HÚSNYULAK SZELEKCIÓJA KISTENYÉSZETEKBEN

   Minél nagyobb létszámmal tudunk egy-egy populációt létrehozni, és ezt „zártan”’, vagyis újabb egyedek bevonása nélkül tenyészteni, annál nagyobb a valószínűsége valamely tulajdonság genetikai előrehaladásának. Ezt az elvet a 40-es években az amerikai baromfitenyésztők honosították meg, akik a speciálisan kialakított tojó- és broilerállományokban valóban átütő sikereket értek el. Ugyanezt az elvet vettük át a nyúltenyésztésben is. Azt hangsúlyoztuk, hogy a gazdaságilag fontos értékmérő tulajdonságok javításának egyik feltétele a nagy állománylétszám, kis létszámú tenyészetekben gyakorlatilag alig, vagy egyáltalán nem lehetséges előrehaladás, mivel a szaporaság, de még a tömeggyarapodás is gyengén öröklődő tulajdonság.

   A tulajdonságok öröklődésének kifejezésére a „h2” (heritability) értéket használjuk. Ez annál kedvezőbb, minél inkább megközelíti az egységet, vagy más kifejezésmóddal a 100 százalékot. A hazai és külföldi számítások szerint egyaránt a szaporaság h2-e 0,20 (20%), a tömeggyarapodásé 0,25-0,30 (20-30%) körüli. A számításokban a létszám azért fontos, mert a szülők és az ivadékok teljesítményei között keresünk összefüggéseket és a kis létszámok az eredményeket kétségessé teszik.

   Az évtizedek során azonban azt látjuk, hogy a baromfihoz hasonló nagy tenyészetek elvei a nyúltenyésztésben aligha valósíthatók meg. A tenyésztők szinte minden országban közepes, vagy kis méretű telepeken dolgoznak, nem tartanak fenn több száz, vagy több ezer nagyszülő-, szülő-, vagy ivadékpéldányt. Ennek oka minden országban más és más. Egyik ország tenyésztői a telepek rossz kihasználtságára hivatkoznak, mások nem tudják elvégezni a szükséges adatfelvételezést és kezelést, megint más országokban a befektetett munka egyszerűen nem térül meg. Még az államilag, vagy más forrásokból támogatott kísérleti, kutatótelepeken is áttérnek a kisebb létszámokkal végzett tenyésztőmunkára.

   Nem véletlen ezért, hogy a kutatók keresik azokat a módszereket, amelyek segítségével kisebb populációkban is lehet előrehaladást elérni, egyes fontos tulajdonságokban. Elsősorban a fejlett nyúltenyésztéssel rendelkező Franciaországban és Belgiumban, továbbá francia segítséggel Mexikóban folytatnak ilyen irányú kutatótevékenységet.

   Különböző állományméretekből indulnak ki. A közepes nagyságúnak minősíthető telepeken egy-egy fajtából „szaporító csoportokat” alakítanak ki. Egy szaporító csoportban 3 bak és 11 nőstény található. Az egész populáció pedig 11 szaporító csoportból áll, vagyis összesen 33 bakkal és 121 nősténnyel dolgoznak.

   Kisebb állományméretre 8 szaporító csoportot javasolnak, mindegyikben 2 bak és 8 anya van, vagyis a teljes állományméret ez esetben 16 bak és 64 anyaállat. A legkisebb populációméret, amit megengedhetőnek vélnek 11 szaporító csoport, egyenként egy bakkal és négy anyaállattal, vagyis összesen azonos fajtából 11 apaállat és 44 anyaállat alkotja a tenyészállományt.

   Látható tehát, hogy általában kívánatosnak vélik az 1:4 ivararányt. A párosításokat úgy tervezik meg, hogy először csoportokon belül fedeztetnek, majd a következő generációban )esetleg a következő szaporítási ciklusban) a populációhoz tartozó másik szaporító csoport bakjaihoz osztják be az anyaállatokat. Az ivadékok minden fontos értékmérő tulajdonságát feljegyzik és folyamatosan összehasonlítják. A legjobb eredmények alapján állítható fel a minőségi rangsor apák és anyák között. Meg kell jegyeznünk, hogy az ilyen kis létszámú állományokkal végzett tenyésztőmunka nagyon pontos adatfelvételezést és szakszerű értékelést igényel. Kisebb számítógépek itt kiválóan alkalmazhatók.

   Hasonló állományméretekre dolgoztak ki elképzeléseket belga kutatók is. Az előzőekhez hasonlóan egy zárt populációt 20-25 bak és 80-120 anya nagyságrendben képzelnék el. Legfontosabb szempontjuk a választási alomlétszám és tömeg, továbbá a 28 napos korban végzett választási tömeg és a 70-77 napos korban történő vágás közötti időszak alatt számított tömeggyarapodás.

   Hazai viszonyaink gyors változása miatt célszerű felhívni kistermelőink figyelmét arra, hogy megalapozott tenyésztőmunka nem csupán a sokezres anyalétszámú nagy telepeken lehetséges, hanem olyan üzemméret mellett is, amely az itt említett tenyészlétszámot, valamint szaporulatát tartani tudja.

 

Dr. Holdas Sándor

Budapest

 

(A cikk megjelent 1990-ben a Kistermelők Lapjában)