A magyar nyúltenyésztés alapkö(ny)vei

Házinyultenyésztés és értékesítés

 

ELŐSZÓ A HETEDIK KIADÁSHOZ

 

 

Van szerencséin tiszteletteljesen jelentkezni a házinyúltenyésztők tisztes társasága előtt: a „Házinyúltenyésztés és Értékesítés” 7-ik kiadása szolgálatára áll!

Ám ez a hetedik megjelenés egyben jubiláris is, mert ép huszonöt esztendeje annak, hogy fölismervén a házinyúl gereznájának a szűcsség körében levő nagy fontosságát, megkezdtem agitációmat a szak- és a napilapokban, a házinyulak tenyésztésének érdekében. Ezt követő évben aztán, a nagy érdeklődés támpontjául, közreadtam első könyvemet. Az elsőt gyors iramban követte a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik kiadás. A mostani bővített, sőt átdolgozott kiadás nyolc évig késett, de íme, nem maradt végleg el, mindazon rettenetességek ellenére, melyek bennünket, Trianon örök szégyenére, porbasujtottak és mindmáig csonkaságra kárhoztatnak.

Az elmúlt 8 év reánk, házinyúltenyésztőkre vonatkozó történetéhez tartozik, hogy a házinyúltenyésztés állami támogatása szünetelt és csak az 1926-ik évben vette az akciót újra föl Mayer János földmívelésügyi miniszter úr, kifejezetten prémtermelési célzattal. Volt állami import is, melynek egyedeiből a gödöllői baromfitelepen is helyeztettek el szép példányok tovább tenyésztés végett. Ide újab­ban két törzs ezüstróka is hozatott Kanadából.

Az import-nyulak ivadékait a múlt évi november 4–6-iki kiállítás mutatta be a nagyközönségnek. Ezek a prémnyulak legnagyobb része mindnyájunk tetszését kiérdemelte.

Reményem ismét éled, hogy negyedszázados munkám – mely szintén a prémtermelés jegyében indult meg – a föntjelzett akcióval új lendületet nyer és az eszmét rövid nekifutással még magasabbra, a hasznos közgazdaság területén még előbbre fogja vinni, mint ahol az most van, illetőleg volt.

Hálátlanság lenne részemről, ha az elmúlt 25 év tenyésztő­közönségéről meg nem emlékezném. Ezek szent hevülettel siettek akkoron az új zászló alá, hogy sokszor anyagi érdekeiket is alárendelve, a Hazának szolgálatot tegyenek. A gyakorlati tenyésztők a tanítói kar, a vasutasok és a külvárosi lakosság és kismértékben a falusi gazdálkodók köréből toborzódtak. A pepineriák tenyésztői a kül- és a kisvárosi intelligencia, a vasutasok, a földbirtokosok és gazdatisztek közül kerültek inkább ki. Ez utóbbiak a háború előtti utolsó kiállításon 450 darab remek felnőtt állat bemutatásával emeltek maguknak szép emléket és ma is tartják a kiállítási rekordot. Az utóbbiak sora megritkult, illetőleg kisebb arányú tenyésztést folytat. Aminek természetes magyarázata az, hogy amint mondtam, az állami bevásárlás szünetelt, sőt akklimatizált remek állataik, még most is csak a magánvásárlásokra vannak szorítkozva.

Az előbbiek, a saját fogyasztásra tenyésztők gárdája ellenben meg nem csappant, de minden zaj nélkül, szinte a nyilvánosság kerülése mellett folytatja tevékenységét. Hogy ez így van, bárki meggyőződhetik róla, ha nem sajnál kémpróbákat tenni például: Budapest külvárosi házaiban, de főleg a fővárost környező városokban és falukban.

A kereskedelem, sajnos, még mindig nem vette munkába az anyag összegyűjtését és árúsítását. Ez pedig nemcsak a gerezna értékesítését tenné hasznothajtóbbá, hanem a városi magas húsárakat is nivellálná és tenné könnyebbé a fixumosok élelmezését. Ha ez bekövetkezik, mert be kell következnie, akkor a házinyúltenyésztés nem vélt arányú kibontakozása fog bekövetkezni és igen fontos közgazdasági tényezővé lép elő.

Egynéhány kiváló barátunkat is el kell parentálnom, kik oly sokat és szívesen tettek a házinyúltenyésztésért. Így rábabogyoszlói Vajda Viktor  Emánuel pozsonyi főtisztviselő, Kubinyi Béla újszászi állomásfőnök, Partay Géza budapesti igazgató-szerkesztő, Porzsolt Ernő budapesti műépítész, kedves barátaim, jutnak a sok közül eszembe, akik azóta, sajnos, igenis időelőtt költöztek el a nagy vadászterületekre, szép emlékeket hagyva közöttünk hátra.

Tisztelt olvasóim !

Mi, akik még munkálkodunk, vagy azután lépnek sorainkba, nemcsak a kötelességünk parancsát kövessük. Ez ma, a Csonka-Magyarországon, nem elég.

Dolgozzunk mi is, fiatalok és öregek, az eddiginél sokkal többet: Hazánkért, családunkért, magunkért, mert így bizonyára előbb válik valósággá a magyar szemek előtt lebegő leggyönyörűbb délibáb: a régi, szent Nagy-Magyarország.

 

Budapest, 1928 július hó.

 

A. G.

 

Trianoni sötét felhőt,

Rothermere lord harsány szava,

Mint zivatar zúgó szele,

Széjjeltépi, szerteszórja.

 

Szerző.

 

 

I. fejezet

 

A házinyúl természetrajza

 

Rövidre fogva a szót, a házinyúl Brehm szerint: az emlősállatok VI. rendjébe: a rágcsálókhoz (rodentia) tartozik. Mégpedig a 2-ik alrendbe: a kettősfogú rágcsálókhoz (duplicidentata). A második alrend 1-ső családja: a nyúlfélék (leporidae) a legközvetlenebb keretük, melyben a mezei, sarki és egyiptomi nyúllal foglal helyet házinyúlunk (lepus cuniculus [domesticus]).

Itt mindjárt fölvetettem a leporidák kérdését is, mely kérdés a külföldön, mondhatnám, könyvtárakra menő irodalomra tett szert. A leporidák állítólag léteznek és létüket a mezei és házinyúl keresztezésének köszönik. Mások és különösen az újabb írók megtagadják, hogy továbbszaporodásra képes egyedek származhatnak ebből a frigyből.

Az előbbiek állításának a „belga vitás nyúl” (Hasenkaninchen) formája képezhetné támpontját, mert ennek külleme tényleg mindkét féleségre emlékeztet. Az utóbbiak pedig azzal argumentálnak, hogy a mezei és házinyúl a legféktelenebb ellenségek s ha kiskortól kezdődő együttlét a nemi közeledést lehetővé teszi is, az vagy eredménytelen, vagy az utódban válik azzá. És tudomásom szerint soha bebizonyított eset tételüket meg nem döntötte. A kérdést én is függőben hagyom, de mégis szükségét látom annak a kijelentésnek, hogy a kérdés eldöntésének nem látom valami lényeges fontosságát és az csak akadémikus jelentőséggel bír. Egy megnyugvás a fejtegetésből mindenesetre javunkra írható, hogy t. i. az a dőre állítás, mely szerint a házinyúl párosodik a patkánnyal, az eszmecsere folyamán napnál fényesebben meg van cáfolva. Mely rágalom pedig a házinyúltenyésztés ellen való előítéleteknek egyik sokszor hallott sarkalatos tételét képezte. Ha ugyanis még az is kérdéses, hogy a házinyúl a mezei nyúllal párosodik, a patkány pedig az 1-ső, a nyulak pedig a 2-ik alrendbe tartoznak és a patkány ádáz ragadozó, a nyúl meg egy jámbor növényevő, így még csak a nemi közeledés is kizártnak mondható.

Mint mindenféle háziállatunkat, úgy a házinyulat sem adta a természet közvetlenül az embernek, hanem meg kellett azt szelídítenie. A rómaiak Machlich szerint sok évszázaddal Krisztus születése előtt ismerték meg a házi­nyúl ősét, az üregi nyulat (lepus cuniculus). Spanyolországba vezető hadi útjukon találkoztak vele s róla nevezték el az országot Hispániának, a mi az ibériai ősnyelv szerint nyúlországot jelent. Brehm azonban megemlíti, hogy a nussdorfi löszben és a morvaországi bronzkori lerakodásokban is akadtak megkövesült csontjaira, tehát a rómaiak előtt már vadon élt ezeken a tájakon is. Annyi bizonyos, hogy az ibériaiak Augusztus római császárhoz fordultak támogatásért az elszaporodott üregi nyulak ellen való védekezésük­ben, tehát ott óriási számerőre tettek szert.

A rómaiak voltak azok, akik a tengeri vagy üregi nyulat szelidítés útján háziállattá avatták és hódító utaikon széthurcolták az egész világban.

Az üregi nyúl testét világosszürke bunda födi, mely a háton sárgás, elül vöröses, oldalt pedig rozsdaszínben játszik. Hasa, farkaalja és a combok mellső része fehéres. Füle fejénél rövidebb. Füleinek széle fekete. Farka testének háromnegyed részével egyenlő s fölül fekete, alul pedig fehér szőrrel födött. Színváltozatai ritkábban találhatók. Testének hosszúsága 40-50 centiméter, magassága 17-20. Az üregi nyúl ma már európaszerte mindenhol található, ahol enyhébb a hőmérséklet. Kedvelt tartózkodási helyét a szakadékok, vízmosások oldalai, csalitos, dombos területek képezik, különösen ahol homokos összetétele van a talajnak, mely kedvenc munkájukat, az alagútfúrást megkönnyíti. Italunk, különösen a Dunántúl erdői között honos. A napsütötte lejtőkbe váj  magának egyszerű és mégis  minden körülménnyel számoló üreget.  Ebben tartózkodik bokros családjával egész nap s  csak este megy tápláléka után. Egy odúban mindig csak egy család él s a fiatalok kifejlődésük, illetőleg ivarérettségük érzetével páronkint új otthont alapítanak maguknak. A vemhesség 30 napig tart, de az anya lefiazás után ismét hamarosan ösztönének enged. És ha számbavesszük azt a körülményt, hogy a növendékállat melegebb vidéken már 4-5-hónapos korában ivarérett s hogy egy-egy ellésre 6-14 darab fiókának ad életet, hát nem csodálkozhatunk azon, hogy oly sok helyütt okoztak már túlságos elszaporodásukkal országos csapást és elhihetjük Pennantnak, hogy egy nőstény egy kis háziáldással 4 év alatt 1.274.840 darab leszármazottra hivatkozhatik. Családi életük különben a lehető legpéldásabb. Különösen - az anya végez kis fészkében önfeláldozó föladatot. Anyai örömeinek közeledésére fiazóodvat ás, ezt mohával, levelekkel, sőt hasáról tépett szőrrel béleli ki, hogy fiai meleg és puha helyen tölthessék zsenge korukat. Kicsinyei vakon és mezítelenül jönnek világra s szemük világát csak 8-12 nap múlva kapják meg a bőkezű természettől. Az új generáció megérkezéséig, mely 5-6 hét múlva szokott bekövetkezni, a kicsinyek anyjuk táplálása és gyöngéd gondozása alatt maradnak. Ez a ritka kötelességtudása annyira uralma alatt tartja az anyát, hogy kicsinyeit csak addig hagyja magára, míg életfenntartására okvetlen szükséges táplálékának beszerzéséről gondoskodik, de levemhezésének gyakran már 5-6-ik napjában a fajfönntartás ösztönének is enged. Fölkeresi gyengéd párját, eleinte azonban őt kicsinyeihez nem engedi, nehogy azokat, kik feleségének oly sok édeskedését rabolják el tőle, féltékenységből megfojtsa. Megesik, bár ritkán, hogy ezt a bestialitást, ellesi lázában, az anya is elköveti. A vacokból először kibúvó ivadékait különben az apa is tőle telhető kedveskedéssel szokta környezni. Az üregi nyúl a vadászatnak is kedvelt tényezője, vackából fúró menyéttel (mustella furo) és kotró tacskókkal űzik ki, de cikk-cakkos futása és ügyes bukfencei lövését nagyon megnehezítik.

Ennek a szabadságot annyira kedvelő állatnak a megszelidítése, ha nem is megy nehezen, hisz vérfrissítés szempontjából még most is visszatérnek hozzá, mint ősforráshoz, mégis nagy időnek kell elmúlnia, míg a mostani fajták belőle kitenyésztettek. Az időn kívül szaktudás és éghajlati különbségek, valamint a táplálás különfélesége volt szükséges ahhoz, hogy a szabadságától megfosztott kicsiny, fürge jószágból, végül például a belga óriás, hogy úgy mondjam, megszerkesztetett. Természetesen ez az óriási átalakítás még átmeneteket is föltételezett.

Ilyen átmeneti alak a vad és szelíd nyúl között az úgynevezett kerti nyúl, németül Gehege-Kaninchen, franciául Lapin de garenne. Ez a közbenső állat úgy jött létre, hogy Franciaországban a vad tengerinyulakat sok helyen bekerített területekre telepítették, csupán abból a szempontból, hogy a reájuk vonatkozó tulajdonjog vita tárgyát ne képezhesse, meg hogy korlátozott helyzetükben csapásszerű elszaporodásuk lehetetlen legyen és őket szükséghez mérten és tetszésszerinti időben céljaikra fölhasználhassák. Ebben a jól védett keltben a vadnyúl előbbi életmódjához képest mégis sokat nyert. A kültámadásoktól védve, csupán gondozójukkal érintkezve éltek és élnek századokon át félvad állapotban. Természetesen ebben a szűkebb keretben oly nagy számmal foglalnak helyet, hogy az ottani növényzet táplálkozásukat ki nem elégíti és ezért megfelelő takarmányozásban részesíttetnek. Az így folytatott életmód következtében aztán az üregi nyúl jelentékeny változáson ment keresztül. Testalkata a vadénál jelentékenyen nagyobb. Színe: rendesen világos-, vagy sötét-, vagy vörösesszürke, ritkábban tiszta fehér vagy bársonyos fekete. Füle a vadénál hosszabb, egyenesen hordva. Gereznája tömött és értékes; húsa, eltekintve attól, hogy mint minden üreglakónál föld- – mondjuk – „vadas” íze van, nagyon ízletes, 3-4 kilogramm súlyt ér el. Ezek az állatok a maguk eredetiségében becsben tartatnak és e formákkal és élettani sajátságával nagyon értékes és sokszor igénybevett alanyát képezik a vérfrissítéseknek, illetőleg keresztezéseknek.

A genezisben röviden végeztem volna az átmenetet képező kerti nyúllal, mely kétségen fölül álló tényként az üregi nyúlnak a leszármazója és a mostani házinyulaink legtöbbjének közvetlen őse. És így magához a haszonállat­hoz, vagyis tulajdonképeni házinyúlhoz érkeztem el.

Mielőtt fejtegetéseimet megkezdeném, tárgyam beosztását kell megállapítanom. Ebben a beosztásban eltérek az összes íróktól és szempontomat a haszonvétel talapzatán állítom föl. Ezzel lehet, hogy nem maradok meg a természetrajzi szakszerűség bástyájában, de hiszen nem is akarok én Brehmmel vitázni, hanem nemzetgazdasági vénámat engedem fölülkerekedni.

 

II. FEJEZET.

 

A házinyúl és fajtái.

 

Általánosságban szükségesnek tartom megjegyezni, hogy nem vagyok egy nézeten a németekkel az ő fajtabeosztásuk tekintetében. Nevezetesen az ő legújabb beosztásuk ez: I. Nagy fajták, II. Középnagy fajták, III. Kis fajták, IV. Törpe fajták, V. Hosszúszőrű fajták. VI. Rövidszőrű fajták.

Az V. és VI. beosztás a selyemszőrű angorára, illetőleg a legeslegújabb: „kasztorrex”-re vonatkozik.

Ebbe a hat csoportba osztanak aztán bele 39 fajta házi­nyulat.

Nem akarok okosabb lenni a németeknél, akik a legszisztematikusabbak a nyulászatban is, de egyben túlzásba visznek mindent, amire mi magyarok nem vagyunk beidegezve. Mi szeretünk tőlük is tanulni, de csak a tudományos szőrszálhasogatás határáig és ezzel szemben igyekezünk inkább gyakorlatilag belemenni a munkába. Nekünk különben is a fő a gerezna és a hús, szóval a – közgazdaság, nem pedig a menazsériaszerű elaprózódás. Beosztás tekintetében tehát az előbbi fejezetben kifejtett csoportosításnál maradok,

Ehhez képest vannak közönséges és kulturfajták, az utóbbiak 3 részre oszlanak, és pedig: I. Húsnyúlfajták, II. Prémfajták, III. Szőrmefajták. Negyedik, illetőleg az ötödik csoportba sorozom végül az új fajtákat, melyek hatodik kiadásom óta jutottak a nyilvánosság elé és prémjük valamely nemes prémviselőéhez hasonlít.

 

A) Közönséges házinyúl.

 

Azt a fajtát szokták és lehet ezzel a gyűjtőnévvel illetni, melyet az egyes országokban elterjedve, minden tudás nélkül tenyészni engednek. Gondot reá sem tenyésztési szempontból, sem kellő elhelyezés és takarmányozással nem fordítanak.

 

{KÉP: Hollandi nyúl.}

 

A természetrajzi szakírók megkülönböztetni igyekeznek az általános kavarodásból a német, a lengyel, a hollandi nyulakat stb. A hollandi nyúl képét be is mutatom. Ez utóbbi legérdemesebb és egyben tényleg állandó jelleggel bír. Nem kétlem, hogy ugyanezzel az erővel mi, magyarok meg hivatkozhatnánk a magyar fajtára, mely a honosodás összes előnyeit bírja, egyesíti magában az egészségességet, igénytelenséget és nagy szaporodási képességet, stb., stb. Ilyenféle frázisok helyett az én véleményem szerint csak annyit lehet megállapítani, hogy igenis van magyar fajta házinyúl is, annyiban, amennyiben bizonyára már őseink találtak itt házinyulat, mely bár kiszámíthatatlan hányattatáson ment keresztül, mégis a mienk. A mi levegőnket szívja, a mi növényzetünket fogyasztja és a mi hőtani ellentéteinket szenvedné át, ha a legeslegtöbb esetben nem lenne a marha- és lóistállók mérsékelt éghajlatának a lakója. Szóval egy honosult állat, melyet a mai színvonalon álló házinyúltenyésztés mellett sem szabad számításon kívül hagyni. Még pedig nemcsak mint szoptató anyát (dajka-nyulat), hanem mint piaci árú számára való keresztezési alanyt sem.

Ezeknek a fajtáknak a küleméről és életmódjáról különben íveket írnak. Az én igénytelen véleményem szerint azonban határozott ismertetést adni ezekről az ötletszerűleg hányt-vetett fajtákról lehetetlen. Szín tekintetében elképzelhető mindenféleségeik, testnagyság és külem tekintetében óriási eltéréseik a megkülönböztetéseket nagyon megnehezítik, de jelentős célt úgysem lehet vele elérni, ha sikerülne is őket organikus rendekbe sorozni. Ez a még most is változásoknak alávetett, „vegyes társaság” értéket csak az illető országban képez és különösen abból a szempontból érdekesek, hogy összehasonlítási alapul szolgálnak kulturnyulainknak abban az értelemben, hogy szakszerű tenyésztési eljárással és gondos tartással mily gyönyörű eredmények érhetők el.

 

 

B) Haszon–nyulak.

 

I. Húsnyulak.

 

1. A belga óriás,

 

Eredeti hazája Flandria, sokan onnét nevezik is. Jelenleg Belgiumban és Németországban van nagyon elterjedve. Egyike a leghasznosabb hús állatoknak, úgyhogy előtte óriási jövő áll még. Nálunk is övé a számszerű és talán a minőségi rekord is.

 

{KÉP: Belga óriás, hím

(Báró Lipthay Frigyesné sz. Lázár Bors Margit grófnő lovriniházinyúltelepéről.)}

 

Mint neve mutatja, igen nagyra fejlődik és elér 5–8 kilogramm súlyt is. Teste megnyúlt alakú, igen kifejlett csontokkal, széles mellel és kompakt növéssel. Hátsó lábai hosszúak és ezért hátulja magasan áll. Fülei hosszúak, fekete szegéllyel, melyet némelyik konyultan hord. De a konyult és szétálló fül díjazásnál hibának vétetik. Az ilyen állatot normandiainak szokták a német tenyésztők csúfolni. Bundája síma, sűrű és mezeinyúlszürke, ritkábban vércse-

 

{KÉP: Fehér belga, anya

(Br.  Lipthay Frigyesné telepéről.).}

 

és vasderes. Sokan a „fehér belgát” szeretik és sok igazuk van, mert egy szép hófehér vörösszemű belga igazán impozáns és kedvező látomány és gereznája mindenesetre mint aféle fehér és sűrűszőrme, mely szilszkinre való festésre alkalmas és így a szürke belgáénál sokkal értékesebb. Van még belga nyúl fekete színben is.

A belga szemei nagyok és élénkek. A hát szépen ívelt. Farkát fölfelé tartja. A nősténynek tokája van. Fejlődése gyors, mely körülmény húsállatnál leglényegesebb. Közönséges házinyúllal való keresztezésre nem ajánlható, legjobb tiszta vérben vagy más húsfajtával keresztezve tenyészteni, mert közönséges házinyúllal való keresztezési utódjában elveszti kiváló tulajdonságait, meg ellesi bajok is állhatnak elő, de maga a fedezés is nehezen megy. Nagyobb fajta nyúllal, pl. a francia kosorrúval való keresztezései ellenben értékes piaci húsállatokat eredményeznek és ezeket lotharingi nyulaknak nevezik. A német nyúltenyésztők szövetsége a belga óriás értékelésénél, illetőleg kiállítási díjazásánál legújabban a következő értékegységeket állapította meg:

 

1. Alak és jó tartás .................................     25 pont.

2. Hosszúság ..........................................     20  ’’

3. Súly ....................................................    25  ’’

4. Bunda és szín .....................................    20  ’’

5. Erőállapot ..........................................     10  ’’      

                               Összesen .............       100 pont.

 

Ez a sztenderd azonban az én igénytelen véleményem szerint a következő eredményekre vezette a német tenyésztőket:

A belgák 70-75 centiméter hosszúak lettek ugyan, de ebben a hosszú, vékony testben nincs helye a tüdőnek és a szívnek. Úgyhogy a közvetlenül importált belgáknál sok helyen azt tapasztaltuk, hogy egy kis külterjes tartást már nem bírtak ki, megnáthásodtak és a nátha a légzőszervekre adta magát, hol nem találván ellenálló erőre, az állat elpusztulása következett be. Ez a kitűnő fajta tehát nálunk jó kezekbe való; ha nem is fűtünk rá, mint a németek, de vigyázatot kell kifejteni velük és meg kell edzeni őket, de el kell a német sztenderdtől is térni, melyért Németországban még húzogatják is őket, mint a rétest és inkább az öblös, izmos egyedeket tenyésszük tovább.

Ma már tenyésztőink kezén a belga jelentékenyen edzettebb, mint volt évekkel ezelőtt. A legtöbb tenyésztő belátta, hogy a természet zordonsága a legjobb szelekciót teszi lehetővé. Kitették a belgák ketreceit is a szabadba és amelyik a mi telünket kibírta, az megszerezte a magyar polgárjogot, a többit elsöpörte a „Mátra szele”.

Sőt néhány tenyésztő elfogadta tanácsomat és a tenyészanyag kiválasztásánál az öblösebb mellű, de rövidebb derekú állatnak ad előnyt. A műmellékleten bemutatott belga már eltér a német fölfogástól, mert amennyiben rövidebb ennek a fenomenális törzsbaknak a gerincoszlopa, annyival öblösebb a mellkasa és muskulózusabbak idomai. Díszelnökünk, báró Lipthay Frigyesné őexcellentiájának e becses állata tenyészsúlyban meghaladta a 7 kilogrammot. A Szövetség a német sztenderddel szemben magyart óhajt mielőbb fölállítani, melyben az övméret és az izmosság játszana a főszerepet.

Elárulom, hogy engem ennél az ideánál az a végcél vezérel, hogy évek múlva elérjük a „magyar gazdasági nyúl” típusát. Azt, amely igénytelen, edzett, súlyos, mert vaskos, van benne a légző- és a szaporodószerveknek helye. Szóval, egy mezeinyúlszínű, rövid lábú és fülű, igazi haszonállat, mely mindenkinek való, aki komoly hús- és gereznaproduktőrt keres.

Ennek a képzeletben élő állatnak a sztenderdje ez lenne:

 

1.  Rövid egyenes fülek és lábak .................    10 pont.

2.  Rövid derék, öblös mellkas ....................    40 ’’

3.  Súly .........................................................   35 ’’

4.  Mezei nyúlszín és összbenyomás ...........    15 ’’     

                                      Összesen ...............  100 pont.

 

Ennek az állatnak a kitenyésztésére igen szépen fölkérem a tenyésztők körét. Én folytonos kiválasztás vagy az ezüstnyúl igénybevétele után remélném előállíthatónak ezt a testformát és belső tulajdonságokat.

 

2. A kék óriás.

 

Maguk a bécsi tenyésztők lennének illetékesek első helyen annak az eldöntésére, hogy vajjon nyuluk honnan származik. Ők inkább azt szeretik állítani, hogy ennek a jeles állatnak az eredete ismeretlen. Pedig ránézve is gyanítani lehet, hogy ereiben a belga óriás véréből igen sok csörgedez. A valószínű tényállás az, hogy a közönséges bécsi kék nyúlnak a belga óriással való keresztezéséből történt a kitenyésztés, néhány évtizeddel ezelőtt, hosszú és kitartó munka után. A belga óriásnál azt állítottam, hogy közönséges nyúllal keresztezései értéktelenek. Ez nem zárja ki a jelen tényt, hogy ilyen keresztezésből mégis a bécsi

{KÉP: Kék óriás.}

kék sikerült, holott ez egy kiváló fajta, melyet én, aki a prémkérdést teszi elsősorba, a belgánál többre becsülöm.

Fölálló fülei, egyenes és erős lábai magas állást tesznek lehetővé nála, éppen mint a belga óriásnál. Ennélfogva nagyon tetszetős külsővel bír. Szemei nagyok, elevenek és sötétszínűek. Megnyúlt test, széles válakkal. A nősténynek tokája van. Megjegyzem, hogy a nyúlnál a tokát sokan golyvának mondják, mert ahhoz hasonló, de minthogy mégsem az, én a tokánál vagy lebernyegnél maradok. Nagyon életvidor állat. Évenkint 6–7-szer is ellik. Az anya nagyon gondos. A kicsinyek gyors növésűek. Húsa rendkívül ízletes. Prémje sűrű. Nálunk is sok barátja van. Bundájának színe kék, világos és sötétebb árnyalatokban. Sok középértékű prémutánzat készül belőle, sőt a maga eredetiségében is szép prémet képez, különösen a sötétebb árnyalatú. Kitenyésztettségét már el lehet ismerni. Nagyon ajánlatos, úgy mint minden fajtánál, ennél is a kifutós ketrecrendszert alkalmazni, hogy a következő nemzedékek egészségesek és edzettek legyenek. A legtöbb külföldi tenyészetben ugyanis, különösen Ausztria és Németországban, a tenyésztők néhány darabból álló állományukra még fűtenek is, hogy a kiállításokon szép anyaggal jelenhessenek meg, de ezek az állatok a gyakorlatban semmit sem érnek. Ezek utódait tehát nekünk, kik a komoly közgazdaságnak dolgozunk, a gyakorlat számára kell megnevelnünk. Színre nézve van egy válfajtája is, a „császárnyúl” (imperial) sötétebb színben, de kisebb testtel, rövid fülekkel és kék szemekkel.

Sztenderdje:

1.  Tiszta sötétkék szín ........................     40  pont.

2.  Nagyság és súly .............................     10 ’’

3.  Testforma ......................................      20 ’’

4.  Bunda ............................................     20 ’’

5.  Erőállapot ......................................     10 ’’  

                                      Összesen …...      100 pont.

 

 

3. Francia kosorrú nyúl.

 

Minden valószínűség szerint északafrikai hadizsákmány még I. Napóleon idejéből. Ennek katonái hozták magukkal hazájukba. Ott az egy századot meghaladó idő alatt gyönyörű kitenyésztésen ment keresztül.

Nevét kétoldalt lecsüngő fülei és koséhoz hasonló arcorráért kapta. Erőscsontú, szélesmellű jószág. Nősténye lebernyeggel, jobban mondva tokával van ellátva. Háta ívelt, csípői magasak és erősek. Bundája szőre rövid. Szemei elevenek. Fülei 40–45 cm. hosszúak. Súlya 4–6 kiló. Viselkedése egy kicsit aluszékony. Meglehetős igényei vannak a takarmányozást illetőleg. Szaporasága nem nagyon kiváló s mint anyának sincs valami jó híre. Ellenben hazájában gereznája keresett, de mérsékelt értéket képvisel. Színe többnyire szürke, de van fekete, fehér és sárga, valamint mindenféle tarka is. Tenyésztésre az egyszínű inkább ajánlatos. A tarka állat csak nagyon szakavatott tenyésztő kezébe való, aki össze tudja a színeket keresni.

Hazájában a jólét emelésére ez a nagyhúsú állat sokat tett. Magyarországra még sem nagyon ajánlom, különösen azért, mert teleink nem lennének ínyére és így ebben az időszakban nagy védelmet igényelne.

Pedig mint keresztezési alany a belga alá nagyon értékes lenne, mert hiába, a piacra félvér való. Az akklimatizálódás egy-két nemzedék alatt  végbe szokott menni.

{KÉP: Francia kosorrú.}

 

Standardje (sztenderd) (minta) különben a következő:

1.  Testnagyság ...................................     30 pont.

2.  Testforma .......................................     20 ’’

3.  Fej ..................................................     20 ’’

4.  Fülek ..............................................     10 ’’

5.  Bunda és szín .................................     10 ’’

6.  Erőállapot .......................................    10 ’’  

                                    Összesen...........    100 pont.

 

 

4. Angol kosorrú.

 

A francia kosorrút északi Franciaországból megvásárolni s annak furcsa testformáját még fonákabbá tenni, csak az angol különcködésnek képezhette és képezte sportját. Ez sikerült is nekik, mert még 20–25 cm.-rel nyújtották meg fülét és így immár valami 65–70 cm. hosszú és 16–18 cm. széles. Tenyésztésében egészen a sportcélok uralkodtak. Nyúlánk test, fölálló fark, ívelt hát, rövid szőr és hosszú, széles lelógó fülek. Mindenféle elképzelhető és elképzelhetetlen színben „díszlik”.

 

{KÉP: Angol kosorrú.}

 

Csupán abból a szempontból lehetne ajánlatos a tenyésztése máshol, mert ez a divatos állat nagy kereseti cikk, mint tenyészanyag. Nálunk azonban kár volna sportállattal bajlódni, mikor oly sok jeles hús- és prémfajta közül válogathatunk. A tenyésztősportot nézetem szerint azok űzzék, kik jódolgukban már nem tudnak mit csinálni.

Húsa különben nem kiváló. Igényei nagyok. A hideget nem nagyon szereti. Az anya nem termékeny, sem nem gondos. Szóval ez az állat csupán füleire hivatkozhatik, abban pedig nincs más, csak porcogó. Régi és jobb sztenderdje:

 

1.  Fülhosszúság....................................    30 pont.

2.  Fülszélesség ....................................    10 ’’

3.  Fül alakja ........................................    10 ’’

4.  Testnagyság és forma .....................    30 ’’

5.  Bunda és szín ..................................    10 ’’

6.  Erőállapot …...................................    10 ’’  

                                        Összesen ......    100 pont.

 

 

5. Angol tarka vagy lepkenyúl.

 

Származására nézve a vélemények elágazók. Némelyek a japán nyúltól származtatják, amellyel van is külemileg sok hasonlatossága. Valószínűbb, hogy a kitűnő angol tenyésztők, rendes szokásaikhoz képest, saját közönséges fajtájukat tenyésztették ki kulturállattá.

Jókora és erőteljes testalkat, 4–5–6 kiló súllyal, fölálló fülek, puha selyemszőr jellemzik. Színe fehér-fekete, szürkefehér, sárga-fehér és kék-fehér tarka. Mindkét arcán lepkealakú folttal.

A párosításra, mint minden tarkafajtánál, itt is nagyon vigyázni kell. Fő elv, hogy világosat sötéttel hozzunk össze.

Elég szapora fajta. Az anya gondos. A kicsinyek gyorsan szőrösödnek. Vidor állat. Sokan becses jószágnak tartják. Kár, hogy igen nehéz sportot ír elő tarkasága. Igaz, hogy ettől el is lehet tekinteni.

 

{KÉP: Angol tarka. (Lepkenyűl.) (Butterfly.)

(Br. Liptay Frigyesné úrnő Iovrini tenyészetéből.)}

 

Sztenderdje:

1.  Lepkerajz ..........................................  10  pont.

2.  Szemkör és foltozás ..........................  10 ’’

3.  A hát csíkvonala ...............................  10 ’’

4.  Oldalak .............................................  10 ’’

5.  Láncok (2 oldalon körfoltocskák) ..... 10 ’’

6.  Láb- és hasfoltok ............................... 10 ’’

7.  Fölszín ...............................................   5 ’’

8.  Testforma ..........................................  10 ’’

9.  Fülhosszúság ….................................     5 ’’

10.  Bunda  ............................................. 10 ’’

11.  Erőállapot ........................................ 10 ’’  

                                    Összesen .............  100 pont.

 

 

6. Japáni nyúl.

 

Származása felől sokféle a vélemény, sokan még hazánk Kárpátalja vidékét is szóba hozzák; csak egy a bizonyos, hogy nem Japánban „ringott bölcsője”, hanem valószínűleg Franciaországban állították elő és Angolországban tenyésztették ki a mostani kulturformájára.

Teltidomú, közepes nagyságú és fölálló fülű, élénk és kékszemű haszonállat. Az anya nagyon gondos és kicsinyeit mindenkitől félti és védelmezi. A hím verekedő. 4–5 kiló súlyt is elér.

Igénytelen állat, úgy a hőmérsékleti viszonyok, mint takarmányozás tekintetében. Emellett gyorsan fejlődik és húsa nagyon ízletes, gereznája pedig elég értékes.

Színe fekete, fehér és sárga-tarka, de a színek kevéssé határoltak és egyik oldala a nyúlnak egészen más, mint a másik. Már a színe miatt is valódi sportállat, de amellett szép gazdasági tulajdonságokkal, melyet ők minekünk is ajánlanának, kivált ha a tarka nyúlnak oly nagy ellenségei nem lennénk.

1.  A szín egyenlőtlen eloszlása ............   30 pont.

2.  Előtűnő színek .................................   20 ’’

3.  Nagyság és testforma .......................  20 ’’

4.  Fülek ................................................   10 ’’

5.  Bunda ...............................................  10 ’’

6.  Erőállapot .........................................  10 ’’   

                                    Összesen.............  100 pont.

 

 

7. Belga vitás nyúl. (Belgisches Hasenkaninchen.)

 

Harmincéves írói működésem alatt néhány idegen szóra sikerült már magyar ruhát szabnom, ezért megengedtem magamnak, hogy – mint ősnyulász – a hasenkaninchen szót, mely kész ellentmondás, vitás nyúlnak nevezzem el. Ez a nyúl ugyanis, származása miatt, óriási vitára adott okott s ezért a „vitás nyúl” elnevezés reá meglehetősen illik.

Ez az új fajta nagy föltűnést keltett a tenyésztő körökben. Ismerkedjünk meg vele. Azok szerint, akik a mezei- és házinyúl szerelmi meséiben hisznek, ez a nyúl a két fajnak, a lepus timidusnak és a lepus cuniculus domesticusnak az ivadéka. Holott csak fajták között ismer a természtrajz eredményes párzást, tenyészképes utódokkal. A legnagyobb valószínűség szerint ez a friss jószág a belga óriásnak valamely keresztezése. Lehet, hogy a kerti nyúllal. Kitenyésztését ez is Angliában nyerte.

A csinos állat a mezeinyúlhoz, de a belga óriáshoz is rendkívül hasonlít, az utóbbitól annyiban különbözik, hogy még magasabb állású, rövidebb és kisebb. Súlya 3–4 kiló. Fénylő szemei és hosszú fülei vannak, melyek menés közben fölállanak, míg ha az állat össze van kuporodva, hátán

 

{KÉP: Belga vitás nyúl.}

 

nyugosznak. Hátsó lábai jóval hosszabbak. Ellentétben a mezei nyúllal, szelid, vidám állat.

Gyors növése, kitűnő ízű húsa, igénytelensége és nagy ellenállóképessége folytán  ajánlanám  azoknak a magyar tenyésztőknek, akik nem rettennek vissza a szokatlanul magas beszerzési költségektől s még ha valami nagy barátja volnék annak, hogy mennél többféle fajtát tenyésszünk az országban.

Termékenysége is kiváló, emellett igen gondos nevelőanya.

Bundája sűrű, lágy és sárgás-szürkeszínű, nyakánál vöröses, hasalja szennyesfehér.

Tenyésztésénél a szabad mozgást tekintetbe kell venni, különben visszafejlődik. Régi sztenderdje a következő:

 

1.  Szín .......................................................     20 pont.

2.  Testforma, nagyság ...............................     20 ’’

3.  Árnyékolás (a hát fekete és sárgavörös).    15 ’’

4.  Lábak (hosszú, egyenes, vékony) .........     15 ’’

5.  Fülek .....................................................     10 ’’

6.  Bunda ....................................................     10 ’’

7.  Erőállapot ...............:..............................     10 ’’      

                                             Összesen........    100 pont.

 

 

8. Normandiai nyúl.

 

Az ottani kerti nyúl (Gehege Kaninchen) és a francia kosorrú keresztezése. Minthogy azonban a keresztezési utódok ott és egyáltalán Franciaországban már 4–5 évtizede tenyésztetnek, kijegecesedett féleségnek mondható. Súlya 4–5 ½ kiló. Fülei többnyire fölállók. A német tenyésztők hibásfülű belgáikat nevezik el normandiainak. Nyúlánk test és a nőstényt zacskóalakú tokája jellemzi. Rendkívül igénytelen, szapora, ellenállóképes, jó húsú állat,

 

{KÉP: Francia import normandiaiak.}

 

tarka és mezei nyúlszínnel. Viszonyaink közé nagyon beillene.

Ennél a fajtánál találkozunk a legtöbb balhiedelemmel és félreértéssel. Ilyenek, hogy a normandiai, a belga és a francia kosorrú keresztezési produktuma. Ez, mint leírni voltam bátor, a lotharingiai. Igaz, hogy e két fajta összehozása által az utódban legtöbbnyire előáll a kívánt... fül, de a tulajdonságok nem. Hazánkban alig van más nyúl normandiai név alatt, mint amelyek németországi belga nyúltenyésztésekből kerültek ki, mint hibás fülállású egyedek. Hazájában ez a fajta immár az állandósulás felé közeledik, ott nagyon sokratartott gyakorlati állat, csak az a baj, hogy kevesebb van mezei nyúlszínben, mint amennyi a tarka. Különben jelezhetem, hogyha ez a köznépnek szánt fajta nálunk nem válna be, én lennék az első, ki azt a magam részéről elejteném. Tisztelettel bemutatom a kormány által Franciaországból importált állatok képét. Sajnos, alig van már ezek utódaiból, pedig érdemes lett volna közkézre juttatni, amiben megakadályozta őket a háború nagy zivatara.

 

II. Prémnyulak.

 

1. Ezüstnyúl.

 

Dél-Ázsiában – Sziámban és Indiában – a buddhista papok állítása szerint sok ezer év óta tenyésztik s innét került Európába. Ez volna tehát legnagyobb múltú nyúlunk. Az én véleményem szerint egyben a legnagyobb jövőjű is! De vegyük sorra a reávonatkozó összes idevágó dolgokat, melyeket a vele folytatott tenyésztésem ideje alatt tapasztaltam.

Európába ezt a rendkívül kedves és hasznos állatot Malich szerint a portugálok hozták Sziámból a XVI. században. Ezeknél az import nagy kedveltségre és gyors elterjedésre tett szert és innen, meg egyenesen őshazájából való behozatal által az összes művelt latin népeknél elterjedt. A legújabb időben bevitték a belgák és angolok is magukhoz. Az utóbbiak országában azután jó kezekbe került és hogy úgy mondjam: „művészi kiképzést nyert!” És európai körútjában meg nem állapodva, eljutott, sőt elterjedett Amerikában is. A mult század utolsó évtizedében néhány példánya hazánkban is megvetette lábát. Az a két darab, melyet a gödöllői állami baromfitelepen átvettem, kerülő úton, Oroszországból hozatott be oda.

De fölveszem az elejtett fonalat. Az ezüstnyúl testalkata nyúlánk és elegáns, de mégis izmos. A fejalkat ennél is, mint a házinyúlnál: gömbölyded a hímnél és hosszúkás a nősténynél. A fülek keskenyek, rövidek, összeállók és fölfelé irányzottak. Sötét szemei nagyon elevenek. Lábai erősek s mégis a csontalapja az egész állatnak finom és így a húsra nagyon előnyös az arány, mely a hasznavehetetlen és értékes részek között fölállítható. A hátsó lábak hosszabbak.

A remek haszonállat sikerült képét ezennel bemutatom.

Haszonvétele az ezüstnyúlnak sokoldalú. Elsősorban értékes a gereznája. Ebből az árúból a latin országok bevétele óriási. De a szűcsüzletek nálunk is tele vannak evvel a szép szőrmével nyersen feldolgozva, mert hiszen így is egy legeslegremekebb prémet képez, különösen a jó ezüstözésű sötétebb fajta, mely éppen olyan, mint az ezüstróka prémje, vagy még szebb. És ezekért a szűcsök óriási árakat szednek. A jövő csak reménységgel van tele olyan állatnál, melynek gereznája ilyen drága prémet képvisel, mert a meleg szőrme hova-tovább barátokat nyer, meg az igazi prémet szolgáltató vadak mindjobban vissza is szorulnak az inkulturába. Ezt a körülményt bizonyítja az a tényállás, hogy a prémutánzás külföldön művészi színvonalon álló iparággá fejlődött, meg az a körülmény, hogy Észak-Oroszországban, Dél-Amerikában, Kanadában és Izland-szigetén már mesterséges kék- és ezüstróka stb. tenyésztelepeket rendeztek be, hogy a hatványozódó keresletet némileg kielégíthessék. Sőt már hazánkban is történnek kísérletek a sarki rókák meghonosításával. Az ügy élére a földmívelésügyi minisztérium állott és Gödöllőn kísérleti telepet létesített két törzs ezüstrókával. És valljuk meg, nem-e okosabb luxus, hogy a muszka herceg 10–20 ezer pengőt megad egy bundáért, mintha azon az áron ékszert vesz. Az utóbbinak a fénye nem melegít, míg egy finom prémes bunda, amellett, hogy könnyű, úgyhogy összesen 1 – 1 ½ kilót kell vele cipelni, lehetővé teszi 30 fokos hidegben is a künntartózkodást. És még hozzá a jó szőr olyan, mint az ékszer, még az unoka is használhatja.

 

{KÉP: Ezüstnyúl.}

 

De megint letértem tárgyam ösvényéről. Az ezüstnyúl prémjének haszonvétele után térjünk át húsának értékesítésére. Súlya ámbár csak 2–3 kilót képvisel, de húsa rendkívül finom. Emellett, mint előbb is említettem, rendkívül előnyös az arány, amely az élő testsúly és a konyhai rész között állítható föl, mert kevés rajta a haszontalan rész, a csont, kisebb a fej és könnyebbek a belek.

Az ezüstnyúl színe világos-, sötét- és közbenső szürke. Van azonban sárgás-, kékes- és rőtesszínű változata is, melyek azonban kevésbé értékesek. Legkeresettebb a közbenső ezüstszürke. Legértékesebb ellenben a sötét ezüst színű, mert ennek van a legintenzívebb fénye (zománc, ezüstözés). Ez a maga eredetiségében mint igen kiváló prém jön tekintetbe. Az ezüst szín úgy áll elő, hogy a szőr alsó fele fehér, a felső körülbelül 1/3-rész barna. Egyenletes színű és ezüstözésű példányért a külföldön békében 4–500 koronát is megadtak. A szőr igen finom, lágy és visszájáról simítva, visszaugrik helyére.

Ezeknél az értékes prémű állatoknál az almozással nem szabad fukarkodni, nehogy a bunda bepiszkolódjék és lehetőleg szabad mozgást kell neki engedni. Erről azonban majd később lesz szó a tenyésztési fejezetnél.

Az ezüstnyúl még ivarképességének a birtokába is korán jut, 5–6 hónapos korában, de 8–10 hónapnál előbb nem tanácsos érzelmeinek szabad folyást engedni, mert fontos a prémnél annak nagysága is, már pedig a nagyon fiatal szülők utóda gyengébb. De annak épsége is lényeges, ezért a gondosság itt nagyon helyénvaló. Az anya 6–8 darab feketeszínű nyulacskát ellik, melyek ezüstszínű köntösüket csak 4–6 hónapos korukban öltik magukra. Az átöltözködés azonban csak részletekben, „foltról-foltra” történik. Hat-hét hónapos korukban új vedlésen mennek keresztül, mely azután végleges színváltozásukat képezi.

A szaporaságra nézve, saját tapasztalatomból azt mondhatom, hogy a tenyésznőstény méhe egész évben alig másfél hónapig üres. De azért tenyésztő az ember, hogy a visszaélésnek közbevesse magát. Engem a fokozott termelésben az vezetett, hogy az anyag nagyon kellett és a kíváncsiság ösztökélt, vájjon mire képes az ezüstnyúl reprodukcióereje. És ezt a jelentékeny őserőt a fajta egy hároméves anya egy négyéves bakkal mutatta föl. Hogy ez lehetséges volt, azt az angol nyúlkert-rendszernek saját ideám szerint való alkalmazása, a természet segítségül hívása magyarázhatja meg. A hím meglehetős verekedő természetű s még általában tenyésztési szabályok szerint sem szabad a nőstények között hagyni, még a nyúlkertben sem. Takarmányra nem kényes, de a jó prém nyerése céljából egy-egy jó falatot ne sajnáljunk tőle s a tenyészidőben is támogatni kell. Például a murok, amellett hogy vértisztító, továbbá a lenmag és a kendermag a szőr színét és fényét fejleszti előnyösen. A bundának a sok nap nem jó, mert egy kevéssé megfakítja azt. Ezért levágás előtt árnyékos helyen kell tartani s zsírképző takarmányozásban részesíteni.

Egészség szempontjából is első helyen áll tárgyalt fajtánk, különösen hogyha részükre a növendékkorban kertrendszert vagy kifutós ketrecet adunk. Ez áll különben a többi fajtákra nézve is. A beltenyésztést nem szabad lehetőleg ezeknél sem egész a rokontenyésztésig fokozni, mert lassanként a degenerálódás következik be, amely az elcsenevészesedésben nyilvánul, meg. Ennek elkerülése végett nem szabad elzárkózni a vérfrissítéstől sem, de azt a tenyészállatot, melyet e célból tenyésztésünkbe beveszünk, a szükséges elővigyázati egészségi rendszabályok betartásán kívül még korrektségre és lehetőleg tisztavérűségre nézve is nagyon ellenőriznünk kell és megvizsgálnunk.

Meg kell említenem, hogy a németek ma már többféle ezüstöt tenyésztenek. És pedig a II. csoportjukban a „Középnagy fajták közt szereplő francia ezüstöt, a német ezüstöt, a másféle színű ezüstöt és a cserszínű ezüstöt. A III. kis nyulak csoportjában a „kis ezüstöt”.

Íme, milyen sokféle ezüstöt állítottak már elő a tenyésztők, ami természetesen azt jelenti, hogy igen nagy fontosságot tulajdonítanak az ezüstnyúlnak. Világos is a helyzet, ha meggondoljuk azt, hogy az ezüstnyúl igénytelensége, kitűnő szaporodóképessége, jó húsaránya mellett még prémre is első, mert az említett ezüstözés, illetőleg „fény” az, ami a nemes prémviselőkön kívül egyedül az ezüstnyúlnál van meg. Ez pedig valódi és pénzt érő márka volt és lesz mindenkor, ha divat a prémje, ha nem. Úgyhogy nézetem szerint nagyon indokolt lenne ennek a csodásán szép prémnek állandó divatbantartása és az ezüstnyulak tenyésztésének erős fölkarolása; különösen sötét és közép árnyalatok minden skálájában. Ami a nagyezüstöt illeti, ez már elég régi fajta, ám ezüst, ezüstözés nélkül annyi, mint a pengő lenne pengés nélkül, amint új pénzünkre megjelenésekor a maliciózus emberek reáfogták. Elfogadott régi sztenderdje ez:

 

1.  Abroncsszerű ezüstözés ...................   20 pont.

2.  Egyenletes árnyékolás .....................   20 ’’

3.  Bundasűrűség és puhaság ................   20 ’’

4.  Jó alsó színezés ................................   10 ’’

5.  Nagyság és testforma .......................  10 ’’

6.  Fülek ................................................   10 ’’

7.  Erőállapot ........................................   10 ’’  

                                           Összesen......  100 pont.

 

 

2. Orosz nyúl.

 

Származása, azt lehet mondani, hogy teljesen ismeretlen. Arról egyáltalán nem tud a szakirodalom, hogy ez a hófehérszőrű, fekete végtagú és vörös szemű feltűnő állatfajta valahonnan behozatott volna. Hogy testén ilyen ellentétes és élesen határolt színekkel bír, azt a föltevést érleli meg a szemlélőben, hogy egy sikerült keresztezés előtt áll. Minthogy pedig ezek a tulajdonságai olyannyira jellegzetesek nála, hogy azokat összes utódaira átörökíti, nyilvánvaló, hogy ennek a keresztezésnek régesrégen kellett végbemennie. Az ezüstnyúllal való rokonsága mindenesetre valószínű, miután az orosz nyúl is színváltozáson megy át kicsiny korában. Kitenyésztése maga szintén Angliának köszönhető.

Súlya 2 2½ kilogramm. Testalkata megnyúlt. Feje arányos. Fülei egymáshoz állók és nem túlságos hosszúak. Szemei fényesek és vörösek. Szőrméje nagyon sűrű és rövid. Igen eleven és csintalan, a bak rendkívül bátor és készséges verekedő.

Húsa kevés, de kitűnő, minthogy rendesen a kisebb fajták húsa általában ízletesebb és azért is, mert sok szabad mozgást enged ennek a fajtának is az értelmes tenyésztő. Prémje értékes. Rendesen hermelin-utánzásra használják föl, ami nagyon könnyű, mert fehér részei nagyon hasonlók a hermelinhez, a fekete pettyeket meg csak a lábakról s az orról kell közéje illeszteni. Mindenesetre tény az, hogy az orosz nyúlból készült hermelin-utánzat szebb a valódinál, mert a hermelin színe a vizelettől sárgásfehér. A nyúlprémek tartóssága meg rég el van ismerve.

Emellett az értékes állat kevésigényű a takarmányozásra, megbírja az időjárás szélsőségeit is és egészségi állapota szilárd alapokon áll. Szaporasága ellen sem emelhető kifogás s szintén inkább csak korlátozást igényel.

 

{KÉP: Orosz vagy himalája nyúl.}

 

Színe, mint említettem, fényes fehér, lábai, fülei, farka feketék, sőt arcorrán is fölnyúló fekete foltot, lárvát visel. A színeknek élesen határolva kell lenniök jó példánynál. Kicsinyei születésük első napjaiban halvány rózsaszínűek. 6-8-hetes korában jut fekete színeihez a növendék, hogy azután, mint az ezüstnyúl, ő is új vedléssel kapja meg végleges színárnyalatait, ami 6-8-hónapos korában szokott végbemenni.

Ivarérettsége neki is korán beköszönt, de 7-8-hónapos kora előtt tenyésztésre nem használandó. Az erős nap hatása a finom prémnek nem használ, de a hegyesszög alatt eső napsugár már inkább előnyére szolgál. A tisztaság itt még inkább indokolt, mint az imént ismertetett fajtánál, mert különösen az el nem vezetett, illetőleg föl nem itatott vizelet a fekete lábakat megvörösíti. A testvértenyésztéstől itt is óvakodni kell, míg a helyesen űzött beltenyésztés csak kifejlesztheti a család kiváló tulajdonságait.

A német házinyúltenyésztők régi sztenderdjét helyesnek nem ismerhetem el, mert az 10 részre van elaprózva.

Helyesebb ez :

 

1.  A lárva színe ...................................    10 pont.

2.  Fülek színe ......................................    10 ’’

3.  Első lábak színe ...............................   10 ’’

4.  Farok színe ......................................    10 ’’

5.  Bunda színe és sűrűsége ..................   30 ’’

6.  Nagyság és testforma ......................   10 ’’

7.  Fülek alakja .....................................    10 ’’

8.  Erőállapot ........................................   10 ’’  

                                           Összesen.....   100 pont.

 

{KÉP: Havanna nyulak.}

 

 

3. Havanna.

 

Jókora fej, egyenes fülekkel. Súlya 2-3 kilogramm. Egész testét nyestszínű szőr borítja. A szőrözet alsó fele galambszínű. A prémje értékes, különösen ha a nyest van divatban. Születéskor a havanna sárgásbarna, vagyis változáson megy keresztül, mint az ezüst és az orosz. Mintha ez a körülmény ujjmutatás lenne származására. Ed. Behrens igen lelkesülten ír a havannákról. Napjainkban már nagyon föl van karolva, jó kezekben van és igen konstant.

 

 

4. Fekete-rőt angol nyúl. (Black and tan rabbit.)

 

Hasonlóan angol származás, még pedig a véletlen szülötte. Tudniillik egyik fészekben egyik angol tenyésztőnél egyik nyulacska idősebb korára fekete bundát kapott, melyen

 

{KÉP: Fekete-rőt nyúl.}

 

cservörös átmenet volt észlelhető. Ezzel az állattal létesítették azután jobb dologhoz méltó buzgalommal a szóban levő sportnyulat.

A kis és rövid állat 3 kilót meg nem haladó súlyával mozgékony, fürge látványosságot képez Különben elég szapora, a nőstény jó anya, de legfőbb érdeme, hogy gereznája kezd divatba jönni. Ennek egyik színváltozatát képezi a kék-rőt (blue and tan) házinyúl, hasonló sajátságokkal. Ezeket különben prémfajtákul is el lehetne fogadni egy kis erőltetéssel, hisz bátran „elmehet” valami gallérra minden festés  nélkül is.

 

Sztenderdje:

 

1.  Szín ..................................................   50 pont.

2.  Bunda ...............................................  20 ’’

3.  Nagyság és testforma .......................  10 ’’

4.  Fülek ................................................   10 ’’

5.  Erőállapot ........................................   10 ’’  

                                           Összesen ...... 100 pont.

 

 

III. Szőrmenyulak.

 

Az angorai selyemszőrű.

 

Eredetére nézve az a szakkörök hiedelme, hogy a vad tengerinyulat Kis-Ázsiába is elvitték az angorai fennsíkra és ott nyerte a mostani sajátságokat, a századokon át tartó igen zord telű és szeles éghajlati viszonyok következtében. Európába való be-, illetőleg visszahozatalának éve ismeretlen, de valószínűleg több évszázaddal ezelőtt történt és Anglián kívül eljutott a legtöbb művelt nemzethez. Eleinte, midőn még a textilipar jelenlegi magas indusztriális fokra nem emelkedett, nagy fontosságot képviselt tenyésztése, úgy, hogy az egyes államok jutalmakkal is serkentették polgáraikat tenyésztésére. Még most is vannak bizonyos öltönyrészek, melyeknek készítésére speciálisan az angoranyúl szőre képezi a legmegfelelőbb anyagot. Hogy mégsem bírt sohasem nagyobb számban elterjedni, annak oka legfőkép a tenyésztés és gondozás, mely az angoránál nagyon sok nehézséget okoz.

Testalkata közepes, hogy mégis nagynak látszik, ez két oldalára hulló hosszú selymes szőrének tulajdonítható. Arányos feje, hajlott homloka és fölálló rövid fülei vannak.

Fehérszínű angorának vörös, a szürke és feketének pedig barna szemei vannak. Teste megnyúlt, rövid lábakkal. Hátáról 12-25 cm. hosszú szőrök borulnak kétoldalt lefelé. Négy-öt aranykoronára tehető egy angoranyúl évi haszonvétele a szőrből, melyet az állatból úgy tépnek ki. Húsát ellenben hasznavehetetlennek mondják, akik nem ízlelték meg, mások szerint azonban nagyon jó, - de mindenesetre kevés. Szőréből muffok, gallérok, nyakbavetők és kalapok készülnek. Jelenleg Calvados, északnyugati Franciaország egyik kis városa képezi az angoratenyésztés középpontját.

 

{KÉP: Angoranyúl.}

 

A szövés pedig ugyancsak Franciaországban, Louis-le-Saunier-ben történik.

Színe tündöklő fehér, fekete és szürke, az értékesség sorrendjében. Mindegyik szín kizárólagos az állaton.

Tenyésztése maga nem nehéz, hisz az állat szapora, jó nevelő az anya és ellenállóképessége is jó, hanem minden pillanata el van velük foglalva a jó gondozónak, hogy a hosszúszőrű be ne mocskolja magát, melegben legyen, nap ne igen érje, sár hozzá ne jusson stb., stb. Az elkülönített tenyésztés is megnehezíti tartását, mert verekedő állat lévén, egymást megtéphetnék. Emellett szőrét még fésülni, mosni és fényesíteni is kell. Mindezek elegendők arra, hogy tenyésztőinknek ne, legföljebb kisasszonyoknak ajánljam a tenyésztést, mert a vele való munkát csak mulatság címén nem unja meg az ember.

 

Sztenderdje:

 

1.  Szőrhosszúság ...................................  30 pont.

2.  Szőr minősége …..............................   20 ’’

3.  Testnagyság ......................................  20 ’’

4.  Fülek ……….....................................  10 ’’

5.  Erőállapot és fülpamacs ....................  20 ’’  

                                           Összesen…...  100 pont.

 

Egy változata is van: az orosz angora, mely keresztezési termék az angora és az oroszországi házinyúl között. Ennek végtagjai, fülei, farka és orra fekete.

 

C) Új fajták.

 

Mint említettem, a 6-ik és 7-ik kiadásom közötti időben új fajták jelentek meg a külföldi kiállításokon. Sőt a múlt őszön minálunk is bemutatták a külföldi importból származó prémnyulak ivadékait. Arról nevezetesek ezek a nyulak, hogy mindegyik valamely nemes prémű állatnak a gereznáját utánozza és ehhez képest annak a nevét is viseli.

Minthogy azonban újabb keletű fajták, ennek folytán az átöröklési képességük nincsen véglegesen bebizonyítva, egyelőre külön csoportban helyeztem el őket.

Egyéni szimpátiám sorrendjében van szerencsém őket bemutatni.

 

1. Marburgi mókus.

 

Első nyilvános bemutatásakor „marburgi tündér” nyúlnak szólítottuk a bájos állatot, mert a németek „Feh”-nek írták, vagyis fé-nek ejtvén ki, tündérnek véltük. És bár tündérnek is beillene, de mivel a gereznája a sarki mókusra vall, mókusnak kereszteltem el, annál inkább, mert egy vaskos német szótár szerint is annyit jelent ez a szó: Feh.

A Reichsbund der Deutschen Kaninchenzüchter 1926. évi kiadmánya III. csoportjában a középnagyságú nyulak közt „nagy mókust”, a kis nyulak közt a „marburgi, az augsburgi és a düsseldorfi mókust”, vagyis összesen 4-féle mókusnyulat telekkönyvez el.

Én egyedül a kis „marburgi mókust” ismerem, tehát csak erről írok ismertetést. A nagy mókus az ő 3½ -5 kilójával nekem amúgy is kicsit nagy arra, hogy mint elsőrendű prémviselőt elképzelhessem. Nevezetesen a természet az ő bőkezűségében nem szokott olyan túlzó lenni, hogy egy elsőrendű prémet ép egy nagy testre terítsen reá, ezt inkább a kicsinyre adja föl, amelyiknél a nagyság előnyét úgyis megvonta.

{KÉP: Marburgi mókus.}

 

Ennek a kecses nyúlnak a súlya csak 2½ –3 kilogramm, tehát mi a ezüstünkével körülbelül megegyezik. Testalkata nyúlánk, gyöngén ívelt és igen arányos. Fülei fölfelé állók. Gereznájának, illetőleg mondjuk merészen ki: prémjének a színe az egész testen világos szürkéskék, félhosszú és sűrű. Az aljszőrzet világoskék. Szemei kékesszürkék. Sikerült képét a gödöllői nyulacskának, a nyúltelep gondozójával együtt mutatom be, mert az eleven jószág csak parancsnoka jelenlétében viselkedett a masina előtt nyugodtan.

 

Sztenderdje ez:

 

1.  Nagyság ..........................................    10 pont.

2.  Testforma .......................................     20 ’’

3.  Szín ................................................     40 ’’

4.  Gerezna minősége ..........................     20 ’’

5.  Egészség és összbenyomás .............    10 ’’  

                                        Összesen.....     100 pont.

 

 

2. Csincsilla.

 

Ebben is van nagy és kicsiny féleség. Az előbbi 3½ –5, az utóbbi pedig 2½ – 3½ kilogrammos. Az utóbbit ismerem és igyekszem leírni. Nagyobb tehát valamivel, mint a mókus.

 

{KÉP: A gödöllői telep csincsilla-csoportja. }

 

Testalkata zömök és mégis formás. Erős lábak és széles mell. Mindezek az ezüstből való leszármazásra vallanak. Fülei felállók.

Színe hamuszürke, némileg a világos ezüstéhez hasonló, ámde a gereznát több részre osztja, több hullámos sötét színű árnyékolás, vagy talán helyesebb, ha azt mondom: „márványozás”, ami igen emeli a prém szépségét. Minden szőrszál háromszínű: hegye barna, közepe világosszürke, alja sötét szürkéskék. Hasa alja fehér, szürkéskék aljszőrzettel. Szemei sötétszürkék. Szőr 3 cm., igen sűrű és lágy.

 

Sztenderdje:

 

1.  Nagyság ..........................................    10 pont.

2.  Testforma ........................................    20 ’’

3.  Szín .................................................    40 ’’

4.  Gerezna ...........................................    20 ’’

5.  Egészség és összbenyomás .............    10 ’’  

                                             Összesen.....  100 pont.

 

 

3. Bécsi fehér.

 

Sűrű, rövid és hófehér szőrű, igen tetszetős kis állat. Súlya 3 kiló. Sztenderdje egyezik a bécsi kékével. Minthogy a fehér szőrzet értékes, mint ilyen, továbbá mert a sűrű fehér gereznák szilszkinre való festésre kiválóan alkalmasak, ezt a szép fajtát igen melegen tudom tenyésztőinknek ajánlani, annál is inkább, mert az orosz és a hermelin mellett a bécsi fehér is igen alkalmas hermelinutánzatok készítésére. Vagyis ennek a fajtának a gereznája igen szép és értékes a maga eredetiségében is, de meg az „örökké divatos” szilszkin- és hermelinutánzatok alapanyagául is.

 

 

4. Hermelin.

 

Súlya 1 – 1½ kilogramm. Testformája nyomott, hengeralakú. A fej és a test között igen rövid a nyakrész. Fülei egymáshoz símulók és kevéssé szőrözöttek, úgy hogy rajta a bőr rózsaszíne látható. Szemei kiülök és vörösek. Prémje hófehér (de megbocsátja neki a prémet bíráló, ha elefántcsontszínű is így hasonlóbb is a valódi hermelinhez). Szőre rövid és sűrű. A visszaborzolt szőrnek lassan kell eredeti helyére visszaesni, mert a gyorsan visszavágódó szőr kemény és ez hiba. Kár, hogy az állat ilyen kicsi, mert az ember sajnálja, hogy egy kislány kabátgallérjáért legalább két ilyen nemes állatkának kell elvéreznie.

 

Sztenderdje:

 

1.  Nagyság ..........................................    10 pont.

2.  Testalkat .........................................    30 ’’

3.  Szín .................................................    10 ’’

4.  A gerezna (sűrű, puha, rövid) .........    40 ’’

5.  Egészség és más benyomás ............     10 ’’  

                                           Összesen....... 100 pont.

 

E négy újdonság után csak megemlítésre tartom érdemesnek még a 2½ – 4 kilós „alaskát”, mely szép fekete fajta, ám szőre később megvörösödik. Továbbá az „opossum” nyulat, mely igazán fölöslegesen jött a világra. Végül a „castorrex”-et, melyet nem ismerek, de a németek kedvelik.

 

 

III. FEJEZET.

 

Tenyésztés és takarmányozás.

 

A) A házinyúl elhelyezése.

 

Ennek a tenyésztési ágazatnak éppen abban rejlik egyik nagy fontossága, hogy összes háziállataink között a legkevesebb igénnyel van fölruházva ame helyiséget illetőleg, melyben tenyésztését célozzuk. Tulajdonképen házinyúltenyésztésre elegendő fölszereléssel bír az, kinek egy faládája (ferschlag) van. Ezért tenyésztése még a városi kimért lakásokban, illetőleg annak valamely mellékhelyiségében is lehetséges, sőt külföldön, különösen a városi lakók foglalkoznak a komoly házinyúltenyésztéssel, kivéve Francia- és Belgaországot, hol ezek mellett a földmíves parasztság is, mondhatni kivétel nélkül, foglalkozik vele.

A nyulak elhelyezése elsősorban a körülményektől függ s így a tenyésztő ahhoz képest, hogy micsoda helyiségekkel rendelkezik, telepíti őket valamely üres félszerbe, padlásra, vagy pláne valamely féltető alá a szabadba. Esetleg azonban épít nekik egy külön istállót. Csupán a levegő és világosság az, amit attól a helytől megkívánunk, ahol tenyésztésünk folyni fog. Az elhelyezésnél aztán még lehetőleg arra kell törekedni, hogy a ketrecnek az eleje lehetőleg keleti irányban legyen, hogy az állatok a reggeli nap üdítő hatásában részesüljenek s ne a délutáni forróság lankasztó melegének legyenek kitéve. Sőt, miután a házinyúl inkább megbirkózik a hideggel, mint a meleggel, a védetlen déli oldal helyett inkább az északit válasszuk elhelyezésükre. Különösen a prémre van jó hatással, ha nincsen sok naptűzésnek kitéve, ezért az az értékesebb gereznásokat okvetlenül óvnunk kell a nyári naptól. így jár el egy kitűnő tenyésztőnk, Hajós Emil barátom, ki azóta szintén elvált tőlünk kis időre, ki ezeket a kényes színű és természetű állatokat egyenesen északi oldalon és nyitott ketrecrendszerben tartotta és el is érte a célját mind a két tekintetben. A légvonat elkerülésére szintén gondunk legyen, mert eziránt érzékeny minden állat és így a nyúl is.

A házinyúlistálló épülhet kőből, téglából, de ezek nagyobb befektetést igényelvén, megmaradhat bátran a tenyésztő a legszokottabb nyúlistálló-anyagnál, a fánál, még pedig elsősorban az imént említett használt faládát vehetjük tekintetbe. Ebből azután, annak deszkáit szétszedve, egész praktikus otthont adhat át jószágainak, melyben egy-kettőre meg fognak szokni s teszik feladatukat. Főgondját a jó tenyésztőnek a tisztántartás képezi. Bárhol, de különösen zárt helyen való tenyésztésnél ez az, aminek föltétlen betartása tenyészetünknek mindenkor meghozza a sikert és vele a hasznot. A tisztaság és kellő ápolás kizárja majdnem még a lehetőségét is a betegségeknek, melyek ellenkező esetben előbb-utóbb okvetlen meglátogatnak bennünket. Az almot, mely állhat: szecskázott szalmából, mohából, levelesből, turfából, fagyapotból, illetőleg homokból, sajnálni nem szabad. Különösen a vizelet gyors elvezetését ajánlom tenyésztőinknek, mert a nyúl híg ürüléke nagy ammóniáktartalommal bír és a levegőt nagyon megrontja s légző- és látszervei bajokat okozhat. Ennek elvezetése céljából a ketreceknek lejtős padlójúaknak kell lenni, hogy a lé magától elfolyjon. A tartányba azután homokot vagy turfát szórunk s azt onnan a trágyatelepre hordjuk, mert a nyúltrágya elsőrendű, különösen hidegebb (szarvasmarha) trágyával keverve. Gyakoribb tisztogatás mellett azonban a vizeletet egyszerűen alommal (turfa, homok) lehet fölitatni, mely eljárás sokkal jobb is az elvezetésnél, lévén ez a vizeletelvezetés tökéletlen és így „ungusztiőz”. Amellett, hogy az ürüléket minél rövidebb ideig tűrjük meg az istállóban, indokolt minden héten egy úgynevezett nagytakarítást is rendezni, sőt évenkint legalább egyszer ki is kell a nyulak tartózkodási helyét meszelni.

Amennyiben az istálló a szabadban van elhelyezve, télen a zord hideg ellen is védenünk kell az állatokat, mert a deszkabódé ilyenkor mégsem nyújt elég meleget. Ebből a célból elég, ha szalmával vagy kukoricakévékkel rakjuk azt körül és fölül is hasonló anyaggal tetőzzük be: Ebben az esetben azonban déltájt szellőztetni kell az istállót és dús almot adni nekik, melyben pompás menedékhelyet lelnek a hideg ellen. Amennyiben azonban az istállózat zárt helyre van fölállítva, a hideg ellen elég védelmet nyújt saját bundájuk is. Tudunk azonban számos oly helyet, ahol az almon kívül semmi védelme nincsen a nyulaknak s azok mind egészségesek. Edzés után ez is lenne a legigazabb elhelyezés. Végül az elhelyezésnek olyannak kell lenni, hogy a nyúl minden ellensége ellen védelmet találjon. Ilyenek a patkány, egér, a házi macskák és kutyák, kisebb négylábú ragadozók (különösen a menyétcsalád) és a ragadozó madarak stb.

Még csak a nyúl megfogására nézve jegyzem meg, hogy azzal a szokással, hogy fülénél megragadva emeljük fel őt, szakítani kell, mert a fül gyakori fogdosás által lekonyul s fájdalmas is az állatnak. Helyesebb a hátán levő bőrnél megfogva, a másik kézzel a hátsó lábak alá nyúlni és karra venni a kezelés alá kerülő állatot.

 

1. A nyúlkert.

 

A gereznatermelés, valamint a növendékek nevelésének szempontjából részletesen meg kell ismertetnem t. olvasóimat a házinyúlnak a szabadban való tenyésztésével.

Soha meg nem cáfolható természeti törvényben gyökerezik a tény, hogy az az állat, mely az időjárás szigorúságával kénytelen dacolni, melegebb takarót kap a bőkezű, természettől, mint az, melyet melegebb éghajlat alá vezérelt jószerencséje. E tantétellel ellentétben kopasz ember nem létezett addig, míg a fövegviselés – a hadviselés által – divatba nem jött. A római császárság idejében azonban már olvashatjuk, hogy a tornákon nem egyszer megesett, hogy a kópja a lovagnak nemcsak a csákóját, hanem dús fürtjeit – parókáját – is a porondra vetette. Ez a két ellentétes tény abban foglalható össze, hogy a természet bőkezű ott, ahol a körülmények úgy kívánják, ellenben megvonja adományát onnan, ahol arra immár szükség nincsen.

Ha tehát nyulainkat a szabadban helyezzük el, azoknak a gereznája mindenestre sűrűbb és melegebb lesz a tél küszöbén, ősszel, mint hogyha azokat valami védett vagy kivált meleg istállóban szállásoltuk volna el.

Ezt a tenyésztési eljárást azonban tudomásom szerint sem az angolok, sem a belgák, sem a franciák, hol a nyúlkertrendszer nagy elterjedtségnek örvend, mondom, egyik országban sem a fönti tételnek a kihasználása végett alkalmazzák, hanem azért, mert eme nagy, sokszor holdakra menő területeken vadászni szoktak a nyulakra. És ezekben a kertekben nagyon kevés gondot fordítanak a tenyésztésre, ellenben a félvadon élő állatok bármikor ízletes pecsenyével látják el a konyhát. A fajták is, melyeket itt tenyésztenek, ritkán tartoznak a kulturnyulak közé, hanem leginkább vad, vagy az ú. n. kerti nyúl (Gehegekaninchen) továbbtenyésztésére szolgálnak. Természetesen, hogy még a kulturnyúl is hamarosan levetkőzné magáról a kitenyésztés előnyeit olyan viszonyok közötti életmód mellett, melyben a legtöbb nyúlkertben része lenne.

Mi sem érthetőbb, minthogy a nyulak még ebben a fél nomádéletben is nagyon jól érzik magukat, követhetik természeti ösztöneiket, ami az üregásásban, fürge testmozgásban áll s ennek következtében nagyon egészségesek maradnak és ízletes húsuk, meg erős gereznájuk –  már a

 

{KÉP: Magyar nyúlkert.}

 

maga nemében – semmi kívánnivalót sem hagy hátra. De ismétlen, tulajdonképeni haszonállat fenntartására, nevelésére ebben az alakban nem alkalmas. Emellett e fallal körülvett, mély fundamentumú kert rendkívül magas befektetést is követel.

Midőn ez igénytelen könyv írója a gödöllői állami baromfitelep ezüstnyúl-tenyésztésének átvételekor a föntidézett természeti tantételt az ú. n. angol nyúlkert-rendszerrel összevetette, arra az elhatározásra jutott, hogy prémnyulait szintén szabadban fogja tenyészteni. De mégis úgy, hogy a tenyésztés ne az állatok ösztönének képezze szabad zsákmányát, hanem hogy az minden vonalon lehető ellenőrzés alatt lehessen és legyen. Továbbá, hogy a drága falkerítés helyett valami olcsóbb anyaggal legyenek a nyulak a föld felett, vagy az az alatt való elillanásban megakadályozva, illetőleg ezen a két úton való idegen behatolás ellen megvédelmezve.

Ebből a célból egy északi lejtőjű homokbucka aljában másfél méter magas és 3 méter hosszú féltetejű ereszt csináltattam. És a fal helyett Hungária-sodronyfonatot eresztettem a földbe egy méter mélyen, olyan lyukakkal, hogy a nyulaknál még kisebb állat se férjen rajta át. A föld felett pedig még kisebb nyílású sodronyhálót feszítettem ki másfél méter magasan a félszertől kiindulva, egymástól távolodó irányban valami 10 méter hosszúságban. Ilyenképpen a félszerrel szemben levő kerítésoldal nem 3 méter, hanem 8 méter hosszú. A sodronyfonaton tehát sem alul, sem felül keresztül nem bújhat sem a nyúl, sem a ragadozó állat. Hogy azonban a kerítésen felül se mehessen be hozzájuk semmi ellenség, 5 sor tüskés sodronyt feszítettem ki a kerítés tetejére, azzal a hivatással, hogy amennyiben a támadás átmászás útján intéztetnék, az utolsó lépéseknél rettenjen vissza a betörő; minthogy azonban még így sincs kizárva a betörés, azt ajánlom, hogy a sodronyfonat teteje alatt egy arasszal 15–20 centiméter széles bádoglemezt kovácsoljunk a rácsozatra, mely a fölmászást lehetetlenné teszi. Természetesen a félszerkével szemben levő ajtót, sőt a félszert is kívülről jól megcifráztattam tüskés sodronnyal. A féltető alatt van az élelem elhelyezésére szolgáló vályú is alkalmazva és így ez a hely képezi a nyulak esőmentes étkezőhelyét. A kerítés közé került földterületet azután, melynél a félszer, mint említettem, egy észak felé lejtő domb aljában foglalt helyet, rézsút kiásattam abból az okból, hogy a nyulaknak egy kis földfeletti játszóudvaruk legyen és a lemetszett  oldalba kedvük szerint beáshassanak. Sőt egy ásónyomnyi helyen meg is kezdtem bevezető útjukat, mely útmutatást hamarosan szívesek is voltak elfogadni. Erre a nyílásra később egy kívülről kezelhető zsilipet alkalmaztam, hogy azt lezárván, a künnrekesztetteket meg lehessen fogni. A dombnak a tetejét tavasszal bevetettem zabbal, levendulával, majoránnával (táblákban), melyet kedvtelve fogyasztottak el a területen levő összes ákác-gyökhajtásokkal együtt.

Ebben a „magyar nyúlkertben” éltek aztán nyulaink két esztendőn át sok kedélyes napot, a legjobb egészségben. Itt állottak ki mindjárt az első télen (1902/3) 28° C. hideget és eközben is szépen szaporodtak és termeltek olyan gereznát, amelyen a szakemberek csodálkoztak.

A tenyésztés itt legcélszerűbben úgy történik, hogy a nőstényt a bakhoz a párzási időre áttesszük, de az utóbbit nem tűrjük meg a nőstények között. Az ő részére, valamint a növendékek részére, más hasonló szakaszt rendezünk emellett közvetlenül be, hogy az egyik oldalát a kerítésnek megtakarítsuk. Természetesen a tervezett létszám nagyságához mért területen. Így létesült Gödöllőn összesen négy szakasz. Minthogy a bakok általában meglehetősen verekedő természetűek, legcélszerűbb őket egy közös félszerből kiinduló, de közbül külön-külön elválasztott szűkebb kifutóban tartani, hol mégis kellően bukfencezhetnek s áskálódhatnak.

A nőszülési vágy ébredésekor, ami például az ezüstnyúlnál 3–4 hónapos korban köszönt be, el kell a növendékeket nemileg is választani külön kertbe, nehogy időelőtti ellessél lepjenek meg bennünket. Amint az előadottakból látható, ez a tenyésztési mód az állatok egészséges fejlődése és a gerezna kiválóságára nézve még azt az előnyt is maga után vonja, hogy vele a tenyésztő tenyésztését kicsinyben kezdvén, folyton fejlesztheti, egész a rendelkezésére álló terület határáig.

A tisztaság, mint a házinyúltenyésztés alaptétele, itt is szem előtt tartandó, de e rendszer mellett más a kiviteli módozat. Mert bár a föld felett levő hulladékok itt is gondosan összetakarítandók, az esővíz és hóié lefolyása, biztosítandó stb., de maga a földalatti üreg, illetőleg elágazó alagutak nem kezelhetők. Nincs tehát más, mint arra nézve óvakodni, hogy a kis területen sok állatot ne tartsunk, kivált ha nem homokos a talaj. A homok ugyanis jobban beissza és megemészti a híg, illetőleg a szilárd ürüléket, melyek nagyon sűrű lakosságnál a közegészségügyet legjobban fenyegetik. Több évi, a normálisnál nagyobb létszámú tenyésztés után célszerűnek vélném a talaj kitalicskázását és újjal való helyettesítését. Nézetem szerint egy -méteren legföljebb egy ivarérett növendékállat helyezhető el, egy anyára azonban legalább 2 m. számítandó. A födöző bakok részére szánt külön-külön rekeszek területe pedig legyen legalább 3–4 -méter, hogy a szabad mozgásban túlságosan ne korlátoztassanak ők sem.

Több nősténynek együtt tartása és elletése egy nyúlkertben néha apró villongásra vezet, továbbá ha különböző időben történik az elletés, az is okozhat némi zavart, hogy az idősebb ivadékok megszopják a friss ellésű anyát. Ezen az egyszerre való elletéssel lehet segíteni. De még egy bökkenő is van a fiazásnál. Egyik anya 4-et, a másik 10-et, 12-t ellik. Ilyenkor a jó tenyésztő, különösen egyszerre való elletésnél, abban a helyzetben van, hogy arányosan eloszthatja, a szopós nyulakat. Már pedig, ha a nyúl szabadban ellik, akkor igyekszik mennél jobban elbújni s így ez a fontos művelet nem ellenőrizhető. Ebből az okból indokolt, különösen ha sok anya van egy kertben, magát az ellesi procedúrát közönséges ketrecben hajtatni végre. Vagyis amint följegyzésünk azt mutatja, hogy egyik anya 2–3 nap múlva elleni fog, akkor őt behelyezzük az illő ketrecbe s ha föladatát teljesítette, akkor 2 hét múlva adjuk vissza a szabadságát.

A megfogásra nézve a jelzett zsiliprendszernél sokkal elmésebb szerkezetre tett figyelmessé egy galambtenyésztő. Ez a postagalambosok találmánya. Áll egy ajtókeretből, melyről cérnaorsók segélyével egymástól elválasztott sodronypálcák lógnak le. Ezzel a lyukat lefedjük úgy, hogy a nyúl egyszerű nekimenéssel betaszítja s megy ki és be üregébe. Ellenben ha ki akarjuk őket fogni, egyszerűen egy lécet támasztunk a lelógó sodronypálcák alá s a nyúl, ha kijött az alagútjából, vissza nem tud menni, míg csak a lécet újból el nem vesszük.

Az én véleményem szerint nemcsak a prémtermelő, hanem az összes gereznatermelő fajták ivadékait is, melyekből valaha tenyészállatot akarunk nevelni, ivarérettségük közeledtéig ilyen nyúlkertben kellene nevelni, hogy e 3–4 hónap alatt megszerezzék a további pályájuk folyamán szükséges izomerőt, ellenállóképességet, edzettséget, egyszóval egészséges szervezetet.

 

2. Nyúlhegy.

 

Franciaországban és Belgiumban a nyulaknak szánt helyet körülárkolják másfél vagy esetleg két méter mély árokkal és az ebből kikerült földet a terület közepébe hányják. Ebbe a mesterséges hegybe azután cső- és üregalakú búvóhelyeket létesítenek fa és kő segélyével. Ezt az árkolást aztán sövénnyel kerítik be és azt ajtóval látják el.

A terület közepébe egy szalmatetejű kunyhót állítanak be a nyulaknak a hideg és a meleg ellen való menedék helyül. Ez a hely szolgál takarmányozás részére is és minthogy a nyulak sok időt töltenek alatta, folyton tisztántartandó.

Az ilyen nyúlhegy azonban külellenségek ellen nem nyujt biztos védelmet, a tenyésztés ellenőrzése nehezebb sőt a fölhasználásra szánt nyúl megfogása is nehezen megy. Ez okokból nem lehet éppenséggel ezt a módozatot jónak elismerni, csak olcsósága folytán és abban az esetben bír létjogosultsággal, ha tartózkodási helyünk közvetlen közelében van az s nem röstellünk nagy gondot fordítani úgy a védelemre, mint a tenyésztés ellenőrzésére; ellenben az utóbbi körülménynek éppen nagy fontosságot nem szándékozunk tulajdonítani, hanem megelégszünk azzal, amit a természet önként ad. Itt a kanokkal együtt élnek az anyák és az utódok is.

 

3. Magános ketrec.

 

Mint már általánosságban említettem, erre a célra egy szétbontott faláda is berendezhető. Illetőleg még szét sem kell bontani, hanem ha elég nagy, azt magát is lakályossá lehet tenni a házinyúl számára. Hogyha már sok ilyen egyes istállónk, igazabban ketrecünk van, akkor ezeket egymás

 

{KÉP: Magános ketrec. (Mezőgazdák.)}

 

 

mellé és fölé rakjuk és kész az emeletes (êtage) istálló. De erről később.

A magános istálló elsősorban a tenyészkanok elhelyezésére indokolt. Mert a hímnek az anyák között való tartása semmiesetre sem célirányos, sőt több hímnek összezárása is kerülendő, mert ez örökös verekedést idézne elő. Ellenben a növendékeket elválasztás után közös ketrecbe helyezzük és ivarképességük (3–4 hónapos kor) közeledtére nemileg is szétválasztjuk őket úgy, hogy a hímeket és a nőstényeket külön helyezzük, míg csak tenyésztésben nem nyernek alkalmazást.

Nagyon megfelelő magános ketrec még a következő: 1 méter hosszú, 80 cm. széles és 60 cm. magas ládát ütünk

 

{KÉP: Mezőgazdák ketrece szétszedve.}

 

össze deszkából. Ennek készítünk 10 cm. magas lábakat. Azután az 1 méter hosszú ládából még elrekesztünk 40 cm.-t ugyancsak deszkával, de nem egész a túlsó falig, hanem 30–35 cm.-t elrekesztetlenül hagyunk, hogy azon a nyúl kényelmesen egyik szobácskából a másikba járhasson át, mint egy folyosón. A kisebb helyiség szolgál fiazófészekként és el van látva egy kis deszkaajtóval, hogy elléskor annak eredményét stb. megvizsgálhassuk s elles után is támogathassuk az anyát föladataiban. A másik, nagyobb helyiségen szintén van, még pedig nagy és sodronyból készült ajtó, hogy mennél több világosság és levegő juthasson be a kétszobás lakosztályba. Ezeknek padlója rézsutos a vizelet lefolyásának lehetővététele végett és jó, ha a deszkatető fedőpapirossal (kátránylemez) van befödve, vagy cinkbádoggal, mert a deszka magába issza a vizeletet. A vizelet aztán egy bádogtartányba vezettetik be.

Mint többször említettem, jobb ha a vizeletet tőzeggel, vagy homokkal itatjuk föl, mintsem elvezessük. A lakosztály bútorzatát egy medence és egy szénahorog képezi, az előbbi apróbb és lágytakarmány, valamint ivóvíz részére.

Ez a ketrec – amennyiben zárt helyen (padlás, kamara stb.) van elhelyezve – elég meleg. Ha azonban szabadban van, úgy télen szalmatakaróval védelmezhető a hideg ellen. Ennél a ketrecnél még inkább ajánlani lehet azt a rendszert, melyet a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének a házinyúltenyésztőtelepén használtak és amelyet két ábrán ezennel bemutatok. Ennek hossza 1 méter, magassága 70 cm. és szélessége szintén 70 cm. Alul a fenék kihúzható és erre jön az ürülék felfogására szolgáló homok, fűrészpor, polyva vagy tőzeg. A fenékre fektetjük a lécrostélyfeneket. A léceknek oly sűrűn kell egymás mellett lenniök, hogy a nyúl lába közöttük le ne csúszhasson, de mégis olyan távolságban, hogy az ürülék könnyen keresztülhulljon. Erre a lécfenékre, a ketrec belső sarkába helyezzük az elletőládikát és ebbe tesszük az almot. Alomanyagnak legmegfelelőbb széna, szalma, fagyapot, tengerilevél, száraz falevél vagy egyéb puha alomanyag, illetőleg alul homok s föléje télen a szalma vagy egyéb rossz hővezető. A fiaztatóládikának nem szükséges tetőt készíteni, bár ha van teteje, akkor azon szokás az anyát etetni, hogy kicsinyei étkezés közben ne háborgassák. A búvólyuk a ketrec hátsó oldala felé legyen, a nyúl nagyságának megfelelően elég magas és széles.

 

4. Emeletes ketrecrendszer (Êtage).

 

Amint említettem már, ez a rendszer nem más, mint a magános istállóknak egymás mellé és fölé való elhelyezése. Itt az az oldal, mely a másik ketreccel érintkezik, sodrony-hálóból szokott lenni, amiáltal a nyulak egymást látván, sokkal vidámabbak. Másrészt azonban betegség esetén a fertőzést segíti elő. 2–3 ketrecből a vizelet egybefolyik és így vezettetik el egy közös medencébe, melyet, ha megtelik, természetesen ki kell üríteni. Mint említettem, a vizelet elvezetése nem okvetetlenül szükséges, sőt miután ez a művelet nagyon körülményes, jobbnak fogadják nálunk el a rostélyosfenekű ketreceket, melyeknek az alja homokkal vagy tőzeggel van fölhintve, amely anyag nagyon alkalmas úgy a szilárd, mint különösen a híg ürülék felfogására addig, amíg az vele együtt legalább 2–3 naponkint eltávolíttatik. Magam is határozottan e nézet felé hajlom. Hogy a felső emelethez, illetőleg emeletekhez könnyen hozzá lehessen férni, hordozható lépcsőt kell alkalmazni. Jó, ha a ketrecek külső fala úgy van készítve, hogy bármikor kivehető és így 2–3 ketrec is esetleg egyesíthető legyen a növendékek részére. Ha ez a csoportistállózat szabadban van, akkor amellett, hogy valami fal mellé helyezzük és féltetővel látjuk el, a szabadba néző oldalt vastag szalmatakaróval vagy vászonfüggönnyel födjük a legzimankósabb téli időben.

Természetesen a tenyésztő adott viszonyaitól, meg attól, hogy mennyit szánt rá az istállózatra, függ az istállózatnak a miként való fölépítése és berendezése. Véleményem szerint, a fényűzés kerülendő, nehogy az így megcsappant tiszta haszon folytán a nyúltenyésztés elterjedése hátrányt szenvedjen s oly egyének idegenkedjenek tőle, kik kevés befektetéssel rendelkeznek. Mert nem átallom kimondani, hogy a nyúltenyésztés különösen a „kisembernek” való, kinek valamely otthon tartózkodó családtagja néhány tenyészállatját gondozhatja, hogy abból egy-egy jó ünnepi ebédre való kerüljön az asztalra és néhány korona jusson az eladások után a házhoz. (A kiváló tenyészanyag előállítóját azonban már a tanultabb tenyésztőkörökben keresném.) Az istállózat létesítésénél az általánosságban előadott egészségi és tenyésztési szabályok tartandók be a költséges szépészeti elvek helyett. Magát a tényleges megépítést aztán akármilyen falusi áccsal és kőmívessel folytatott tárgyalás alapján ki lehet tervezni és elkészíttetni. Két teljes egybevágó adott körülmény alig van az életben, pedig a nyúlistállózatot is az adott speciális viszonyoknak megfelelőleg kell létesíteni. Amely részben aztán a gyakorlatban változtatás vagy újítás válik szükségessé, ugyanezen házi módon megejthetjük azt. Tehát semmi idegen komplikált minta. Nem járunk úgy legalább, mint az egyszeri ember, ki Parisban vett olyan órát, mely órát, percet, hónapot, napot, csillagok járását stb. mutatta, de ha elromlott, mindig Parisba kellett küldenie. A Szövetségnél azonban lehet kapni minden igénynek megfelelő istállózatterveket. Olcsót és drágább kivitelűt.

 

5. Kifutós ketrec.

 

A tenyésztőknek az a természeti szabály mindenkor szemük előtt lebegett, hogy a szabad levegőt nagyon nehéz számításon kívül hagyni akármilyen állatnál is. Így alkották meg a kifutórendszert. Itt a helyiség belső és külső. A belső olyan is lehet, mint egy közönséges magános ketrec, de lehet jóval kisebb is, tekintettel arra, hogy az állat nem csupán zárkával, hanem szabadban levő hellyel is-, rendelkezik úgy, hogy a belső helyiség tulajdonképen csak éjjeli és hideg ellen való menedékhelyül, illetőleg elletőhelyiségül szolgál. Itt az ajtó lehet a ketrec tetején is, de levegő és világosság nyerése végett sodronyhálóval kell borítva lennie. A feneke lehet cementezett és lejtővel legyen ellátva a fal felé a vizelet elvezetésére, mely medencébe viszi azt, amennyiben a vizeletnek elvezetése van tervbe véve. Jobb az ürüléknek alommal, illetőleg homokkal való fölitatása, mint már előbb írtam s akkor a fenék is deszka lehet. Szintén előnyös, ha a közfalak kivehetők nagyobb helyiség nyerése végett.

Udvarukba való kimenetele a nyulaknak búvóajtókon történik, melyek billentyűszerkezettel bírnak kívülről valókezeléssel, vagy a nyúlkertfejezetben előadott postagalambrendszerrel, de nem sodronypálcákkal, hanem a hidegre való tekintettel deszkából, hogy befolyást gyakorolhassunk a nyulak künn vagy benn való tartózkodására.

Minden ketrecnek van aztán külön kifutója, a rendelkezésre álló terület arányában való nagysággal. Az udvar sodronyhálóval veendő körül s hogy a nyulak ne kotorhassanak, a területről a föld 30–40 cm. mélyen kiemelendő, kitéglázandó és újra beföldelendő. A kifutókat azután bevetjük fűmaggal és esetleg más veteménnyel, fenyő- és-borókacsemetékkel. Itt a nyúl csak megfelelő időben tartózkodik s annak kedvezőtlenre való fordulásával visszavonul – belső lakosztályába. Illetőleg mi magunk zárjuk őt ki a nap kedvező szakában és kergetjük be annak hidegre vagy esőre fordultával.

 

B) Tenyésztés.

 

Mielőtt tenyésztésünket megkezdenénk, azzal a szándékkal kell tisztába jönnünk, melyet mint célt el akarunk érni. Első alaptétel, hogy jó tényészanyagtól várhatunk megfelelő eredményeket. Figyelemmel kell továbbá lenni arra a körülményre is, hogy csak kifejlődött példányokat használjunk tenyésztésre. Annál inkább fontos tétel ez, mert a házinyúl már 3–4 hónapos korában képes fajfönntartási működésre, de 7–8–10 hónapos korában válik ivaréretté, melynek bevárása lőtt való tenyésztéstől eredmény kevésbbé várható. Kivételképen megengedheti magának a tenyésztő, hogy erős fejlődésű növendékeit valamivel korábban engedheti át hivatásuknak.

Hibás testalkatú, beteg állat tenyésztésre nem használandó. Valamint elöregedett egyedek is kizárandók a tenyésztésből. Különösen fontos a beteg állatoknak a tenyésztésből való kiselejtezése, mert a házinyúl, mint afféle kis, tehát gyorsvérkeringésű és tömegesen együtt élő állat, nagyon átörökíti a betegséget és az ugyanazon betegségre való fogékonyságot. A belső betegségek nehezen vehetők észre az állaton, mégis a tapasztalt tenyésztő szeme azonnal megakad a borzas és fénytelen szőrön, vagy a kiálló csípőn, fátyolozott szemen s majdnem biztosan következtet az állat betegségére. Ha a nyúl fürgeségéből veszít, étvágytalan, akkor kétségtelen, hogy nincs rendben szénája. Beteg tőgyű fiatal nőstényt nem szabad tenyésztésre alkalmazni. Sőt meg kell a kiválasztáskor tekinteni a tej szerveket más szempontból is. A házinyúlnak ugyanis rendesen 8 csecsbimbója van, néha több, néha kevesebb. Megesik, hogy csak néggyel van ellátva, az ilyen anyának, nem gazdaságos. Továbbá meg kell tekinteni a csecsbimbókat azért is, vajjon azok csúcsosak-e vagy el vannak lapulva, mely utóbbi eset nem jogosíthat fel bennünket arra a föltevésre, hogy a leendő anya megfelelő tejjel láthatja el ivadékait.

Ha mind testalkat és egészségesség szempontjából kifogástalan állatokat párosítanak is, még egy kellék van, mellyel a tenyésztőnek számolnia kell és ez a legfontosabb az egész műveletnél. Ez az átörökítőképesség. Természetesen azt már csak az ivadék vizsgálatából állapíthatjuk meg, vajjon a szülők jó átörökítőképességgel bírnak-e s nevezetesen az apa vagy az anya van-e ebben az irányban a másik fölött túlsúlyban. Rendesen az ivadék egy része teljesen az apára, másik az anyára vagy azok fölmenő vérbeli rokonaira üt. Ha az első ellés ivadékai nem is ütik meg a mértéket, lehet, hogy a szülők más összeállítása segít és kiváló egyedeket produkálnak. Ha azután már jól eltaláltuk az egyedek összeillesztését, legjobb annál maradni tapogatódzó kísérletezés helyett.

A beltenyésztés mellett és ellen való harcban is sok tinta folyt már el. Nézetem szerint, ha nem megyünk túlságosan bele a rokontenyésztésbe, a beltenyésztéssel sokkal szebb eredményeket lehet elérni, mint az örökös törzscsereberével. A beltenyésztett állatok sokkal szebbek, kiegyenlítettebb testalkatúak, egyformább tulajdonságúak, míg az idegen vér bevezetése veszedelmes, kivált ha a leszármazást nem ismerjük. De nagy szakértelmet is föltételez a vérújítás kezelése, hogy t. i. ott alkalmazhassuk, hol használunk vele törzsünknek. Ritkán és óvatosan kell tehát hozzányúlni, hacsak az előjelek arra nem késztetnek bennünket.

A tényállás az, hogyha testnagyságot akarunk emelni, gyakrabban kell idegen vérhez nyúlni. Ha egyöntetű formákat, akkor beltenyésztést kell űznünk. Előbbi a belga, az utóbbi az ezüsttenyésztésbe való.

A tenyészidő az egész év. Mégis a meleg időben a szőr és a fül jobban nő és ezért a haszon-sportnyulak tenyészideje a nyár. Mert itt a fő a fül, hasonlóképen az angora szőre is melegben fejlődik erősebben. Ellenben a gerezna-termelés ideje a tél.

Mint már említettem, a jó tenyésztő az egész esztendőt nem használja föl tenyésztésre, időközi pihenőt, 2–3 hetet, meg még nagyobb vakációt is ad, másfél, kéthavi tartammal, anyagának. Vedlés idejére mindenesetre tanácsos fölfüggeszteni a tenyésztést, mert ez a korszak maga is megviseli az állatot s ilyenkor az ivadékok hiányos gereznát kapnak, miután a gyönge állat szervezete nem juttathat elárendeltebb szervek képzésére anyagot.

Az életfönntartás szempontjából ugyanis a szaruneműek, amilyen a szőr, köröm, szarv, nem képeznek elsőrendű, hanem inkább védelmi és szépészeti szerveket. Nevezetesen a szarv, köröm és pata a harcászati védelem, a szőr a hideg elleni védekezés és mindezek együtt az ivari közeledésnél bírnak előnyt nyújtó jelentőséggel.

A tenyészanyag ivarérettségének közeledtére egymástól elkülönítve, gondos ápolásban, de nem túlságos takarmányozásban részesítendők. A bakok úgy választandók el, hogy ne lássák a nőstényeket, sőt még a vizeletük szagát se érezzék meg, nehogy nemi ingerük folytonos ébrenlétben tartassák, mert ez gyöngíti szervezetüket.

A párosítás helyére nézve az a tapasztalat, hogy sokkal jobb, ha a nőstényt helyezzük be a bakhoz, mert ellenkező esetnél a bak soká honosodik meg a nőstény ketrecében s csak azután kezd feladatának megoldásához.

Magát a födözést rendesen egymásután többször, 5–6-szor is meg szokták a tenyésztők engedni, abban a hitben, hogy annál számosabb lesz az új generáció. Ez azonban tévedés, mert egyszeri eredményes párzás is elegendő. Hogy az tényleg eredményes-e a kanra nézve, a következő jelek árulják el. Fölugrás után a kan kortyogás között a nőstényről lefordul oldalra s néhány pillanatig mozdulatlanul hever s azután újból megugorja őt. A nőstény megtermékenyítése csak 10–14 nap múlva vehető észre arról, hogy a nőstény méhében az ébrények, mint kis golyók tapinthatók ki.

A tenyésztő legjobban teszi, ha födöztetendő anyanyulát a bakhoz behelyezvén, meg is várja, míg a pározási aktus megtörténik. Az egész művelet legföljebb 4–5 percig tart, mely után a nőstény azonnal eltávolítandó s esetleg másnap újból megpróbálandó, vajjon a bakot fölveszi-e. Az az eljárás, hogy a nőstényt 1–2 napig a baknál hagyják, hibás, mert mint említettem, egyszer való födözés teljesen elég a termékenyítésre s 1–2 napi együttlét nagyon sok, fölösleges erőpazarolásra vezet. Mint említettem, nagyon sokszor hasznát vesszük, ha egyszerre több anyánk ellik, mert a születendő kicsinyek számát arányosabban lehet elosztani a szoptató anyák között, azért indokolt ugyanazon kannal egy másik anyát is termékenyíttetni. Erre már negyedóra múlva újra képes, de nézetem szerint 2–3 órai, esetleg egynapi pihenést tanácsosabb neki adni.

A megtermékenyített nőstény rendes körülmények között 30 nap múlva anyává lesz.

A viselős anyát tágas és bőven almozott tiszta helyre kell tenni, hol mindenekfölött nyugodtságot élvezhet. Jó, de nem zsírképző táplálásban kell részesíteni és az ellés előtti napokban fészkelését kell figyelni. Amennyiben nem fészkelne még az utolsó napon sem, úgy az ápoló maga készítsen a kicsinyek részére egy kis mélyedést a szalmában, a ketrec sarkában. Ennek fenekére valami meleg és puha, de száraz anyagot, pl. mohát, kócot stb., sőt az anya hasáról tépett szőrt kell tenni. És az ilyen anyát különösen ellenőrizni kell, hogy kicsinyeit elles után gondozza és szoptatja-e. Ha nem szoptat, úgy erre kényszeríteni kell mesterségesen s ha egyszer a kicsinyeket emlőire illesztettük, az rendesen elég arra, hogy anyai kötelességének tudatára ébredjen.

A leendő szülőket arra nézve is jól meg kell vizsgálni, hogy tenyészképesek-e azok. Külső jelekből ezt nehéz megállapítani, de mégis vannak olyan esetek, midőn ez szemmel látható. Nemkülönben az is fontos, hogy az egyedek nemük jellegével jól fölvannak-e ruházva. A bak izmos, erős, gömbölyű fejű. A nőstény nyúlánkabb és megnyúlt feje van.

Egy bakra 8–12 nőstényt számítunk, azonban azoknak a befödöztetését jól kell beosztani, nehogy egy időben sok födözése legyen, mert kimerülés állhat be nála. A tenyészképtelenség különben az elnehezedés folytán is fölléphet, azért óvakodjunk tenyészállataink túlságos s különösen zsírképző takarmányozásától. A szoptató anyának azonban zsírképző takarmányok valók. Meg kell még említenem azt a nem ritkán előforduló esetet is, hogy vagy a kan vagy a nőstény nem hajlandó a párzásra. Ennek néha gyökeres oka van, hogy t. i. el vannak az állatok öregedve, vagy pedig valami okból elvesztették ivarképességüket. Néha azonban kicsinyes okokból ered a nemi élettől való idegenkedés. Ilyenkor kendermag, de különösen zeller adagolása szokott segíteni. Sőt egy elmés nyulász a föltüzelés alapul vételével olyan ketrecet készített, hova a vonakodó pár úgy van elhelyezve, hogy egymást láthatják és szaglászhatják (a nyulaknál ez utóbbi a fő ingeralap), de nem érintkezhetnek. Állítólag harmadnapra kész a legszorosabb barátság. Ezt a módot különösen első kísérletnél levő nőstényeknél ajánlhatom.

 

1. Nevelés.

 

Ha az anya rendben leellett, néhány óráig békében kell őt hagyni. Azután az egészen tehetetlen, gyönge, továbbá a dögölve született kicsinyeket távolítjuk el. Fajták és a csecsbimbók szerint egy anya alatt csak legföljebb 6–8 nyuszikát hagyunk. A többit megosztjuk más friss ellésű anyával. Azonban 3–4 nappal előbb ellett anya fiai már el szokták marni a gyenge vendégeket és a tej sem megfelelő, mert a szülés utáni tej tartalmazza azokat az anyagokat, melyek a fiatal szervezetből a vemhesség ideje alatt megfeneklett anyagokat segítik eltávolítani. Ha a dajka nem akarná elfogadni a kis jövevényeket, akkor a gyakorlott tenyésztő az idegen anya fészkéből vett szőrbe takargatja be az elhelyezni szánt fiákat s akkor föltétlenül elfogadja őket, mert a kicsinyek szaga megegyezik az ő fiaiéval.

Mikor már a tenyésztő meggyőződött, hogy az anya teszi kötelességét, hagyja békén a fészket. 8–10 nap múlva kinyílik a szeme a kicsinyeknek s rá néhány napra elhagyják a növendékek a fészket. Ellenben az anyát tápdús takarmányozásban részesítjük, hogy jól tejeljen. A fiókák, mikor a fészket elhagyják, mindjárt próbálnak enni. Elválasztani azonban csak legföljebb 4–6 hetes korban szabad őket. Elválasztásnál leghelyesebb az anyát tenni más ketrecbe, mert a kicsinyek egy új ketrecben való tartózkodás szokatlanságát nagyon megsínylenék. Legföljebb még az első 2–3 nap éjjelein helyezzük vissza fiaihoz az anyát, hogy a felgyülemlett tejet kiszopják, meg hogy a válási fájdalomnál átmenetük legyen.

 

{KÉP: Az ivar megállapítása.}

 

Ekkor már érdeklődésünket kiterjeszthetjük arra is, hogy a kicsinyek melyik nemhez tartoznak. Ez az eljárás az ivarszerveknek a megvizsgálásában áll. Ebből a célból ölbe vesszük az állatot és a végbélnyílás előtt levő ivarszervet a szőr két ujjal való szétválasztása által fölfedjük és ugyanezen két ujjal egyszerűen kinyomjuk az ivarszervet s megállapítjuk a nemet, miként a bemutatott ábrán látható.

A hímeknek a nőstényektől való elválasztását legkésőbb háromhónapos korban ejtsük meg olykép, hogy egymásnak még szagát se érezzék. A fiataloknak a szabadbanvaló nevelését már hangsúlyoztam. Azt teszem még hozzá, hogy különösen, ha az elválasztás tavaszi vagy nyári hónapra esik és tehetségünkben áll, úgy tenyésztésre való alkalmazásukig okvetlenül tartsuk őket nyúlkertben, vagy legalább kifutó rendszerű ketrecben, mert ez a természeti ajándékot egész életükön át visszafizetik egészségben, termékenységben és hasznosságban húsra s főleg gereznára nézve.

A fiatalok gondozására is áll az általános szabály, hogy t. i. tisztán tartandók. Hetenkint kétszer-háromszor almozzunk nekik és több ételvályut, illetőleg jászolt bocsássunk át részükre, hogy a verekedéseket korlátozzuk. A verekedést rendesen 1–2 egyed kezdeményezi s ezért ilyen notórius verekedőket el kell távolítani és szent a béke!

A haszonállatok tenyésztésénél az alaptétel, hogy az állat hamar fejlődjék, mert ezzel a kezelési és takarmányozási költségek, valamint a heverő tőke kamatai minél előbb megtérülnek. Ebből az okból a takarmányozásnak megfelelőnek kell lenni. Kenyérhulladék, korpa, főtt burgonya stb. nem vész kárba, mert gyorsabb fejlődést von maga után. Túlságba menni azonban fölösleges, mert az pénzpocsékolás, meg emésztési zavarokat okozhat, továbbá ellustulásra és terméketlenségre is vezethet. Tapasztalat, hogy a félvér mindig gyorsabban fejlődik, ezért a keresztezés a piaci anyag.

 

2. Herélés.

 

Abban az esetben, ha a tenyésztő fölös számú bakjait mint tenyészállatot, értékesíteni nem képes, indokát leli azoknak a nemüktől való megfosztása. Ugyanis az ilyen állat gyorsabban fejlődik, kövérebb és jámborabb lesz, vagyis kevesebb költséggel magasabb értékesítést érhet el vele, mint húsállattal. Ugyanez áll a gereznatermelés tekintetében is, mert előbb, nagyobb és szebb bundára számíthatunk, mint a baknál. Szebb azért a herélt gereznája, mert az nem verekszik s így nincs kitéve annak, hogy bundáját megtépik, ami a bakoknál gyakori eset.

Magát a műveletet leghelyesebb egy ahhoz értő herélőre bízni. Két eljárást szoktak különben alkalmazni a nyulaknál: a herék lekötés után való eltávolítását és a más háziállatoknál is szokásos kimetszést. Mindkét rendszer, jó kéztől végrehajtva, veszélytelen, különösen fiatal állatoknál. A heréltet külön helyre, vastagon almozott istállóba helyezzük s 2–3 nap alatt már elfeledi a rajta végrehajtott jogtalanságot (!) s visszanyeri régi vidámságát.

A nőstények herélése vagy miskárolása csak teljesen avatott kezek által hajtható végre. Erre különben még ritkábban van szükség.

 

C) Takarmányozás.

 

1. Takarmány-anyagok.

Az az első alaptétel, hogy lehetőleg kevés pénzértéket képviselő takarmányban részesítsük nyulainkat, ellenben a hulladékok lehető értékesítését velük eszközöljük, képezi éppen a nyúltenyésztés fontosságát és óriási elterjedésének magyarázatát.

A házinyúl első és legfontosabb takarmánya a széna és zöldtakarmányoknak mindazon fajai, melyeket a tehén, a juh, a kecske, szóval a kérődzők szoktak fogyasztani. A lóhere, lucerna és perjefélék, baltacim képezik a legkedvesebb eledeleit. Ezeket azonban csak teljes virágzáskor nyújtsuk nekik, mert különösen a nagyon zsenge lóhere fölfúvódást okozhat, meg a rágcsálók fogrendszere nagy tevékenységet igénylő föladatokkal szeretvén foglalkozni, a keményebb anyagok részére kiválóan alkalmasak. Az oroszlánfogat (leontodon) és a közönséges bogáncskórót is kedveli. Ezek a tejprodukcióra vannak kedvező hatással.

A salátafélék takarmányozása csak mértékletesen ajánl ható, mert túlságos adagolás emésztési zavarokra vezet. A kel- és káposztafélék hasonlóan hasmenést idéznek elő, ha folytonosan takarmányoztatnak. Valamivel jobban megfelel a fiatal vetés, továbbá a tarlórépa, murok és répa levelei. Csak egyszerre sokat ne adjunk ezekből az anyagokból. A fűszeres növények nagyon kedvelt takarmányok s a nyúl húsát is nagyon ízletessé teszik. Sőt még a gyümölcsös vadfák leveleit és gályáit is szívesen és hasznosan fogyasztják. Barack- és mandulalevél azonban ártalmas. Az összes gyökér- és gumónövényeket a hasznos takarmányok közé sorozhatjuk, de magát a gyökeret, illetőleg a gumót értem. A szőrnövésre a murok különösen előnyös. A csicsókát különösen ki kell emelnem, mint igen tápláló és kedvelt nyúltakarmányt, melynek minden részét szívesen fogyasztja a nyúl. Kerti tenyésztés mellett indokolt csicsókatáblát vetni, mely mint nagyon életképes évelő növény, ott helyt fogyasztatik el, a másik évben újra kihajt, szinte kipusztíthatatlanul. Ezt sok helyen, a külföldön ki sem szedik télre, hanem a „szükséghez mért részletekben” hordják be a mezőről a nyulak részére s így az eltartás költségei és esélyei mellőzve vannak. Ez a növény meglehetős cukortartalommal van fölruházva, ezért a nyúl nagyon kedveli és nagyon hasznára fordítja. Oly sok előnyű és igények nélkül való növény ez, melyet nagyon kár volt a divatból kivonni s remélhetőleg nyúltenyésztőink fogják majd elfeledett régi jóhírnevét visszaállítani, ha egyszer termelését megkísérelték. Azt a hibáját különben, hogy ahol elvetik, ott mindig terem, vagyis alig irtható ki, úgy hiszem, javunkra lehet fordítani. A hagymafélék nem alkalmasak, valamint az ismert mérges növények természetesen szintén kizárandók az étekrendből. Különben mindezek fogyasztását a nyúl legtöbbnyire ösztönszerűleg kerüli, de azért az óvatosság indokolt.

Homokos, deres, ázott, dohos, rothadt, szóval romlott takarmány szintén ártalmas és föltétlenül ellenőrizendő ilyenek fölhasználása, ha érzékeny károkat kerülni akarunk. A nedvdús takarmányoknak, nevezetesen a gyökér- és gumós növényeknek a takarmányozása télen is nagyon indokolt, mert ezek az anyagcserét előmozdítják. Minthogy különösen némely helyzetben, télre vajmi kevés vagy semmi ilyen takarmányt nem nyújthatunk, ezt mégis megfelelő átmenettel tegyük, nehogy egyszerre való száraztakarmányozás, tavasszal meg a zöldtakarmány minden átmenet nélkül való adagolása emésztési zavarokat idézzen elő.

A széna és mesterséges száraztakarmányok kiváló szerepre vannak hivatva a házinyulak takarmányozása tekintetében. A magvak között első helyen a zab áll, mely azonban csak kis mennyiségben juttatandó nekik, nehogy túlságos tüzessé tegye őket és akkor is csak tenyészállatoknak, míg a hizodalmasság előmozdítására alkalmasabb az árpa és tengeri. Általánosságban ismert erőtakarmánya a nyulaknak a kenyérhulladék is. Ezt legjobb száraz állapotban adni nekik. Penészes kenyér, különösen vemhes, anyáknak, életveszélyes.

Rendkívül szeretik a nyulak a darával vagy korpával kevert burgonyát és répát. Az előbbieket azonban jó, ha forró vízzel előbb leöntjük, az utóbbiakat pedig főzött állapotban használjuk föl. Sőt a száraz- vagy lágytakarmányozásnál a sózás is indokolt. Még a lefölözött tej és makk értékesítése is megfelelőnek mondható nyulak által.

Arra a kérdésre, hogy mikor takarmányozzunk, azt lehet felelni, hogy jobb háromszor, mint kétszer, nehogy az állat egyszerre nagy föladatot szabjon emésztőszervei elé, de főleg az elhatározott takarmányozási óra pontos betartására kell ügyelni.

A takarmány mennyiségének meghatározása nagyon sok körülménytől függ. A döntő körülmény itt az a várakozás melyet az illető állategyedhez fűzünk. A növendékállatnak testnagyságához képest többet, hasonlolag a hizlalóban levőnek, valamint a födöző baknak és a terhes anyának. Este adjunk minden takarmányozás között a legtöbbet, mert a nyúl, mint a többi rágcsáló, élénk éjjeli életet él. Valamint az istállónak tisztának kell lenni a nyulaknál, talán még tisztábban kell kezelnünk takarmányukat, különösen a portól, mert a por sokszor a náthának készíti elő talaját. A tisztaságnak teszünk szolgálatot akkor is, ha a. nyulak etetőtartányait úgy készítjük, hogy abba ne legyen képes belefeküdni vagy belelépni, hanem inkább dolgoznia kelljen érte, ha tápszerhez akar jutni. Ez utóbbi esetben elkerüljük a takarmány fölös kicibálását és túlságos gyors fogyasztását, ami megint gyomorterhelést is okozhat. Ha 'azonban valami ügyes szénarekeszt készítünk nekik, úgy onnan csak mérsékelt részletekben húzhatja ki az elébe vetett anyagokat. E lágytakarmány részére meg valami súlyos cserépvályú ajánlatos, hogy ne bírják sem megrágni sem fölborítgatni. Ilyen megfelelő etető-itatóedény, valamint szénarács a Szövetségnél, továbbá Geittner és Rausch-nál beszerezhető.

A házinyulak itatására nézve sok ember abban a hitben él, hogy ez nem szükséges. Annyit el is ismerhetünk, hogy zöldtakarmányozás esetén nem szükséges, sőt sok ital ilyenkor hasmenést okozhat, hanem száraz takarmányozásnál okvetlenül adjunk megfelelő mennyiségű vizet vagy lefölözött tejet. Vedléskor egy kis lenmagforrázat nagyon elősegíti a szőr fényességét úgyhogy gereznatermelésnél ezt nagyon ajánlani lehet, de nem meleg, hanem hűvös-langyos állapotban. A zöldtakarmányok adagolásánál még meg kell említenem, hogy amellett, hogy pl. a fűféléket teljes virágjában kell vágni a nyulak részére, még az is tanácsos, hogy mielőtt a nedvdús takarmányokat eléjük adjuk, legalább 2–3 órai fonnyadásnak vessük azt alá, mert a sok és nyers (hideg) víz kólikás tüneteket vonhat maga után.

Azokat az állatokat, melyeket nem szándékozunk tenyészanyagként kihasználni, meghízlaljuk, hogy magasabb testsúlyt érjenek el egyrészt, másrészt pedig, hogya tápláló száraz- és fűszertakarmányra fogott állat húsa ellen még a legkényesebb ízlés se tehessen kifogást.

A fiatal állat leghamarabb hízik, különösen ajánlható a fiatal korban való hizlalás a heréletlen bakoknál, mert az idős bak húsának, mint mindenféle idősebb hímállatnak, van valami kis kellemetlen szaga. Ennek a szagnak a megszüntetését Franciaországban tanultam meg. A lenyúzott és kizsigerelt állat húsát a konyhai célnak megfelelőleg földarabolják és ujjhegyekkel bepermetezik iható pálinkával vagy jóféle rummal. Ekkor meggyujtják a szeszt és ebben a lángban kavarják a nyúl húsát mindaddig, míg az ki nem alszik. Az így kezelt hús teljesen mellékízmentes.

A hizlalás maga olyan ketrecben eszközlendő, amely kevés mozgást enged meg a hízónak, vagyis szűk, de nem sötét, mert a napra még a húsnak is szüksége van, hogy jóízű legyen.

Hízlalási takarmányok mindazon növények, melyek a zsírképzésről ismeretesek, ilyen a kukoricadara, kenyér, árpadara, főtt burgonya korpa vagy darával, száraz kenyér, melyet lefölözött tejjel öntünk le, cirokmagdara stb. A tejnek hizlaláskor lehetőleg nem szabad hiányozni, mely a húst egy kevés fűszernövénnyel (kakukfű, zsálya, fodormenta stb.) pompássá teszi minden ínyenc számára. Az egész hizlalás 8–14 nap alatt végződik.

 

2. Szőr- és bőrápolás.

 

Miután a szervezet működéséhez igen nagyban hozzájárul a bőr is, ennek tisztántartásával jelentékenyen elősegítjük a helyes együttműködést. Ez okból különösen az olyan fajtáknál, melyeket szőr- vagy gereznatermelés céljából tenyésztünk, indokoltnak tartom legalább havonkint egyszer-kétszer ritka istállókefével való megkefélést, hogy a szőr közé, a bőrre tapadt és száradt port és egyéb piszkot, mely a pórusokat betömi, eltávolítsuk. A kefében vagy fésűben maradó szőrt pedig rendszeresen összegyűjtjük, mert a nemezfélék készítésénél a házinyúlszőr nagy szerepet játszik.

 

 

IV. FEJEZET.

 

Különfélék.

 

1. A házinyulak ellenségei.

 

Ilyenek az állatvilágból elsősorban a menyétcsalád.

A házimacskát és kutyát is oda számíthatjuk. A patkány a maga hasonló életmódjával a legveszélyesebb ellenség. Ez ellen még az az óvóintézkedés sem segít, hogy a nyulak istállózatát oly gonddal állítjuk föl, hogy az odajutást a legkisebb hasadék sem segíti elő, mert erős rágó- és kotrószervei vannak. Állítólag a tengerihagyma (scilla maritima) alkalmazása nagyon jó szer a patkányok ellen, mert nekik méreg, míg a nyulaknak nem árt. (íme ismét egy érv a patkányatyafiság ellen.) Ez a szer a gyógyszertárban kapható. Az általam előadott magyar nyúlkert különben az itt fölsorolt összes ellenségek ellen védelmet nyújt s még a patkányok betörését is lehetetlenné teszi. Itt azonban a légi ragadozók: a héja, sas, szarka, kánya stb. azok, melyek a nyúl éberségét próbára teszik. Ez azonban mindig jelen, szokott lenni s abban nyilvánul, hogy a közelgő veszélynek már puszta gyanújára – egy lábdobbanás s a másik pillanatban a föld alá bújik az egész vidám társaság. A ketrecrendszer azonban, megfelelő felügyelet és ellenőrzés mellett, alig teszi lehetővé azt, hogy az elősorolt ellenséges állatfajok zsákmányává legyenek kedvenc állataink.

 

2. Betegségek.

 

A szomorú valósághoz tartozik, hogy a házinyúl sem kivétel a megbetegedések lehetősége alól. Ennek tudatában és még azért, mert a tömeges és egymáshoz közel elhelyezett állatoknál a betegség átvitele könnyű, kétszeres gonddal kell őrködni az egészség fölött. Vagyis a profilaktikus intézkedéseket hajszálpontossággal be kell tartani, hogy semmi betegség be ne üssön állományunk közé, mert ha ez megtörtént, azonnal el kell a beteget a többitől különíteni és helyét fertőtleníteni. Ezeket az elővigyázati intézkedéseket már előadtam, midőn részletesen leírtam, hol és miként tenyésszünk, hogyan neveljük az állatokat és milyen takarmányozási rendet kövessünk. Milyen megfigyelésnek vessük alá az esetleg máshonnan beszerzett tenyészállatot. Ehhez még hozzátehetem, hogy még látogatókat is gyanakvó szemmel fogadjunk nyulaink között, nehogy azok ruháikon hozzanak valami betegséget kedvenceink közé. Ez áll Önmagunkra is, midőn egy fertőzött helyen fordulunk meg. Kutyát sohasem engedjünk istállónkba, mert tőle a nyulak nagyon félnek, meg sok betegséget a nyulakra is átviszi, ilyen a galandféreg, kullancs stb.

Maguknak a betegségek egyes nemeinek előadásánál nagyon rövid leszek, mert ha baj van, akkor az úgysem a magunk felcserkedésére, hanem állatorvosra, szorul. Egy bizonyos, hogy rendes ápolás, takarmányozás tenyésztés és az elővigyázati rendszabályok betartása majdnem kizárja a megbetegedést s ezért ne is ijedjen meg a tisztelt olvasó az elősorolandó sok betegség olvasásakor. Ilyenek: szemgyulladás, szőrkihullás, tetvesség, rüh, himlő, máj- és tüdő-rothadás, borsóka és galandféreg, gregarinózis, lépfene, nyálzás, sápkór, gümőkór, nátha és köhögés, felfúvódás, székrekedés és hasmenés, vérvizelés, görcs, tejgenyedés, csonttörés, nemi betegségek stb.

Ezeknek a betegségeknek egyik része külső, tehát laikusok által is észrevehető, sőt gyógyítható, míg a másik és nagyobb része a belső szervezetben gyökerezik. Ez utóbbiak megállapítása már szakemberek elé való, kiknek a gyógyítás hivatását képezi. A belső betegségek is részben gyógyíthatók, másrészt hosszas gyógykezelésük után sem biztos a jó eredmény, miért is ilyenek fellépése esetén azonnal való kiirtás, a ketrec alapos fertőtlenítése a leghelyesebb teendő. Végül sok e betegség közül életrendi és takarmányozás-változtatással gyógyítható meg, illetőleg kerülhető el.

Minden betegségnél a legfontosabb teendő annak a megállapítása, hogy a kór ragadós természetű-e, mert ha az, úgy a beteg állatot vagy azonnal ki kell irtani és helyét, sőt az egész istállózatunkat fertőtleníteni, ha pedig nem fertőző az, vagy fontos okból kigyógyítását határozzuk el a betegnek, akkor őt ketrecéből helyezzük ki a többi közül az istállózattól legmesszebb fekvő és legelszigeteltebb helyre és az az egyén, aki a beteggel foglalkozik, az egészséges állomány között egyáltalában meg ne forduljon. A bacillusok rejtelmes birodalmába még csak most kezdenek a tudósok belekukkantani. A laikus már csak magát a betegséget és azt látja, hogy minden óvatossága dacára megkapják ugyanazt a bajt másik állatai is és nem tudja miként. A felelet reá az, hogy mégsem fejtett ki kellő óvatosságot, vagy nem hajtotta végre a fertőtlenítést úgy, hogy a millió és millió mikroba valamennyiét megsemmisítette volna.

Olyan házinyúl hulláját, mely lépfenében, himlőben, rühben, májrothadás, gregarinózisban stb. pusztultak el, illetőleg irtatott általunk ki, legjobb elégetni és ürülékét is meg kell semmisíteni.

Fertőtlenítőszerek: ezidőszerint a karbol a legjobb, melyet 20%-os oldatban kell alkalmazni és pedig úgy, hogy a fertőtlenítőhelyiség minden zege-zuga hosszabb időn át ki legyen téve maró és megsemmisítő hatásának. A 40%-os formaldehyd az újabb és bevált szerekhez tartozik. (Kapható a Mezőgazdáknál, Alkotmány-utca 31.) Nem mulaszthatom el tisztelt olvasóimnak a figyelmébe ajánlani Fuchs Andor állatorvos úr házinyúl-egészségtanát, mely a szerzőnél, Törökszentmiklóson koronájával volt kapható. Nevezett úr szenvedélyes nyúlász és feladatául tűzte ki a házinyulak betegségeinek az orvoslását. E téren, mikor már szép sikerekre hivatkozhatott, kérésemre megírta hasznos könyvecskéjét, melynek elolvasása bizonyára nagyobb felvilágosítást nyújt a szóban levő tárgyban s alkalmat ad a betegség ellen való óvakodás tekintetében is.

Mindazonáltal néhány leggyakrabban előforduló betegséget és azok gyógyítási eljárását alább ismertetem.

1. Nátha. Ez a leggyakrabban előforduló és legterhesebb nyúlbetegség; nedves orról, gyakori tüsszentésről és az orr nyálkás váladékáról ismerhető fel. A kezdetben veszélytelen nátha hanyagság folytán az állat elpusztulását is okozhatja. A ragály veszedelme is gyakori, miért is a beteg állat rögtöni elkülönítése és a ketrec alapos fertőtlenítése szükséges.

Oka : meghűlés, léghuzam, nedves vagy dohos alom.

Gyógyítása: száraz ketrec, dús, puha alom és száraz; takarmányozás. Súlyosabb esetekben kátránygőz belégzése, párolgatás meleg víz fölött, vagy az orrlyukaknak bórvízzel való fecskendezése. Hatásos gyógyszer a káli-hypermangan langyos vízben feloldva és orrborogatásnak használva. Mikor az orrból kifolyó náthaváladék sűrű, sárga vagy pedig zöldes, ki kell az állatot irtani és helyét dezinficiálni.

2. Tüdővész, tuberkulózis. A megbetegedett állat gyorsabban lélekzik, nem eszik, szája csúcsosodik és lágyékai beesnek. A beteg állat az egészségesektől azonnal elkülönítendő és a ketrec a legnagyobb gondossággal fertőtlenítendő.

Oka: többnyire elhanyagolt, súlyos nátha, de lehet öröklött betegség is.

Gyógyítása: ki van zárva s azért legcélszerűbb az állatot elpusztítani, a hullát pedig elásni.

3. Nyálfolyás. Nagy állatoknál is, de leginkább fiatal nyulaknál fogzáskor fordul elő.  Az állatok szájaszéle mindig nedves, a kifolyó maró nyáltól a száj körül és az alsó állkapocs szőre összecsomósodik és kipállik.

Oka: a tisztátalan, nedves ketrec vagy istálló és nedves, romlott zöld- vagy levelestakarmány.

Gyógyítása: a beteg állat elkülönítése az egészségesektől, a ketrec fertőtlenítése. A beteg állat száját 1–2-szer naponta timsós, klórsavas káli, bórsavas vagy glaubersavas oldatba kell mártani. 2–4 nap alatt határozott gyógyulás áll be.

4. Felfúvódás. A megbetegedett, leginkább fiatal állatok teste felfúvódik, hirtelen megvastagodik. Az állat a ketrec sarkába gubbaszkodva, félénken néz maga körül, nehezen lélegzik, szemei kidüllednek. Rögtöni segélynyújtás szükséges.

Oka : zsenge, átmelegedett zöldtakarmány, sok fiatal lóhere, lucerna vagy saláta fogyasztása következtében túlságos szelek képződnek a belekben.

Gyógyítása: száraztakarmányozás. Az állat hasát spiritusszal kell bedörzsölni és a test hátsó részét meleg ruhába begöngyölni. Az állat szabad mozgása is gyakran használ.

5. Rüh vagy kosz. Leginkább a fülek tövében keletkezik, vagy az orron és a szemek körül. Apró élősdik (rühatkák) idézik elő a kérges rühet. Az állatok folyton vakaródznak, fejüket vagy füleiket rázzák, sőt néha az egyenes fülállás is megváltozik.

Oka: piszkos istálló, az állatok hanyag kezelése.

Gyógyítása: rendkívül ragályossága miatt a beteg állat azonnali elkülönítése. A rühes helyeket egy kevés finom táblaolajjal kell néhány napig, naponta 1–2-szer ecsetelni. Vagy pedig a beteg helyeket 3%-os kreolinoldattal kell bekenni, megpuhulás után a rühkérget egy kis pálcikával óvatosan levenni és petróleummal bekenni.

6. Szemgyulladás. A szemek könnyeznek és genyes váladékkal vannak körülvéve, az állat szomorú.

Oka: léghuzamos ketrec vagy hanyag takarítás. A felgyülemlett erős vizeletben levő ammóniák kigőzölgésének következménye.

Gyógyítása: száraz, szellős, de nem léghuzamos ketrec. A szemeket naponta kétszer 2%-os bórsavas vízzel kell kimosni, vagy langyos kamillateával borogatni.

7. Szemkönnyezés. Fent leírt szemgyulladásnak egy könnyebb neme. Oka és gyógyítása ugyanaz.

8. Tejmirígygyulladás. Szoptatós anyáknál szokott előfordulni, hogy a csecsbimbók megdagadnak, sőt rajtuk néha genyes daganatok támadnak.

Oka: külső sérülés, néha meghűlés, legtöbb esetben túlságos dús tejképződés, vagy fejletlen csecsbimbók következménye.

Gyógyítása: a tejet ki kell fejni, a daganatot ólomvízzel borogatni és vajjal vagy vazelinnel bekenni. Kevesebb takarmány és tiszta istálló.

9. Daganatok, sebek. Könnyen észrevehetők és elhanyagolásuk az állat pusztulását okozhatja.

Oka: külső sérülés vagy fertőzött vér.

Gyógyítása: vértisztító, hashajtó szerek használata. Az érett daganatot fel kell szúrni, a genytől kitisztítani és kreolin-, formaldehyd- vagy karbololdattal mosni.

10. Sebes lábak. Az állatok nyugtalanok, ide-oda ugrálnak, hátsó lábaikkal folyton kirúgnak,

Oka: tisztátalan hely, hanyag gondozás.

Gyógyítása: tiszta, száraz ketrec, sok és puha, száraz alom. A talpakat langyos vízzel kell letisztítani és bór-vazelin, lanolin vagy kénes vazelinnel bekenni.

11. Hasmenés. Az állat ürüléke híg, nem bogyós és száraz.

Oka: nedves vagy romlott zöldtakarmány.

Gyógyítása: száraz ketrec, száraz takarmányozás. Széna, zab, száraz fekete kenyér. Súlyos esetekben naponta 3–4-szer egy-egy kávéskanálnyi tanninsav vörösborban.

12. Székrekedés. Az állat étvágytalan, ürüléke megszűnik.

Oka: helytelen takarmányozás.

Gyógyítása: naponta egy kávéskanálnyi ricinusolaj, zöldtakarmányozás.

13. Élősdiek. Tisztátalan ketrecekben főleg nyáron igen gyorsan szaporodnak az élősdiek, amelyek az állatokat folyton nyugtalanítják. A ketrecek tehát lehetőleg gyakran alaposan tisztíttassanak és fertőtleníttessenek. Fertőtlenítéshez legjobb az évenkint kétszer kimeszelt ketreceket 5%-os kreolin- vagy formaldehyd-oldattal locsolni.

14. Septikémia, evvérűség. Ez újabban felismert ragályos nyúlbetegség. Többnyire a belekben lép fel, okozói bacillusok. Gyógyítása ezidőszerint még lehetetlen, az állat tehát azonnal kiirtandó. Ketrece elégetendő.

 

 

V. FEJEZET.

 

Értékesítés.

 

Minden módon arra törekszem, hogy megtiszteljem régi barátomat és szűcs-munkatársamat és ezért cikkét mindjárt az „Értékesítési fejezet” élére helyezem el.

 

Szőrnietermékek értékesítése.

írta: Dán Leó, m. kir. kormányfőtanácsos.

A „Dán Testvérek udvari szűcsök”  cég főnöke.

Örömmel teszek annak a megtisztelő felhívásnak eleget, amellyel kedves, régi barátom, a hazai nyúltenyésztés kérdésének atyamestere, velem együtt szinte kezdeményezője és egyik legalaposabb ismerője, ez alapvető munka szerzője, fordult hozzám avégből, hogy mint a gyakorlat embere, nyilatkozzam a szőrmetenyészállatok gereznáinak értékesítése tekintetében. Örömmel teszek e felhívásnak annál is inkább eleget, mert hiszen, sajnos, annyi hosszú esztendők tapasztalata mutatja, hogy régente az egész hazai nyúltenyésztés kérdése egyfelől azon sarkallott és feneklett meg, hogy nem volt, aki vele behatóbban foglalkozzék, de másfelől meg azon múlott az egész tenyésztés rentabilitása, hogy egyszerűen nem volt kellően megszervezve az értékesítési lehetőség, így hát ezrével pusztultak el a gereznák, amelyek, igaz, nem is voltak jól kezelve, nem is nyúltak hozzá szeretettel, nem is fordítottak reájuk még csak annyi gondot sem, hogy legalább megtudják, hogyan is kell hát a gereznát kezelni, mit is kell vele csinálni.

Egyszerűen leölték az állatot, belehasítottak a gereznájába, jól-rosszul, inkább rosszul mint jól, lenyúzták és azután vagy a házaló kis gyűjtőnek dobták oda, amennyiért kérte, vagy pedig ott rothadt, míglen a kukacok el nem pusztították és akkor elégettetés volt a sorsuk.

Hát így nem lehet, de nem is szabad nemzeti értékeket kezelni, hanem aki egyszer belefogott, necsak valami úri passziónak nézze, amivel kénye-kedve szerint el lehet játszadozni, hanem tegye komoly tanulmány tárgyává a kérdést minden vonatkozásaiban és csak akkor és csak úgy fogjon bele, hogy ha az egész komplexummal tisztában is van.

A szőrmenyúl tenyésztése két részre oszlik. Az egyik a tenyészállatok felneveltetése, a másik az állomány szőrme-gereznájának értékesítése. Mi ez utóbbi kérdéssel kívánunk foglalkozni.

Mielőtt azonban annak gyakorlati taglalásába bocsátkoznék, szükséges, hogy a gereznának kereskedelmi szemszögből való legelőnyösebb kezeléséről essék itt néhány szó.

A gereznát lehetőleg úgy kell a még meleg állatról leöletése után lefejteni, hogy az ú. n. zsákban maradjon, tehát úgy, hogy az  állatot szinte „kifejtjük”, alsó részén, megkezdve a fejtést, húsából amikor is az egész gerezna együtt marad, tehát ú. n. zsákban és különösen ügyelünk arra, hogy lábrészek, fül és orrcimpa is sértetlenül kerüljön le az állatról. Ha így kaptuk a gereznát, vagy úgy, hogy nyitva, tehát a lefejtés előtt, de pontosan a hasa közepén vágjuk léniaegyenesen fel, se fej, se láb, se fül, se orrcimpa meg ne sérüljön, akkor a felhasított hason kezdjük meg a lefejtést és igyekszünk a gereznát minél sértetlenebb állapotban megkapni. Az így lefejtett, akár „zsákban”, akár pedig „nyitva” megkapott gereznát, nyomban a lefejtés után egy ú. n. feszítődeszkára feszítjük ki, még pedig úgy, hogy elsőben is a húsrostrészével, tehát bőrrel kifelé jusson a deszkára és akként, hogy minden láb, fül, farok és fej köröskörül alaposan kifeszítve, akár kis szegekkel, akár acélgombostűkkel legyen körül kifeszítve és így hagyjuk hűvös, szellős, pormentes, napnemérte helyen addig, amíg keményre nem szárad. Ekkor megfordítjuk szőrrészével kifelé és ugyanily müvelettel meghagyjuk, míg itt is teljes a szőrszáradás. Így azután lerakjuk és az ekként egybegyűlt gereznákat, szőrt szőrre, bőrt bőrre rakva, ötvenes csomagokba kötegeljük és így bocsátjuk árúba. Az ekként kezelt árúnak szinte meghányszorozódik az értéke, mert kereskedelmi szempontból ilyetén kikészített, illetve előkészített árúval szemben a kereskedelem fokozott bizalommal viseltetik, mert tudja, hogy gondos hozzáértéssel kezelték és a veszteség, a szőrkihullás veszedelmének koeficiense igen lecsökkentett.

Már most beszéltünk a kezelésről, kötegelésről, de még nem beszélhettünk az értékesítésről magáról. Minél nagyobb mennyiségben kapja a kereskedelem a szín és nagyságban egyenlő gereznákat, annál nagyobb egységalapárakat koncedálhat értük. Mert a kereskedelem egyik legnagyobb kincse az idő. És ha néhány darabbal kell foglalkoznia, akkor megfizetteti a vele való foglalkozás idejét is, míglen, hogyha nagyobb tételt kap, szépen egybe osztályozza, színre, szőrmagasságra, nagyságra és jólkezeltségre, akkor játszi könnyűséggel határoz, kalkulál és annyival is magasabb árakat koncedál, mert hiszen egyszerre vehetett nagyobb mennyiséget, ugyanazzal a fáradtsággal, mint hogyha egy tizedét vagy századrészét vette volna.  Éppen ezért úgy kellene egy-egy vidék érdekeltségének cselekednie, hogy ne kicsinyben adják tovább a házalóknak a gereznát, annyiért, amennyiért viszik, hanem összeállani és maguk között megejteni az osztályozást, I., II., III., IV. és V. rendűvé klasszifikálva az egyedeket és mindenki megkapja aztán ezek szerinti egységjegyzékét úgy, hogy ha az egész tételért, amelyet egy-egy körzet vagy vidék érdekeltsége egybegyüjtött, egy bizonyos nagyobb összeget kaphattunk, akkor játszi könnyűséggel ki lehet számítani, így az egyes klasszifikácionális alapegységárt és eszerint aztán elosztani a kiérdemelt árt. Így mindenki jóljár, bizonyos, jobban mint hogyha egyenkint foglalkoznék vele és felcserélne el pro és kontra annyi munkaidőt, amit így könnyen megtakaríthat. A főváros kereskedelme azután elvégzi az elértékesítés leglukratívebb módját.....

 

* * *

 

Azoknak a hajóknak a sorsa, amelyek valamely új cikkel megrakodva először akarnak a fogyasztópiacok kikötőjébe jutni, mindig erős ellenszelekkel kell megküzdeniök. Az öböl bejárata előtt éles víz fölötti és víz alatti sziklák között kell átsurranniok, hogy rakományukat partra tehessék.

Így volt ez 25 év előtt a házinyulak és termékeik értékesítésénél is. Ám ezen a Scyllan és Caribdiszen immár túlvagyunk.

Azok, akik reálisan fogták föl a házinyúltenyésztést magánhasználatra tartottak néhány magállatot, melyeknek a növendékei egész éven át segítségére voltak konyháiknak. A termelt gereznával pedig a család bélés és külső prém igénye lőn kielégítve. A tenyészanyageladás is hozott valamit a házipénztárba. Az ilyen gyakorlati egyének száma statisztikailag meg nem volt állapítható, csak annyit tudunk, hogy igen sokan voltak és vannak, de nem reklamírozták magukat, nehogy reájuk fogják, hogy a vasárnapi rántott csirkét a házinyúl költötte ki.

Különösen a háború alatt tenyésztettek sokan, viszont sok hadbavonuló nyúlász telepe ment tönkre. Ezt azonban a hadvezetőség jelentékenyen parírozta azzal, hogy az ország igen sok helyén nagy házinyúltelepeket rendezett be és tartott üzemben. Ezek azonban a vesztett háború után következett fölfordulások katasztrófájának áldozatává lettek.

A jelen helyzet az, hogy még sok pepineria él, sőt virágzik, kitűnő akklimatizált állattal. Sok nagytenyészet is létesült újabban. Egyről, a Budapesti Skót Társaság vállalatáról meg is emlékezem. Ők csincsillát és havannát tenyésztenek – nagyban. A gereznát földolgozzák, a húst ellenben fagyasztva Angliába küldik. A kistenyésztők (egyben fogyasztók) gárdája inkább emelkedik, mintsem fogy. Ezek főleg a külvárosi és pestkörnyéki helységekben léteznek. Elvesztek ellenben az ország perifériáin levő igen szép tenyészetek – egyelőre.

A miniszteri akciót tehát sok házinyúltenyészet üdvözli és várja irányítását.

A házinyúl értékesítése sokoldalú. A divatos fajták szebb példányai tényészanyagként adhatók el. Természetesen ez a módja az értékesítésnek a legelőnyösebb. Külföldön egy-egy sikerült apaállat valamely kedvelt fajtából nem ritkán 100–200 pengőért cserél gazdát és így az az egyén, ki elsőrendű tenyészegyedeket produkál, nagyon nagy üzletet csinálhat, sőt mint tudjuk, sokan tényleg csinálnak is. Aki tenyészanyagtermelésre határozza el magát, ne sajnáljon akármilyen magas árat megadni törzsállataiért, hogy azok föltétlenül kifogástalanok legyenek. Néhány generáció kárpótolni fogja befektetéséért, mert minden tenyésztő tudja, hogy előnyösebb meghonosodott tényészanyaggal dolgozni és nem fog mindenki külföldre utazni érte. Ez az első úttörők dolga. A nyugati fajta szarvasmarhát külföldről hoztuk be s a mi szimmentáli zsemlyefoltos marhánk, jó kezek közt nálunk különb, mint eredeti hazájában volt. Így kell lenni ennek a házinyulaknál is, különösen a szabadban tenyésztett vagy legalább nevelt gereznásoknál. Azóta állami import is volt prémfajtákban, melyek szép ivadékait a folyó évi november 4–6-i kiállításon láttuk.

A tenyésztésnek azonban mégsem az a kizárólagos célja, hogy tenyésszünk és a továbbtenyésztést elősegítsük. Legalább termelt anyagunknak egy része nem megy tenyésanyagként el és a végcél különben is a haszonvétel. Ez az állat levágása után áll elő. Az angoranyúl ugyan kivétel, mert ezt évenkint többször megfosztják szőrétől s ezáltal hoz évi hasznot. Tenyésztését nem ajánltam, mert nagyon is sok gondot igényel ápolása s az angoranyúlszőr mindig értéktelenebbé válik.

A házinyúl levágása után háromféle érték áll elő: a gerezna, illetőleg a bőr, továbbá a hús és a belek, fönnmarad végül utána nagyon értékes trágyája. Mielőtt ezeknek tárgyalásába bocsátkoznám, szükségesnek látom magát a szabályszerű levágást leírni.

Annyit el kell ismerni, hogy az embereknek legelső szempontját mindenkor az képezte az állatok leölésénél, hogy az állat, melyet a természet legszebb adományától, az élettől fosztunk meg, azért, hogy azt saját céljainkra használjuk föl, mondom, mindenkor arra törekedtek, hogy az állat keveset szenvedjen. A tudósok egy tekintélyes része ugyan azt vallja, hogy az átmenet az életből a halálba, minden egyes szervezetre nézve egy bizonyos nagyságú fájdalom árán vásárolható meg. Amennyiben tehát a halál gyorsan áll be, abban a néhány pillanatban kell a szervezetnek azt kiállani, ami betegség esetén sokszor évekre van beosztva. Ebben az okoskodásban sok logika van, azt elismerem, de a környezet iránti tekintet is az – hogy a nyúlnál maradjunk–, hogy az életfunkció megsemmisítése gyorsan történjék. Először. Második tekintet pedig, hogy a vágás úgy történjék, hogy az értékes részek ebben az irányban ne veszítsenek semmit sem.

Az angol legjobban szereti a húst véresen. Még a baromfit is „cigányosan” öli le, t. i. nyakát csavarja ki. Nincs is ez az eljárás értelem nélkül, mert hisz, ha a vér a szervezetben marad, azzal egy nagyon értékes részt tartottunk vissza abban. Én megvallom, ezt az eljárást, hogyan is mondjam csak: kicsit bestiálisnak tartom. De közlöm, mert lehetünk abban a helyzetben, hogy Angliának exportálunk, mely ország, mint említettem, a maga nagy produkciójával nem elégszik meg s Franciaország, Hollandia és Belgium fölöslegét is konzumálja. (Éppen az imént közöltem, hogy a Budafoki Skót Társaság tényleg exportál az utóbbi években házinyúlhúst Angliába.) Erre a halálnemre ítélt nyulat egy kézzel a két hátsó lábánál ragadjuk meg, a másikkal nyakánál és erre egy gyors és erős rándítással megroncsoljuk, valósággal eltörjük gerincagyát, vagy a kinyújtott állat hátát térdünkön roppantjuk meg. Ha ügyesen járunk el, úgy gutaütésszerű tünetek közt a nyúlnak egyszeriben vége van. A nyúltagy megroncsolásával szintén a rögtöni kimúlást és a belső elvérzést idézhetjük elő. Ezt valami kemény tárggyal, pl.: kis kalapáccsal a fülek közé és mögé alkalmazott, egy-két gyors ütés által érhetjük el. Ha megfelelő gyakorlattal rendelkezünk, ez a két módszer gyors és azt a kívánalmat, hogy a vér kárba ne vesszen, kielégíti.

Mint azonban említettem, ha a vér a szervezetben oszlik föl, a hús vörös, a bőr vérrel aláfutott lesz s a konyhai fölhasználásra szánt rész nem lesz a szemnek oly szép, sőt a gereznát is kedvezőtlenül befolyásolja azáltal, hogy annak húsfelőli része vérrel aláfutott marad, amely körülmény a száradás szempontjából nem kedvező, sőt megromlásnak is inkább alá van vetve.

Nézetem szerint legjobb, ha csak valami külön cél az előbbi két eljárást nem kívánja, a fülek közé és mögé alkal-

 

{KÉP: Elkábítás.}                 {KÉP: Nyúzás.}

 

mazott gyöngébb ütéssel elkábított állatnak nyakát az áll alatt vágni el, illetőleg a nyak főerét magát, mint a csirkénél is szokás és akkor a nyulat hátsó lábánál fogva néhány percre fölakasztani, hogy vére gyorsan és teljesen eltávolodjon.

Amint a vérzés már kevesbbedik, megfogjuk a nyulat – ez alkalommal füleinél – és másik kezünkkel hasán végighúzogatjuk kezünket, hogy a húgyhólyagban levő vizeletet eltávolítsák, még pedig nem túlságos erővel, nehogy a hólyag elrepedjen, mert a bennhagyott és szétömlött vizelet élvezhetetlenné teheti a húst.

Ekkor azonnal hozzákezdünk a nyúzáshoz, mert ha a test kihűl, a fejtés sokkal nehezebb. A két szétvetett hátsó lábnál fogva fölakasztjuk a levágott nyulat egymástól néhány arasznyira levő szögre vagy a disznóölő fogasra, a csánkján levő vastag ínynél fogva, amelyet egy szúrással választunk el a hústól. Akkor a hátsó combok belső felén hosszú vágást ejtünk és megkezdjük a bőrnek a hústól való eltávolítását. A gereznatermelésre való tekintetből két dolog veendő a fejtésnél tekintetbe: először, hogy a kést mennél kevesebbet használjuk, nehogy a bunda megsérüljön vagy hogy hús maradjon rajta, másodszor, hogy lehetőleg az, állatot fedő összes bőr le legyen nyúzva.

Midőn tehát az egyik hátsó lábon a vágást megtettük, lehetőleg kés használata nélkül bujtassuk ki a hátsó lábakat a bőrből. Ha a lábak már mezítelenek, a far és hasfalak kibujtatására megyünk át. Amint a nemzőrészekhez értünk, azokat mindjárt eltávolítjuk. A farkat szintén dömöcköléssel tesszük bőrtelenné. Ezután a bőr lehúzása ugyanily lassú és óvatos módon ugyan, de könnyen megy egész az első lábakig, melyekről a bőr szintén minden vágás nélkül lehúzható egész körömig, hasonlóan a fej és fülek bőre is könnyen leválik s az eljárás 2–3 perc alatt be van fejezve. Sokan a fej és a végtagok gereznáját nem hagyják rajta a nyúzott bőrön, holott a vétel sokszor súlyra történik, tehát minden rész pénzben számít.

 

 

A) A gerezna kezelése és értékesítése

 

Mikor a nyúl az imént előadott módon – lehetőleg egész teste felületéről – bőrétől el van választva, akkor a bundának, vagy szakkifejezéssel élve, a gereznának a kezelése következik.

Előkelő szakemberektől azt hallottam, hogy kisebb értékű gereznával rendelkező állatfaj gereznáját magasabb áron lehet eladni, ha az ép, jól nyúzott és jól kezelt, mint egy értékes prémállat rosszul gondozott gereznáját úgy, hogy a prémvadász az elfogott prémtermelő állatnak lehetőleg a szemébe lő, hogy minél kevésbbé rontsa meg a gereznáját. Amennyiben tehát értékes gereznával bíró nyúlfajták tenyésztésével foglalkozunk, amilyenek az ezüst-, a havanna-, a csincsilla-, a marburgi mókus-, a hermelin- és orosz nyúl, sőt a bécsi kék óriásnak és bécsi fehérnek is jó a híre, akkor ezeknek egész életfolyamata alatt gondban kell tartani bundájukat. Miután azonban összes házinyúlfajtáink gereznája értéket képvisel, annak gondozása egyiknél sem fölösleges. A gereznák ára folyton emelkedik, tehát igen fontos tétel a gerezna jó gondozása. Ez az ápolás részben már elő van adva e könyv elején, de ismétlem, hogy a tenyészegyedek kiválasztásánál a főszempont a szőr megfelelő színe, sűrűsége és kiegyenlítettsége legyen. Az ápolásra nézve pedig a föltétlen tisztaság, zárt tenyésztés esetén bő almozás, a vizelet azonnal való elvezetése vagy fölszivatása: homokkal, turfával vagy szalmával. Különnemű, valamint a verekedő egyedeknek elkülönítése s a saját magunk óvatossága kívánatos a kezelésnél, hogy a bunda meg ne tépessék.

Amikor aztán az ilyen jól gondozott prémnek a lenyúzása végre van hajtva a tárgyalt módon, akkor következik a gerezna kezelése. Ez a lehető legegyszerűbb. Sokan éppen a hókusz-pókuszokkal szokták a bunda értékét a lehető legalacsonyabbra leszállítani. A helyes eljárás a sok közül a következő:

A teljes testtakarót a has középső részén egész föl az orr hegyéig és le a farka végéig egyenes vonalban fölvágjuk, hasonlóan a lábak mellső felét is, hogy az állat egész bőrét kifeszíthessük;

a kifeszítés egy megfelelő nagyságú deszkán a legalkalmasabban eszközölhető olyképen, hogy a bőrt szőrös felével reáfektetjük a deszkára és a bőrt kifeszítjük reá úgy, hogy az semmi ráncot ne vessen. Hogy azonban a bőr hosszabb időn át ugyanabban a helyzetben maradjon, a szélét apró szögekkel erősítjük meg köröskörül. Az a legszebb gerezna, amelyről annak néhai viselője azonnal megismerhető és amelyen látható az állatnak minden kis részecskéje : fülei, fejbőre, farka, lábai egész a körmökig.

A további kezelés abból áll, hogy a bőr véres felét vizes szivaccsal letöröljük s deszkástól szellős, de nem napos helyre tesszük néhány napra, míg az egészen kiszáradt. Azután elhelyezzük többi gyűjtött gereznáink közé. De mindenkor bundát bundára és bőrt bőrre fektetve. Másik és még helyesebb módja a gerezna kezelésének, hogyha nyúzás után nem vágjuk azt föl a hason, hanem amint a test ki van bujtatva a bőrből, a test helyére kócot, papirost vagy tengericsomát tömünk. De talán még jobb, hogyha megfelelő famodelleket (kúp) készíttetünk és ezekre feszítjük ki a bőrt, mert így elkerüljük azt, hogy ráncok képződjenek a bőrön, mert a ráncnál nedvesség marad és megpenészesedik a gerezna.

 

{KÉP: Kúpra húzott gerezna.}

 

Ezt a módszert kívánják a francia házinyúlgerezna-földolgozó gyárak is, azért, mert a puhításkor kevesebbet kell varrni, hogy a gerezna szőrös felét olaj ne érje.

Talán fölösleges is megemlítenem, hogy a gerezna-termelés téli munka s ha csak a körülmények nem kényszerítik az embert, október közepétől február közepéig vágjunk prémnyulat, még a fölös hímeket is a nyári vágás helyett inkább herélni kell. A herélt gereznája különben is nagyobb és szebb, mert az állat békésebb természetű és nem tépik meg egymást.

A szárított és egymásra halmozott bőröket, amennyiben tavaszi és nyári gereznáról van szó, 2-3 hetenkint vigyük ki az udvarra, vagy valami pajtába s poroljuk ki őket, nehogy moly fészkeljen beléjük, sőt ilyen nyári bőr közé néhány marok naftalint vagy magyarborsot sem árt hinteni, bár a fődolog a szellőztetés és a naftalin sok szűcs szerint árt a szőrnek. A 4–5 hetenkint való kiszellőztetés a téli gereznáknak is hasznos és alkalmat ad e munka arra, hogy megtekintsük őket, hogy minden tekintetben rendben vannak-e.

A gerezna további kezelése szakembereknek való, ebbe tehát e tenyésztőnek nem tanácsos belekezdeni. Különösen megjegyezném, hogy sóval vagy klórmésszel érinteni sem szabad a bőrt, mert bármilyen vegyiszerrel kezelt bőrt visszautasít a szűcs, mert azt többé lágyfelületűvé nem képes tenni, hanem ropogós marad.

A bunda értékesítése háromirányú, az egész gerezna, a szőr és a bőr fölhasználása által. Így készül e nyúltermékekből: női és férfi télisapka, karmantyú, kabátgallér, nyakbavető (boa), takaró, szőnyeg, mindenféle finom férfi- és nőikalap stb., stb. Emellett majdnem minden drága prémet utánoznak a nyúl gereznájával. Az értékesítés tehát rendkívül sokoldalú és folyton emelkedik ez árúk iránt való kereslet, úgy hogy túltermelés egyáltalán nem képzelhető.

 

 

 

B) A hús értékesítése

 

A lenyúzott állat fejét és végtagjait levágva, zsigereit eltávolítva: konyhai célokra készen áll. Csupán az előítélet áll még az útban, mely út egy olcsón előállítható ízes és tápláló fogyasztási cikkhez vezet.

Az előbbi fejezetekben már volt szerencsém több balhiedelmet letárgyalni. Egy ilyen még hátra van. Azt állítják, hogy a házinyúl húsa édes. Nem vonom kétségbe alapjában ezt az állítást, hisz a csirkéé is az, hanem körvonalazom. Annak a közönséges házinyúlnak a húsa, mely a jászolok tövében éli esélyekkel teljes világát, megengedem, hogy édeses ízű, de az is akkor, ha az minden előkészítés nélkül kerül terítékre. Az udvarról befogott kacsa húsa sem kiváló, ha az előzőleg nem tartatott néhány napig szemes eleségen. Hanem ami a kulturnyulakat illeti, azokról tudom, hogy húsuk patyolatfehér, ízletes, mellékíztől mentes és tápláló. Csak annyira édes, mint a csirkéé vagy bárányé, mit az a körülmény is igazol, hogy alig fog a szíves olvasó az alábbi étkek közt egyet is találni, melyhez vöröshagymát ne ajánlanék, holott az édes, sőt igen sokhoz cukrot is adunk, hogy pl. az ecetnek élét vegye. Természetesen a nyulat sem szokás csak úgy ötletszerűleg lefülelni és levágni, hanem, mint a hizlalás cím alatt előadtam, néhány napig előkészíteni a fogyasztásra s akkor bármily kényes ízlésű egyén bírálatát ki fogja az állani.

Táplálóeréjére nézve csupán dr. Haberkorn königsbergi professzor vizsgálatának eredményét iktatom ide. Szerinte 100 kilogramm

sertéshúsban....................………...      16    kiló

borjúhúsban.....................………...      19,5     ’’

marhahúsban..................………....       20        ’’

tyúkhúsban......................………...      23,5     ’’

és a házinyúl húsában..........………     25        ’’

 

fehérjetartalom található.

A házinyúl húsát természetesen már ősidőktől kezdve fogyasztják – még nálunk is. Hisz az istállók alagutaiban igen sok helyen tartanak házinyulakat. Ez már azt a tény állást foglalja magában, hogy eszik ennek a húsát is.

Újabb időben, mióta sikerült fölhoznunk őket a napvilágra, ahová valók, tenyésztésük és így fogyasztásuk jelentékenyen előrehaladt. Sőt gereznájuk fölhasználása is komoly arányokat öltött. Még minálunk is.

Szóval az utolsó negyedszázad jelölhető meg Magyarországon a házinyúltenyésztés közgazdasági talapzatául. És meg vagyok róla győződve, hogy a reánk következő másik 25 év lesz az az idő, amelyben olyan virágzásnak indul az átültetett fa, hogy annak gyümölcsét igen nagyon sokan fogják közvetlenül és közvetve is élvezhetni.

Hogy gyönge erőmet olyan merész föladatra bátorítom, hogy a világ első gazdaaszonyát, a magyar nőt, főzésre tanítom, számítsák be nekem ezt az elbizakodottságot a t. asszonyságok annak a körülménynek, hogy egy szokatlan élelmicikkről van szó s nem akarnám, hogy mindig csak a „maga kárán tanuljon a magyar!” Mi több, ez étkek főzési receptjei nem a saját tanulmányaim, hisz nekem is néhány év óta csak egyszer-máskor volt alkalmam ilyen nyulas-lakomában részt venni. A magamé, illetőleg a feleségemé, ezekből csak néhány, többit D. H. Hasbach művéből és  az  Unsere Kaninchenből vettem és feleségem segítségével, magyar szokásoknak megfelelőleg, ültettem át nyelvünkre. És megjegyzem, hogy Hasbach könyvében arról értesít, hogy Ludovike von Pröpper szakácskönyvében százon fölüli recept foglaltatik. (Megjelent Hugó Voigt kiadásában Lipcsében.) Innen vette ő is leírásának nagy részét.

Azzal a sokszor hallott állítással mutatom be ezeket a recepteket, hogy: minden étel jó, ha jól van elkészítve! Ez azonban semmiesetre sem akar enyhítő körülmény lenni a nyers házinyúlhús mellett, mert az minden kétségen fölüli kitűnő élelmiszer. Néhai Tanfi Gusztáv osztálytanácsos levele nagyon jellemzi a dolgot, ezért a vonatkozó részt ideiktatom. „A küldött normandiait háromféle módon készítve Arad város intéző köreivel megízleltük s az általános vélemény akként nyilvánult, hogy: ennél jobb hús nincsen !

Az étel elkészítéséhez tartozik a szeszlángban való keverés, így eltűnik minden mellékíz, továbbá a húst besózzuk egy nappal előbb. Végül oly ételeknél, hol lé nincs, a húsdarabokat finom olajjal dörzsöljük be, mert a nyúl húsa száraz. Végül még egy megjegyzést: a házinyúl 3–5 hónapos korában a legízletesebb. Szóval vén nyulat ne együnk !

 

1. Vadas-pácban.

 

A megfejtett és megmosott házinyúl első részét eltávolítva, a gerincet és a hátulját vízzel hígított borecetbe fektetjük és megsózzuk. Azután egy sárgarépa, egy petrezselyen-gyökér és egy fej vöröshagymát karikára vágva, közé helyezzük. Néhány szál kakukfű, babérlevél és magyar borssal megfűszerezzük s egy-két napig ebben a pácban, hagyjuk. Ha már porhanyó a hús, kivesszük, szalonnával megtűzdeljük, tepsibe tesszük, zsírt teszünk alá és a pácban levő zöldség egy részét, mellé helyezzük, s lassan sülni hagyjuk s a pác levével öntözgetjük. Ha megsült, kivesszük s a tepsit a tűzhelyre tesszük és a benne levő levet barnára pirítjuk fél kanál liszttel és egy kockacukorral. Mikor a lé már barna, a pác levével föleresztjük, hogy kicsit hígabb és csípősebb legyen a lé. A megsült nyulat azután szétvágjuk, a levet esetleg egy kevés tejföllel keverve, ráöntjük és. betálalhatjuk.

                                                                      (A. G.-né.)

 

2. Gulyás-leves.

 

A hájtól megtisztított húst diónagyságú kockákra vágjuk. Azután 1 fej vöröshagymát apróra vágunk és akkor a húst és a hagymát lábasba helyezzük néhány kanál zsírral, jó sok piros paprikával és egy kevés sóval. A lábosra födelet teszünk s lassan pároljuk, míg a hús puha lesz. Akkor vízzel fölhigítjuk és kockára vágott burgonyát teszünk hozzá, mellyel lassan főni hagyjuk még, egész addig, míg a burgonya megfő, amidőn is a gulyás kész.

                                                                      (A. G.-né.)

 

3. Pörkölt.

 

A hájtól megtisztított és jól megmosott nyulat apró kockákra vágjuk és beletesszük az előzőleg zsírban pirított és erősen megpaprikázott hagymára és lassan pároljuk s mindig egy kis vizet öntünk utána, hogy a levét el ne forrja. Ha piros és puha, betálaljuk, külön készített burgonya-, tarhonya- vagy makaróni-melléklettel.

                                                                      (A. G.-né.)

 

4. Paprikás.

 

Úgy készül, mint a pörkölt, csak hosszabb lével, melybe tejfölt is teszünk a tálalás előtt. Ennek rendesen csipetke a melléklete.

                                                                      (A. G.-né.)

 

5. Kirántott nyúl.

 

A hús legszebb részéből vékony szeleteket vágunk, azokat besózzuk és fél óráig állni hagyjuk. Ezalatt lisztet készítünk elő s tojást törünk föl és a húst először lisztbe, azután tojásba s végül zsemlyemorzsába hengergetjük és forró zsírban egyenkint sütjük ki. Burgonya és vöröshagyma -saláta, vagy endivia-salátával tálaljuk föl.

 

                                                                      (A. G.-né.)

 

6. Házinyúl-rizottó.

 

A nyúlnak az aprólékja pörkölt gyanánt kezelendő és annakidején rizskása helyezendő közéje, nyáron cukorborsószemekkel, télen sárgarépakockákkal. Mikor a rizskása puha, föltálalható és a tetejére reszelt parmezán szórandó.

                                                                      (A. G.-né.)

 

7. Vadászleves.

 

Zellert, murkot, petrezselyemgyökeret karikára vágunk, ezt pároljuk egy darab sovány sonkával vajban sárgásra, adjunk néhány kanál lisztet hozzá, ezt is sárgásra pároljuk, erre öntsünk fél üveg bort s forraljuk föl az egészet. Egyidejűleg vajban sütünk meg egy nyulat, melynek mellehúsát kihűlés után kivágjuk. A nyúl csontjait mozsárban apróra törjük s belefőzzük a levesbe, azt forraljuk s ha megfőtt, finom szitán átszűrjük, egy kevés jó bort, sót és borsot adunk még hozzá és melegítjük, de föl nem forraljuk. A mellhúst apró szeletkékre daraboljuk s tálaláskor a levesbe tesszük. (Ez kis fajta és fiatal nyúlnál szokásos előállítási mód.

 

                                                            (D. H. Hasbach.)

 

8. Francia leves.

 

Megfelelő mennyiségű murok, zeller, bab, spárga, virágos kel (karfiol), fehérrépa, fehér és kék kelt helyezünk a forró bouillonba, mely már le van habozva. Ehhez még zöldborsót teszünk hüvelyestől. Ha ez a főzelék már jó puha, akkor még levesbe való zöldséget teszünk hozzá, mely, ha szintén megfőtt, akkor föltálaljuk pirított zsemlyeszeletekkel.

                                                            (D. H. Hasbach.)

 

9. Croquettes.

 

A megfőtt házinyúl húsát kis kockákra vágjuk. Készítünk hozzá lisztből, levesből, kevés oldott zselatinből és egy pohár borból mártást, ezt főzzük be sűrűre, födjük be tojássárgával, citromlével és szardellás vajjal, ezt keverjük össze a nyúlhúskockákkal. Engedjük az egészet kihűlni, alakítsunk belőle kisujjhosszúságú és hüvelykvastagságú hurkákat. Ezeket a hurkákat tojásban és morzsában megforgatva sütővajban kisütjük. Ha főzelékföltétnek akarjuk használni a krokettet, úgy valamivel nagyobb kolbászkákat készítünk.

                                                                 (D. H. Hasbach.)

 

10. Hideg pástétom.

 

Erre a célra a nyúlnak csak a gerincét és a mellehúsát használjuk, a combok húsa pedig a hozzá való töltelékre fordíttatik.

A húst jól lebőrözzük, a csontokat kivesszük, félökölnagyságú darabokra vágjuk, ezeket gömbölyűre formáljuk s szalonnával megtűzdeljük. Akkor ezt vajban, néhány vöröshagymával és sóval félfőttre főzzük s azután kihűtjük. A nyúl többi húsához teszünk ugyanannyi sertéshúst, szalonnát, melyből jó levestölteléket csinálunk (összevágva apróra). A csontok és a jó aprólékok megvágatnak, vízben kifőzetnek, a levet átszűrjük és összeöntjük azzal, melyben a tűzdelt húst pároltuk. Ezt gyorsan fölforraljuk, kihűtjük és azután a töltelékkel összekeverjük. Lehet azután a pástétomhoz való tölteléket még gomba hozzáadásával pikánsabbá is tenni.

                                                            (D. H. Hasbach.)

 

11. Meleg pástétom.

 

Az egész nyulat sütéshez készítsük elő, vegyük ki Csontjait s a hátizmokat tűzdeljük meg szalonnával, marinirozzuk néhány óráig sóval, vöröshagymával, babérlevéllel, citromlével, szegfűszeggel és magyar borssal. Vajban pároljuk puhára, vegyük ki és hűtsük meg. Azután hámozzunk egy félfont gombát s ezt készítsük el egy pohár borral és egy kevés vajjal. Akkor a gombát valamelyes vajjal és zsírral apróra törjük és szitán átsajtoljuk. A nyúl combjából vajjal vagy zsírral omlós tölteléket készítünk, melyet össze kell keverni a rövid lére befőzött gombával és avval a lével, melyben a nyulat pároltuk. Ha már ennyire vagyunk, akkor a nyúlhúst jókora darabokra vágjuk, azoknak tetejét a töltelékkel jól megkenjük, ráhelyezzük a húsnak és a szeletekben maradt gombának egy részét, a belsejét pedig megtöltjük az apróra vágott töltelékhússal, sűrű lével és gombával.

A pástétomokat beborítjuk szalonnaszeletekkel, befödjük papírral s kisütjük mérsékelt melegen. Betálaláskor eltávolítjuk a szalonnát és a kifolyt zsírt és gomba- vagy növénymártást adunk hozzá föl.

A pástétomot lehet gomba nélkül is készíteni és kapor- vagy cseperkemártással is fölszolgálni.

 

                                                          (D. H. Hasbach.)

 

12. Mezőgazdák pecsenyéje.

 

A nyúl megnyúzott gerincét és vastag hátulját szalonnával megtűzdeljük, tepsiben zsírral megsütjük. Sütés közben kivesszük a gerincet a sütőből (rehrnből) s a saját levével öntözgetjük, hogy az szép pirosra süljön. E célból néha egy kevés vizet is öntünk hozzá. Amikor megsült, felszeleteljük. A tepsiben maradt lé egyrészéhez ismét kevés vizet öntünk, sóval felforraljuk és reáüntjük a tálban elhelyezett szeletekre, melyeket részarányosán elhelyezve és burgonyakörítéssel adunk asztalra.

 

                                                                      (A. G.-né.)

 

13. Nyúllepény.

 

A lenyúzott nyúl hátáról a húst leszedjük, szalonnával megtűzdeljük, darabokra vágjuk, sóval és vegyes fűszernövényekkel meghintjük és ecettel gyöngén megöntözzük. A bőrtől és ínyes részeitől megtakarított combhúst összekeverjük feleannyi finomra vágott sertészsírszalonnával, ugyancsak feleannyi vízben puhított és jól kifacsart zsemlyével, 3 egész tojással, sóval és egy kevés vegyes fűszernövénnyel. Ezt a tölteléket áttörjük szitán és ismét összekeverjük valamelyes parmezán-sajttal, finomra vágott petrezselyem zöldjével, vajban párolt apró hagymával és. egy-két apróra vágott cseperkével. Azután egy formáló-edényt kikenünk vajjal, a fenekére zsírszalonnaszeletet fektetünk, azután morzsával behintjük a formálót alul és fölül, azután egy ujjnyi vastag töltelékréteget öntünk bele, a tölteléket befödjük egy réteg hússzelettel, erre ismét tölteléket és ismét húst, egész míg a formaedény tele nincs. Legfölül megint szalonnát alkalmazunk s másfél órát sütjük a lepényt egy mérsékelt meleg kemencében.

Ha a lepény kész, tálra tesszük, a rajta levő zsírtól megtakarítjuk, barna növény- vagy cseperkemártással fölszolgáljuk.

                                                            (D. H. Hasbach.)

 

14. Ên civet.

 

A sütésre készített nyulat, mely azonban teljesen le van bőrözve, tisztára megmossuk, jókora darabokra vágjuk és egy lábosba rakjuk. Vágjunk félkiló sovány szalonnát nagy kockákra, süssük ezt vajjal sárgára, helyezzük ezt a szalonnát a nyúlra, a kisült zsírban pedig néhány kanál lisztet pirítsunk, öntsünk reá vizet, főzzünk ebből mártást, hús- vagy pirított cukorlével fessük ezt barnára, tegyünk bele sót, borsot, fűszergyökeret, egy borostyánlevelet, kevés ecetet és cukrot, ezt hagyjuk ¼ óráig lassan főni, azután szitán keresztül öntsük a nyúlra, önsünk még hozzá, fél palack vörösbort, azután parázstűzön süssük csöndesen a nyulat, míg megpuhul. Időközben szedjük le róla a habot •és kiütődő zsírt. Ha a lé még nem elég sűrű, mikor már a nyúl puha, akkor a mártást külön főzzük el rövidre s ugyancsak öntsük szitán át a nyúlra. Akkor készítsünk elő jó sok apró hagymát, mely levessel, vajjal, sóval és cukorral puhára és rövidre van párolva, ehhez tegyünk még vajban sütött cseperkegombát, melyeket jól keverjünk össze és tálaljuk a nyúllal föl.

                                                            (D. H. Hasbach.)

 

(Íme mennyi cukorféle kell a nyúlhoz, melyet megtakaríthatnánk, ha az édeshúsú lenne.)

 

15. Fricassée.

 

A nyúl mellhúsát puhára főzzük, körülbelül ¾ óráig, azután kivéve a levéből, hideg vízbe helyezzük. Ha lehűlt a hús, akkor alaposan tisztogassuk le, vágjuk tetszésszerinti darabokra és barna mártásban pároljuk. A mártás 100 gramm kicsinyre vagdalt szardella, néhány fűszermag (kömény, ánizs stb.), egy hagyma, egy babérlevél, egy kakukfűgallyal és bazsalikával X kiló vajjal készül párolás után, ehhez 2 kanál lisztet teszünk, de ne barnára pirítsuk és azután tegyük mindezt a hús levébe és tegyük hozzá a húsdarabokat. Tálaláskor keverjük be a levet 3–4 tojássárgájával, kevés borral és citromlével, ezt meg kissé melegítsük föl, a húst helyezzük a tálra és a szitán át eresszük rája.

 

                                                            (D. H. Hasbach.)

 

 

C) Bőr, szőr és belek értékesítésé és a trágyaérték.

 

A szőrtől megfosztott bőr cipők, csizmák stb. készítésére szolgál. És ez a kötülmény a mai nagy bőrdrágaság idején igazán kapóra jön. Alig van külföldön tenyésztő, aki nem a saját nyulai után nyert bőrből készült cipőben vagy csizmában járna.

Az angoranyúl elsősorban jön a szőr értékesítésénél tekintetbe. Erre nézve már több megjegyzést tettem, mondván: mostanság az még angora, mint szőrtermelő állat, nagyon szép jövedelmet biztosít annak, aki ezt a nagy gondosságot és sok fáradságot igénylő tenyésztési ágazatot választja. Ennek szőréből harisnyák, nemezkalapok és csizmák készíttetnek. A két utóbbi nagy anyagot igénylő ruházati cikk azonban rövid szőrből is előállítható, ezért fiatal nyulak bundája, továbbá a nyári gerezna, húsállatokét is beleértve, megszárítandó és összegyűjtve adandó el. (Vagyis a nyúlnak

 

{KÉP: Cserzett nyúlbőr egy pár cipőfelsőrész rajzával.}

 

mindenkori és mindenféle terméke értéket képvisel. Különösen, ha rendszeresen össze van gyűjtve.)

Minthogy azonban magasabb ár csak úgy érhető el, ha nagyobb mennyiséget bocsáthatunk árúba, sőt sokszor csak abban az esetben bírunk vevőre szert tenni, ha eladandó termékünk, legyen az maga az élő nyúl, a gerezna, a szőrhulladék stb., stb., nagy mennyiségben van összegyűjtve és szortírozva, talán sehol sem indokoltabb a szövetkezés, mint a nyúltenyésztésnél. Hogyha sok tagot számláló és nagy tenyésztéseket magába foglaló egyesületünk szervezkedik, mely az eladásra kész árúkat nyilvántartja, összegyüjti, irányítja, akkor nem kétséges, hogy a kereslet maga fog hozzáfordulni, tudván, hogy jóminőségű árut kevés fáradsággal nagyban vehet át és hamarosan helyezhet el ott, ahol arra szükség van. Természetesen ennek az egyesületnek létjelet kell maga felől adni éppen ott, ahol a magasabb és közvetlen értékesítés várható, vagyis ott, ahol arra szükség van fogyasztás, illetőleg földolgozás céljából.

Ami a belek értékesítését illeti, erre nézve franciaországi tanulmányutamon meggyőződtem, hogy ott a húrkészítésnél nagyon is erős forrást képez a házinyúl eme mellékterméke. Azon felül a belek összeaprítva a baromfiaknak képezik, külföldön is, igen hasznos tápszerét. Sőt ezekre az összemorzsolt csontok is előnyösen fölhasználhatók.

A házinyulak trágyatermelése is számbavehető, különösen mint kerti trágya. És pedig úgy a híg, mint a szilárd ürülék. Az előbbit vagy vízzel hígítjuk föl, ugyanannyit adva hozzá, vagy tőzegport hintve közéje. Különösen zöldséges és virágos kertekben lehet e gyorsan elégő és éppen ezért nagy hatású trágyával szép eredményeket elérni.

 

 

D) Az élő és a vágott nyúl szállítása.

 

Az élő nyúl postai vagy vasúti szállítására nézve csak annyit jegyzek meg, hogy erre a célra egy faládika vagy kosár (kas) felel meg leginkább, mely legyen lehetőleg könnyű és annyira kényelmes, hogy az állat abban fölállhasson s megfordulhasson, továbbá legyen szellőzése, mert különben, kivált meleg időben, eltikkad benne az állat. Élelmiszert nagyon keveset tegyünk bele. Erre a célra legjobb néhány darab répa, burgonya vagy csi-

 

{KÉP: A Franciaországból importált normandiak szállító-ketrece.}

 

csóka, melyek az itatást is mellőzhetővé teszik. Ha több állatot szállítunk egy ládában, tanácsos közéjük közfalat tenni deszkából, hogy marakodásnak stb. elejét vegyük. Természetesen apróra vágott alomról se feledkezzünk meg. Azt a szállítórekeszt, melyben a Franciaországból importált hat állami normandiai nyúl érkezett s melyből

{KÉP: Szállítóketrec.}

 

azok egyhetes útjuk után vidáman ugrándoztak ki, bemutatom.

A vágott nyúl szállítására nézve irányadó, hogy azt megnyúzva és kizsigerezve, hólyagpapirba csomagolva rakjuk egymásra. Ha pedig egy darabot küldünk, akkor azt legindokoltabb a vizelet eltávolítása után, mint a mezei nyulat, bundában küldeni zsigerestől, vagy inkább anélkül, egy fa- vagy kéregpapirra írt címzéssel.

 

 

VI. FEJEZET.

 

Megjegyzések.

 

1. A leghasznosabb fajtákról, a legcélszerűbb istállókról és a legjobb tenyésztési módokról.

 

Nem hiszem, hogy könyvem egész folyamán meg tudtam volna őrizni a hideg tárgyilagosságot, melyet minden könyv írójának nagyjában be kell tartania. Ez abban áll, hogy minden fajtánál és minden tenyésztési módnál stb., mely ezidőszerint használatban van, elő kell adni a tényállást kimért egyformasággal, hogy azután a könyv olvasója a maga hasznára valamelyik módozatot, minden befolyástól menten, kiválaszthassa. Ez a céhbeli regula. Én azonban azok közé az írók közé tartozom, akik igaz magyar lelkesültséggel, már mikor ahhoz a tárgyhoz közeledem, melyet jónak, ajánlatosnak tartok, azonnal elárulom magamat hangom erősebb lesz, közléseim színesebbekké válnak és a kedvencnél való tartózkodásom sokkal hosszasabb

Nem lehet kétséges szíves olvasóim előtt immár hogy kalapot emelek a kiváló egyének előtt, akik a belga óriást a francia kosorrút kijegecesítették. Ezek az egyének az emberiségnek nagy szolgálatot tettek, midőn ilyen kitűnő állatokat állítottak rendelkezésére. Hanem az én lelkesültségemet mégsem ezek a fajták ragadták magukkal

Midőn 25 éve arra az elhatározásra jutottam, hogy szent István birodalmában (óh boldog idők, mikor még így írhattunk; legjobban megfelel az ezüstnyúl, továbbá az orosz nyúl és a bécsi kék óriás, akkor a nemzetgazda nyilvánult meg bennem. Tudtam azt, hogy a házinyúl húsának a fölhasználása nyomról nyomra fog csak az intelligens tenyésztő asztalától eljutni a nagy általánosság körébe: a városok iparlakosságához és a földmívelők százezrei közé. Addig tehát olyan nyúlfajtának kell uralni a teret, mely kétszeres haszonvételt tesz lehetővé Ilyen az ezüstnyúl, melyet kitűnő húsa mellett gereznatermeléssel használhatunk ki kiváló módon. Hasonlóan igen hasznos, mint igénytelen és jó nevelő állat, különösen kezdőknek, az orosz hófehér prémnyúl is, míg a bécsi kék óriás már átmenetet képez a húsnyulakhoz, de amellett téli bundája értékes. Nemkülönben előnye, hogy valamivel zömökebb a belgánál, aminek folytán ellenállásra képesebb is. A két előbbi még régi múltja miatt is figyelembe veendő, mely lehetségessé teszi, hogy bármily kezdő foglalkozhassék velük, mert visszaütés ezeknél alig fordul elő. Az ezüstnyúl meg még e kettő közt is első, mert gereznája nem igényel oly sokoldalú gondosságot, ellenben mindeneknél értékesebb.

E három fajta tenyésztésénél nem állhat be hústúltermelés, melynek nagyrésze nyakunkon maradna, meg a gerezna rekompenzálna bennünket erre az eshetőségre nézve is. Ámbár, mint már fentebb kijelentettem, hústúltermelés nem képzelhető, mert akkora a hússzükség és olyan könnyű és előnyös a kivitel nyugatra. (A 7. kiadásig sok idő telt el, úgy hogy ma már a sorba beállítható még a marburgi mókus, csincsilla, bécsi fehér és a havanna is.) Továbbá bőven kifejtettem, hogy a magyar házinyúl gereznájáról a szakemberek előtt oly kedvező a vélemény, Hogy ezzel meglepetésszerű előnyöket érhetünk el. Ha szakszerűen járunk el, úgy az előállításnál (jó anyag, jó gondozás, szabályszerű nyúzás és szárítás), mint élelmesek leszünk az értékesítésnél.

Ami a nyulak elhelyezését illeti, szintén nem. lehet kétséges t. olvasóim előtt, hogy a szabadban tartást vagy legalább nevelést tartom a legcélszerűbbnek. A gereznatermelés ezt egyenesen megkívánja. A kifutós istálló ezt az elvet szintén megközelíti s ott, ahol kisebb tér áll rendelkezésre, még megfelelőnek tartom. Ha nem is élés, de legalább kacérkodás ez a természettel, melyet oly nehéz kijátszani, úgy hogy a kifutó még a húsállatok tartásánál  is meghozza hasznát egészségben és jobbízű húsban.

A legjobb tenyésztési módnak a kézből való párosítást tartom. Midőn a tenyésztő maga választja össze a párosítandó egyedeket, a nőstényt a kanhoz teszi az aktusra és rokontenyésztés nélküli és időnkint való vérfrissítéssel támogatott beltenyésztést űz.

 

2. Ártalmas növények.

 

Szerencsére a bölcs természet ellátta szabadban élő gyermekeit akkora képességgel is, hogy a rájuk nézve ártalmas anyagokat kikerülhessék. Minthogy azonban a házinyúl kulturéletmódjában sokat vesztett ösztöneiből, tanácsos eléjük mégis figyelemmel összegyűjtött takarmányokat tennünk, nehogy magunk legyünk valamely betegségnek okozói. Fölsorolok azért néhány mérges növényt, melytől óvakodnunk tanácsos. Ilyenek: beléndfű (Hyoscyanus niger), sisakfű (Aconitum napellus), gyűszűvirág (Digitalis purpurea), a kakaslábfélék (Ranunculus), őszike (Colchium autumnale), kökörcsin (Pulsatilla vulgaris), bürök (Conium maculatum), bár ezt is hallottam etetni, kutyatej (Euphorbia), nadragulya (Atropa belladonna), maszlag (Datura stramonium), farkashárs (Daphne mezereum), koldúsfű (Aethusa cynapium), farkas cseresnye (Paris quadrifolia).

 

 

VII. FEJEZET.

 

A gödöllői állami házinyúltelep.

 

 

Mint az „Előszó”-ban örömmel jelentettem, a földmívelésügyi miniszter úr a háború miatt évekig szünetelő házinyúlakciót 1906-ban újra fölvette és ennek a megtestesüléséül a gödöllői m. kir. baromfitelepen házinyúltenyésztő telepet rendeztetett be.

Ez a telep, mint személyesen meggyőződtem róla, a modern igényeknek mindenben megfelel.

Sőt nagy elégtételemül, a berendezésnél könyvem 5. és 6. kiadásában közölt elhelyezési mód választatott ki. T. i. a temperatura egyformaságát, az olcsóságot és könnyű kezelhetőséget célzó Chórus Iván-féle terv szerint létesült. Ámde ez a primitív módszer Gödöllőn teljesen modernizálva van és mindenféle hasznos csalafintasággal vitetett keresztül. Aminthogy ez várható is volt kedves kartársam: Benkő Pál főtanácsos székelygóbé furfangosságától. A telep leírását, úgy amint azt nekem megírta a) alatt, a tenyésztés ismertetését pedig a gazdasági felügyelő úr tollából b) alatt ide iktatom.

 

{KÉP: a gödöllői nyúlsüldők középfolyosós háza.

keresztmetszet.}

 

 

a) A gödöllői házinyúltelep leírása.

 

A nyúltelep építésénél gond fordíttatott arra, hogy minden nyúl szabad udvart kapjon. így az anyanyulak lakófülkéje előtt 6 -méter kifutó van. A választott nyúlfiak lakófülkéje nagyobb, a hozzátartozó udvar (c) is. Rendelkezésére áll a nagyobb süldőknek a két nagy udvar is, melyekben a mozgás még nagyobb mértékben gyakorolható.

Az anyanyulak és bakok háza keletre néz, háttal az egész építmény gazdasági épület falához támaszkodik. A rajzon is feltüntetett betonfolyosó 70 cm, mélyre van sülyesztve, így a nyulakhoz könnyen lehet férni.

A nyúlfülkék méretei a legnagyobb nyúlnak is elegendők. A fülke homlokzata 1 cm. lyukbőségű cinkezett sodrony-fonatból van. A kijáró ajtón belülről kezelhető cinkajtó van.

A fülke további felszerelései közé tartozik a fiaztató hely, melyhez kívülről a folyosóról is ajtó nyílik; etetőrács

 

{KÉP: a gödöllői nyúlház, udvar, folyosó keresztmetszete.

anyanyulak helye.}

 

vasból, erőtakarmánybeadó deszkából, melynek a pereme vasból van, hogy a nyulak le ne rágják.

A nyúlfülkék alját hídlásdeszka képezi, mely alatt betonvályú van, melyen nagytisztogatáskor a piszok lemosható. A fülkék mögött vízvezetéki csap van.

A folyosók tetőablakok segélyével világítódnak meg, a „Colarit”-tal burkolt fedélen ereszcsatorna van.

A telep építményei szellőztethetők, a nyúlfülkék nem légvonatosak, mert csak elől vannak nyitva, különben minden oldalról összeeresztett hajópadlóból légmentesen vannak építve. Az akácfaoszlopokon álló, cinkezett sodronykálóból emelt kerítés 2 méter magas, az alsó rész sűrűbb fonat és a földbe van eresztve 60 cm. mélyen.

Az elég tágas udvarokat még a szomszéd csirkeudvarral is ki lehet bővíteni, melyre inkább télen van szükség, mikor a nyulak vadnyúl módjára künn hálnak szőrmeerősítés céljából.

Általában a nyúltenyésztésnél az edzettségre fordítunk gondot és az egy fajtához tartozó nyulak színegyformaságára, így különösen csincsilláinknál vigyázunk arra, nehogy egyik túlvilágos, a másik túlsötét legyen.

Tenyészetünket külföldi importtal állandóan frissítjük.

 

b) A gödöllői házinyúltenyésztés rövid ismertetése.

 

A m. kir. földmívelésügyi minisztérium állattenyésztési osztálya 1926. évben – a szakkövetelményeknek teljesen megfelelő – házinyúltenyésztést rendezett be Gödöllőn, a fajbaromfitelepen.

A tenyésztés célja: kipróbálni a jobbnak tudott házinyúlfajtákat; bemutatni egy praktikusan berendezett házinyúltelepet; végül pedig a külföldről vásárolt törzsnyúlállomány – teljes szakszerűséggel fölnevelt – szaporulatát szolid árakon átadni köztenyésztők részére.

A következő nyúlfajtákat importálta a baromfitelep külföldről:

Szürke belga óriás.

Fehér belga óriás.

Bécsi kék.

Bécsi fehér.

Csincsilla (világos, sötét, kicsi és nagy változatban).

Havanna.

Ezüst.

Alaszka.

Hermelin.

Mindezekből a fajtákból állandóan lehet kapni teljesen kifejlett példányokat 10—15 pengős darabonkinti áron.

A házinyulakat a telepen a baromfitenyésztő iskola leányai kezelik.

Örvendetes jelenség házinyúltenyésztésünk fejlődésére, hogy a telep a szaporulatot mind értékesíteni tudja.

Tenyészállatokról a telep vezetősége pontos törzskönyvet vezet.

Ezüstrókák élelmezésének részbeni fedezésére a telep közönséges nyúlfajtákat is tenyészt.

 

 

Befejezés.

 

Megígértem az én kedves és hű olvasóimnak igénytelen könyvem előbbi soraiban, hogy két régi barátom cikkét is közölni fogom. Dán Leó kormányfőtanácsosé már rég beérkezett. Auffenberg János igazgatóé még ma sem futott be hozzám. Ha anélkül lennék kénytelen megjelenni, szíves elnézést kérek. Ő most nagyon el van foglalva új beosztásában, mint kereskedelmi igazgató, és hiába sürgetem már hónapok óta beigért cikkének megírására.

Ehelyett fogadják kérem szívesen a be nem igért gödöllői rovatot és méltóztassanak nagy fontosságot tulajdonítani annak, hogy a földmívelésügyi kormány újból hónunk alá nyúlt és az irányítást elvállalta. Bizonyára nem fog a nagyobb koncepcióktól sem elzárkózni, hogy ezt a nagy jelentőséget méhében hordozó ügyet mihamarabb diadalra, az érvényesülés kikötőjébe hajózza be. Talán egyetlenegy megjegyzésre följogosítva erezhetem magamat s ez: a kereskedelmi, az értékesítési rész rendezése, mely emberére vár. Ennek az embernek azonban nemcsak eszmére, hanem erőre is szüksége van. Ez az erő azonban egy emberben nem foglaltatik és így a megfelelő anyagi eszközöket rendelkezésére kellene állítani.

Annakidején, mikor az állattenyésztési ügyosztályban ezt az ügykört vezettem, illetőleg „elláttam”, az volt a javaslatom, hogy úgy a hús, mint a gerezna összegyűjtését Budapest körül 10–20 kilométer körzetben  az állam vállalja addig, amikor már magánkezeknek adhatja azt át. Ehhez képest a főváros közelében egy kis tenyésztő- és párhuzamosan egy elkülönített, de jókora gyüjtőtelep létesíttessék, ahova a telep 1–2–3 egy-fogatú kocsija vásárolná és hordaná össze az eladó állatokat. Ott azokat gyűjtené, osztályozná és vinné be a vásárcsarnokba, a gereznákat pedig szintén összegyűjtve és szortirozva – nagyban – értékesítené aukciókon, mert a gerezna értékesítésének az az alfája és ómegája, hogy rendesen legyen az nyúzva, megszárítva és szortírozva, nagyban eladva. Ez a tervezet nem valósulhatott meg, mert ráborult a háború zord felhője.

Nem kétlem, hogy ha ez most megvalósulna, az eredmény olyan lenne, hogy jönne hamar a magánkonkurrencia s akkor vissza lehetne lépni a polgári érvényesülés elől.

Ehhez most már megvan Gödöllő és az elsőrendű állami szakemberek is.

A gödöllői tervrajzot és képeket van szerencsém bemutatni.

                                                                                A.G.

 

Csaba vezér! a csillagos égről küldj segedelmet.

Tenger az  ellenség, csonka az ősi haza.

                                                                           Szerző.

 

 

TARTALOMJEGYZÉK

                                                                                 Oldal

Előszó a hetedik kiadáshoz........................................... 1

I. Fejezet. A házinyúl természetrajza...............................

II. Fejezet. A házinyúl és fajtái.......................................

A) Közönséges házinyúl...........................................

B) Haszonnyulak......................................................

I. Húsnyulak......................................................

1. A belga óriás...........................................

2. A kék óriás.............................................

3. Francia kosorrú nyúl...............................

4. Angol kosorrú.........................................

5. Angol tarka vagy lepkenyúl...................

6. Japáni nyúl..............................................

7. Belga vitás nyúl......................................

8. Normandiai nyúl.....................................

II. Prémnyulak...................................................

1. Ezüstnyúl................................................

2. Orosz nyúl..............................................

3. Havanna.................................................

4. Fekete rőt angol nyúl..............................

III. Szőrmenyulak.............................................

Angorai selyemszőrű..................................

C) Új fajták...............................................................

1. Marburgi mókus.....................................

2. Csincsilla................................................

3. Bécsi fehér..............................................

4. Hermelin.................................................

III. Fejezet. Tenyésztés és takarmányozás......................

A) A házinyúl elhelyezése.........................................

1. A nyúlkert..............................................

2. Nyúlhegy................................................

 

                                                                                 Oldal

3. Magános ketrec......................................

4. Emeletes ketrec......................................

5. Kifutós ketrec.........................................

B) Tenyésztés...........................................................

1. Nevelés...................................................

2. Herélés....................................................

C) Takarmányozás....................................................

1. Takarmányanyagok................................

2. Szőr- és bőrápolás...................................

IV. Fejezet. Különfélék...................................................

1. A házinyulak ellenségei..........................

2. Betegségek.............................................

V. Fejezet. Értékesítés. Szőrmetermékek értékesítése. Íta: Dán Leó, m. kir. kormányfőtanácsos        

Az értékesítésről általában..........................

A levágás és nyúzás....................................

A) A gerezna kezelése és értékesítése.......................

B) A hús értékesítése................................................

Ételreceptek.........................................................

C) Bőr, szőr és belek értékesítése és a trágyaérték...

D) Az élő és a vágott nyúl szállítása.........................

VI. Fejezet. Megjegyzések..............................................

1. A leghasznosabb fajtákról, a legcélszerűbb istállókról és a legjobb tenyésztési módokról      

2. Ártalmas növények.................................

VII. Fejezet. A gödöllői állami házinyúltelep.................

a) A gödöllői házinyúltelep leírása.............

b) A gödöllői házinyúltenyésztés rövid ismertetése          

Befejezés.......................................................................................