Festetics Imre, a genetika nagyapja

Festetics 1819-ben az Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen című lapban tette közzé híres téziseit A természet genetikai törvényei címmel négy pontban:

„a) Az egészséges és erőteljes alkatú állatok továbbadják és örökítik jellegzetes tulajdonságaikat.

b) A nagyszülők azon tulajdonságai, melyek különböznek utódaik tulajdonságaitól, ismét megjelennek a következő nemzedékekben.

c) Azok közé az állatok közé, amelyek több nemzedéken keresztül birtokában voltak a nekik megfelelő tulajdonságoknak, olyan utódok is kerülhetnek, melyeknek eltérő tulajdonságaik vannak. Ezek változatok, variánsok, a természet játékai, melyek továbbszaporításra alkalmatlanok akkor, ha a cél (adott) tulajdonságok átörökítése.

d) Feltétel marad a beltenyésztésnél a törzsállatok lehető leggondosabb kiválasztása. (Véleményem szerint ez a fő kérdés) [a szerkesztő, C. C. André közbeszúrt megjegyzése].

Csak azok (az egyedek) jótékony hatásúak a beltenyésztésben, amelyek döntő mértékben hordozzák a szükséges tulajdonságokat. Ehhez a kiindulóponthoz térek vissza mindig, minden mondatomban. Mert amikor én az állatoknál egy adott tulajdonságot akarok megtartani, az utódokban továbbörökíteni és állandósítani, ajánlatos a gondosan vezetett beltenyésztés, de úgy, hogy elkerüljük annak veszélyét, hogy a szervezet legyengülése a beltenyésztés szükségszerű következménye legyen. A megemlített analógiák engem nem győztek meg, legalábbis nem késztetnek véleményem feladására.”

...

 

Festetics Imre cikke


A nevezetes közlemény

Festetics Imre 1819-ben Brünnben, az Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen 22., áprilisi számában, a 169-171. Lapon közölte (egy bõvebb cikksorozat részeként) az alábbi cikket:

61.
Juhtenyésztési viták
Festetics Imre gróf úr további magyarázatai a beltenyésztésrõl
(Összevetendõ a 2-4. számú mellékletekkel, 1819)

Azok az észrevételek, melyekre André tanácsos úr a Gazdasági Újdonságok 4-es számú mellékletében a beltenyésztéssel, vagyis a közeli vérrokonsággal kapcsolatos magyarázataimat érdemesítette, abból a törekvésbõl fakadnak, mellyel õ minden fontos kérdést világosan, biztosan szeretne tudni. Szívesen követem én is ezen a nyomon, és ott, ahol talán nem voltam eléggé érthetõ, vagy nem fejtettem ki elég meggyõzõen véleményemet, hozzáfûzöm mindazt, ami szükséges.

Elõször is kérnem kell, hogy korábbi 2. közlésem 20. oldalán a bal oldali oszlopban az 5. paragrafusban a 4. és 5. sor tartalma a következõképpen olvasandó: „Az utódok maguktól változnak, vagy a nagyszülõknek nincs közük a változásokhoz ... stb."

Ez az 5. szakasz tartalmazza az én véleményem szerint a természet genetikai törvényeit (sz.t.a. kiemelése). Ezek azok, melyeket cáfolni kell, különben a rendszer érvényes. A következõket állítom:

a. Az egészséges és erõteljes alkatú állatok továbbadják és örökítik jellegzetes tulajdonságaikat.

b. A nagyszülõk azon tulajdonságai, melyek különböznek utódaik tulajdonságaitól, ismét megjelennek a következõ nemzedékben.

c. Azok közé az állatok közé, amelyek több nemzedéken keresztül birtokában voltak a nekik megfelelõ tulajdonságoknak, olyan utódok is kerülhetnek, melyeknek eltérõ tulajdonságai vannak. Ezek változatok, variánsok [mutációk], a természet játékai, melyek továbbszaporításra alkalmatlanok, ha a cél az adott tulajdonságok átörökítése.

d. Feltétel marad a beltenyésztésnél a törzsállatok lehetõ leggondosabb kiválogatása.

(A szerkesztõ [André] megjegyzése: „Véleményem szerint ez a fõ kérdés").

Csak azok [az egyedek] jótékony hatásúak a beltenyésztésben, amelyek döntõ mértékben hordozzák a szükséges tulajdonságokat .....

Ezekhez a kiindulópontokhoz térek vissza mindig, minden mondatomban. Mert amikor én az állatoknál egy adott tulajdonságot akarok megtartani, az utódokban tovább örökíteni és állandósítani, ajánlatos a gondosan vezetett beltenyésztés, de úgy, hogy elkerüljük annak a veszélyét, hogy a szervezet legyengülése a beltenyésztés szükségszerû következménye legyen. A megemlített analógiák engem nem gyõznek meg, legalábbis nem késztetnek véleményem feladására.

Már említettem magyarázatomban, hogy az emberek és állatok szaporodásában a legnagyobb különbség az értelemnek, az intellektusnak az ember esetében juttatott nagyon nagy szerepben van. De kérdem én: lehet-e az embernél az én kikötéseim lelkiismeretesen aggályos figyelembevételével valamit kezdeni, különösen ott, ahol satnya párokat hoznak össze és ahol a szív és az értelem egymástól örökre idegen marad ?

Az én erõs kosaim a maguk háremében nyilván egészen más helyzetben vannak, de még így is fogannak tõlük olyan bárányok, melyek beltenyésztésben a törzset tönkretennék. A bárányoknál viszont van egy megoldás: kiherélik õket.

Ami a lovak esetét illeti, itt sokkal kifinomultabb tulajdonságokat is tekintetbe kell venni, mint a bárányoknál. Õszintén be kell vallanom, hogy a keresztezés rendszere lótenyésztésünket teljesen tönkretette. A juhoknál az egészséget és a gyapjút kell figyelembe vennem. A lovak esetében viszont még senki sem mondotta meg tisztán és világosan, hogy mi mindent kell vizsgálni. Azt hiszem, egy ló erénye a szépség mellett azon tulajdonságaiban áll, hogy valamilyen célnak megfelel. És milyen sokfélének kell a lovak felépítésének és képességeinek is lennie. A ló felépítésében egy nehezen nyomon követhetõ, bonyolult architektúra szövõdik össze. Ennek a szervezetnek mûködnie kell, bár majdnem mindenik egyede eltérõ ritmusú, tartású ... más, kissé eltérõ, változó viselkedésű.

Szerencsével járhat-e ilyen esetben a heterogén fajták keresztezése ? Semmiképpen sem ! Ezt bizonyítják azok a méneseink, melyek szerencsétlenül elsatnyultak, és amelyeket egy évtizede ismét fel kellett újítani.

Maga André tanácsos úr is elismeri, hogy a természet, ha hagyják, hû marad a saját képzõdményeihez. Ezzel szemben a civilizációban és a házi tenyésztésben – eo ipso – a dolgok az õserõ elszegényedéséhez és a szervezet gyengeségre való hajlamához szoktak vezetni. Én ezt nemhogy vitatnám, de éppenséggel bizonyítékként említeném arra, hogy a civilizációs és üzleti kötelékekben élõ embernek mind maga, mind állatai számára leginkább a természet gazdálkodását kellene megközelítenie.

Nézzünk meg egy szilaj ménest 100 kancával és 4-6 ménnel ! A legerõsebb kiharcolja a vezérséget, ezután következnek a gyengébbek. A meghódított kancák hûségesen kitartanak ménjeik mellett. A leggyengébb ménnek gyakran csak néhány megvetett kanca jut, vagy teljesen kanca nélkül marad.

A nemzedékek óta lovakat õrzõ csikós nagyon is jól tudja, hogy a legerõsebb fedezõmének organikus elõnyöket is átörökítenek. Csak ezeket fogják megtartani a következõ nemzedékekben, és ilyenformán itt is beltenyésztés van. Hasonlóképpen van ez a gulyákban, valamint a cigája és rackajuhok esetében.

A civilizált ember sajnos abban a helyzetben van, hogy a legsilányabb megoldást még szeretnie is kell. Szó sem lehet esetében alaposabb szemrevételezésérõl, válogatásról.

Tegyük fel, elszánja magát, hogy vegyen egy bikát. Ha már vásárol, akkor valami jobbat választ és azt jobban táplálja, már csak a befektetett tõke miatt is. Nyilván, így jobb borjak is fogannak. De egyik sem olyan, mint ott, ahol bõséges táplálékon, a természet rendje szerint, minden bikabornyú felnõ. Szülõhazámban mindenütt, ahol hagyományos szarvasmarha tenyésztés van, a tél folyamán istállóban tartott bikákat tavasszal, a csordába való kihajtás elõtt összeeresztik, hogy egymással megharcoljanak, egymás között döntsék el a rangsort. Ilyen módon több szép bikát eltávolítanak azután a mezõrõl, olyanokat is, amelyiket bármelyik tehén elfogadna, ha közeledni próbálna. Az ottani elvek szerint ezeket a bikákat eladják a mészárosnak.

Hasonló sajátosság figyelhetõ meg a juhok esetében is. 300-400 anyajuh mellé 6 kost eresztenek és mindenkor azt tapasztaltam, hogy egy kost gyakran 10 anyajuh is követ, míg egy másik kos alig tud magának egy nõstényt keríteni.

Ez mind az én tételemet igazolja. Nevezetesen azt, hogy a mi társadalmi berendezkedésünk mellett – akárcsak a természetben – elsõsorban nem a beltenyésztés, inkább más körülmények idézik elõ a leromlást. Az olyan dolgok, mint a kitartó figyelem, a minden elfogultság nélküli válogatás, a szelekció, melybe semmiféle elõítélet nem keveredik, a tenyésztésben megnyilvánuló szigorú rend, továbbá az életrevalóságnak, az egészségnek és az anyai gondoskodásnak aprólékos megfigyelésében pontosan követendõ rendszeresség azonban igencsak nehezére fog esni annak, aki nemhogy szenvedéllyel végezné a dolgát, de még kellõ gyakorlattal, rutinnal sem rendelkezik.
Úgy érzem és úgy gondolom, emiatt még egyszer le kell szögeznem, hogy a beltenyésztés nem javasolható minden feltétel nélkül.

A növényeknél a nõi virágot egy repkedõ rovar, egy kis szellõ is képes megtermékenyíteni, és mindez olyanformán van a termõhelynek alárendelve, hogy elõnyben részesülnek bizonyos változatok anélkül, hogy ezt akár a legjobb kertész irányíthatná, elõsegíthetné vagy akadályozhatná. Visszatérek tehát nézeteimhez.

Ha egy törzstenyészetnek meg akarjuk õrizni a jellegzetességeit, akkor soha nem szabad kilépnünk annak az egységnek a körébõl, mely ezeket a jellegeket birtokolja. Ahhoz, hogy egy ilyen rassznak a keretei között erõteljes nemzedékeket alakítsunk ki, a robusztus felépítésû állatokat kell felnevelni. Az legyen a törzsapa, amelyik valamennyi megkívánt tulajdonságot leginkább hordozza. Ha a szabályokat gondosan és pontosan betartjuk, akkor biztosak lehetünk, hogy nem következik be az organikus gyengeség [beltenyésztéses leromlás].

Nyilván itt is feltétel: személyesen és fáradhatatlan szorgalommal dolgozz, ha meg akarod tudni, hogy mit írt elõ a természet szabályként, önmaga számára.

(Forrás: wikibooks)


Egyéb cikkek:

FESTETICS IMRE, A GENETIKA ELFELEJTETT NAGYAPJA

Egy magyar gróf érzett rá elsőként a génekre

Poczai Péter: A Festetics rejtély