk folyóiratot, mert soha sem tudunk eleget, tanulni mindig üdvös.

 

36. Egészségügyi vizsgálat

A tisztaság a legfontosabb követelmény.

 

A Hydroxygént nélkülözni egyetlenegy takaritáskor, suroláskor sem szabad. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy nátha, fülótvar, hasmenés, székszorulás, vagy pláne conccidiosis elő ne forduljon. Ezért kötelessége a komoly tenyésztőnek az, hogy mindennap «szemlét» tartson reggel nyulai felett. A reggeli etetéskor azonnal észrevesszük, ha valami baj van. Rendszerint rázzák a ketrecek ajtaját, türelmetlenek a reggelit váró állatok. Ha akad közöttük olyan, amelyik gubbaszt, ugy ott válj baj van. Vizsgáljuk meg azonnal, tegyük ki a ketrecből a kifutóba, figyeljük meg, nincs-e székletével valami baj? Nem-e puffadt a hasa? Fülei, orra tiszta-e? Ha bármi hibát, rendellenességet tapasztalunk, vegyük elő a szakkönyvet, keressük meg a megfelelő ellenorvosságot s azt alkalmazzuk.

 

37. A nyulak betegségei és azok gyógyítása

 

Könnyebb a betegségnek elejét venni, mint azt gyógyitani, ezt tartsa szem előtt a nyultenyésztő, minthogy a legtöbb betegség a tisztaság hiányából vagy a helytelen takarmányozásból ered, e kettőre forditsunk nagy gondot.

Tartsuk ketreceinket mindig tisztán, s már azok készitésénél, s elhelyezésénél gondoljunk arra, hogy a nyulnak is feltétlenül szüksége van a tisztaságra s a világosságra. Ne feledjük, hogy nyulainknak árt a légvonat, s a nedvesség. A ketrecek legyenek elől nyitottak, dróthálóval zárva, de az oldal és hátfalakon ne legyenek rések, a tető be ne ázzék, a vizelet lehető gyorsan lefollyék.

Ha valami nagyon értékes állatról van szó, ajánlat állatorvoshoz fordulni, bár ez nem olcsó dolog. Egyébként az alábbiak alapján kiséreljük meg a gyógyitást. Ha nem tudjuk hamarosan megállapitani a bajt s állatorvoshoz sem akarunk fordulni, legcélszerübb levágni a nyulat. (Legtöbb esetben húsa élvezhető) Igy jobb, mint hosszabb ideig pepecselni vele, s az állat végül mégis csak elpusztul.

Minden betegségnél első dolgunk legyen annak okozóját eltávolitani, megszüntetni, a ketreceket, edényeket alaposan kitakaritani, s ha fertőző bajról van szó dezinficiálni, s a beteg állatot elkülöniteni.

 

38. A hasmenés

 

Előidézője a helytelen takarmányozás: fülledt, átmelegedett zöldtakarmány, ami főleg felfuvódást okoz. Sok saláta káposzta, romlott lágyeleség, rothadó, vagy penészes gumó élek penészes kenyér és vizes zöld okozzák főleg ezt a betegséget.

Mi a teendő ?

Alapos tisztogatás, a zöld és lágyeleség beszüntetése, s e helyett száraz takarmány (széna, szem) adandó.

Gyógyitása.

A csersav poralakban; ¼ kanálnyit egy evőkanál tejben öntünk be az állatba. A másik gyógymód az, hogy 1%-os taninoldatból 5–10 csepp, (az állat nagysága szerint) egy kanál tejbe belekeverve. Vagy ugyancsak tejben oldva egy késhegynyi szalicilsav. Ha nagyon makacs, akkor egy kávéskanál tejbe 3–6 csepp ópiumtinkturát teszünk, s azt öntjük be az állat szájába. A gyógyulás lehet hogy nem következik be azonnal ez esetben meg kell 4–5 óra mulva ismételni az adagolást

 

39. Székszorulás

 

A székelés hiánya mellett ismertetőjele az, hogy az állat étvágytalan, nem eszik, gubbaszt, szőre borzas, hasa kemény. Az állatot kissé zavarjuk meg. Hasát finoman, puhán dörzsöljük meg, mert a székszorulás rendszerint szélrekedéssel is jár. A szeleket igy el tudjuk távolitani.

Gyógyitása. 5–10 csepp rebarbara tinktura egy evőkanál vizben, vagy naponta kétszer egy evőkanál vizben kis kanál ricinus olaj. Esetleg egy evőkanál vizben 1 gr. keserüsó.

 

40. Felfuvódás

 

Sok fiatal zöld, lóhere, vagy e félének az etetése okozza, esetleg romlott egyéb eleség is. Fogjuk nyulainkat száraztakarmányra.

Gyógyitása. 4 csepp szalmiákszesz kávéskanál mészvizben, félóránkint adagolva. A hasát dörzsöljük szalmiákszesszel. Csak há kellő időben vesszük kezelésbe, menthető meg az állat.

 

41. A nátha

 

Hülésből származik (Léghuzat, nedvesség) az állat gyakran tüsszög, orra nedvesedik. Száraz, tiszta levegőjü meleg ketrecbe tegyük betegünket.

Gyógyitása. Üvegcsővel, (szemcsepegtető) mindkét orrlyukba – napjában többször is – 3–4 csepp kámfor-eucaiptusz olaj keveréket csepegtessünk. Vagy esetleg porlasztott bórsavat fujjunk az orrlyukakba.

 

42. Nyálfolyás

 

Főleg a fiatal állatok betegsége. Abban áll, hogy a nyál állandóan kifolyik a szájból, ugyhogy a száj környéke: az áll, nyak, sőt a mell is átnedvesedik, okozója a tisztátlanság s az egyoldalu különösen a zöldtakarmányozás.

Alaposan tisztogassuk ki a ketrecet, az etetőedényeket, a beteg nyulakat azonnal el kell különiteni az egészségesektől, s teljesen száraz takarmányra fogjuk.

Gyógyitása: A szájat mossuk ki 5%-os timsós, vagy citromsavas oldattal, egyszer-kétszer naponta ismételjük ezt meg. Vagy pedig 4%-os klórsavas káliumoldattal végezzük el ezt a müveletet.

 

43. Szemgyulladás

 

Oka szintén a tisztátalanság, vagy az erős és állandó léghuzat, főleg pedig az állat vizeletének a ketrecben való felgyülemlése. Különösen idősebb állatoknál fordul elő.

Gyógyitása. 2%-os borsavoldattal naponta kétszeri lemosás. Vagy kamillatea főzettel, melyet langyosra hütünk le, borogassuk az állat szemét. Ezt a müveletet konyhában, vagy szobában végezzük, mert kint a szabadban esetleg ismét és még erősebben meghül az állat.

 

44. Fülvarrosodás, (rüh) és fülgyulladás

 

A fül töve forró. az állat fájdalmában fejét rázza, vagy ferdén tartva gubbaszt, a fül belsejében száraz, vagy gennyes-véres ótvar, kéreg található.

Gyógyitása.

a) Glicerint csepegtetünk a fülbe, hogy a vart megpuhitsuk, ha ezt elértük, akkor egy tompára reszelt fapálcikával, amelyre egy egészen vékony réteg finom vattát erősitetünk, az ótvart szépen lefejtjük, elégetjük és glicerines, vagy csontolajos vattával a varat helyét átkenjük. Utána kénvirágporral, vagy hintőporral a fül belsejét behintjük. A kezelést ne hagyjuk abba, hanem mindaddig folytassuk, amigcsak teljesen ki nem tisztul az állat füle. b) A fület langyos kamillafőzettel, vagy ólomvizzel tisztogatjuk ki, majd az előbbi porok valamelyikét használjuk.

 

45. Emlőgyulladás

 

Oka a hirtelen elválasztás, vagy ha az állat fialás után megeszi fiait, vagy elvetél, vagy, ha a kicsinyei a fialás után pusztulnak. De okozhatja hülés is. Takarmányát egészen szükre kell fogni, nedvdus takarmányt ne adjunk neki.

Gyógyitása.

Langyos kamillafőzettel, vagy borvizzel borogassuk a gyuladásos emlőket. Minthogy a borogató ruhát nem igen türi meg az állat, legjobb a fenti folyadékkal készitett agyagpéppel bekenni a beteg emlőket. A pépet mielőtt kiszárad alaposan át kell ismét itatni a folyadékkal, s ezt mindaddig ismételjük meg, amig az állat emlője tüzes, amint az emlő megpuhul, tüzessége elmullik és a benne lévő tej visszahuzódik, a kezelést beszüntethetjük. Itt jegyzem meg, hogy azt az anyát, amelyik megette fiait, vagy fiai elpusztultak s emiatt következett be az emlögyulladás, legjobb azonnal bepárositani.

 

46. Gennyes daganat

 

Keletkezhet a test bármely részén, kis sérülés folytán, mely inficiálódott.

Gyógyitása.

Ha meggyült, éles késsel megnyitjuk a daganatot a genyet jól kinyomjuk, s a sebet jódtinkturával beecseteljük. Ha a genyezés megszünt, kénes kenőccsel, vagy cink kenőccsel kenjük be.

 

47. A lábak kisebesedése

 

Különösen a nagytestü fajtáknál fordul elő. Ezért ezek alá az állatok alá télen- nyáron almozni kell s nagyon figyeljünk arra, hogy az alom mindig tiszta legyen.

A ketrec alaposan kitisztitandó s bőven finom, puha szénával almozzunk, esetleg zsákdarabot rajszegezünk a ketrec fenekére, s ezt a zsákdarabot kétnaponkint cseréljük ki ujjal, a használtat pedig mossuk ki, száritsuk meg, hogy ismét cserélhessünk.

Mindenesetre jobban segit az, ha az állatot gyepes kifutóba tesszük. Itt pár nap alatt begyógyulnak a sebes lábak.

Gyógyitása.

A sebet mossuk ki jól 1 %-os, szublimál, vagy kreolinoldattal, s utána kenjük be bórkenőccsel, majd fáslizzuk át. Vágott, zuzott, tépet sebekre a vérzés elállitása végett, tegyünk vaskloridos vattát, mely bele is ragad a sebbe, de ez nem nagy baj, ha begyógyult ugyis leesik magától.

 

48. Bélférgek

 

Ezek az élősdiek ellepik az állat bélhálózatát és ott szivják a feldolgozott táplálékot. Tünetei abban nyilvánulnak meg, hogy az állat állandóan éhes, étvágya határtalan, mégis egészen sovány. Ha az ilyen állat ürülékét figyelemmel kisérjük, látjuk, hogy vékony igen kemény testü apró kis gilisztaszerü férgek mozognak benne. Meggyőződhetünk ugyis a férgek jelenlétéről, ha az állatok közül egyet levágunk (rendszerint több állatot támad meg, mert igen ragadós) s beleit megvizsgáljuk.

Gyógyitása.

Leghatásosabb gyógyszer a páfrányfűkivonat (állatonkint egy grammot számitva) zselatinkapszulában adjuk be az állatnak, de hatásos az arékadió adagolása is, melyből ½–1 gr-ot adunk az állatnak. Az orvosság beadása után egy-két órával egy kávéskanál ricinust adunk be az állatnak.

 

49. Gümőkór

 

Ismertetőjele a nagyfoku lesoványodás mellett a felváltva jelentkező szorulás és hasmenés. Minthogy nagyon ragályos, a beteggyanus állatot azonnal el kell különiteni, s mi is hydroxygénes vizben alaposan mossuk meg kezünket, valahányszor többi állatainkhoz megyünk. Régi helyét forró hydroxygénes vizzel alaposan suroljuk ki és hagyjuk állni a ketrecet pár napig. Tekintve, hogy gyógyithatatlan, nem érdemes kisérletezni, legjobb az állatot azonnal kiirtani és tetemét elégetni.

 

50. Coccidiosis

 

Szándékosan hagytam utoljára a legveszedelmesebb nyulbetegséget. Ez még a gümőkórnál is veszedelmesebb és ott, ahol felüti a fejét alaposan megtizedeli az állatokat. Előre bocsátom, hogy minden egyes házinyul fertőzött ezzel a veszedelmes élősdivel, de helyes takarmányozás, megfelelő tisztántartás, állandó fertőtlenités és az állatok megállásnélküli szelektálása, valamint ellenállóképességük fokozása immunissá teszi az állatot a kórral szemben. Mielőtt magát a kórt leirnám a következőket ajánlom a tenyésztők figyelmébe.

1. Erős, edzett állatokat hagyjunk csak meg tovább-tenyésztésre. 2. tartsuk be a tenyésztési szabályokat. (Az anya először csak 7–8 hónapos korában fogható be, alatta csak legfeljebb 6–7, egészen ritka esetben 8 fiókát hagyjunk, de ha továbbtenyésztésre szánt, vagy tenyészállatként való eladásra szánt állatokat akarunk nevelni, akkor 4–5-nél többet ne hagyjunk az anya alatt. A gyenge kicsinyeket pusztitsuk el, a megfelelő tápdus takarmányozásra nagy gondot forditsunk, tartsuk tisztán a ketreceket, fertőtlenitsünk és suroljunk sürün, tartsuk állatainkat kint a szabadban. Idegenek ne nyuljanak az állatokhoz, idegen állatot a telepre ne engedjünk be, vagy ha veszünk is állományfrissités végett uj állatot, azt elkülönitve tartsuk megfigyelés alatt, amig meg nem győződünk arról, hogy teljesen egészséges stb. 3. Csakis megbizható helyről vegyünk tenyészállatot. Hogy majdnem kivétel nélkül mind fertőzött coccidiósissal, azt mi sem bizonyitja jobban, mint az, hogy Németországban az egyik kisérleti telepen 40 állatot vizsgáltak meg, s a bakteorologiai intézet a negyven állatból egyetlen egyet talált olyat, amelyik nem volt fertőzve. Természetesen a coccidiósis jelenléte az állatban egymagában még nem jelent semmit, veszedelmessé csak akkor válik, ha az állat szervezete legyengül, ellenállóképessége megszünik, ekkor egyketőre martalékává válik ennek a pusztitó kórnak.

E nagy károkat okozó fertőző betegség nem érintkezés utján, hanem az ürülékkel kerül bele a másik állat szervezetébe. Ügyeljünk tehát arra, hogy semmiféle ételmaradék ne legyen a ketrecben. A betegséget parányi kis csak mikroszkóp alatt látható parazita terjeszti, mely az állat beleiben és a máj epeereiben tenyészik.

Mig az állat jó erőben van győzedelmeskedik a kórral szemben, sőt annyi ellenmérget termel ki, hogy a végén az állat szervezete kerül ki győztesen és teljesen immunissá válik a kórral szemben. De amint az állat ellenálló ereje csökken, legyengül a szervezet, a coccidiósis hatalomra jut, s az állat elpusztul.

Legerőssebben pusztit az elválasztott fiatal kisnyulaknál ez a betegség. Ne válasszuk tehát el korán a kicsiket, 9–10 hétig kell szoptatni őket, elválasztásukat fokozatosan végezzük el, s ne a kicsinyeket tegyük uj ketrecbe, hanem az anyát vigyük el a kicsinyektől, mert a kicsinyek az uj helyen idegesek, állandóan mászkálnak ugrálnak, s ettől a sok mozgástól alaposan le is fogynak. Ha már most az anyatej hiánya, vagy a gyenge táplálás miatt a kicsinyek lesoványodnak, egyszerre felüti a fejét a coccidiosis, s egymás után szedi áldozatait. Végstádiumában az állat elesik, rángatódzik, száját hátraszegi, sikit, s egy két rugás után kimulik. Biztosan ható gyógyszert nem ismerünk, de a baj megelőzésére ajánlatos az elválasztott kicsinyeket egy hat hetes olajos kurára fogni, ami abban áll,, hogy napraforgó, vagy repce, esetleg lenolajat keverünk lágyeleségbe minden nap. Természetesen az adagolásnál vigyáznunk, kell, s csak fokozatosan szoktassuk hozzá állatainkat az olajhoz. Első napon pár cseppet, s ezt hatodik hétig ugy kell fokozni, hogy az adag legnagyobb egységét a harmadik héten érjük el, azután visszafelé haladunk és a 6-ik héten teljesen elfogy a kura. Ezzel egyidőben gyengén hipermanganos vizzel itassuk. a hat hét alatt állatainkat. De mindez elkerülhető akkor, ha a megfelelő takarmányozásra tisztántartásra és fertőtlenitésre gondunk van, s állatállományunkat állandóan szelektáljuk.

 

 

––––––

 

 

Befejezés

 

Most amikor könyvem végére értem, nem mulaszthatom el megköszönni az én kedves barátaimnak, munkatársaimnak, segitségét, akik tanácsokkal, utbaigazitásokkal és egy-egy szakkérdésnek a kidolgozásával rendelkezésemre állottak, segitettek abban, hogy ez a mű napvilágra kerülhessen. Remélem, hogy fáradozásomnak valamelyes erkölcsi eredménye mutatkozni fog és talán hozzájárul a hazai házinyultenyésztés fejlődéséhez. Köszönetet mondok tehát Cserjesi Károly ny. főreáliskolai igazgató, Lovag Schreitter Hugó ny. őrnagy, a Szeged és Vidéke Házinyultenyésztők Egyesületének elnöke, Dr. Viniczay László barátaimnak önzetlen és fáradságos munkájukért.

 

MAJOR ÁKOS

 

 

 

––––––

 

*) részlet Horvát: Házinyul c. füzetéből